Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-09-27

XXXT. éyfoly Pápa, 1908. szeptember 27. 39. szám, Pápa város hatóságának ós több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. r Megjelenik minden vasárnap. ' Szerkesztőség és kiadóhivatal: _ G'ólííoerg Gyula papirkeroskedése, Fő-tér 23-ik szám. Hirdetéseket egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal. Főmunkatárs: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. .Előfizetősek és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évre 1!2 kor., félévre 6 k., negyedévre Ö k Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 fill A la scéne! Irta: Kemény Béla. A la scéne! Hiába! kár minden szóért, hasztalan miu

den ellenkezés, ezeket a darabokat színpadra vinni — muszáj. Ez az egyetlen mód, hogy elváljék, vajon életképesek-e. A la scéne! Színpadra velük! - igy szólt Franci sque Sarcey a hires francia kritikus abban az időben, a midőn először ütötte fel fejét a világirodalomban a modernizmus. De talán a lokálpolitikai életre is alkáli, iazhatuók ezt a Sarceytheoriát. A Ja scéne! Nyilvánosságra! Elő azokkal az ideákkal, amelyek megrongált társadalmi egészségünk belyre állítására alkalmasak lehetnek. Megrongált társadalmi egészségünk. ... Leverő, de nem tehetünk róla. Ma már csak megrongált társadalmi egészségről lehet nálunk szó. Pedig de pezsgő, de viruló, de ép és de eleven egészséges társadalmi élet volt itt valamikor. Volt, volt, egyszer volt.-, de cz mintha csak rege, mintha csak mese, mintha csak álom volna. Társadalmi életünk fejlődésében mintha csak a bájos Ximene épen nem biztató szózatát hallanók „Csak viszsza, vissza Don Rodrigo!" Ha 15-20 év előtt jobblétre szenderült, egyik másik polgártársunk félbeszakítaná örök álmát és onnan külről hozzánk betekintene, elszörnyüködve látná, mennyire „megnehezült az idők viharos járása felettünk." A mi városunknak a társadalmi egységesség, az összhang kölcsönzött valamikor jelleget. Valamely vidéknek valamely természeti szépség képezi vonzóerejét, valamely fürdőhelynek a gyógyhatás adja meg symbolikáját, valamely történeti nevezetességű helynek, az annak területén lejátszódott vagy lezajlott eseményben rejlik varázsa. Pápa városának kaszt szellemtől mindig irtózó lakosságának társadalmi kérdésekben békés, harmonikus egy húron pendülésében volt az ereje. De, fájdalom csak volt. Társadalmi élet tekintetében a mi városunk ma egy elerőtlenedett aggastyán, amelynek neveiben nincs meg a harmonikus együtt érzés, izmai ellankadtak, idegei felmondták a szolgálatot ós tagjai meggémberedtek. Eszünkbe jut Aquinói szent Tamás tanítójának, a BollsUilt grófok nemzetségéből származó tudós dominikánus barát Albertus Magnusnak, kora legnagyobb tudósának legendája. Albertus Magnus az egyszerű dominikánus barát tanításainak meghallgatására a világ minden tájáról összeseregiettek a tudomány szomjas emberek. Albertus testvér előadása fülbemászó, szívhez szóló ós folyékony volt. Emlékező tehetsége bámulatos. Egy ízben valami szokatlan dolog törtónt tanitás közben. Albertus barát hangja meg-csuklott, szava elakadt. Albertus fejéhez kap, szemeit ég felé mereszti, szótalan ajaka félig nyitva. Kinos csend. Egyszer csak halk hangon megszólal xVlbertus: Gyermekeim, nehézkes fejű ember voltam és a boldogságos szűz meghallgatott. Megjelent, mondván, legyen! te lész a világ legtudósabb, legbölcsebb embere, de mielőtt a földi élettől megválsz, minden tudás, minden bölcseség el fog tőled vétetni. Tanításod közepette fogja