Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-08-09

ipari célokra pótolhatná a poroszt, balladéktalanul módját kell ejteni annak, hogy legalább a belföldi szén szállítása akadálytalanul és a lehető legolcsóbb dijért történjék. A hazai ipar fejlesztését célozza az 1907. 6. t. c, amely a tengeri szabad hajózásban foglalkoztatott magyar kereskedelmi hajóknak valamint a tengeri hajók építésének állami segítségben és kedvezményekben való részesítéséről rendelkezik és öt óv tartamára egymillió ötszázezer korona segétyt tesz lehetővé. Helyes és egészen eredeti ujitása a törvénynek, hogy a hajóbeszerzési segélyt attól teszi függővé, hogy a hajó évenként legalább egyszer érintsen magyar kikötőt és hogy ekkor legalább egy harmad rakománynak megfelelő' oly forgalmat kell közvetítenie, amely a hazai közgazdaság érdekeinek szolgál. Kimondja továbbá a törvény, hogy csak oly hajóépítés segélyezhető, mely belföldi gyárban történik ós a melynél a felhasznált anyagnak legalább harmadrésze belföldről származik, — oly intézkedés, amely bizonyára üdvösen támogatja majd hazai iparunkat ós különösen vastermelésünket. Az is érdekes ujitása a törvénynek, hogy a kereskedelmi miniszternek a segélyek és kedvezmények megvonása dolgában hozott döntése ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak ad helyet, ami a miniszteri diszkrecionárius intézkedésnek hathatós ellenőrzése ós a mi különösen az ellen nyújt biztosítékot, hogy pártpolitikai szempontok nem fognak túlsúlyba kerülni a segélyek adományozásánál. Nem fejezhetjük be közlekedési viszonyainkra vonatkozó rövid észrevételeinket anélkül, hogy ne adjunk kifejezést amaz óhajtásunknak, hogy a közlekedés ügye külön minisztériumra bizassók, amely azt bizonyára gyorsabban és hatásosabban látná el, mint most a kereskedelmi minisztérium, amely óriási munkaköre mellett képtelen a közlekedés ügyének ezerféle részletét kellő gondossággal ós körültekintéssel ellátni. A végrehajtási novella ellen,> Egyre több helyen és egyre szélesebb körben folynak le a kereskedők és iparosok amaz értekezletei, melyek tárgyát a végrehajtási novella káros következményei ellen való védekezés képezi. Némely értekezlet megelégszik annak kimondásával, hogy az áruk hitelezése tekintetében' fokozottabb elővigyázat gyakorlaudó, más értekezletek ellenben szükségesnek tartják azáruhitelezések teljes beszüntetésének a már fennálló követelések rögtönös rendezésének kimondását. Az utóbbi álláspontot egyáltalán nem helyeseljük, különösen nem helyeseljük azt, hogy az áruhitelt élvező fogyasztók' tartozásaik rögtönös rendezésére szoritassanak. A végrehajtási rendelet még nem tétetett közzé, nem tudjuk tehát, hogy a veszedelmes törvény mikor lép életbe, tehát már ezen okból is legalább időelőtti és elhirtelenkedett dolog a hitelt élvező fogyasztók zaklatása annyival is inkább, mert ezek tuluyomóan lejárt követeléseknek lévén minősíthetők, ezekre, mint ilyenekie nézve egy évig a régi végrehajtási törvéuy katározluányai hatályosak. De vau a kérdésnek megszívlelendő másikoklala is. Az olyan adós, akinek végrehajtás alá vonható vagyona ninos, még kevésbbé lesz hajlaudó fizetni akkor, ha az áruhitelezők — esetleg szóbeli megállapodások vagy eddig fennállóit szokások ellenére is — rögtönös fizetést követelnek. Ellenben