Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-02-18
FI úszón hetedik év. 7. szám. 1900. -február 18. Pápa város hatóságának és több T apai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 85f>. Kiadóhivatal: Goldbet-R Gyula papirkereskedése, Fritóc. Feleló's szerkesztő': KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijp.k a lap kiad ó hivatalához küldendők. A lap ára: Egész (Vvre 12 koiv, félévre B kor., nPtivediívre 3 kor. Társadalmi összeolvadás. Kitol, kitől nem, a személy mellékes, egy szép ábrándról hallottunk egyszer, arról 1. i., hogy milyen jó lenne, ha a Pápán i\ost fennálló három nagyobb kaszinó összeolvadna s együttesen iparkodnának betölteni i/1 a fontos szerepet, melyet a nagy í-'/i'chenyi a kaszinóknak egy város társadalmi életének az irányításában szánt. Az eszme tetszett. Hiszen kis városban, j'i>l az embereket sok minden közelebb hozza ; jymáshoz, mint a nagy városban, igazán .•!,: volna az ideális állapot, ha a hivataliak, iparos és kereskedő, aki t. i. erre való jussát el nun játszotta, nemcsak az utcán, i-ivatalos vagy üzleti dolgokban érintkez!n : k, hímem mikor szórakozik is, vagy mikor i~;:méket cserél. Bármennyire tetszett is az eszme, isíieive a társadalmi életben ma. még tiral1 ..dó felfogásokat, az egyes osztályok goni'ilkodási módját, ábrándnak, a nagyon is ;..ssze jövő zenéjének tartottuk az egészet, it.isonlónak az »egy akol, egy pasztor« mais/.tos eszméjéhez, amelyről beszélhetünk, ;;mdy ntán sóvároghatunk; de amelynek •tgvalósulását mi meg nem érjük, s nagy : i'rdés, hogy hányadik emberöltő éri majd v-n-s, ha ugyan megéri egyáltalán. A múltkoriban azonban, mikor a polgári kör bálján együtt láttuk a három nagyobb kaszinó számos tagját, megint fölébredt lelkünkben a régi ábránd, s hatása alól akarva sem tudunk menekülni. íme, megtörtént! Az egyenlőség és testvériség elve, mit az életben annyiszor, de annyiszor hangoztatunk, legalább ezen az estén valósult; úgy éreztük, hogy akik ott voltak: értelmiségiek, hivatalnokok, > iparosok és kereskedők, érzésben és szívben összeforrva, poly (íróknak, teái véreknek érezték magukat, kiket nem a rideg udvariasság hozott össze, hanem az az érzés, hogy a foglalkozás, az életmód különfélesége nem választhat el bennünket. Boldogok voltunk. Boldogított bennünket az a tudat, hogy az együvétartozás érzete nem marad ott a Griff-szálloda nagytermében, hanem bezárva a szivünk kellő közepébe, elhozzuk magunkkal ki az életbe s ápolni fogjuk hivatalszobánkban, boltunkban és műhelyeinkben s lassanként maguktól elenyésznek a korlátok, melyek bennünk(-t most elválasztanak: összeolvad a i ár Hilda'om. Azért a múltkori polgári köri bált kiszámíthatatlan hatásúnak tartjuk, hasonlónak a régi görögök nemzeti ünnepeihez, hol minden szabad polgár megjelenhetett, ha élete tiszta volt. Állapodjunk meg kissé s nézzük meg, össze van-e olvadva a mai társadalom; meg van-e valósulva az eijijadöséy és testvériség nagy elve a mai társadalomban? Mért áltatnők magunkat, mért ki ne mondanók, hogy a magyar társadalom nagyon is mozaikszerű, melynek egyes darabjai ideig-óráig talán összefüggenek ; de első tekintetre látszik, hogy összeforrva nincsenek. Ötven esztendő még egy nemzet élttében is nagy idő s nekünk nem volt elég, hogy a testvériség, az egyenlőség gyökeret verjen közöttünk. A nemes és paraszt közt századokon át fennálló válaszfal ledőlt, valójában csak egy válaszfalnak volna jogosultsága közöttünk, annak t. i. mely a tisztességes és nem tisztességes embereket elkülöníti ; de van számtalan. Vallási, politikai válaszfalak emelkedtek közöttünk, ti (íbiszt heiutünket még a foglalkozás is! Akit egy eszme lelkesít, legyen az az eszme vallási, politikai, ha igaz meggyőződés szülte s másoknak ártalmára nem tör, mindenki részéről elismerést, tiszteletet érdemel. Híveinkért, eszméinkért elveszhetünk, meghalhatunk; de elveinkért, eszméinkért T