Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-12-09

Huszonhetedik óv. 49. szám. 1900. december 9. PÁPAI Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér Telefon-szám: 41. Felelős szerkesztő : Dr. KŐKÖS ENDEE. Főmunkatárs: Dr. WELTNER SÁNDOR. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. E^yeB szára ára liO lill. A jövő hangja. Pápa, dec. G. Nincs túlzás abban, ha azt mondom, liogy ezen a héten az ország közvéleménye a mi fiatal képviselőnk hétfői beszédjével foglalkozott. Szálló igékké lettek rögtön egyes mondásai, a legkülönbözőbb körök taglalgatták az új eszméket, melyeket fölvetett és nemcsak az uap, de napok multán is, nagy elméjű publicisták fűzték hozzá gondolataikat az ő fejtegetéseihez. Ha mi most mégis újból foglalkozni akarunk az ő beszédjével, tesszük ezt annál a jognál fogva, melyet a bizalom és szeretet biztosít számunkra, az a bizalom és az a szeretet, amelyet mindenki iránt érzünk, a kinek érzéke van a bajaink iránt, s aki egy munkában eltöltött fiatalság hatalmas fundamentumán állva, ezeken a bajokon segíteni akar és segíteni tud. Ne értsen bennünket senki sem félre. Azért, mert dr. Hegedűs Lóránt a képviselőnk, bizonyára el szabad róla mondani az igazat és nem a mi hibánk, ellenben az ő érdeme, hogy ez az igazság úgy hangzik, mint a dicséret. Nem szorult Hegedűs Lóránt immár senki dicséretére, bizonyára nem is szereti a dicséretet, mert sokkal inkább a cselekvés emberének mutatkozik, semhogy útközben megállana, hogy édességek befogadására hajtsa meg a fejét. Megy TÁRCA. TACITUS. — Dahn Mix. — Miként a szűz, ki Trója örömébe A sejtett balsors jajszavát vegyítő És válaszul hitetlen gímymosolyt nyert : Miként Kassaudra állok én e korban. Kondást látok körül a merre nézek, Mely szellemléptekkel közéig sietve, Míg cirkuszában féke-vesztve zíig A nép s üli vad bakbauáliáit. A templom áldozatra vár, s a sziv Valódi áhítatra ; régi istenünkben Nem hisz, s ój mondát ballui vágy a nép, Mely össze nem függ ó'sink tettivel. A bölcsek gúnyolódnak Jupiterrel De nem találnak más Istent helyébe. CJsászáraiuk rózsát fonnak lejükre, Mert ritka lön ab nálunk a borostyán; S ha egy-egy mégis, mert jó római, Romlásunknak útját akarja állni: Csak annyi mintha karddal és paizzsal A tengerárral szembeszállana. Az ifjúság hetiirákkal mulat, A légiókhoz rabszolgák tolongnak. ő a maga útján és ennek a városnak bizonyára büszkesége, hogy ez az út az ezer baj közt evickélő ország boldogulására vezet. Nagy sikerének az volt az egyik titka, hogy bár szokatlan időben

; szokatlan helyről és némileg szokatlan körülmények között mondotta ki az igazságot, de kimondotta azt egészen és kimondotta a nélkül, hogy az igazságnak pártszinezetet adott volna. Kitűnt ekkor, hogy az igazságnak mégis elemi a hatása és az alól senki ki nem vonhatja magát, még azok sem, a kiket ez az éles igazság a homlokukon talált. Hétfő óta igen sokan állanak az ország színe előtt egy szál krinolinban. A miniszter fia, akire most már suttogva sem merik azt mondani, hogy »Herbert«, ritka erővel sújtott le arra a korlátolt és korhadt szellemre, a melynek krimolinban járnak a gondolatai, s amely akadékoskodó nyűgként nehezedik minden komoly munkára. Úgy élünk most, mintha régi idők elköltözött árnya járna fel hozzánk a sírjából, hogy megrontsa az új idők szellemét. Volt egy szép világ, mikor drága gyöngyként pergett a szó az ajkakról, a szép beszéden gyúlt fel akkor a hazafiak lelke