Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-11-04

veszi, hogy ilyenformán e klikkheli strébertag nem is lehetne senki más, mint ő maga. Mi legyen már most a véleményünk a meggyőződésnek erről a példátlanul gyors változásáról ? Hogyan vegye a közönségkomolyán azt az újságot, amely ma azt irja, hogy okvetlenül meg kell aszfaltozni az országútat, holnap pedig kijelenti, hogy ilyesmire még csak gondolni is vakmerőség és a város adózó polgárainak teljes kizsákmányolása? Hol találjuk meg a magyarázatot a hirlapirásnak, a nép felvilágosításának, a közvélemény irányításának ehhez a csodálatraméltó módjához? Hát nekünk meg van a véleményünk is erről a dologról és meg van a magyarázatunk is ehhez a dologhoz. liégóta kisérjük már figyelemmel a Pápai Újságnak ténykedéseit. Eleinte, amíg fura erőlködéseiben csak a humoros vonást vettük észre, mulattunk rajta. Később, amikor a legrútabb személyeskedés terére akart bennünket magával vonszolni, egyszerűen nem vettünk róla tudomást. De ma, amikor a közélet nyugalmát akarja furfangos módon megbolygatni; amikor házakat akar felgyújtani, bogy azután tüzet kiálthasson és másra foghassa a gyújtogatás vádját: ma a kötelesség, a tisztességes hírlapíró becsülete kényszerít bennünket arra, hogy felvilágosítsunk mindenkit arról a csúf játékról, amelyet némelyek az olvasók jóhiszeműségével akarnak űzni. Hiszen, aki nem túlságosan naiv, az egy-ketiőre beláthatja, hogy tulajdonképen miről van itt szó. A Pápai Újság megpróbálja fellármázni a közvéleményt, hogy égető szükség van az országút aszfaltozására ki egészen a földmíves-iskoláig, éppen úgy, amint megpróbálta fellármázni a közvéleményt annak idején a villamos világítással, amelyről három-négy hasábos folytatásokban értekezett hónapokon keresztül. Most azután kijelenti, hogy sem a csatornázásra, amely InU.UOO forint költséget jelent, sem a villanyvilágításra, amely 10U.UU0 forint, sem a kórházra, amely 70.01)0 forint, sem az aszfaltul, ameh

r 70 — 80.000 forint, a város komolyan nem gondolhat és hogy küfeloségo miatt valahol lenn Bácskában. Akkor sokat! irtak róla a lapok. Áthelyezték más ezredhez, ott meg nem tetszett neki a szolgálat, hanem penzióba akart menni. Itt is asszony van a dologban, annak kell lenni. De luft ki az az asszony? Ezt nem tudta senki bizonyosan megmondani. Az egész kaszinó lbrongotl. Találgattak mindenfélét, de senki sem tudott bizonyosat. Ellenben Kun Elemér iránt a részvét mindinkább fokozódott. .Mindenki tudott róla valami jót vagy kellemeset mondani. Jó liu volt. — Szép karrier állott előtte. — Kitűnően táncolt. — Társaságban párját ritkította. — Igazán kár érte. III. Ifát bizony a szép Kun Elemért ravatalra tették. A lányok mind sirtak. Elveszett benne a kitűnő négyes rendező. De a link is szomorkodtak. Xem Jog már többet érezni velük, sem gavallérosan mulatni. Ott feküdt a koporsóban. Szép, begyes szőke | szakálla és bajusza nem hódít többé, sem a villogó sötét szemei nem fénylenek ezentúl csárdás közben. Izmos vállain nem lóg soha a vadászfegyver, meg a tarisznya. A tenniszpartik árván lönben is mindez csak »egyik-másik klikkbeli strebertagnak« a terve, akinek »vágya volna a yáros pénzén érdemeket szerezni«. Az igazság pedig a következőkben van. Az országúti aszfaltburkolatnak folytatását a földmivesiskoláig mindeddig senki nem akarta és maga az eszme is eddig csak a tanító-képzőintézet tauári karának kérelmében élt, de még sehol megbeszélés, tehát helyeslés vagy perhorreszkálás tárgya nem volt. Ezzel a dologgal mindezideig kizárólag csak a Pápai Újság foglalkozott és bárom héttel ezelőtt sürgősnek tartotta a kérelem bármi áron való megvalósítását, míg két héttel utóbb »klikkbeli stréber tag« lett mindenki, aki erről az ügyről csak szólani is mert volna. A kórház felépítésére nem gondol most senki, aminek legfényesebb bizonysága, hogy a város a kórház céljaira bérbe akarja venni hat évi időtartamra a Besenbach-féle épületcsoportot. A város világításának megjavítására, éppen a Pápai Újság második évfolyamának 2. és ól. számai szerint is égető szükség van. Hogy azonban ez a világítás százezer forintba fog kerülni, vagy hogy a város vezetősége ennyit óhajtana erre a célra, előirányozni, mindebből egy szó sem felel meg a valóságnak. Ez a kérdés, épp úgy, mint a csatornázás kérdése annyira embrionális állapotban van, hogy sem a városi tanács, sem a városi közönség e kérdésekben állást nem foglalhatott. Aki állást foglalt és pedig a villanyvilágítás mellett, az, mint emiítettük, maga a Pápai Újság, amely azonban ugylátszik a »si fecisti, nega« kényelmes elvével magát az állásfoglalás erkölcsi kötelezettsége alól kivonni s az esetleges ódiumot a sokat hangoztatott, de