Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-03-04
I TÓTH DÁNIEL j Az alma ma tornak gyásza van. Legrégibb, leghűbb fiainak egyike bevégezte földi pályafutását. Fekete zászlókat lengetett a szél a büszke főiskola-épület ormain. Fekete zászlók hirdették a gyászt, mely az ősi iskolára borult, s mely nemcsak mostani tanítványait és vezetőit érte, hanem érte azokat a százakat és százakat, kik valaha az alma mater kebelén Tóth Dániel ihletett ajakáról hallgatták a vallás és tudomány igéit. Vallás és tudomány : e kettő ápolásában, e kettő tévesztésében telt el Tóth Dániel munkáiélete. A meggyőződés melegével szította a vallassunk szent tüzét tanítványai szivében s a történelem tanulmányozásában megacélosodott böloseséggel hintette el a fiatal lelkekben a tudás magvait. A régi kornak emberei közül való volt. Azok közül, kik a polihisztor nevét érdemlik meg, kik az emberi tudomány minden ágában nagy és jelentős ismereteket szereznek, hogy tanításukat univerzális értékűvé és univerzálisan gyümölcsözővé (egyék. Akiknek műveltségük alapját a klaszikusok és a szentírás képezik ugyan, de ez alapra gazdag nyelvismeretük és fáradhatatlan buzgalmuk segítségével a vallási, nyelvészeti, irodalmi és társadalmi tudományuk modern ismereteit rakják le. lm már kivesző félben van az ily polihisztorok tiszteletre méltó rendje. Az ujabb kor nagyon is specifikáló hajlandóságú minden téren, így a tudományos téren H. De kiveszőben vannak a régi kornak emberei más tekintetben is. A régi kor emberei — s köztük immár csupán fájó büszkeséggel említhetjük a mi Tóth Dánielünk nevét — önzetlenül, szerényen, belső lelkesedéssel és nem kicsinyes anyagi érdekekért — éltek magasztos és szép hivata'suknak. A tanári hivatást önzetlenebből, szerényebben, lelkesebben és niunkásabban nem töltötte be senkisem Tóth Dánielnél. Tudjuk és érezzük ezt mi, amint tudják és erezik a tanítványok százai és százai, kik most az igaz férliu halálának hirére a Jajdahun s a hala könnyét hullatják. „Multis ille bonis flehilis oecidit !" Tó'li Dániel életrajzát vázlatosan itt közöljük: S/.üleler KV2. Januarius 1« án, atyja Tóth Dániel, anyja J}.»niálh Zsóli.i voltak. Az élénk szellemű fiúcska már 10 éves korában kikerült n szülői házból, amennyiben 1842. szeptember e'ején „uémet szóra" Pozsonyba vitték s olt is maradt 4 éven át 184(3. június végéig. Ez alatt a német nyelvet annyira elsajátította, hogy később csak irodalmilag kellett magát tovább képeznie, hogy eljusson a nyelvismeret azon fokára, mely képessé tette volna ó't német nyelvű gyülekezetben az egyházi szolgálat teljesítésére, amire egy amerikai német által föl is szólíüatott. ] 840. november elején átjött a pápai ref. kollégiumba a gimnázium. G osztályába s Pápán végezte a bölcsészeti I. és II. évfolyamot. Mint bölcsészethallgató vett részt 11) éves korában a magyar szabadságharcban, a szépért, a jóért és igazért hevülő lelke indításából. A szabadságharc leveretése után tovább folytatta theo], tanulmányait, melyeket 1854 ben fejezett be, s azutáu 8 hónapon át Csépen a Thaly-családnál nevelődött, majd 1855-ben ismeretei bővítése végett külföldre ment s egy évet az utrechti, félévet a genfi egyetemen töltött, elsajátítva ez alatt a holland és francia nyelvet. Ugy a pápai kollégiumban nyert bizonyítványai, mint az utrechti egyetemen folytatott tanulmányai alapján LSfXi. október 20—2}). napján tartott egyházkerületi közgyűlésen gimnáziumi rendes tanárnak választatott s megengedtetett neki, hogy még egy félévet a