Pápai Lapok. 33. évfolyam, 1906

1906-09-30

1*iipiii Lapok 1900.jwppteml.pr 30. Kbhől az alkalom bt>] o polgármes­ter úrhoz is van néhány szavunk. Nála jó kezekben tudjuk a közgyűlések veze­tését, dfl az) szeretnénk, ha nagyobb szigorra] járna el az elnöki hatalom kezelésében, bogy olyan incidensek, mint aminők legutóbb felmerültek, többé elő ne fordulhassanak. A szeptemberi közgyűlésen az illet.", képviselő ur tüC8köt-bogarat, hetet-havat összehordott, mindenről beszélt, csak a| tárgyhoz nem sz.'.lt. Amikor végre — elnöki figyelmeztetés után — a tárgyra tőrt, tette ezt olyan hangon, amiért nemcsak a széksértési paragrafus felol­vasása és a szónok figyelmébe ajánlása, hauen! annak alkalmazása és a péuz­birság kimondása is jogosult lett volna. Igen gyakoriak továbbá a közbeszólá­sok, amelyek láthatólag zavarják a szó­nokokat és megakasztják Okel beszédük gondolatmenetében. Ilyenkor a közgyű­lés lefolyásának méltósága, az elnöki jogkör cs hatalom tiszteletének meg­óvása végett erósebb intézkedések is indokoltak lennének. A közgyűlések látogatottsága ellen mostanában nem emelhettünk panaszt. de ennek az az oka. hogy fontOS, egye­seket és a várost is érintő kérdések és az a meggyőződés, hogy a felhozot­tak figyelembe vétele esak hasznára válhatik képviselőtestületünk erkölcsi tekintélyének. R.—r. Községi bíráskodásunk. Pedig bizony szomorú dolog, mikor a bíróságot ki kell nevetni! Különösen kereskedőink panaszkodnak, hogy 4t> koronán aluli követelés, iket a községi bíróság utján sem megítéltetni, sem be­hajtatni nem tudják, vagy csak hosszú, hónapokig tartó eljárás után. Ha valaki ilyen Ügyben ügyvédhez A legutóbbi városi közgyűlésen| fopdul azt a jóakaratú tanácsot kapja, egyik agilis városi képviselőnk BZÓvá lette községi bíráskodásunk állapotai, a minek folytán a polgármester nr ki­látásba helyezte, hogy ezen ügyet a legközelebbi közgyűlés napirendjére ki­tűzi. hogv inkáid) tagadja el követelését, mint­sem nálunk a községi bírósághoz for­duljon behajtás végett. Pedig kereske­dőinknek nagy összegek feküsznek ily egyenként kisebb értékű követeléseikben amelyeket nem is mernek perelni, mert Valóban elérkezett már az ideje, keriiíik a (űrök kádihoz bátran hason­hogy ezen fontos, közérdekű ügyre ö~»litható községi bitót, helyesebben sze­gyeiéin fordittassék, mert községi bírás­kodásunk jelenlegi állapotában nem épen felel meg a hozzáfűzött igényeknek, vá­rosunk egyre fejlődő kereskedelmi vi­szonyainak és a jogkereső közönség kívánalmainak. mélyesitőjét. A helybeli járásbíróságnál általános a panasz, hogy a községi bíróság kép­telen itélelei mellett a felek ilyen kisebb ügyekben felebbezéseikkel túlterhelik a járásbíróságot. .Jellemzésül mén- meg­Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a említem, hogy gyakran egyes felek a kisebb, vagyis 40 K érieken aluli perek: napidíjas ur ítéletéi felebbezik. (jobban elbírálására és az ily összegei meg nem mondva feljebb viszik az emeletre) a halad.', követelések behajtásira a köz- valóságos községi bíróhoz: a rendőrka­sé^i bíróság van hivatva, a bíráskodási phányhoz, a ki a napidíjas ural ilyen­pedig a törvény rendelete szerint ren- feor rendre utasítja, mások pedig a na­dezetl tanácsú városokban egy ezen pidyas úrral egyenesen szóba sem állnak. . célra kirendelt városi tisztviselőnek kell n • ' MII . ; voltak napirenden. Most például, amikor . i- * ••• , Ha mar az az óhajunk, hogy városi « , ., teljesíteni. .