Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-10-07
— Vértanuk napja. Október hatodikának gyászos ünnepén felétek száll az emlékezetünk, magyarok népének dicső vértanúi. Akik elhullottatok érettünk, elhullottatok azért a szent földért, melyből a ti véretek nyomán virágzott ki a szabadság fája! Hálánk irántatok soha nem múlik, hiszen legnagyobb javunkat, szabadságunkat, néktek köszönhetjük. A nemzet vértanúinak emléke nem homályotsodhatik el a kiengesztelődés korszakában sem, sőt •erősebbeu ragyog az utódok felé, akik számára örök példaadás lessz, hogy akik a hazáért haltak meg, azoknak vére nem hullott hiába. A szent napon a pápai szent fereucreudiek templomában ünnepi gyászmise volt. — Darányi miniszter megyénkben. Darányi miniszter f. hó 5 én Siófokra érkezett a balatoni halászati részvénytársaság telepeinek megszemlélésére. A miniszter fogadtatására Siófokra •érkeztek : Fenyvessy Ferenc dr. Veszprém vármegye, -Jankóvich László gróf Zalavármegye és Tallián -Gyula Somogyvármegye főispánja, Ábrányi Kornél, •Szabó Imre, Purgly Sáudor, Bezerédy István, Ováry Ferenc, Hajdú József, Vermes Lajos képviselők stb. A siófoki állomáson a minisztert, a főispán és Iieé -Jenő megyei gazd. előadó üdvözölte. Hosszú kocsisorban vonultak aztán a balatoni halászati társaság helyiségébe, hol Szabó Imre elnök üdvözlő szavai után Purgly Pál vezérigazgató kalauzolta telepeken -át a minisztert, ki a tapasztaltak fölött teljes megelégedésének adott kifejezést. — Darányi miniszter másnap Balaton-Füreden ankétet tartott a balatouvidéki szőllők felújítása tárgyában. — Szüret. A Kishegyben meg az öreghegyben nagy vigasságok folytak a héten. Szüretelés volt és régi jó magyar szokásként ez nem eshetett •meg minden zaj nélkül. A hegyek csöndjét mulato•zók lármája verte föl és a vigasság ezúttal már csak -azért is uagyobb volt, mert — amint halljuk — ha mennyiségben nem is, de minőségben messze fölülmúlta az idei termés a múlt évit, sőt még az az•előttit is. — A nőegylet kitüntetése. A városi nőegyletét szép kitüntetés érte azzal az emlékokmánnyal, mely a bét folyamán érkezett az -egylet nagyérdemű elnöknője: Sült Józsefné kezeihez. Az emlékokmány szövege igy hangzik: „A Budapesten, 1899. évi szeptember bó 13—18-ik napjai folyamán, József kir. herceg magas védnöksége alatt megtartott nemzetközi gyermekvédelmi kongresszus szervezőbizottsága hálásan elismeri, hogy a pápai jótékony nőegylet az említett kongresszussal kapcsolatosan rendezett kiállításon résztvett és annak általánosan elismert szép erkölcsi sikeréhez lényegesen hozzájárult. Budapesten, 1900. évi február hóban. A kongresszus vógrebnjtóbizottsága nevében: Rakovszky s. k. •elnök, Scherer s. k. titkár. A kiállítás rendezőbizottsága nevében : dr. Kovács s. k. elnök, Kulinann s. k. titkár. - Nagy tűzvész Vaszaron. F. hó 5-én delelőt 10 órakor óriási tűzvész dühöngött Vaszar köszségben. Kiégett 29 lakóház az összes melléképületekkel, valamint sok szarvasmarha disznó és egyéb háziállat. A pápai tűzoltóság Pukrócz Kálmán osztályparancsnok vezetése alatt, kit Grau Kálmán vaszari állomásfőnök táviratilag értesített a veszedelemről, kitűnő szolgálatott teljesített a vész megfékezése körül ; a gecsei és takácsi tűzoltóság szintén hathatósan közreműködött a lokalizálás munkájában. A tűzvész színhelyén megjelent Körmendy Béla járási szolgabiró is egy eseudőrjárőrrel. A kár meghaladja a 20.000 koronát. A tüz állítólag gondatlanságból keletkezett. Az épületek nagy része biztosítva volt. — A polgári leányiskola ünnepe. Szép ünnepe lessz folyó hó 18-án az állami polgári leányiskolának. E napon ülik meg ugyanis az iskola huszonöt éves fennállásának s egyszersmind az új iskolaépület felavatásáuak ünnepét. Az ünnep két részből fog állani. Az első rész 17-én fog lefolyni a városi színházban s állani fog az iskola növendékei által rendezendő nagyszabású hangversenyből, melynek műsorát jövő számunkban közöljük. (A hangversenyre jegyeket lehet előjegyezni Kis Tivadar könyvkereskedésében.) A másik rész — a hivatalos — 18-án lessz. Az erre szóló meghívókat most küldik szét a következő szöveggel: A m. kir. állami polgári leányiskola, 1900. október 18-án délelőtt 10 órakor, saját helyiségében, kapcsolatban az új iskolaépület felavatásával, az intézet huszonöt éves fennállásának emlékére ünnepet rendez, a következő műsorral: 1. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes isteni tisztelet az egyes hitfelekezetek templomában. Ezt követi: d. c. 10 órakor az ünnepély második része, az intézet saját helyiségében, a következő sorrendben : 2. Hymnusz. Énekli az intézeti énekkar. — 3. A gondnoksági elnöknek a kormánybiztost üdvözlő beszéde. 4. A kormánybistos válasza és megnyitó beszéde. — 5. Ünuepi beszéd. Tartja: Papp Sándor,.Veszprém vármegye kir. tanfelügyelője. — (3. Az intézet huszonöt éves múltja. Felolvassa Nagy Gabriella igazgató. — 7. Szózat. Ettekli az intézett éunekkar. — Beszámoló. Bauer Antal, az ugodi kerület országgyűlési képviselője — mint értesülünk — folyó hó 21-én tartja meg beszámolóját LovászPatouáu. — Búcsúzó. Fogadják búcsúzó szavamat mindazon barátaim, kollegáim, ismerőseim, akikkel rövid két és fél év alatt e város falai között érintkezni szerencsés voltam. — Rajok s családjaikra Isten áldását kérve, baráti jobbomat nyújtva távozom kedves körükből. — Pápa, 1900. okt. 6. Horváth Fábián áll. tauító-képezdei tauár. — Kinevezés. Véghely Kálmán dr., vármegyei aljegyzőt, vármegyénk tisztikarának nagytehetségű és uagyszorgalmu tagját, Fenyvessy főispán tiszteletbeli megyei főjegyzővé nevezte ki. — Köszönetnyilvánítások. Esterházy Móric grófné ő nagyméltósága 100 koronát a szegény gyermekek felruházására, 50 koronát pedig az irgalmas nővérek intézetének volt kegyes adományozni. I (, ogadja ezen nemes tettért az intézet igazgatóságának hálás köszönetét. Áldja meg érte a Mindenható 1 — Eslerhcizy Móric grófné ő nagyméltósága 20 koronát volt kegyes a vöröskeresztegylet pápai fiókjának adományozni, mely összegért hálás köszönetét fejezi ki : Wéber Rezsőné, egyleti elnök. — Gróf Esterházy Móricné úrnő ő nagyméltósága a pápai jótékony nőegylet szegényeinek 50 koronát volt kegyes ajándékozni. A nagylelkű adakozónak szegényeink és árváink nevében hálás köszönetét nyilvánítja : Sült Józsefné elnök. — Ellenőrzési szemlék. A honvéd ellenőrzési szemlék f. hó 2-án kezdődtek. 2 — 4-éu a Pápa városában és 5—(5-án, 8—9-éu a pápai "járásban tartózkodó honvéd legénység szemléje tartatott meg, illetve fog megtartatni. A szemlét Sréter István honv. százados tartja. — A közös hadseregbeli szemlék pedig e hó 9-éu kezdődnek és 16-káig tartanak. A szemléken a város részéről Kemény Béla városi aljegyző és a szolgabiróság részéről Körmendy Béla szolgabiró vesz részt. — Mü-mentés. Nagy ribillió támadt f. hó 4-én d. e. a Fő-utcán. Leesett valaki a bencések háza „tetejéről !" — és lőn nagy csoportosulás. Kitelefonáltak a mentőkért. A mentők — tűzoltóink — gyorsan megjelentek, kötést tettek a kezetöiött emberre és kórházba szállították. Mindez teljesen rendben ment s csak mikor a kórházba szállítás megtörtént s onnan a kezetörött ember egy perc múlva viruló egészségben kilépett, derűit ki, hogy a mentés csak mü-mentés volt, abból a célból, hogy újdonsült mentőink tudásukról bizonyságot tegyenek. Bizonyságot is tettek közmegelégedésre, közcsődület közepette. — Szüreti mulatság. Pompásan sikerült szüreti mulatságot rendezett múlt vasárnap este a Grill" nagytermében a katholikus legényegylet. A mulatság szőlőlopással volt kapcsolatos, s hogy volt azután dáridó, jókedv, pajzán tréfa, tán fölösleges említenünk. Szavahihető tanuk állítása szerint a táncot í 12 pár járta. Hogy hogy fértek el enynyieu a Griff nagy termében, az szinte érthetetlen, de hogy elfértek, sőt táncoltak is, még jól is mulat tak, az bizonyos ! — Halálozás. Részvéttel vettük a következő gyászjelentést: Alulírottak szomorodott szívvel jelentik a szerető férjnek, apának, fiúnak, testvérnek és sógornak Kertay Istváunak f. évi szeptember hó 28-án életének 45-ik, házzasságának lG-ik évében reggeli 7 órakor hosszas szenvedés utáu történt gyászos elhunytát. A megboldogult földi maradványai folyó bó 30-án d. u. 4 órakor fognak a róm. kath. szertartás szerint a ve.