Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-02

Huszonhetedik óv. 35. szám. 1900. szeptember 2. PAPAI Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. m Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Kííyes axá.ra ára ISO fill. Az új népvándorlás. Az új népvándorlás kora: a jelen, iránya: Amerika, vezére; az ágens. Folyik pedig szakadatlanul. Népeknek özoulése a kincsesnek mondott új világ felé, észvesztett rohanás hiú délibáb után folyik szakadatlanul. A könnyen megszerezhető vagyon utáni sóvár vágy csodálatosképen ezt a mi, különben józan magyar népünket ragadta meg legerősebben. Becsületes lelke fölült az apostol, a vezér, az ágens beszédének és tódul seregestül a hajókra, melyek az óceán hullámain fényes álmokba ringatják, hogy mikor a hajó kiköt, az álmok szétfoszoljanak s várjon rá a sivár kétségbeesés. Evek hosszú sora óta látja a magyar törvényhozás, látja a hazafias magyar társadalom azt a megdöbbentően szomorú képet, melyet az új népvándorlás, s a vándorlók sorsa tár elé. A nemzet létét fenyegető óriási veszély rejlik e kivándorlásban, s éppen azért meggátlása egyike legfontosabb nemzeti érdekeinknek. A meggátlás azonban nem történhetik kényszereszközökkel. Erőszak nem vethet gátat az erős akaratnak, mely az erőszakkal szemben rendszerint a furfangot hívja segítségül, de meg erőszak ellenkeznék is az állampolgárok két legfőbb jogával: a személyes és költözködési szabadsággal. Más módok azok, amelyekkel az új népvándorlásnak útját lehet állni. A földmíves néposztály terheinek könnyítése, helyes munkafelosztás, a társadalmi nyomor enyhítése, számos más közgazdasági és közigazgatási intézkedés az, ami a kivándorlási láz megszüntetésére vezethet. A szociális bajok orvoslása azonban hosszú idő munkáját igényli. Az államnak az anyagi erők sem állanak rendelkezésre, melyekkel rövid idő alatt hozhasson létre nagyszabású üdvös átalakulást. Évtizedek fognak eltelni, míg azon panaszok, amelyeket ma a kivándorlás okainak mondanak, elmúlnak. Es addig? Addig tétlenül nézzük el, hogy hazánk életfájáról ágakat vagdaljanak le? Tétlenül nézzük el a nagy nemzeti kárt, melyet a népesség megcsökkenése jelent? Tétlenül a rettenetes sorsot, mely édes testvéreinkre odaát várakozik? Vármegyénkben is pusztít a kivándorlás ragálya. A főszolgabirák jelentéseiben elrettentő számadatokat olvashatunk erre nézve s ép e szomorú adatok késztették arra rármegyénk főispánját, hogy az egész megyei társedalmat közös akcióra hívja fel a kivándorlás meggátlására. Ez fikciónak első sorban a felvilágosítására kell irányulnia. Ha megértetjük a néppel, s megértetik főkép, kik leginkább vezethetik a népet: pap, tanító és jegyző, hogy a kivándorlás tulajdon képen egy nagy üzletnek képezi jövedelmi forrását, akkor mindjárt más fogalma lessz az egész vállalkozásról. A dolog ugyanis úgy áll, hogy kivándorlásnak a külföldi tengeri gőzhajós vállalatok a legfőbb előmozdítói. Ezek küldenek ki ágenseket kivándorlók tobozására, ezek festik rózsás színben az amerikai állapotokat s csábítják a tájékozatlan tömeget a tengerentúlra, hol — szerintük — biztos gazdagság vár reájuk. Gazdagság? Szegény, tudatlan néptömeg megtévesztésére, utolsó krajcárjától megfosztására célzó gaz jelszó ez csupán ! Igen, vár reá a rendőrség, s mielőtt az Ígéret földjére belép, visszaküldik azt, akinek nincs szerződésben biztosított munkája (s ez a legtöbbnek nincs), visszaküldik a szegényt, (pedig mindannyi az, mert pénzét utazásra költötte), a beteget (mindannyit azzá tette az út). Az észak-amerikai egyesült államok a legerélyesebben szállnak síkra idegenek