Gugorázás. — A .Pápai Lapok* tárcája. -Irta: Tömörkény István. -Jó ideig kis víz volt a folyóban, s most, 1,-oiry valamennyire mégis megdagadt, azonnal '.i'zdíídik a hajók járása-kelése. Sietni kell ilyenkor, mert a víz csalfa nagyon, s im, ha pár arasznál alább száll, minden élet megakad rajta. Itt volna hát ez a hajó is, amit föl kellene húzatni valamelyik urodalmi part alá, hogy ott majd búzával rakodna. Erre már régen vár mindenki : az is aki rakodná a. búzát, a hajósgazda is, aki szállítaná, a hajóslegények is, akik a bajon lennének, a zsákolok is, akik a búzát hordanák, az öreg ágens is, akinek egész élete a parti mázsánál telik el, továbbá Stévóék is, a rácok, akik nélkül semmit sem ér az egész dolog. Ok majd oly hatalmasak, mint a viz. Stévóék az első birrc, hogy mehet már nemsokára a folyón rendesen a hajó, odahagyták a kis szerb falujokat és itt pipáznak pár napja a parton. Várják a jó szerencsét, míg lovaik, a sok sovány macskaló a túlsó oldalon keresgél némi harapnivaló zsombékos füvet a fövényben. Ezek nélkül nem indulhat hajó fölfelé, mert az már íigy van berendezve, hogy a magyar hajókat szerb embernek lovai búzzák a nagy alaltságnál fogva. Nagyon egyszerű ez és értik az ilyesmit Stévóék. Ha azt kiáltják neki: I Tó ! akkor megállnak, ba pedig Iláót! a kormányos, akkor megindulnak. Ez tisztán az ő mesterségük, meg a lovaiké, amelynél rosszal) foglalkozás talán már nincs is a világon. Azért szokás mondani a rendkívül nebézsoru emberre: olyan az élete, mint a hajóhuzó lóé. Stévóék hát állnak a parton és örömmel szemlélik, bogy jön már a bajósgazda feléjük. Jön is és előadja a dolgát. Stévó hallgatja az egészet, a fejében mindent összeszámol és azt mondja: •— Negyvenkét forint. A gazda erre szó nélkül sarkon fordul és elmegy. Stévó pedig újból neki fonb 1 a partkorlátnak és pipál. Egymással beszélni kezdenek, azaz, hogy kázsélnak, mert szerbül megy a beszéd, mivelhogy abból nem ért más meg semmit. Nem igen szokás szerbül tudni, legföljebb néhány vasárus vagy szövetet áruló boltos tart olyan legényt, aki rác menyecskékkel el tudjon kacsalódni, ha bussütésro való serpenyőt vagy pedig tarka selyemkendőt vásárolnak (már csak inkább kendőt, mint serpenyőt). Másként nem szokás ezt a nyelvet ismerni, pedig csak egy fertályóra járásra laknak a túlsó parton, a rácok. Stévóék hát kázsélnak és igen erősködnek, hogy nem engednek a negyvenkét forintból semmit, ami a gazdára nézve igen szomorú világot jelentene. De azért jó, ha van gőzhajós-társaság és a gőzhajós társaságnak egy kormányosa mi-g épen a parton, az aranvkomnás kék sapkával a fején. A gazda ahhoz csatlakozik és beszélget vele Mindenféle közönséges dolgokról beszélnek, talán éppen arról, hogy hol kellene összeólntozni u kormányos pipáját, amely épen eltört a héten, de Stévóék mindezt nem hallják, ők. csík látják a beszélgetést és most már ni"g vannak ijedve n.t gyón. Hát gőzössel akarja bizony .san húzatni a hajóját a gazda. Nézd, el, nézd, hát akkor miből élnek'.' -V lovacskák a uilsó parloii mit fognak húzni'.' Es miből telik kenyér a e-ikos tarisznyákba és miből vesz a májkó otthon magának tarka selyemkendőt'.' Nagy ijedelem ez és Stévóék most már annyira kázsélnak, bogy alighanem maguk sem értik egymást. Idő multán újból elhalad előttük a gazda és odavetőleg mondja : — Hát huszonnyolcat adok, Stévó. - - No — kap a szón Stévó — harminc lögyön az, gazda, aztán éjjel is mögyünk, ahogy a lovak csak bírják . . . Stévó nyújtja a kezét, a gazda belecsap. Az alku meg van kötve és Stévóék most már sokkal vidámabban tekintgetnek át a túlsó part felé, ahol a száraz, sárgára aszott zsombékok között a harapni való füvet tapossák a lovak. Hej de. másformán volt ez régente. A gazdák nem alkudoztak, Stévóék nem ácsorogtak a parton, s a hajók nem hevertek bónapszámra dologtalanul. Még csak ugy tizenöt év előtt is mint nyüzsgött a folyó. Bőgöshajó, buzáshajó,