Isten a szót tőled megvonni. Szólt, a kezében tartott liliommal megérintő homlokomat és eltűnt. A jóslat beteljesedett. Éu már nem vagyok az, akinek ti ösmertetek, az vagyok ami voltam hajdanában. Isten veletek! Ezzel a szószékről távozott, bucsut intve hallIrta: Fehér Jenö. — A „r á |) ;t i L a p o k" eredeti tárca j a. — Cox ba'ró, a király első udvarmestere egy kora tavaszi napon kihallgatásra jelentkezett Zsófia királynénál. Mialatt a főkomornyik bejelentette, a báró idegeson járt föl és alá a művészi reliefekkel gazdagon ékesített váróterem süppedékes t-zőnyegén. Sovány, magas szál ember volt. A haja őszbe csavarodott már, de simára borotvált fiatalos arca és élénken villogó szemei meghazudtolták a korát. Egyébként tipikus alakja az udvaroncnak. Fölfelé alázatos és simulékony, lefelé dölyfös és kegyetlen, E pillanatban fölötte izgatoltuak látszik. Olykor megáll, valamit mormog maga elé és a kezével élénken gesztikulál. — Meg kell mondanom . . . dörmögi, — meg kell mondanom. Igaz, hogy kissé veszedelmes a dolog, de kockázat nélkül niiies haszon ... De hogy is kezdjem el . . , Hm i . . . Igen . . . A báró a homlokára nyomta a mutatóujját, majd ördögi mosoly ült az arcára: — Hátha! . . . Fuiwa lenne! . . . Ki tudja! A főkomornyik visszajött es mély meghajlással jelentette, ho»y őfelsége, u királyné hajlandó őt elfogadni. Azzal előrement és sorjába nyitogatta föl előtte a szárnyas ajtókat. Az ötödik ajtónál alázatosan oldalt lépett és az udvarmestert bebocsátván betette mögötte az ajtót. Zsófia királyné az ablaknál állott és a park taván úszkáló hattyúkat nézte. Magas termetű, karcsn fiatal nő volt, mindössze huszonhárom éves. Mikor a báró belépett, megfordult. Az arca szabályosan szép volt. Hideg és parancsoló, ha komoly, szelíd és megnyerő, ha vidám. Sötétkék szemeiből a hatalom tudata Biigárzott. Hófehér homlokát sötétbarna hajlcoszoru övezte. — Nos kedves báró, mi jót hozott? — kérdezte az ajtónál görnyedező főudvarmestertől. — A hála hozott ide, amelyet Felséged legmagasabb családja iránt érezni soha meg nem szünök. — Es mivel óhajtja kimutatni a háláját, kedves báró? A báró közelebb lépett és suttogó hangon monda: — Azzal, hogy figyelmeztetem Felségedet a veszedelemre, amely fenyegeti . . . — Veszedelem? Engem? _ Parancsára, Felség! — Beszéljen ! Ä báró aggodalmasan körültekintett. A királyné elérette a pillantást és megnyugtatta: — Nincs a közelben senki, bátran szólhat. — A fejemmel játszom, Felséges asszonyom. Mert a mit elmondandó lcs'ck, mélységes titok még. De én szívesen kockára teszem az életemet is, mert hiszen amivé lettem Felséged megdicsőült atyjának köszönhetem. — A mivé lett, báró, azt boldogult atyámnak köszönheti és amivé még lehet, azt nekem fogja köszönhetni. Tudom, hogy ön hü emberem. A báró meghajtotta magát. — üt éve már — moudá — hogy felséges urunk hitveséül választotta a legszebb, legjobb... — No bókoljon, kedves báró. Térjünk a dologra ! — Őfelségét, hogy is mondjam . . . Kínosan érinti, bogy . . . hogy a Pelona ormán még minden csöndes . . . ' — Ah! — Boldog lenne, ha a hegytetőről százegy ágyúlövés hirdethetné . . . Felséged bizonyára ért engem . . . — Oh, nagyon is jól ! — Erre ezidöszerint', fájdalom, uiucs kilátás . A királyné ingerülten közbevágott: — Kell, hogy ön mindezt elmondja nekem? — Ha nem kellene, uem merészelném. — Folytassa! — Őfelsége sokat gondolkozott a dolgon és Spitzer i^rnold R TT T Q R Renflkivül nacy választéKJ áru h á z a Deálv-uícza 23. j Ksppich/f. }\áz. PAPAI LAPOK