a kíméletes eljárat azon adósok nagy részében is felébreszti a kötelesség érzetét, akiknek a végrehajtástól niues okuk félni, ezek meggondolják azt, hogy áruhitelre a jövőben s rá*zoruluak, minél fogva igyekeznek hitelüket feuutartani. Vegyék figyelőmbe a hitelezők azt is, hogy a védekezés terén miként járnak el a vidéke pénzintézetek. Ezek tudva azt, hogy adósaik egyszerre vuló megrohauása országos katasztrófát idézue elő' a kivételetíaég terére léptéit s a többek közt az úgynevezett törlesztéses váltók tekintetében adósainak a törlesztéshez való jogát továbbra is fenntartották; ezt a jó példát kell követni a kereskedőknek is. Az áruhitel teljes beszüntetése tárgyában hozott határozatokat nem helyeselhetjük. Áruhitelre ugy a kereskedőnek és iparosnak, valamint a fogyasztónak szüksége van: hitelszerve, zctünket még a novella I táros hatásai okából sem gyúrhatjuk át egyszerre mássá, legfeljebb tehát az óvatosságot s az áruhitel szertelenségétől valő tartózkodást lehet ajánlani, de azt sem ugy, hogy most már a kereskedők azoktól is tagadják meg az áruhitelt, kik elégséges fedezettel rendelkeznek és jó fizetők. Általában pedig ajánljuk, hogy olvassák el íig/elemmcl kereskedőink ezt a félelmetes novellát. Ha ezt kellő higgadtsággal megteszik, rá fognak jönui arrn, hogy — bijr tagadhatatlanul sok félszeg intézkedést tartalmaz ez — mégsem oly lélelmetes és nem annyira romboló hatású, mint azt a publikálás előtt, a zűrzavaros országgyűlési tárgyalás sora" sokan hitték. *) JL z uj végrehajtási novella íontosabb szakaszait lapunk jövő szamában közölni fogjuk. A szabadgondolkodásről. „Vallás és Istenben való hit teljesen felesleges. Ha csak mindenki észszerűen és tisztességesen él, kötelességét hűen teljesiti, akkor az emberiség egészen jól lesz Isten nélkül is." Ha csak az a „ha" nem volna akkor rendben volnánk, de nekem is van egy indítványom, töröljék el előbb a rendőrséget, a büntetőtörvényt, a bíróságot mert „ha," a mint olyan szépen mondják — „mindenki észszerűen ós tisztességesen él ós kötelességét híven teljesíti" — akkor az emberiség nagyon jól el lesz rendőr, biró ós büntetések nélkül is. Erkölcsösséget akarnak vallás nélkül, — emeletes házat földszint nélkül. Ha nincs felettem Isten, akkor magam vagyok az. Kinek áll akkor . jogában reám kötelességeket róni? Senkinek sem tartozom akkor felelőséggel ós még az alól, a mit kötelességnek neveznek is felmenthetem magamat. Észszerűen élni — ugyan 'mit jelent ez? Az auarhista észszerütlennek találja azt, hogy dolgozzék ós krumplit egyék, mikor a másik hust is ehetik, pezsgőt is ihatik s még észszerütlenebbnek fogja találni, hogy ezen. egyenlőtlenség fennmaradjon és minden lehető módon ellene fog küzdeni. A nemzetgazdaságtan „szabd gondolkodó" tanára Emile de Laveley felteszi a kérdést: „Eenuálhat-e a társadalom állandóan vallás nélkül ? Igazi erkölcsösség-e az Istenben és a lólek halhatatlanságában való hit nélküli erkölcsösség?" És határozott nemmel felel. Ezen kél; igazság nélkül nincsen semmi, ami észszerűen akadályozhatna élvezetem ós hasznom keresésében,, történjék bár ez mások javának csonkításával. — Becsület!! Mit törődik avval az élvezetvágyó ember? —Lelkiismeret? — Isten nélkül nem létezik. . . . Vallás nélkül a barbárságba való visszaesés kikerülhetetlen.'

