Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-11-18

biztosítsa, s a művelődés, fejlődés utain előre segítse. 1 ' Azt hiszszük, hogy vármegyénk, illetve városuuk értelmes lakosságánál viszhangra fog találni az alispán felhívása és a jövő népszámlálásnak meglessz a remélt sikere. —Rendkívüli kiadás. A rendkivüli ki­adások hazai története egy újabb adattal gyarapodott e héten. Ezt az újabb adatot a Pápai Újság követte el és mi előre is sajnáljuk a jövendő kor történetíróját, aki a hazai sajtó rendkivüli kiadásairól szóló fejezetet fogja megírni, mert nem lessz mód arra, hogy ennek a rendkivüli kiadásnak igazi értelmét kihüvelyezze. Igaz, hogy az ebben való próbálkozással mi magunk sem töltöttünk túl sok időt, aminthogy nem is lebet komolyan venni az olyan irást, amely össze-vissza hány tücsköt-bogarat, ele óva­tosan kikerüli mindazt, amiről voltaképpen szó van. Hiszen érezzük a mély jelentősé­get, ami ebben a kerülgetésben rejlik, mert hát ősidők óta úgy van az, hogy a macska is csak kerülgeti a forró kását. Hogy azonban a Pápai Újságot üres feltevések miatt soká szenvedni ne hagyjuk, íme sie­tünk nyilvánosan kijelenteni, hogy szubven­ciót sem jobbról, sem balról,sem személyektől, sem hatóságoktól még soha életünkben nem kapuink és most sem kapunk ; a várossal hivatalosan mindössze annyi az összekötte­tésünk, bogy esetről-esetre közöljük a város hivatalos közzétételeit és tesszük ezt akkora önzetlenséggel, amekkoráról a Pápai Újság­nak egyáltalában fogalma sincs. Ellenben kiuiblatáljuk azt a tényt, bogy a »végel­gyengülésben szenvedik Pápai Lapok, olvasó közönségének évtizedek óta tartó bizalma révén, szerkesztőségét és kiadóhivatalát némi honoráriumban képes részesíteni és hogy ez az >ifjú és erős« — Pápai Újságnak fáj, nagyon fáj, azt teljes mértékben értjük, de — sajnálatunkra — nem méltányolhat­juk eléggé. dobig volt. Kaszás parasztok, karikás csikósok,, egy marék vörös sapkás katona ütközött meg velük. Ks ahol megütköztek, ott Kniesanin serege esze-| veszetten megfutott. A törökverő bősök elhajigál­ták fegyvereiket, zászlóikat, a hegyi sasok vad zűrzavarban, a rémülettől ordítozva szaladtak. S ami a legszégyenletesebb volt, annak az embernek, aki az ázsiaiak élén fergetegként űzte őket és balomra lövette foglyaikat, annak az embernek szláv vér folyt az ereiben . . . Hej, nem is az ázsiai verte meg őket, hanem a szlávság örökös átka, az egyenetlenség. . . Egy Damjanich kellett hozzá, bogy egy Knicsanint legyőzzön 1 Negotíni bor és siralmas dudaszó mellett gyakran gondolta el ezeket. A hires paláukai dudás ott állott a széke mögött; azokban a ke­servesen ficánkoló orrhangokban, amelyeket dudá­jából előcsalt, egy sorsüldözte faj egész nyomoru­sága zokogott. Xem érti ezt meg csak szerb ember. IIa a szerezsán megeresztette ilyenkor harsogó hangját, rendesen a Miloties indulót énekelte. Azt a fenyegető, epés, izgató melódiát, amelyre oly fel­ségesen illenek refrénnek a „Bozse cárja hráni" . . . Foglalkozása nem volt a szorezsánnak. Ott élt a Zorka hiánya házában, akit valami jóravaló fakereskedő vett feleségül. Jóravaló, ostoba ember volt a veje, aki nem tudott szónokolni ós nagyon bámulta az ő hatalmas, hires apósát. Egy fia is volt a szerezsáunak, Yazul; abból A pápai szini szezon. Két bét előtti számunkban részletes tudósí­tást hoztunk a színházi intendatúra és szinügyi bizottság okt. bó 31-én tartott együttes üléséről, melyeu Festetlek Andor gróf, orsz. szinészeti fel­ügyelőnek a vidéki színészet rendezésére vonat­kozó i&mert leiratát tárgyalták. Ez ülésen a hozott határozatoknak megfelelő felterjesztés megkészí­tésóvel a sz. biz. titkárát bízták meg. A felter­jesztést, melyet a hét folyamán küldtek meg a sziuészcti felügyelőnek, itt közöljük: i Méltóságos Szinészeti Felügyelő Úr! Hazafias örömmel üdvözöljük Méltóságodat a vidéki színészet rendezésére irányuló munkájá­ban, mellyel a hazai kultúrának van hivatva jelentős és maradandó szolgálatot tenni. Hogy e munkájához magukat a vidéki váro­sokat, illetve ezeknek arra hivatott faktorait is segítségül hivta, hálás köszönettel fogadjuk és 54/900. sz. nagybecsű leiratára nézve a városi intendatúra és szinügyi bízottság október hó 31-iki együttes ülésének határozatából van szeren­csénk a következőkben tenni meg tisztelettel teljes felterjesztésünket: I Pápa városában 1881. évi december bó 7-én nyílott meg az állandó, kőből épült szinház. Ez idő óta a városban különböző időszakokban for­dultak meg társulatok és tartottak 1881-ben 33, 1 1882-ben ül, 188-J-ban (>!, 1884-ben, (>(>, 1885-ben ..')(!, 1886-ban 20, 1887-ben 35, 1888-ban 71, 1889­ben 33, 1890-ben 10, 1891-ben •}•% 1892-ben 32, 189:S-ban N'J, 1894-ben ,;/, 1895-ben 5!), 18 l JG-ban //, 18117-ben 7ÍJ, lS98-ban .%', 1899-ben 110 és 1900-ban 103 előadást. Az előadások számának kűlöubségét a társulatok különböző nívója magya­ázza meg. Gyöngébb társulat csak rövidebb ideig volt képes magát városunkban fen tartani, jól szer­vezett társulat pedig már egy évtizeddel ezelőtt 2—;5 hónapig tudott boldogulni Pápán. A föntebbi statisztikai adatok egész kétség­telenül bizonyítják, hogy városunk egy igényeit kielégítő jó társulatnak 2 1 .,—;5 hónapig képes tisztességes exisztenciát nyújtani. Hogy azonban ez az exisztencia a n tisztesscges"-nek mértékét mindig inkább felülmúlja, semmint bogy •— babái­rövid időre csak — alája sülyedjen, ahhoz szüksé­ges, hogy a színtársulat abban az időszakban jöjjön hozzánk, moly az előadások tartására leg­alkalmasabb. nagy ember lett. Bécsben elvégezte a jogi egye­temet, doktori diplomát is szerzett, amikor pedig bekövetkezett a magyar idő, Budapesten is vizs­gázott. Olyan kitűnő tanuló volt, bogy a magyar professzorok nem tudták elbuktatni, bármint szeret­ték volna is. Később hivatalt vállalt. Gyorsan ment előre, bármint fondorkodtak is a magyarok, harmincöt éves korában már táblai biró volt. A miniszter kénytelen volt Gavrilovics Vazult ki­nevezni, mert rászorult a tudására. így beszélte az öreg. A szerezsán néha elképzelte az ő Vazulját, mint jár-kél félelem nélkül Budapesten, az orosz­lán torkában és mint vagdossa az ázsiaiak fejé­hez az igazságot, amint apjátúl tanulta. Az ázsiaiak pedig titokban áskálódtak ellene, de nem merik nyíltan bántani, mert félnek tőle és mert az itélő tábla nem tudna ellenni nélküle . . . Vazul később meg is házasodott, egy gazdag szentendrei szerb leányát vette el. Három év alatt két gyermeke született, egy fiu és egy leány. — Neveld őket jó szerbekké, — irta a szerezsán Budapestre. — Arra az ázsiai idiőmára meg se kell őket tanítani. Amire ők felnőnek, addig már bekövetkezett a leszámolás nagy napja s már csak hírből fogják tudni, hogy itt valaha ázsiai legeltette a lovát . . . Gavrilovics Vazul rcáhagyta, hogy úgy lessz, amint apja mondja. Okos ember volt Vazul, nem esak nagy úr. (Még nagyobb úr lessz belőle is, Az eddig nálunk működött társulatok leg­többször elsőrendű társulatok voltak. Immár évek óta Győrrel tartunk közösséget színészet