meg nem fogható klikk stréber tagjaira hárítani igyekszik. Mindezt pedig nem a magunk mentegetésére mondottuk el, sem azok mentegetésére, akik velünk egy véleményen vannak. Hiszen a mi véleményünket és a mi tollúnkat mindig a város polgárainak igaz érdekei vezetik és mi a meggyőződésünket nem szoktuk egyik hétről a másikra megváltozmaraduak, különösen az az egy-két ház, ahol mindennapos volt, üres, kihalt lessz. A JJerczeyvári Jiiradó, mely társadalmi, közgazdasági, szépirodalmi és mulattató tartalommal jelont meg minden szerdán, következőképpen emlékezett meg a szomorú esetről: Gyászhír. Kezünkben remeg a toll, agyunkban lázasan űzik egymást a gondolatok és megtagadják a szolgálatot, midőn egy megdöbbentő hirt kell közölnünk tisztelt olvasóinkkal. Kun Elemér, városunk szülötte, arany-iíjuságunk eme kiváló tagja, társadalmunk előkelő köreinek kedvence és lapunk jeles tollú dolgozótársa nincsen többé, kioltotta életét egy gyilkos golyó. A derék szivet, mely bátran dobogott minden szépért és nemcsért, egy buta ólombarab fúrta át. Az életet, mely hivatva lett volna nagy tettekre, elvágta egy rettenetes véletlen. Talány, örök rejtély marad előttünk az ő halála és nem birnnlc felocsúdni e. fájdalmas rémülettől, melyet sziveinkben tragédiája keltett Dc hát miért kellett neki meghalni ifjan, annak, akit mindenki szeretett? Miért e titokzatosság? Mi van-e párbaj mögött? Íme a társadalom eme rákfenéje ismét kioltott egy nemes életet. Hányadikat már? Es hány áldozatot követel még? Törvényhozók, társadalom, tekintsetek e ravatalra és mozduljatok meg, védekezzetek c járvány ellen, mely elpusztítja legjobbjainkat. A párbajjal lapunk első cikkében foglaltatni. Amely lap ezt teszi, az föltételezi az olvasóiról, hogy elfelejtik holnap, amit ma olvastak; az föltételezi olvasóiról, hogy úgy vezetheti őket az orruknál fogva, ahogy neki tetszik. Mindezt elmondottuk azért, mert végre is rá kellett mutatnunk arra a frivol játékra, amelyet a Pápai Újság a város polgárainak érdekével üz. A közérdek kényszerített bennünket arra, hogy megvilágítsuk ezt a lelkiismeretlen módszert, amely először maga követelődzik s azután másokra szeretné ráhárítani az adózó polgárok túlságos megterheltetésének vádját. »A klikk, a klikkbeli strébertag, a sáp és a sápra áhítozó streber« : mindezek a szavak csak az olvasó félrevezetésére jók és való igazukban nincs ezúttal sem semmi jelentőségük. Az ilyen szavakkal való dobálódzás szükséges kelléke ennek a módszernek. A várost pedig a maga fejlődésében mindez gátolni nem fogja. Amire az igazak összefognak, azt meg is fogják valósítani, ha mindjárt egyesek a »kerekköto« szerepében óhajtanak is tetszelegni maguknak. Egyébként ezt a módszert a maga igaz nevén nem is kerékkötésnek hívják. Ennek a módszernek a magyar neve: népbolondítás. A pápai szini szezon. - A színházi intemlntúrn és a szinügyi bizollsáp ülése. •— Festeticb Andor gróf, a vidéki színészet országos felegyelője múlt számunkban érdeme szerint méltatott leirata tárgyában a városi intendatúra és a szinügyi bizottság Mészáron Károly polgármester elnöklete alatt együttes ülést tartott. A fontos ügyre való tekintettel a bizottság tagjai csaknem teljes számban egybegyűltek. Jelen voltak: Antal Géza dr., Hanauer Zoltán, Hannos Zoltán, Holfner Sándor dr., Löwy László dr., Pollatsok Erigyes, Steiner József dr., Székely István, Szokoly Ignác és Kőrös Endre dr., a bizottság titkára. Mészáros elnök rövid szavakban méltatván a gyűlés tárgyának jelentőségét, bemutatta a szinészeti felügyelő barátot. A leirat véleményt kór kőzik egyik előkelő tollú munkatársunk társadalmi és etikai szempontból most esak ridegen kívánjuk a megrázó eseményt leirni. Ellenfelét Reőth Ivánnak hívják, ugy értesülünk ideiglenesen nyugalmazott huszárszázados. . . . — A Ilerceyvári Híradó, kimerítő részletességgel közölte a szomorú eset részleteit, magát a párbaj okát azonban nem derítette föl. Amint kiszivárgott, a közelebbi oka súlyos szóbeli sértés volt. A prépost-plébános halála óta nem volt akkora temetés Hercegvárott. A kaszinó, az egyesületek, az egész intelligencia nem, rang és korkülömbség nélkül koporsója mellé sorakozott. Két kocsi vitte a koszorúkat. Utánuk pedig beláthatatlan ember-sokaság hömpölygött. Kis városban egyike a kiválóbb szórakozásoknak temetésekre járni. Szegény Kun Elemér koporsóján egy koszorú volt csak, Budapestről küldték azzal a kéréssel, hogy tegyék a koporsójára. Név nem volt a levél j alatt, de az irás asszonyé volt. Azután a megfutatlan karriert elásták a földbe s a virágos népszerűségét rá rakták a friss hantokra, azon és a következő napokon pedig sok női könnyet rejtettek el a finom batiszt zsebkendők. . . .