beözönlése ellen s így a legtöbb kivándorló T Á R C A. Melaniehoz. Szeretnék rólad oly szépen dalolni, Hogy elhallgasson a kicsiny madár; S ha újra szól neved' dalába szőjje, Hadd viszhangozzék bérc, völgy és határ. Nagyon szeretnék egy új dalba fogni, Amit még ember nem hallott soha, Oly sok szépet, jó', édest mondanék el, — S szegény szivemnek nincsen rá szava. Az egyetlen, mi lelkemből fakad, Egy régi dal, mely mindig új marad. Ueszéljek-é tán éjsötét hajadról; M egén ékeljem égszínkék szemed ; Vagy megcsodáljam bársonyát arezodnak; Es feldicsérjem karcsú termeted'? Miként nevezzem szívem drága kincsét, Mily név az, mely hozzá méltó lehet? Virító rózsa, hajnal, liliom tán ? Mind szépek ők, de ..()" ezerte szebb. Az egyetlen, mi lelkemből fakad, Egy régi dal, mely mindég új marad. Álomvilágom csak te népesíted, S az ébrenlétben téged látlak én. E földön benned látom én a mennyet, Te fényes csillag éltem bús egén. De mindezt már oly sokszor eldalolták, S én, — fájdalom — mi újat sem tudok, Százszor, ezerszer hallottad te már azt, Amit tenéked én még mondhatok. Az egyetlen, mi lelkemből fakad, Egy régi dal, mely mindig új marad. Hát elmondom tenéked azt az egyet A szivemet eltöltő régi dalt, Mely új marad, amig csak itt a földön A legutolsó ember is kihalt. Szeretlek édes és szeretni foglak Hiven, amíg a föld el nem takar, Szeretlek s küzdök érted mindhalálig, Amíg dohog e sziv és él e kar. Az egyetlen, mi lelkemből fakad, E régi dal, mely mindig új marad. ' Cyolamen. Napkeleti kincsek. — A .Pápai Lapok* tárcája. — Irta: Vajdai Szabó István. Ezerötszázötvennégyben történt, hogy a Itaniazáu ünnepek után való héten Achmed Bundzsur kaposvári basa egy kis pipaszóra invitálta meg Maeskássy uramat, a kanizsai vár vitéz kapitányát. Ezt az uri meghívást visszautasítani annyival inkább nem lehetett, mert a kopasz fejű pogány nagyon is érzékeny volt és ha egyszer haragra lobbant, jaj lett annak a hitetlen gyaurnak, akire a fogát csikorgatta. Maeskássy uram is azt üzeute tehát vissza a becsületes csausztól, hogy alázattal tisztelteli a fényes ábrázatú basát, a llamazáu ünnepek utáu való kedden parancsa szerint megjelenik Kaposváron, ha a — jelesége megengedi . . , Mert azt tudni kell, hogy a kanizsai vár vitéz kapitánya jobban félt a saját oldalbordájától mint a legmérgesebb kutyafejű tatár-csordától. Tagba szakadt, izmos, piros-pozsgás menyecske volt Maokássyné nemzetes asszony, aki nem igen ijedt meg a maga árnyékától. A kaniz<ai vár ostroma alkalmával is egy a férjéhez követül küldött hencegő, hányi-vetti lófarkas béget úgy ütötte kontyon a kovászttevő kanállal, hogy az menten a sáucba e-elt, mint egy gyapjuzsák. De nem csak ekként buzgólkodott ő a közügy I érdekében, hanem hat liu- és hat leánygyermekkel is boldogítá férjét és a magyar hazát. A vitéz katonák, ha meglátták — messziről tisztelegtek neki; a férje pedig kukkant se nmrt, ha egyet toppantott. Mikor a csausz már vinni akarta a .-e hideg, se meleg üzenetet, belépett a szobába Macskássyné asszony. — Hát ez a kopasz kutya mit keres itt 'i rikoltó arcából kikelve. — Ne tüzelj aranyom, csillapodj tubicám ; hisz Mufti ez, a fényes ábrázatú kaposvári basa követe. —• Hát aztán mit akar? — Pipaszóra hív kedden délutánra. — Már pedig oda kegyelmed nem log elmenni! —• Jaj lelkem parancs ám ez meghívás. — Parancs ! Hát mikor békekötés van, akkor is parancsol a magyarnak a pogáuy '/ Nem oda Buda ! Itthon maradsz ! — De tubicám . . . — Hallgass gyáva nyúl 1 ... Te meg kificamodott szemű csausz, menj vissza az uradhoz, mond meg neki, hogy azt izeni Nemes Nemzetes és Vitéz