dolgá­ban. Panasz e társulatok ellen csak azért volt, mert rendesen vagy tavasszal újonnan szervezett alakjukban, a kísérletezés korszakában jöttek hozzánk, vagy ősz elejón, mikor a téli alakulás előtt a kiválás jjrocesszusa volt folyamatban. Méltóságos Felügyelő Úr! Úgy véljük, hogy a vidéki színészet rendezésével mind a vidéki városok művészi igényeinek kielégítésében, mind a társulatok sorsában kedvezőbb helyzet teremtése lehet csupán a cél. Ez bátorít fel bennünket amaz óhajunk kifejezésére, hogy városunkban egy, bár rövidebb ideig tartó, téli szezon is létesíttessék. Városunk ismert kulturális nívója, tanintézeteinek s egyéb nyilvános intézményeinek nagy száma, a lakosság intelligenciája jogossá teszik ez óhajun­kat. A múlt tapasztalatai bizonyítják, hogy nálunk csak elsőrendű társulat élhet meg s megélhetésére legkedvezőbb időszak a szini szezonok tulajdon­képeni időszaka : a tél. A virágvasárnap utáni szezont, amelynek tartama alatt a dolog termé­szetéből kifolyólag rosszabb összjátéku előadások­ban, kezdő erők szárnypróbálgatásában van részünk, mindaddig, míg a társulatok alakulása virágvasár­nap táján történik, egyáltalán nem óhajtjuk. Nyári előadások tartására kőből épült színházunk nem alkalmas, de hát nem is azért épített e város ritka áldozatkészséggel, sokkal nagyobb és gaz­dagabb városokat évtizedekkel megelőzőleg kő­szinházat, hogy húsz évvel e szinház megnyílta után nyáron lássa (tán színházunk helyett épí­tendő arénában?!) vendégül a színészetet. Ezeknek előrebocsátásával a feltett kérdé­sekre a következő válaszokat adjuk. Ad. 1. Kőből épült, fűthető színházunk vau. Ad. 2. Elesik. Ad. 3. A város közönsége egy hat hetes és egy négy hetes szezonon át képes a színtársulatnak tisztességes exisztenciát nyújtani. Ad. 4. Előadások rendezésére legalkalmasabb időszak a virágvasárnap előtti három hónapból hat hét és szeptember hava. Ad. 5. A város az idejövő társulatnak in­gyen szinházat ad; a megfelelő időszakban ide­érkező társulatnak a szinügyi bizottság bérletet E válaszok utáu teljesen érthető lessz az az az apjából is, ha majd elkövetkezik a leszámolás nagy napja és Budapesten megszólal a ,.Bozse cárja bráni !-[ ) Megesett egyszerre, hogy a szerezsán elhagyta a leánya házát. Régóta készült már ilyesmi. Nem a veje üldözte ki, hauem a tulajdon leánya. A vő derék ember volt és jó szerb, de a Zorka fukarnak és közömbösnek mutatta magát. Kicsinylő vállvo­nogatással hallgatta apja szónoklatait a leszámo­lás nagy napjáról, mikor pedig egy pár száz forint kellett volna, hogy elküldjék a szerezsánt a kar­lócai kongresszusra püspököt választani, elzárta a kasszát és nem adott egy krajcárt sem. Vazul megküldte ugyan a pénzt, de a szerezsánt irtóz­tató haragra lobbantotta saját vérének elfajulása, azért elhatározta, hogy elmegy lakúi Vazul fiához. Elmegy ő is az oroszlán torkába. Nem járt még soha Budapesten, a fiát se látta már tiz év óta. De leveleiből tudta, hogy megmaradt jó szerbnek és jó fiúnak. Mikor gőz­hajóra szállt, eszébe jutott, hogy az unokáit sem látta még : Györgyét ós Dúsát. Késő délután szállt ki az ó-budai parton. Tudta, bogy a fia itt nyaral valahol a hegylejtőn. Már alkonyodott, mikor megtalálta a házat. Észre­vétlenül lépett bc a kapun, ment föl a lépcsőn. A folyóson eszébe jutott, hogy meg fogja lopni a fiát és lábujjhegyen jávt. Kissé izgatottan állott meg egy félig nyitott szobaajtó előtt. Odabenn, a fél homályos szobában, kót hang beszólt. Egy selypítő

Next

/
Thumbnails
Contents