Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-11-04

Huszonhetedik év. 44. szám. 1900. november 4. PÁPAI LAPOK Pápa varos hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Telefon-szám: 41. Felelős szerkesztő : KŐRÖS ENDRE dr Főmunkatárs: WELTNER SÁNDOR űr. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre (5 kor,, npsyedévre 3 kor. Egyes nxíim &vi\ !50 IUI. Vörösmarty. Halhatatlansága örök emlékéül az ország szivében — Budapesten — szobrot készül emelni Vörösmartynak a hálás nemzet. Aki egy ország szivéhez szólott, kell, hogy ott, az »orszag szivében « álljon annak ér cb e ö n t ö tt szob or m ás a. Aki a nagy nemzeti hajnalhasadásnak volt ékesszavu pacsirtája, méltó, hogy annak emlékét megörökítsék azok, kik a költő varázsénekére felkelt napnak áldó melegét élvezik. Aki a nemzet mondai hőskorát az általa megalkotott költői nyelv minden szépségével, a művészet bevégzett tökélyével varázsolta nemzete elé, megérdemli, hogy mint a nemzet új hőskorának egyik legnagyobb alakját, a művészet erejével új életre keltsük. S aki jellemében a magyar faj minden nemes tulajdonságát egyesítette, mint a nemzeti szellem örök szimbóluma kell, hogy álljon szobormásban a nemzet fővárosában ! . . . Vörösmarty százados születésének évfordulója alkalmából indult meg a mozgalom, hogy a nemzet nagy költőjének Budapesten szobrot emeljenek. Az egész országot lelkes öröm töltötte el a hír hallatára. Úgy érezte mindenki, hogy régi nagy tartozás lerovásának munkájába fognak bele s hogy önmagunkat tiszteljük meg azzal, ha a mi korunknak szerezzük meg a dicsőséget, hogy Vörösmartynak szobrot emelünk. Xemzetünk szellemi erejében gyökeredzik az a meggyőződésünk, hogy a lelkesedés nemcsak szóban, de tettben is meg fog nyilatkozni és hogy a mi városunk — hűen százados hagyományaihoz — első lessz a tettnek terén. Pápa városa első kulturális köre december hó elsején ünnepélyt rendez Vörösmarty emlékezetére. Ez ünnepély legyen az első alkalom, midőn filléreinket a lángielkü, dicső költő halhatatlanságának emelendő szobor alapjára lerakjuk. Nép bolonclítás. l'iíjHÍV. 11()V '1. (*) A tanítóképző-intézet tanári kara ezelőtt három héttel kérelmet intézett a városi tanácshoz, hogy az intézet előtt is elvonuló poros országútat boríttassa aszfalt-makadám" mai, mert a nagy por, amely állandó kísérője az arra járó kocsiknak, nagyon zavarólag hat az intézet életére. Erről a kérelemről a Pápai Újság október 14-iki száma a következőképen emlékezik meg: „A ta!u't(')k('

