Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-11-25

Huszonhetedik év 47. szám. 1900. november 25. PÁPAI LAPOK Pápa -város hatóságnak cs több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér Telefon-szám: 41. Felelés szerkesztő : Dr. KŐRÖS BNDEE. Főmunkatárs: Dr. WELTNER SÁNDOR. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, A lap ára: Egész évre 12 kor,, félévre (> kor., negyedévre 3 kor. I^ííyps BZÉÍm 6.VÍX HO üli. Vörösmarty Mihály. Pápa, nov. Ü4. Ezelőtt száz esztendővel úgy volt, hogy Magyarország a haldokló országok sorába tartozott. Miután évszázadokon keresztül harcolt és tartotta a hátát azon ütlegek számára, amelyek voltaképpen Európának szólottak volna, rátették a torkára a kezüket éppen azok, akik ha nem is mindent, de igen sokat köszönhettek Magyarországnak. Ezt a kifejezést, hogy a torkára tették az ország ellenségei a kezüket, nem kell éppen képletesen értenünk, mert tényleg a magyar szót akarták elfojtani törvénnyel, erőszakkal, társadalmi kényszerekkel. A hizelgő Mária Terézia és az erélytskedő II. József igazában esak intézői voltak ennek az általános törekvésnek, mely valójában a szabadság megölésére tört és igen jól érezte, hogy ennek a törekvésnek legfőképpen Magyarország áll az útjában. Mert a magyar beszéd mindenkor a szabadság beszédje volt. Sajátságos, de úgy van, hogy eleink belefűzték ebbe a nyelvbe szabad leiküknek minden erejét és ajkainkon ma is a messze térségek szabad fiainak bátor szavai hangzanak. Ezeket a szavakat akarták elfojtani éppen azok, a kiknek szabadságát mi mentettük meg keserves küzdelmek árán, s kik ezt azzal hálálták meg, hogy el akartak bennünket altatni «az török áfium» után az német áfium mai. Az török áfiumot csak eltörtük: volna valahogy. Nyilt harcok, dézsmálások mellett a török sohasem tört nemzeti érzésünk ellen, de a német, aki soha annyi okosságot a politikájában el nem árult, mint éppen ebben az időben, a szivünknél, az érzékenységünknél akart bennünket megfogni, jól tudván, hogy itt rejlik ami gyöngeségünk. A szép Mária Terézia, mint minden szép asszony, udvart alakított maga köré, s akik már őt nem imádhatták, azok számára mindenesetre jutott egy-egy szép udvarhölgy. Ebben a szép német világban talált rá az ő forró magyar szivére a daliás alföldi fiú, Bessenyey Ferenc. Talán szerelmes volt a szép királynőbe, vagy legalább is egyik udvarhölgyébe, de a szíve túláradt s a nyelvére rimek tolultak. Ez lett azután a korszak, melytől a magyar költészet megszületését számítjuk és nagy tanulság rejlik abban, hogy ugyanakkor ébredt tettekre a nagy tespedés után az ország is, s amikor december elsején az egész ország megünnepli Vörösmarty Mihály szülelésének százados évfordulóját, valójában az ország újjászületését is megünnepelhetjük. Ke gondolja senki, hogy ez túlbecsülése akár Vörösmaity Mihály működésének, akár a költészet erejének. A költészet, melyben magyar érzés nyilvánul meg, ami leghatalmasabb nemzeti erőnk és Vörösmarty Mihály az ő hatalmas munkálkodása közepette nem irt le egyetlen sort sem, amely ne lüktetett volna a legáthatóbb nemzeti érzéstől. Tüzes erővel forrott benne ez az érzés és minden gondja, minden törekvése az volt, hogy költői munkálkokodásával ezt az érzést minél inkább fejlessze, minél több hazafi szivében felébressze. Nem lehet itt ismertetnünk költői erejének még a legkiválóbb alkotásait sem, de az irodalomtörténet méltán jegyezte föl róla, hogy a jelen szégyenét az elmúlt dicsőség fényes történetéyel akarta érezhetővé tenni, ezért merítette hőskölteményének tárgyát a honfoglalás idejéből. Sajnos, még legkiválóbb munkáinak ismertetésével sem teljesítenénk fölösleges munkát. A magyar olvasó közönség nem igen ismeri Vörösmarty Mihály munkáit, vagy nem ismeri annyira, amennyire ez szükséges volna, s így csak tudhatja, de nem érezheti, hogy a LVssenyeyék, majd a még későbbi évek költőinek munkálkodása félbenmaradt munka lett volna, ha Vörösmarty hunján fel nem zeng a magyar TÁRCA. Sötét éjjel. Mozdulatlan, némán állok — Végtelen ég, sötét éjjel, — Ezer csillag mosolyog rám A nagy égen szerte-széllvel, Sötét éjjel. Mintha néha hívogatna A magasba egyik-másik; Mintha egyik lábra kelne S csalna felé, mind úgy látszik . . Csak űgy látszik. Te fenséges, nagy végtelen, Ne ámíts már, hadd nyugodjak. Itt nem lelek boldogságot, S várna ott frtni boldogabb lak? Hadd nyugodjak. Hiszek, hiszek, mindent hiszek, Mit beszél a nagy mindenség. — Keménység vár vagy csalódás, Csak nyíljon meg a magas ég, Nagy mindenség. Csak egy percre láthassak be Hej tekébe mély titkának, Hogy mit végzett a nagy Isten, Nékem ád-é avagy másnak, S kinek másnak? Mondhatlak-é nemsokára Világ eló'u az enyémnek, Vagy reményem hiú álom, Futó akkord, röpke ének, Csalfa ének ? Es belátva a jövőbe, Mást szeretve látnálak meg. Imádkoznám, hogy az Isten, Szerelmedért csak áldjon meg . . . Ugy áldjon meg! Felsóhajtva imádkoznám, IIa nem bírnék a szívemmel. Ti csillagok, magatokhoz, Fel az égbe, vigyetek fel, Vigyetek fel! Csomasz Dezső. A próféta. — A »l'apai Lnpok« tárcája. • Irta: Buday László. Két héttel a szezon megkezdése után a fürdőgondnok (ötvenes agglegény, az uradalom nyűg. számvevője) megcsinálta már prófetaszerü jóslatait erre az esztendőre is. Máskor egy hónapi vizsgálódás kellett neki, hogy megmondhassa micsoda eredményekkel záródik a fiirdőszezón: melyik fiatalember házasodik meg, melyik lány jut jegygyűrűhöz, micsoda családok jönnek el a jövő esztendőre is, kiktől kell elbúcsúzni a viszontlátás reménye! nélkül. Az idea hamarább elkészült. A második; szombati táncmulatság után, mikor az utolsó vendég is hazament, még maradt hamm üveg elfogyasztani való borunk. Összeültünk negyi»» hogy hamar megfeleljünk neki. Ka arról beszéltem, hogy mily édes mulatság volt ez a mai tánc. Hogy elkapott a mámor, a szerelem; esak most ismertem meg igazán Mohácsi Ellát, ha az Isten is űgy akarja, őszre egy pár leszünk. — Szamárságot beszélsz, — monta a fiinlőgondnok. — Te nem Mohácsi Ellát fogod elvenni, hanem Biró Gizit. — Azt a sápadt, éretlen, i'myetlen leányt? Hiszen még egy szót se váltottam vele, mióta a fürdőn vagyunk. A/tán, ugy hallom, szegény is. — Nagyon szegény. Sok az adósságuk; a fürdőzést is esak agy birják, hogy az uraság ingyen lakást adott nekik s a vendéglőben meg van hagyva, hogy feláron szolgáljanak nekik minden ételt. Hanem azért te. mégis el fogod venni. Bosszantott ez a határozottság, amivel az öreg kimondta próféciáját s ingerülten feleltein vissza: