Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-11-18
álláspontunk, melyet a Méltóságod által tervbe vett szinikerülettel (Győr - Sopron—Pápa - Komárom) szemben elfoglalunk. Mi e kerületbe szívesen belépünk, ha benne a téli szezonra, vonatkozó igényünk kielégítésre lel. Amennyiben azonban e kerületben (amint az előre látható) Pápa városa téli szezonhoz nem juthat, teljes tisztelettel indítványozzuk, hogy vagy Győr, vagy Sopron középponttal új kerület létesíttessék, melyben Pápa város közönségének a téli szezonra vonatkozó igénye teljesíthető lessz. Abban a reményben, hogy Méltóságod e nagyfontosságú ügyben történendő végleges döntésekor a szerény felterjesztésünkben foglaltakat is figyelembe fogja venni, vagyunk kiváló, mély tisztelettel Méltóságod kész szolgái: Dr. Körös Endre, Mészáros Károiy, polgármester, a sz. l>iz. elnöke. a szín. biz. titkiun. A magyar kereszténység kilenc százados emlékünnepe Pápán. — 1900. nov. 11. — A pápai kath. kör f. hó ll-én fényes emlék ünnepet rendezett a kereszténység Magyarországon fönnállásának emlékére. A kör ez idő szerinti helyisége kevésbbé lévén alkalmas az ily nagyszabású ünnepélyek rendezésére, a kör választmánya a hazafias bencésrend rajztermét kérte el az igazgatóságtól, amelyet a jelzett napon előkelő és nagyszámú hallgatóság zsúfolásig megtöltött. D. e. 11 órakor ünnepélyes szt. misével kezdődött az ünnepély, mely után a hatalmas veudégsereg fölvonult a gimnázium rajztermébe, ahol Pető Menybért, gimn. igazgató, a kath. kör elnöke meleg hangon üdvözölte az ünneplő közönséget. Utána az ad hoc alakult férfikar énekelte uagy lelkesedéssel és hatással a pápai himnuszt. Majd Egresits János tanító gyönyörködtette a hallgató közönséget Bájt Aladár „A magyar nemzetért 1 ' c. költeményének szép elszavalásával. Az ünnepély fénypontja L'étei-Prikkel Márián bencés tanárnak szónoklata volt, amely a szakképzettség megdönthetetlen érveivel, az ékesszólás nyelvével és meggyőző melegségével mindvégig lekötötte a nagy hallgatóságot. A jeles szónok végigvezette hallgatóságát a magyarság és a magyar kereszténység egész történetén s végül ecsetelte jelenkori hivatását. E befejező részből itt közlünk egy szép részletet: Mélyen tisztelt ünneplő közönség! A mult idők árja elment. Az emberiség ma már uj eszmékért, uj ideálokért lelkesedik, amelyek, mivel a kereszténységből fejlődtek, az egész cilivizáit világ minden részén éreztetik hatásukat. A nemzetek már megelégelték a földnek vérrel való öntözését, most a munka verejtékével a jólét forrásává akarják azt varázsolni. Ma már a népek nem hiu harci dicsőségért küzdenek, hanem azért, hogy a műveltségben és a velejáró jólétben egymást megelőzzék. A műveltség a közcél mindenütt, még pedig nem egyesek, nem kiváltságos osztályok, hanem az egész nép számára. A magyarságra is tehát egészen új feladat vár ezentúl. S most, midőn az idők nagy választó vonalán állunk, szinte megdöbbenve kérdjük, vájjon mélyre hatolt gyökerei azon erős tölgynek, melynek leveleit oly sokszor tépdelték meg, ágait annyiszor tördelték le a mult idő nagy viharai, a változott talajban meg fogják-e találni azon tápláló erőt, mely ezeréven át fentartotta ? Félve kérdjük, rendelt-e számuukra az isteni gondviselés a jövőre is oly hivatást, amelynél fogva az emberiség küzdelmeinek továbbra is oly számottevő munkásai lehetünk, mint eddig voltunk ? A jövőt ugyan sürü fátyol takarja, de azért Mt. H., nincs okunk az elcsüggedésre, sőt bizalommal tekinthetünk előre, nem csupán dicső műltuuk alapján, hanem azért is, mert minden jel arra mulat, hogy a népek Ura ezentúl is nagyra szánta kedvelte magyarjait. A keresztény kultúra ma már oly mély gyökeret vert Európa talajába, bogy fegyvereinknek a múlthoz hasonló erős védelmére uem szorul. Igaz ugyan, hogy a kelet és nyugat között az ellentét még nem szűnt meg egészen. Keleti szomszédaink még mindig lesik az alkalmat a nyugattal való leszámolásra, hogy a kultúra határát testünkön visszafelé tolják. S ha ez a leszámolás, ne adja bár az Eg, valaha bekövetkeznék, kétségtelenül a mi nagy síkunkon történnék meg! Tehát Mt. II., még jelenleg is bizonyos értelemben előőrsei vagyunk Isten ügyének, akiknek karjára, fegyverére Európának még szüksége lehet. Ennélfogva szabadságszeretet, bátorság, harci vitézség még mindig oly erények nálunk, amelyeket, létünk érdekében elhanyagoluuuk nem lehet, nem szabad. De ám ezentúl valójában már a nyugati kultúrának nem annyira védelmező, mint inkább alkotó s közvetítő muukája várakozik reánk. Jövendő' igazi hivatásunk Mt. II. az, hogy az európai műveltségnek csatornája legyünk kelet felé. Eddig a kelet ellen küzdöttünk a nyugatért, gyermekhang és egy mélyen csengő férfihang. Gavrilovics Vazul hangja volt. Magyarul beszélgettek! — Mondd el a versedet, Gyuri. — Az nem lecke, — vonakodott a gyerek. — De tudnod kell. — Minek? — Minden magyar gyereknek kell ezt tudnia... — Hát én magyar gyerek vagyok, apa ? — Csacsi vagy! — Dúsa azt mondja, hogy csak ő magyar, meg a mama; mi ketten rácok vagyunk. — Dúsa kis macska, mi ketten pedig meg fogjuk rázni a fülét. A gyereknek ez nagyon tetszett, mert vihogott. Aztán magától kezdte mondani a versét, a gyerekek éneklő haugsúlyozásával. — Hazádnak rendületleuül — I-^gy hivő ó magyar . . . — Bölcsöd az . . . segítette az apja. — Bölcsőd az s majdan sirod is . . . Megakadt. — Bölcsőd az s majdan sirod is, — Mely ápol s eltakar, — szavalták apa és fiu egyszerre. — Mondd még egyszer, — biztatta Gavrilovics Vazul a fiát. A szerezsán nem hallgatta meg másodszor. Kezdetben szédülő fővel támaszkodott az ajtófának, azután fölemelte a két hatalmas öklét, miutha meg akarna átkozni valakit, aztán lecsüggesztette a fejét, megfordult a sarkán és ment kifelé' A lépcsőn szaladni kezdett. A kapu alatt lihegve állott meg. Gondolkozni akart, nem tudott. Azt érezte csak, bogy valami irtóztató, meggyalázó dolog történt vele. Bolonddá tették, nem vették komolyan. Hagyták beszélni vérről és megtorlásról, még csak arra sem méltatták, hogy ellent mondjanak neki, mertnem tartották veszedelmesnek. Ott látta maga alatt a folyót és a várat. A { folyó hátát száz hajó szántotta, a gyári kürtök J füstöltek, a város pedig diadalmasan csillogtatta kupoláit és tornyait a vérvörös alkonyi fényben. A szerezsán egyszerre érezni kezdte, hogy milyen végtelen kicsi ő és egész gyűlölete e mellett a kolosszus mellett, amely szuverén nyugalommal és mcggátolhatatlanul végzi munkáját és észre sem akarja venni az Ő parányi ellentállását. Micsoda ellentállás az, ha még a saját vérét sem tudta tőle megmenteni ? A fakereskedő és felesége nagyon csodálkoztak, mikor a szerezsán mái' harmadnapra megint bekopogtatott hozzájuk. Az utazás nagyon megviselhette, mert szinte öregebbnek látszott. Nem kiabált, hanem csendes, alázatos hangon kért valami zugot a házukban, ahol meghúzhatná magát. A Vaznl fiáról, akivel ezelőtt olyan sokat kérkedett, nem akart szólani. A nagy leszámolás napjáról se. Mert hiszen, ha ez bekövetkezett volna, először is a saját fia szivébe kellett volna ütnie a jatagánt. ezután a nyugattal versenyezve a keletért kell harcolnunk. Eddig a művelődésben csak követői voltuiik a nyugatnak, ezután vele egylépést tartva kell világítanunk kelet felé, Szégyen nélkül megvallhatjuk, hogy Európáért vívott százados küzdelmeink közt a művoltségben tőle elmaradtunk. Es bár a legújabb időben lázas sietséget fejtettünk ki bűntelen mulasztásunk helyrehozásában, bár mostanában évtizedek alatt századokat haladtunk, mind a mellett még korántsem állunk a műveltségnek teljesen oly fokán, mint az európai kulturnemzetek. A magyar műveltségnek még égető hiányai vannak, melyeket előbb pótolnunk kell s csak azután foghatunk teljes erővel új hivatásunk komoly megvalósításába. Tömérdek hazánkban a szájas szóvitéz, de kevés a komoly, izzadó s kitartó munkás. Nagyon, nagyon sokan vannak, kik az életet csupán a léhaság, az élvezetek, nem pedig a kötelességteljesítés napszámának tartják. Az alsó néposztály nagy része még iskolázatlan ; az úgyuevezett művelt országban pedig hiányzik a széles látókör s még inkább az igazi lelki finomság és tiszta erkölcsi érzék. Szóval, Mt. H., míg magunk is gyengék vagyunk, addig másokat nem gyámolítbatuuk. Első és legszükségesebb teendőnk tehát az, hogy a valódi műveltségben megerősödjünk. Eszmei tartalmat, erkölcsi szelidséget és kitartó munkásságot kell mindenekelőtt a magyar faj lelkébe öuteuünk, s ha ez megleszen, akkor bátran indulhatunk művelő utunkra. Az új korban a szellem és a munka hódít. Ma már nem elég, védelmezni hazánkat, hauem építenünk kell rajta; nem elég meghalni tudnunk érte. hauem élnünk s dolgoznunk kell a javára, mert a hon virágzása csak tetteknek jutalma lehet. Hazánk határain kivül egy talpalatnyi föld se vár reánk az elfoglalásra, de annál nagyobb és több a teendőnk határainkon belül: Magyarországot újra meg kell hódítanunk az ész és innnka teremtő' fegyvereivel. Legyünk meggyőződve Mt. II., hogy országunkat, melyet fegyver szerzett és ezer éven keresztül Isten végtelen kegyelme mellett ó'seiuk bölcsesége, vitézsége és kitartása tartott fenn, a jövő századok számára csak bitben erős, tudásban gazdag, erkölcsben szelíd és munkában fáradhatatlan nemzedék tarthatja meg. Újuljon meg tehát a mai magyar ivadék! „Legyen minden magyar utód különb ember, mint apju volt!" Ne lankaszszon bennünket az a hit, mintha a hon jövője attól függne, hogy minél többen tündököljenek a közélet terén. Nem, éppüti nem ; hanem attól, hogy minden polgár teljesítse a maga körében feladatát. „Nemcsak dicsőké a haza, mondja a költő, a munkás, pór, szegény — bár észrevétlen —• dolgozik a bon derületén." A hallgatóság zúgó tapsokban adott kifejezést elismerésének a beszéd nyújtotta szellemi élvezetért. Hasonlólag nagy sikert aratott Laka Károly, a helybeli plébánia derék költő-káplánjának magas szárnyalású, hatásos ódája, melyet Vajda Ernő, főgimn. VII. <>. tan. ügyesen szavalt. Az ódából itt közlünk pár szép stólát: Ne hagyd Atyánk 1 ős erkölcsét hazánknak A bűn fertőjebeu ne hagyd te lenn! Halotti tort csak nem szerez magának Az ezredéves ünnepen! Majd visszatér e nép az igaz útra S vakság nem ül könnyes szemen, A hit világa fel, feléled újra Fásult szivének rejtekén. A T agy adj vihart, amely süvöltve dúljon, Vihar után tisztább az ég! A gyáva vesszen •— föld porába hulljon És véle szálljon szerteszét. Mutasd meg égi mennyköved hatalmát, Oh! sújts Atyánk! ne késs soká! Dicső kezed ne szánja, mert a hálát Szivében rég meggyilkolá! De még se sújts! hu szebb jövőbe látok, Hozsánna kél az agg Dunán, Os partja ébred, tűn a régi átok, Virradni kezd az éj után 1 Felgyúl megint a megfagyott kebelben S lobogva él az ősi hü, Kilép nyűgéből, mely foga kegyetlen S lerázza régi láncait. Es tettre kél Pannon lakója újra, Ámultán áll kelet, nyugat; Megrendül ősi vére, szíve húrja, Magasba száll az áldozat:
