Pápai Lapok. 30. évfolyam, 1903

1903-09-13

XXX. évfolyam. Pápa, 1903. szeptember 13. 37. szám. PÁPAI LAPOK Papa Táros hatóságának <-s több pápai • pápa-vidéki egyesflletnek megválasztott közlönye. _ '—• •' — * Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztősei:: Jókai Kór-utca 969. szám. Paáoaivafsl 1 Qoldberg Gyula papirkereskedése, Fő-tér. Telefon-szám : •/ / Felelős szerkesztő: KÖRMENDY BÉLA. MflnZStéeak és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ara: egész évre ii» kor., félévre »'• k., negyedévre :: k Kjjyes szám ára :i() lillér. Tűzrendészetünk. A/, elemekkel mindig harcban áll az ember. Ott leskelődik a báta mögött a veszedelem, prédára lesve. Nem tudjuk, nielv pillanatban tör ki, bogy pusztításaival kárt, nyomort,siralmat borítson reánk. Ámde éppen ezért kétezeré*; éberséggel kell, bogy résen legyünk és a védekezés minden emberileg lehető módját kiaknázzuk, hogy ne találjon bennünket a vész készületlenül s hogv fejetlenül kapkodjunk ide-oda :t veszély pillanatában, növelve a zavart és kétségbeesést. Bennünket főleg a tüzveszedelem fenyegethet legközelebb. Kitekintve attól, bogy B belvárosban is ínég nagyon sok a zsupfedeles ház, amely valóságos fészke és legjobb tápláléka a tűznek, hozzá még tűzoltói intézményünk sem áll a modern követelmények magas fok,In. Nem beszélünk maglikról a tűzoltókról, vagy a vezetőségről, mert hibát, vagy mulasztást eddig nem tapasztaltunk és Bzerenc-énkre — bála a Gondviselésnek — a kó/i ii időben sem fordult oly nagyobb tüzeset elő, mely tűzoltóinkul próbára tette rolna, de kétségtelen, hogy az előfordult tüzeseteknél, a tűzoltók mindig lelkiismeretesen és önfeláldozóan működtek. Nem rajtuk múlna tehát, ba valamely nagyobb veszedelemnél a tűznek gátat vetni nem tudnának. Mert hiába való volns minden lelkiismeretességük és önfeláldozások, ha a kellő felszerelés nem áll rendelkezésükre, melylyel megküzdjenek a pusztító és romboló elemmel. S hiképpen fontos, hogy a tűzvész terjedésének, vagy pusztításának már a vész kitörésének kezdeténél gátat lehessen vetni. Ez pedig csak ugy lehetséges, ha tűzoltóink gyorsan ott lehetnek a tüz színhelyén. A mostani viszonyok között pedig lehethnséggel határos, hogy a tűzoltók kellő időben s teljesen fölszerelve megjelenhessenek, főleg távolabb eső helyeken. Lehetetlen pedig azért, mert a tűzoltáshoz leltétlenül szükséges felszereléseket, a létrákat, fecskendőket stb. nem szállithathatják oly gyorsan a tflz színhelyére, hogy azokat ott hamarosan működésbe hozhassák, vagy fid haszna Ihassak. A tüz kitörésekor először is a lovak után kell futkosni, atnig azokat előkerítik, fel

szerszamozzak B befogják, jó félóra eltelhetik, ha nem több. Aztán ezek a lovak is gebék, munkától elcsigázottak, ugy. hogy a nehéz fecskendőket alig bírják vonszolni s mire a tűzhöz érnek velük, az már elhamvaszthat mindent s jó szerencse, ha tovább nem terjed. A tűzoltó istállóban állandóan két pihent jó ló kellene, hogy álljon teljesen fölszerIszámozva, ugy, hogy mire a tüzet jelzik, abban a pillanatban befoghatok legyenek a lovak s a következő percben már gyors rohamban vigyék legalább egyik fecskendőt 8 a felszereléseket a tűzhöz. Ha tűzoltóink gyorsan ott nem lehetnek a tüz helyszínén, akkor nagyobb veszedelem idején ne vessünk majd követ rájuk, ha nem segíthetnek, mert az módjukban nem is állana. Második fontos körülmény volna az, hogy az önkéntes és szolgálatot nem teljesítő tűzoltók is azonnal érte.-ithetők legyenek a tüz helyéről, hogy ne kellessen nekik előbb még a laktanyára futni s csak ott értesüljenek arról, hogy Ind v:m ;i tüz. Minden kerületnek kellene, hogy a laktanyával telefonna] összekötött központja legyen, bogy abban a kerületben laké. tűzoltók, vész idején, ott nyerhessenek gyors értesülést a tüz helyéről. A bérkocsisokat is kötelezni kellene, hogy közülük legalább kettő, olyan, akinek több kocsija van. vonatérkezés idején, fölváltva egy-egy kocsit és a hozzávaló lovakat készenlétben tartson és azokkal a tűzoltók rendelkezésére áüjon, más időben pedig feltétlenül és kivétel nélkül minden kocsival és lóval. Kzek volnának egyelőre a legelemibb TÁRCA. Furulyasző. i'.-eudes este felhallszik a furulya-v.ó, -laj ! de milyen bánatosan, búsan hangzó .luliász legényt nem szereti a babája, Azért zokog, azért sir a furulyája. Furulyaszó a kastélyba fölhallatszik . . . Grófkisasszony selveraágyán el nem alszik, A leikéből siránkozó sóhaj szárnyal, < órófkisassony együtt sir a furulyával 1 Peti Sándor. Éjjeli menedékhely. (Gorjkij Maxim színmüve. Klőadták l'iipáii a városi színházban először, r.Mii! július 7-én.) — A ,1'ápai Lapok" eredtti tárcája. — Sajátságos lelki tulajdonsága az embernek, hogy amitől fél, amitől retteg, ami irtózatot, vagy borzalmat kelthet benne, mindaz ingerrel van az érdeklődésére. Egész testében megremeg, vére meghűl, a lábai roskadoznak s mégis őrabosszakig nézi •mborek pusztulását, rettenetes tűzhalálát, vagy egysalsl töri, hogy valamely akasztás borzalmait végig éhessé. A szénné égett, bűzlő, a megcsonkított, T,