1 A midőn a szabadgoudolkodó Urak tagad— Édes leányom, — kezdé a szokottnál komolyabb hangon az apa, — érzem, hogy öregedő vállaira a munka terhét már alig-alig bírják. Nyugalom után vágyódom. Ezt a nyugalmat nagyon megédesítené, ha a te boldogságodban gyönyörködhetném. (Szeretném, ha férjhez mennél. A világért sem sürgetlek, csak azt kérem tőled, nézz körül egy kissé. A választást teljeseu reád bizom. Ahhoz mehetsz, akihez akarsz, akár gazdag, akár szegény. Nem akarok egyebet, esak hogy boldognak, megelégedettnek lássalak. Ezzel homlokon csókolta a leányát és kiment. A sok fiatal ember közül, akik a "VVyuford palotában megfordultak, Lueynak kettőn akadt, meg a szeme. Mr. James volt az egyik, mr. Harry a másik. Mindkettőhöz erős rokonszenv vonzotta, de az érzései analizésében nem jutott el odáig, hogy Választhatott volna közülök. Ha mr. James-sel beszélgetett, azt hitte, őt szereti. Ha mr. Harry jelent meg, ennek n modora.bilincselte le. — E kettő közül egyik a férjem lesz — mondotta Lucy magában, amikor apja ta'vozott — de hogy melyik, azt e pillanatban még magam sem tudom. A csöndesen szétterülő alkony még gondolatokba merülve találta őt. Egyszerre felugrott és csöngetett Bettyuek. Az öregedő kisasszony arca inegjelen az ajtóban. — Kérlek, Betty, — monda Lucy, — jer ide az Íróasztalomhoz, fogj tollat és irjad, a mit, diktálok: Mélyen tisztelt uram! Egy szerencsétlen ember, aki önt távoli rokonának nevezheti, öazszekulcsolt kézzel könyörög, mentse meg attól, hogy öngyilkossá legyen. Itt fekszem a Lincolnkórházban, s betegségein egészen elgyöngitett. Szerdáu már el akarnak innét küldeni, de oly nyomorúságban vagyok, hogy egy falat kenyeret som vehetnék magarauau. Könyörgök, látogasson meg engem holnap, kedden délután 5 órakor és segítsen rajtam. Bocsásson meg, hogy megszabom az órát is, de látogatókat csak pont öt órakor bocsátanak be, szerdáu pedig már nem találna itt. Számítva az ön nagylelkűségére, vagyok M. Hastings. Ugy! — monda Lucy — köszönöm. Most ugyanezt a levelet másold le, inindakettó't tedd borítékba s az egyiket mr, Jameenek, a másikat mr. Harrynak fogod megcímezni. A leveleket tüstént poBtára is adhatod. De mit jelentsen ez?—nyugtalankodott Betty. — Bizd CBak rám kedves Betty. Alighogy Betty a levelekkel eltávozott, Lucy az Íróasztalához ült és szintén két egyforma levelet irt. Az egyiket mr. Jamesnek, a másikat mr. Harrynak. A levél igy haugzott: „Holnap kedden délután pont 5 órakor várom önt teára ős egy kis bizalinaB beszélgetésre. A leveleket megcímezte és az inassal nyomban post^Ä' adatta. Másnap délután, kevéssel öt óra előtt Lucy izgatottan sétált, fel és alá szobájában. "Melyik? Melyik? — aóhajtozta. Majd hozzátette: hátha miudaket-tő?! E pillanatban az óramutató az öthöz ért. Ugyanakkor a pal*»ta kapuján elegáns fogat fordult be. Betty! Betty! — kiáltotta Lucy — valaki Jon Mr. James, vagy mr, Harry Nem tudom, melyik . . . Kérlek, fogadd őt és mond meg neki, hogy várakozzék. '' Lucy azalatt a másik szobába ment és egy zsöllye puha vánkosába temette arcát, a melyre halaváuy rózsákat festett az irgalom. Így telt el tiz perc . . . egy negyedóra . . . Félhat órakor egy másik fogat gördült be az udvarra. Mr. Harry ült benne. Lucy felugrott és eléje BÍetett. — Ah, mr. Harry — mondta kedves duzzogással, ön nem nagyon pontos. — Bocsásson meg, miss Lucy — felelte Harry — pont öt órára halaszthatatlan teendőm volt. — Micsoda? Egy szerencsétlen emberen akartam segíteni, aki levélben megkért, hogy látogassam meg a Lincoln-kórházban.