genfi egyetemen töltsön. Gimnáziumi tanári állását az 1857/8 (anézben foglalta el és pedig az I. oszlályba'i mint osztályúinál- tanította a latin magyar nyelvet és a vallástant, a II —IV. osztályokban a német nyelvet, a III. osztályban a görögöt. A következő tanévben a theol. akadémiára választatott tanárnak, de azért kisegítők-épen hoszszahb ideig működött a főgimnáziumban is, tanítván a VII. és VIII. osztályokban a vallástant és a német nyelvet és irodalmat. Sokoldalú képzettsége folytán a theol. akadémián is a legkülönbözőbb tárgyakat adta elő, így tárgyai voltak : ker. erkölcstan, egyháztörténet, szimbolika, izagogika, theol. enciklopédia, bomiletika, lilurgika, cura pastoralis, katechetika, újszövetségi nyelvészet, Széles nyelvismeretei kiválóan képesítették arra a fontos miszióra, melyet lS(il-beu vállalt magára, midőn a szorult tanügyi helyzetben levő főiskolának anyagi segély gyűjtése végett beutazta Angolországot, Hollandiát és Franciaországot s a főiskolának Isti.") frtot, magának pedig rendkívüli tapasztalukat gyűjtött. A főiskolának 1 S7(i-t«M kezdve 20 éven át volt könyvtárnoka s ez alatt az idő alatt a könvvíárt rendezte, a címlapokat legnagyobb részben összeállítota, a mely a munkájában nagy segítségére volt nyelvismerete, mellyel nemcsak a modern nyelveket, di a klasszikus nyelveket is uralta. Egészségi állapota az uttóbbi évekbeu nagyon megrendült. Feleségének : Muck Máriának elhunyta, kit 1886-ban ragadott el a halál, igen megrendítette, évek óta álmatlanságban szenvedett, mely testi szervezetét annyira megtámadta, hogy midőn a múlt év december havában a tüdejét vizenyő támadta meg, ez a betegség balált hozó lett, mert a meggyöugült szervezet nem volt képes az njabb támadásnak ellentállani s 1900. február 28-ikán éjfél előtt néhány perccel elhunyt. Halálát a taníványok egész seregén, a rokonok és juháratok nagy számán kívül agg nővére Péntek Mihályné s két gyermeke: Elemér és Gizella gyászolják . Általános nagy részvétet keltett az egész városban a múlt vasárnap reggel szárnyra kelt hír, hogy Tóth Dántel, az ev. ref. főiskola nagytud )mányu és köztiszteletben álló érdemes tanára, szombaton éjjel elhunyt. A ref. főiskola két épületére, a városházára, a ref. paplakra és a kaszinó épületére még a délelőtt folyamán kitűzték a gyászlobogókat. A főiskola tanári kara azonnal gyűlést tartolt, melyben míg egyrészt a kitűnő kartárs emlékét jegyzőkönyvében örökítette meg, másrészt a temetés iránt tett intézkedéseket, A tanári kar a gyászoló csalál előtt testületileg fejezte ki részvétét s a szomorú eseményről a következő jelentést adta ki : A pápai ev. ref. fö : slcola tanári kara. mélybánattal jelenti súlyos veszteségét. Tó'h Dániel, a theologiai akadémia nv. r. tanára, élete ü8-ik, tanári működése 42-ik évében f. hó 24-éu éjjel hosszas szenvedés után els/.enderült az Uiban. A szelídség szerénység és kötelességteljesítés mintaképe, apostoli lelkesedésit tauférfiú, nagy tudós s a legjobb kartárs hunyt el benne. Nemes lelke megtért Istenéhez, porlandó tetemét f. hó 27-én d. u. '/. 