s a szép beszéd az országot mentette meg, mert ez a beszéd akkor az igazságot hirdette. A szó ma is pereg az ajkakról, de csak fagyöugy az, ami lepereg és arra való, hogy belső ürességet, tudatlauságot, restséget takarjon. Az üres szónak sohasem voltak akkora művészei, mint manapság és olyanok vagyunk immár, hogy mulatságunkat leljük a puszta szavak csillogó játékában. A puffogó beszédnek azonban nem jósolhatunk többé hosszú életet. Meg fogunk változni, ahogy Hegedűs Lóránt jósolja. Még tart a küzdelem a munka emberei és a nagyhangú, de tartalmatlan krinolinos urak között, de a hátsó sorokból duzzadó izmokkal törnek utat az új erők, akiknek kemény ellenállásán megtörik a nagyhangúak hiú törekvése. A jövő jelszava a munka lessz. Ez lessz az életünk célja, ez lessz a szórakozásunk és ez lessz az életünk jutalma. Jól esik így megrajzolni a reményeket keltő jövőt, amelynek egyik jellegzetes alakja lessz Hegedűs Lóránt. Hegedűs Sándor fia előtt nyitva állott a nagyúri élet az ő minden üres gyönyörűségeivel együtt, és kevés munka árán is bizonyára igen sokra vihette volna. Csak tőle függött, hogy a munkát válassza-e s ő ezt választotta, mert a munkára született. Alig volt még nagykorú, s adóügyekben már az ország egyik elsőrangú kapacitása volt. De nem úgy, hogy mint lehetne megnöveszteni az adót, hanem hogy mint lehetne javítani, arányossá tenni, a terheken így könnyíteni. S mikor mások kékvizü tavak mellett sétálgattak és fenyvesek árnyékába bújtak a nyár elől, akkor ó' JBün, óriási bün ütött tanyát E nagy városnak összes halmain. Meredek szirten áll az épület, De ing s bukása egyre közelebb; A Scipiók korát hiába várjuk, Hiába szól a költó' győzelemről, Utolsó szárnyesapási mindezek A sasnak, melyet nyíl talált szivén. Ott napkeletre büutetlen repül A parlbns nyil szép tartományainkban* Itt nyugaton félelmeseu zubog A germán bárd birodalmunk kapuin. (Jsak az ellen viszálya, nem önerőnk Tart lenn és jaj nekünk, ha ellenünk Mint egyesült ár jönnek a begyekről, Mi lessz feltartani őket gát nekünk '! Atyáink híre és — eulébaságunk. Oh ég, add, hogy meghalhassak előbb ! Undor, mit érzek e romlott koron 8 gyakorta meglep egy kinteljes eszme : Az Istenek csupán azért ügyelnek E földre, bogy megbüntethessenek S nem nyujtauak segítséget nekünk. Nem akarok ez emberekkel élni, Föltárom könyvét rég letűnt időknek, S nézem dicsőbb napoknak alkotásit. Ám e korszaknak érzelem nekül Mint érclükör állok majd ellenébe, Hogy esztelen, bűnös tévelyjinek Irtózatos képét elébe tárjam. Oh lenne bár ez Gorgofő nekik, Hogy megkövülnének a borzalomtól B lennének ekként, mint úrjási rémkép Intő példái késő nemzedéknek ! Funhluiia: Antal Géza. Professzor és püspök. — A „I'típit! Liipolc" tárcája. — Irta : Reg'öczy 0!j özö. Apró ember vot a matematika professzora, de annál nagyobb a kopasz homloka, hires a tudománya és szörnyű a respoktusa. Igazságmérője matematikai pontosságú volt, a serpenyőjében holmi tekintetek mit so nyomtak, mint az alábbiakból is kiviláglik. A vizsgáló terembe szokatlan száminál gyülekeztek a hallgatók, mert esemény volt a főiskola életében, hogy egy herceg papnövendék vetette magát alá az examinálásnak. A nagytudományu kis professzor elfoglalta helyét a magas katedrán, egyet szippantott tubákos azoleneéjókől a intett a fiatal hercegnek, hogy húzzon tézist. A papherceg mosolygó önbizalommal lépett előre, mikor kiegyenesedett, egy fél feli el magaslott a katedrán