\ törvény uitencioia i.edi"' • - • i i 1 1 1 i 1 a színház helyének a ref. templom cd- •' . .. J ,'. , intézményeink a modern korral halad­.az. hogy a járásbíróság ilyen kisebb jaira átengedéséi tárgyalták, sok városi ügyekkel ne terheltessék és a kisebb janak, épen a községi igazságszolg; ál­képviHelöl Uttnak, okik höoopokoo M^^V^i j. ie^k» £"* seggel behajthatók legyenek. Mármost hogyan van ezen törvény közügyet sem szabad ily mostoha bá­násmódban részesíteni, s ezeket a mu­CSaí állapotokat orvosolni kell minél végrehajtva nálunk Pápán? A községi e ]őbb! Iis pedig elsősorban necsak lát­bíráskodásra a rendőrkapitány van ki- S zőlae\ hanem tényleg tegyünk eleget sak " rendelve és mivel teljes képtelenség,L törvény rendelkezésének: a birásko­hogy a rendőri kihágási és ujabban rjásl csakis városi lisztviselő teljesít­nyomozási teendőkkel is tulhalmozottjhesse aki ért ahhoz resztül távollétükkel tündökölnek s csak akkor jelennek meg a látóhatáron, ha a leszavazás veszedelme fenyeget és a vezérek berendelik .'.ket. A városi kép­viselő urak tartsák kötelességüknek a közgyűlések pontos látogatását, oec olyankor jöjjenek el. amikor szavaza­tukra valamely érdekcsoportnak sziik-|'^»n.ozas. leenaozaei is winamiozott| he8 ge, aki ér. ahhoz, szakképzettsége séaevan Az ilyenek csak szavazógépek, rendőrkapitányunk az óyenkénl néhány V an és akihez a közönségnek bizalma v . i , ezernyi községi bírósági Ugyekel is [ e hel Legcélszerűbb volna ezen célra Numerantur, non ponderantur. .. . . •• I<IMI. ut»jvo»a«iuwu > VUM 0 * ü " <>i... személyesen intézze el — kénytelen a e gy külön lisztviselői állást szervezni. ' ,- bíráskodást az ö neve alatt egv városi „ ki melletl egy napidíjas, mint jegy­Dapidijasrt bízni, aki a bíráskodáshoz{jjőkönywezető és végrehajtó lenne al­annyit ért. mint tyúk az ab.-hez és aki kalina'zva. igy azután a bíráskodás és míndjárl .-gv személyben leíró, expedíáló a követelések behajtása gyors és alapos és végrehajtó is a községi bírósági |,.|u>e. a z ügyeknek csak csekély, el­ügyekben. Hogy ekkép azután milyen enyésző százaléka kerülne felebbezés Sil,a i l'ölcsitéletek latnak napvilágot, Imiatt a járásbírósághoz és különösen annak azok a megmondhatói, akiknek kereskedőink nem károsodnának ezrekre azonban olyan baj. amit a jelenlegi vi- a községi bíróság tá, szonyok között megváltoztatni nem lehet s e-ak egv ll j városháza építésekor válnék e kérdés időszerűvé. Most í&ólnuuk sek alkalmatlan helyéről: a tanácsko­zási teremről. A jelenlegi helyiség oly kicsiny, hogy ebből a szempontból jól teszik a képviselők, ha nem járnak el a közgyűlésekre, mert nem tinijük el­képzelni, hogyan helyezkednék ott el I7(i ember, mikor alig fór el 80. Kz as csarnokában]menő összegekkel kisebb követeléseik a napidíjas ur kegyes szilié elotl már kínos behajtása, vagy legtöbb esetben volt szerencséjük megjelenni, amely behajthaUansága miatt. Mutatja javasla­tiszteletivniéltó helyiségben egyúttal a tunfc elodázhalatlaliszüksegességét.hogy amikor az októberi közgyü-1 marhalevelekel is kiállítják a jogkereső.'., szomszédos ilyen lakosságú városok­lésen részleges tisztújítás lesz napiren- akarom mondani, az állat vásárokra ipar- ban mindenütt akJcép van szervezve a den és amikor az izgalomnak kitörései kodó közönségnek. községi bíráskodás, mint ahogyan mi ismételten várhatók, helyén valónak Számtalan panaszt volt már alkat- kívánjuk azt nálunk is reformálni es találtuk mindezek elmondásai azzal a inunk hallani ezen viszásságok miatt, de reméyük, hogy ezen immár sürgős r» megjegyzéssel, bogy cikkünk megírása, ezen panaszokai végighallgatva inkább form nem is sokáig várat magárai nal a tiszta igazság lebegelt előttünk | nevetnünk kellett, semmint boszankodiii. ' ' .. o. Ón 4 FERENCI JOZS EF KESER AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.

Next

/
Thumbnails
Contents