>

])zö-int(''zeti tanárkai* kérelme. A tanítóképző-intézet tanári kara kérelmet intézett a városi tanácshoz a végből, hogy az országútat javítsák ki egész a tanítóképzőn tűiig, mert a rettenetes porfelhő, mely a koesiútról fclesap, egyáltalán kárára van az intézet működésének. E kérdéssel majd jövőre bővebben foglalkozunk s ráterítjük a vizes vásznat azokra, akiknek érdemük, hogy oda kikerült a végre, a porfelhőbe ez az intézet s így a várost folytonos költségekbe keverték. .Most esak anynyit jelentünk ki, hogy — sajnos ugyan, de igaz, — a tanítóképző-intézeti tanárkar kérelme föltétlenül jogos, helyes és bánni áron teljesít emlő." Ugyanennek a számnak a vezércikkében a Pápai Újság a következőket irja: „Azért is tehát, ha már odacipelteitek a tanítóképzőt, számolni kell a belőle fejlődi" jogos követelésekkel s áldozni érte. annyit, amennyit ez az intézet joggal megkíván." Két héttel utóbb, tehát az október 28-iki számban, ugyanaz az újság a következőket irja : „Amint halljuk, egyik-másik klikkheli strébertag, akinek vágya volna a város pénzén érdemeket szerezni, afölött gondolkodik, hogy miként lehetne egyszerre, vagy legalább is rövid idő alatt Pápán behozni a csatornázást (li)l> ezer forint), továbbá megvalósítani a villáinvilágítást (100 ezer forint), hasonlókép a kórházat (70 ezer forint), a lohlmíves iskoláig az aszfaltot (70—f-M) ezer forint) stb. Ezek a fő tervek." Amit tehát maga a Pápai Újság követelt és bármi módon teljesítendőnek tartott, azt két héttel utóbb :>egy klikkheli strebertag« tervének mondja és talán észre sem TÁRCA. Mihaszna futnék . . . Mihaszna futnék éu előled, Hiába küziluél ellenem; Csak álmodunk rólam —- felőled Csillagsugáros éjeken. Valami szellem keze fonja A hálót körém — körüled És álmainkba besusogja A nevemet — a nevedet. S nem érzed, hogy szeretni vétek, Engem szeretni a pokol: Meny asszonyfátylad összetéped, Miattam mást megátkozol. S nem kérdem, szivemet mi várja, Megyek, amerre akarod: Ha lidércfény is szemed lángja, Ha gyilkos kigyó két karod . . . arikoifiu A PÁRBAJ. — A »Papai Lapoki tárcája. — Irta: Alapi Gyula. Egy nyomorult, gyültment gazemberről lessz itt szó, akit felekezet, nem és korkülönbség nélkül elitélt mindenki Hcrcegvárott. Közönséges gyilkos ő, aki esak megvetést érdemel, hisz az is csak gyilkosság, ha egy ember négy tanú és két orvos jelenlétében lepuffant valakit. Azt se tudta senki, hogy ki fia, kölko ez a vörösképü Kain, nem ismerte senki, honnan jött, kicsoda, micsoda? Idejött, kibérelte a határt, kétszáz forinttal több bért adott, mint az eddigi vadászkompánia, aztán nem állott szóba senkivel, mint egyszer a szegény Kun Elemérrel. Együtt mulattak este, másnap agyonlőtte. Hát nem vérlázító szemtelenség ez? Mindenki fölháborodva beszélt róla. A kaszinóban csak egy biró merte pártját fogni, azt ledorongolták, mind neki esett, hogy lehet egy gyilkost védeni, aki elpusztít egy ártatlan embert? — Uraim, a gyilkost is ki kell hallgatni először, aztán felakasztani. Láttam én már több becsületes gyilkost is. No iszen lett erre zúgás. Maga Barátosy, a kaszinó szája, akinek véleményétől mindenki tartott, lépett szegény Pagonyi biró ellen sorompóba. — Csodálkozom a biró ur szavain, harsogta öblös hangon, hogy biró ur, aki hétköznapokon igazságot oszt, ilyen igazságtalan, komisz ügyet védelmez. En azt hiszem s amit én hiszek, arról minden korrekt uri ember meg lehet győződve, hogy nem a levegőből beszélek, ez a gyiittment ember csak emberére vár, aki megtanítsa; hátén azt állítom, hogy az ilyen ember komisz ember, azt el köllene pusztítani, mint egy ddvadat, lelőni, lebunkózni, nem pedig védelmezni. Aztán egy nagyot fujt és diadalmasan nézett körül. A társaság helyeselte a szavait, még az óvatos Kerner doktor is, aki soha életében véleményt orvosi diagnózison kivül nem nyilvánított, helyeslőleg bólintott. A tanfelügyelő még fontoskodva megtódította. — Párbaj V A tizenkilencedik század szégyenfoltja. Xem hősök, szamarak. Sőt gyávák is, be tudom és be fogom bizonyítani... Már megírtam véleményemet lapunknak. A biró nem várta meg a bizonyítást, hanem hátat fordított és kezébe vette a „Budapesti Közlöny"-t Ekkor nyitott be Kölber, egy izgékony sovány mérnök, aki mindig tudott valami fontos újságot mondani. Most is látszott az arcáról, hogy csak arra vár, hogy kérdezzék. Aztán beszélt, még a lélekzcte is elállott egy-egy pillanatra. II. — Most beszéltem, kérem, a vizsgálóbíróval. Előbb hallgatta ki Reöth Ivánt, szegény Elemér ellenfelét. Nem lehet vele csinálni semmit, mert katona. Nem aktív szolgálatban, hanem, ••— hogy is mondjam csak, —várakozási állapotban. Huszárkapitány. Hiszen emlékeznek rá az uark, egy esztendeje lehet, hogy az ezredesével verekedett a