-zprémi-ut 89.). számú házából az alsó-városi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-miseáldozat pedig f. évi október hó 1-éu d. e. 9 órakor fog a plébániai templomban a Mindenhatónak bemutattatiii. Pápa, 1900. szeptember 28. Áldás és béke porai felett! Neje: Kertay Istvánné szül. Takáts Magdolna. Gyermekei: Kertay Ilona, Kertay Mili, Kertay Mariska. Sógorai: Takáts József Jeni, Jáuos, Tóth Gyula. Testvérje: Szabó Györgyné szül. Kertay Julia, Sógornői: Orbán Erzsébet férj. Takáts Józsefné Sebek Teréz férj. Jeni Jánosné Scsek Muri férj. Tóth Gyuláné. Édesanyja: Orbán Erzsébet. — A Magántisztviselők Országos Nyugdijegyesülete egy, városunkban megalakítandó helyi választmány, illetve bizottság érdekében összejövetel megtartását tervezi, amelyre a/, itteni összes magántisztviselőket és kereskedelmi alkalmazottakat meg fogja hivui. Az összejövetel helye és időpontja lapunk utján fog közzététetni — esetleg külön szétküldendő meghívók által, ha ugyanis a központi igazgatósághoz (Budapest, VII. ker., Kercpesi-út 78. szám alatt) intézendő bejelentések a részvételre kellő számban idejekorán érkeznek be. Mi örömmel üdvözöljük a Magántisztviselők Országos Nyugdijegyesülete vezetőinek (Elnök: Lukács Béla v. b. t. t., orsz. képviselő, alelnökök: kisjókai Ágoston József, .kir. tanácsos, orsz. képviselő és Weisz Berthold orsz. képviselő) ama komoly törekvését, hogy az ország minden nagyobb városában helyi választmányokat szándékozik létesíteni. Kívánatos, hogy az érdekeltek a részvételre kellő számban mielőbb jelentkezzenek. Az egyesület egyáltalában folyton fejlődő tevékenységet fejt ki és ennek köszönheti azt az általános érdeklődést, amely minden oldalról feléje irányul. Nemcsak a főváros, hinein az országnak minden jelentékenyebb városi szép számmal szolgáltatja a tagokat és euuek tudható be, hogy az egyesületnek nemcsak tőkéje, hanem tartalékalapja is jelentékenyen gyarapodnak úgy, hogy ma már az egyesület vagyona, amely egy nagy bérpalotába és értékpapírokba van befektetve, jóval fölülhaladja az egy milliót. Szükségesnek tartjuk még megjegyezni, hogy az egyesületnek nemcsak minden magántisztviselő, hanem egyáltalában tiniden kereskedelmi alkalmazott tagja lehet. — A bortermelés érdekében a járási főbiró körrendeletben hívta fel a jegyzők figyelmét arra, hogy a jegyzőségük területén lakó szöllŐs gazdákat a mesterséges borokról szóló törvényt illetőleg végrehajtási rendelet rendelkezései tekintetében kellőkép tájékoztassák. Ameuuyibeii azt saját jegyzőségük egyes községeibeu is indokoltnak tartják, haladéktalanul intézkedjenk az iránt, hogy az érdekeltek, saját érdekükben a legkiterjedtebb módon való közzététel utján, mindenesetre még a folyó évi szüret megkezdése előtt különösen arra legyenek figyelmeztetve, bogy a bortörvény s annak végrehajtása tárgyábau a kereskedelemügyi ni. kir. miniszter által a belügyi és pénzügyi valamint a földmivelésügyi miniszterekkel egyetértőleg 53850 97. sz. a. kiadott rendelet értelmében a mustba, vagy a borba, ugy szintén a már kierjedt türkül borba vizet keverni bármily csekély mennyiségben is, feltétlenül tilos, akkor is, ha azt maga a vevő kívánná, továbbá tilos a természetes boroknak a törköly borral vagy gyümölcs borral való összekeverése (összeházasítása) is. A víz használata csakis a törköly bor készítésénél vau megengedve. Aki a fenti tiltott módon készített vagy kezelt, bort forgalomba hozza vagy eladja, az 1893 :XXIII-ik törvénycikk értelmében Üt 0 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik, aki pedig a bort más tiltott, anyagokkal kezeli, vagy ti természetes bort törköly borral vagy gyümölcs bornil