2 4 órnkor helyezzük örök nyugalomra. Pápán, 1900." február hó 25-é.i. Az igazak féuvlenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában! (Máté ev. XIII. 4.1) A gyászoló család áltnl kibocsátót jelentés így hangzik : Alulírottak a súlyos veszteség fájdalmas érzésével jelentik, hogy a forrón szeretett legjobb édes apa, nagypapa, testvér és ipa 'Jó/h Dániel a pápai ref. főiskola hittanára, városi képviselő és volt 48-as honvéd folyó évi február hó 24-éu éjjeli 11 és órakor életének liS-ik, tanár-ágának 42-ik nem engedi, hogy <»11 maradjon a szomorú ember, hova a szive vonja. Tovább mentem, a temető legvégén van a lakásod, csuk annyi hely maradt za utolsó lakó számára üresen, a melyben meghúzhatod magadat szűken, szerényen, jó anyáin. Fehér márványsirodra estem. Hideg tömeg volt a márvány és én elmondtam neki mindent, a szenvedést, n gyászt, a ba'natot. — A kő nem •Jelelt, csak az ezüst pontocskák csillogtak hideg fényben bűvösen, csábosán. Ks elmondtam a szürke magányom tragédiáját, hogy irtózom a szintől, a csillogástól, mindentől de az emberekről nem beszéltem semmit. Ott ültein soka', könnyezve, lassú sirassál, egyszerre érzem, éreztem, hogy valami ömlik, folyik a testembe. A könyeim megolvasztották a havat, melyen egy sáros folt látszott, és a lucsok folydogált végig a testemen, a lucsok, mely az élet jele, melytől át van hántva, keresztezve ez a mi világunk. Csillaggá lettél te, fényessé ragyogóvá, az iszap, a lucsok hozzád nem méltó, édes szent anyám. Elmegyek innét .... el ... . mert az életről, az emberekről kellene beszélnem, a kiket fogadtál merő tiszta bizalommal. Az asszonyokról, a kiket mosolygó két szemed (így vonzott hozzád. Egy asszonyról, a kit nagyon szerettél, egy szép, barna asszonyról, ki eljött hozzám, mielőtt kivittek. Ott feküdtem, a sötét szobában, zsibbadtan, törten. Mikor hozza'm hajolt, nem tudtam szólni, csak néztem rá homályos, siró szemekkel. Az asszony megfogta a kezemet lágyan, gyöngéden, jól esett az érintése, és a gyermek simulékonyságával húzódtam hozzá, esküszöm anyám, hogy téged láttalak akkor, hiszen még ott feküdtél fekete lepelbe takarva, megcsókoltam az arcát, ügy, amiképp a siró gyermek keres enyhülést a csókban. — Es az az asszony szeme égett perzselő lázban, az a cinikus tűz lobogott benne, a mely a bűnös asszonyok nézéséből árad felénk. — Ott feküdtél hidegen, lepelbe takarva és már ott derengett, hívogatott annak az asszonynak szeméből az élet, mely át van hántva sárral, lucsokkal. Szűz, fehér virágok, mik a sírra simulnak, mondjátok el neki, hogy én nem mehetek hozzá, mert az élet elválaszt tőle, az élet, melynek durva pályája távol áll ő tőle. — Élnem kell nélküle egész máskép, mint mikor rám mosolygott bársonyos szemével. Az emberek keményebbek, ridegebbek és rosszabbak hozzám, mióta az ő tiszta lénye eltűnt mellőlem, En is rosszabb vagyok, ideáljaim temetője immáron teljes, minden hely he van töltve, nincsen egy érzés sem a lelkemben, a mely elég tiszta volna ahhoz, hogy veled lehessek, anyám. A kétkedések Golgotháját járom, to pedig magad voltál a pozitív nemesség, jóság asszonya. Zokogástól megtépett arcom, kisírt szemeim nem zavarják meg többé illatos lakásod harm>nhíját. Liliomot visznek, hajlékonyát, szépet, fehéret. Idegen, hideg szivü emberek, akik nem könnyeznek soha .... En meg szobámban ülök vágyódó nézéssel tekintek a légbe és várom a sötétséget, az éjszakát, az álmot, a mikor megjelensz, fehér kezű szentem, elvesztett életem, jó anyám. II. A temetőben találtam egy roskadt Öreg embert, fehér szakálla a melléig ért, megtört fényű szemeiből olyan harmonikus bánat tekintett felém, amelyben nincs szenvedély csak rezignált megnyugvás. Négy fakereszt előtt állott és nézte őket gondos atyai szemmel, olyan félénk szeretettel, mint a fösvény a kincsét. A te sírod, anyám közel van az ő keresztjeihez és az utam arra vezetett. Mikor az öreg jönni látott, átíodte őket, félt, hogy idegen ember