gv alaktalanná nyomorított emberi test, az ónszínűvé, feketévé vált arc. a meredten, ijesztően néző szemek irtózatot, boriadást keltenek benne s még sem riasztja vissza mindez. Úgyszólván lelki szükségét én! az izgalomnak, ami ezekkel jár. Magvaráz.atát alig lehetne ennek adni. De talán még sem mondhatjuk a/, ember vc!e«/iiletctt lelki tulajdonságának ezt a kiváncsiságát, látni vágyódását a borzalmak iránt. Talán csak tünete a kornak, melyben élünk. Az ember lelke lassanként átalakult a tovatűnő századokkal, az. idealizmus kivesző félben van és a reális élet valósága uralja az emberek lelkét. Ime (iorjkij Maiim, az egyszerre világhírűvé lett orosz iró az emberi élet salakját a színpadra viszi. A folyó iszapja felszínre kerül és láthatóvá lesznek az iszapot lakó undok férgek. Hogy a való, igaz életet festi (iorjkij Maxim ebben a darabjában, az bizonyos. Mert hiszen ő maga ott élt azok között az emberek között, látott a saját szemeivel. Látta a bűnt, az emberi élet posvánvát, a lelkek elfajulását s arait látott s halott, azt leirta a maga valóságában, meztelenségében, el nem hallgatva belőle semmit. leleuetek a mélységből. Ea sokat és mindent megmond. I>e vájjon helyes-e a színpadra vinni az emberi élet megdöbbentő kinövéseit, a fekélyes daganatokat, a maguk utálatot keltő valóságában, hogy ki öljük még jobban az. idealizmust ? Sokan azt mondják, szükséges, hogy az ember tanuljon, okuljon. Lássa a bünt, de lássa a bűnhődést is. S talán az ember nyomorúságának a darabban kétségtelenül erűs mataralismuasal megirt és kiszínezett rajza, lehet, hogy undort kelthet, de fölkeltheti az. emberek nemes érzését is, hogy látván fertőjét embertársai életének, mindenképpen arra törekedjék, hogy segélyére legyen az emberi nyomorúságnak, kiragadván a bűn iszapjában vergődő és elmerülő embertársait a veszedeleaiból. Talán erro céloz I iorjkij is Luka zarándok alakjával, aki vigasztalást hint a bűn tanyáján élő emberek köaé máséival. A darab maga az irói talentum remeke. Meséje alig vau ennek a darabnak és alakjai inkább epizódalakok, akik ott élnek együtt az „Éjjeli menedékhely"-en. Kz az. „Ljjeli menedékhely" nem egyéb, mint amit mi is lebujnak ismerünk. Az ott élő embereknek történetük nincs, vagy csak volt történetük. A menedékhely gazdája Kosztilev Mihail Ivánovics, vérazlpolyozó uzsorás, aki a lebujába szorult emberek zsírján hízik, gazdagszik. A felesége Vaszilisza, fiatal asszony, aki gyűlöli ót, | Vaszkája Lepellel, a menedékhely züllött társadalmának egyik il-tal tolvajtagjával köt viszonyt, akinek a ménedéi helyen deszkával elkeritett külön helyisége van, épp az asszony jóvoltából. De ez utóvégre is megunja az asszonyt, főleg, hogy Luka, a zarándok, a szibériai jobb világról beszél neki, ahol még becsületes életet élhet. Lepel, aki szereti az asszony bugát, Natasát, le is mond az asszonvnak, araikor az szerelmeskedni bivja, azért, hogy