Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-07-22

tisztaságában és emelkedettségében érvényesülhet' ott s szociális kérdés sohasem verhet hullámokat. Éppen azért erősen hisszük, hogy a nép-tanácsadók intézményének magasztos eszméje gyorsan he fog hatolni a társadalom életéhe és egyszerre meg fogja hódítani azokat a lelkeket, akik önző elzárkózással nem nézik a népnek keserves vergődését s akik szivesen tesznek a nép boldogulása érdekében először azért: mert azt emberi kötelességül ismerik ; másodszor azért: mert az érzelmi motívumokon kívül vezeti őket az a meggyőződés is, hogy a nép boldogulása a legszilárdabb alapja a közös, az általános boldogulásnak. Interjúv a dementiröl. Pápa, 1900. jul. 20. Fenyvessy Ferenc dr. vármegyénk főispánjáról a hét folyamán azt a hírt közölték a lapok, hogy a főispáni széktől megválni készül, s újra képviselői mandátumot vállal. Paur Ödön, laptársunk a „Veszprémvármegye" felelős szerkesztője ezen híresztelésekkel kapcsolatban felkereste személyesen főispánunkat s a „ Yeszprémvártnegye" hasábján ma számol be az interjúv eredményéről, melyet volt kitűnő munkatársunk és kollégánk szívességéből mi is egyidejűleg szerencsések vagyunk közölhetni. Paur Ödön interjúvja érdekesen tükrözi vissza főispánunk gondolkozását az alaptalan híresztelésekkel szemben, közöljük hát azt egész terjedelmében a következőkben : „Megint alaposan felültették a budapesti sajtó egyik-másik könnyen hivő részét Veszprémből! Igaz ugyan, hogy maguk a könnyen felültetett lapok már másnap siettek önmaguknak hirét — Fenyvessy Ferenc főispán lemondásáról — megcáfolni, de mi ennek kapcsán felkerestük személyesen magát a főispánt, aki véleményünk szerint olyan érdekesen fejtegette előttünk az újsághírek keletkezését és a dementiket, hogy érdekesnek találjuk interjúvimkat itt közölni. Arra a kérdésünkre, hogy olvasta-e a főispán az egy-két budapesti lap lemondási hirét, a főispán ckkép válaszolt: — Saját szaklapjaim és kél budapesti lapon kívül a többi lapot egyáltalán nem olvasom, — illetve abszolúte feleslegesnek tartom minden lapot olvasni, de én tegnap a vasúton már a cáfolatát nyár idején, — mondja komám, nem-e lett rosszabb azóla a falu? Idegen erkölcsöt láttak a gyerekeink, feltámadt az irigység, az egyenetlenség köztünk. Az én szegény anyjukom még tiszta földben fekszik, mi már nem nyughatuuk olyan csöndesen, mert hát a törvény ránk eresztette az idegent, fölmérték a legelőt, amelyen olyan békésen megfért a baromi fajta, kiszabták a jussuuk, aztán most elviszik. Az én kis tanyám ! Nincs abba semmi hívságos cifraság, amit megkívánhatna az irigység csak egy kis meleg hely, amiben meghúzódtam szomorún egyedül. — Hallja a dobot, elveszik tőlem. Az öreg Veér Károly csak rázza a fejét — Komiszság, amit az élet tesz velüuk, az én kis házam is olyau árva, szegényes, hogy alig hely benne magunknak. Gara Ambrus csak néz a komájára, aztán megtörött hangját megerősíti : „Nem szállást kértem, szólt daezos hangján, az Isteu megáldja" — és kiment. Kiálthatnak utána, vissza se fordult, csak ment a falu végére, ott, ahol már nincsenek házak, csak föld, melyet sarjadzó halványzöld fű takar, amelynek sápadtsága meleg utáu kívánkozik, verőfényt kíván, ment ki a sírkert Jelé, ahol apró fakeresztek emelkednek telve gyászszal és szomorúfűz hervadt ágai suttogják a véget, ott keresett enyhülést. Letérdelt a asszonya sírjára, barna, ráuezos keze illett ahhoz az öreg földhöz, melynek régi olvastam a hírnek és én megvallom, úgy vagyok ezen újsághírekkel, mint más okos, tisztességes ember, hogy ha hallja azokat, akkor az egyik fülén beereszti, a másikon ki! Mert hiszen nincs könnyebb a világon, mint a lapokat felültetni ! Próbálja meg bárki, ha nem hiszi, hogy a legképtelenebb hírt is milyen könnyen lehet, — egy egyszerű levelezőlap is elég erre, — a sajtó egyik-másik orgánumába felvétetni! Ugy miként a budapesti honvédzenekar ismert karmesteréről azt irták most a lapok, hogy megörült, — és tegnap magam láttam személyesen zenekarát vezényelni ; hát a hírekkel úgy vagyunk — raondií nevetve a főispán, — bogy vagy igaz, •—• vagy nem. Ha igaz, — akkor minden dementirozás előbb-utóbb hazugsággá válik! Emlékezzünk csak, hogy dementáltak a lapok, a trónörökös házasságáról szóló hirt. De mert a hir igaz volt, hát minden tlementi halomba dőlt. És viszont! Például hasztalan dementirozta a leghatározottabban és a leghivatalosabban a napokban maga a belügyminiszter és maga az államtitkár, hogy a kereszténység í)00 éves megünneplésére vonatkozólag „tiltó" rendelet egyáltalán ki sem adatott és hogy a lapokban közzétett rendeletet sohasem irta alá az államtitkár, azt se nem küldte, se nem adta le a hatóságokhoz: mégis egy két lap minden dementi dacára fenntartotta a hirét. — Nos hát kérem, tisztelt szerkesztő úr, ezért nem dornentirozok én soha semmiféle hirt, ami személyemre vonatkozólag megjelenik, még akkor sem, ha önnek a saját lapjában jelennék meg, pedig az ön lapja szives a vármegyének hivatalos közlönyét is mellékelni. Es nem dementálok több oknál fogva. Először, mert roppant Ízléstelennek tartom, ha valaki azt hiszi magáról, bogy a közönség minden személyes mozzanata iránt nagyon érdeklődik. Es nem dementálok másodszor semmi hirt, ami rólam szól, mert hiszen arra a hírlapra, mely vagy rosszhiszemüleg füllent, vagy jóhiszemülcg tovább adja a fül leütést, nem lehet ráparancsolni, hogy kiadja a (lementit s igy önönmaga cáfolja meg önönmagát. Az a (lementi pedig, amelyet épen az a lap nem közöl, mely a hazug hirt hozta, semmit sem ér. De nem dementirozok harmadszor, semmi hirt sem, akár jó, akár rossz, akár kellemes, akár kellemetlen az, mert ha elvem lenne a dementirozás, akkor akármelyik I bolondos újság, bolonddá tehetne engem azzal, hogy minden héten hozna valami hirt egyszer (és mintiszta erejét siratta ez a vénséges öreg ember, kinek múltja volt már csak, vénhedt érdes lelkének miuden gyengédségével simogatta a hideg göröngyöt. Élő embert sohasem szeretett, hant takarta asszonyát sohasem becézte, csak a régi földet kereste fel, mikor az élete összeroskadt. Mi haszna ? Ide is elhallatszott a dob pergése, amely kínozta, gyötörte és mégis siratta Gara Ambrust, kinek kicsi házát megemészti, elragadja a törvény. Epilog. Marosházi fehér meséket többet már nem tudok. Akitől hallottam, „Űr" lett azóta, városba került, de a melódiájuk fülembe cseng gyakran, asztfaltos utakon, kör-út tömegében vágyva kívánom őket, az embereket, akik között nincsenek „Bajazzók", kik jók, érzők és gyengédek. Az én ábrándos lelkem azt akarja hinni, hogy ezek a mesék a tiszta magyar népnek a melódiái, az alföldi róuának délibábos táján él ez a faj, amelynek ajkán nyári estén arató-dal hangzik, mely erős kezével szántja termékennyé azt az imádott anyaföldet, melyet mártírok vére áztatott és amelyért el tudja feledni az élet gyászát, amelynek aranykalászos gyümölcse a boldogság fényét vonja arcára. Marosháza népe : a „magyar." den hónapban vagy kétszer) hogy lemondok, azután, hogy képviselő leszek, majd, hogy intendánsnak kineveznek, vagy megházasodtam, majd, hogy legázolt a vasút, majd, hogy Estcrházy-tcstamentum végrehajtó vagyok, pedig testamentum sincs stb. stb. és ezen esetekben ha nem minden alkalommal és minden hazug hirt megcáfolnék, akkor csakugyan elhinnék a hirt, azon okból, mert hiszen azt „ő maga se cáfolta meg !" De végül nem dementirozok soha semmit, mert hiszen az az újságíró, aki rólam olyan kegyes bármi kellemes vagy kellemetlen hirt kiadni, ha megbecsülné saját olvasóit s azt akarná, hogy saját lapja ne közöljön hazug hirt, nem volna neki' könnyebb, mint engem magamat megkérdezni a hir valóságáról. De lássa szerkesztő úr — épen ebben rejlik egyik-másik lapnak vagy jóhiszemű végtelen könnyelműsége, vagy egyikmásik lapnak végtelen rosszhiszeműsége! Ha malmost maga az illető lap szerkesztője nem törődik azzal, hogy saját lapját és olvasóközönségét folyton hazug hírekkel traktálja, hogy lehetne az nekem kötelességem, a szerkesztő hazug híreit rcktilikálni. Hiszen, hogy egyik-másik lap, mily végtelen könnyelműséggel szerkesztődik néha, arra ezer példát tudnék felhozni, mikor pl. Néger apátkanonok urnák szegény jó édes anyja Pápán meghalt, a „M. Á." dült hetükkel gyász keretes közleményben azt a hirt hozta, hogy Xéger a/iát 78 éves korában végelgyengülésben Pápán meghalt és gyönyörű nekrológot irt az Istenben boldogultról, elmondva, még hosszú szenvedésének fázisait is. Es ezt a par excellence papi lap irta mint hiteles tudósítást egyik előkelő papról. Hát ilyenek azok a „hiteles tudósítások." En is sokat nevetek a saját magamról szóló, úgynevezett „hiteles" tudósításokon. Igy pl. mikor már tényleg és írásban is rég elfogadtam volt a magyar kormány bizalmát a főispáni székre s ő Felsége, régen legkegyelmesebben helyeselni méltóztatott a kormány előterjesztését: egyik-másik vcszprémmegyci újság nap-nap után azt bizonyítgatta, hogy ő „hiteles" forrásból tudja, hogy intendáns leszek és nem főispán és eképen X. ur lessz a főispán. Kn akkor se cáfoltam, mert megmaradtain hííen elvemhez, hogy „majd kisül minden.'' A mult év augusztus hónapjában is egyik igen előkelő veszprémi úr sajnálkozva említi lel előttem, hogy minő kár, hogy alig, hogy kineveztek főispánnak, máris lemondok cs hogy szeptemberre nem hurcolkodom be a főispáni házba. Nevetve kérdeztem az illetőt: ki mondta ezt az ostobaságot? - - Hát valami újság irta! — Ejnye -- válaszoltam — de kár, hogy azt az újságot nem olvastam, mert éppen most kötöttem meg a szerződést egy budapesti butorszállítóval, akinek épen 1200 frtot kell fizetnem, hogy bútoraimat Veszprémbe szállítsa. Ha tudtam volna, bogy az újság hiteles forrásból ir, hát a hurcolkodás nagy költségeit cs kellemetlenségeit mégsem mertem volna megreszkirozni. Es azóta ma holuap egy éve lesz, hogy behurcolkodtatn, •— de bizony én akkor se dementiroztatn, hiszen mint mondám, — majd kisül minden ! Akkor is felült egy pár budapesti lap cs köztük az „Egyetértés" cs hozták a lemondási hirt. Nem sokára Budapesten lévén, Széli Kálmán miniszterelnök maga jelentette nekem, hogy ö maga azonnal dementáltattn azt az ostoba hazug hirt; mire én megjegyeztem, hogy kár volt tennie, mert ezt a hazug hirt majd ismét feltálalják és kár a hazug hírekkel komolyan foglalkozni. Hiszen én magam is azt mondottam az „Egyetértés" egyik munkatársának, hogy az ő kedvükért kivételt teszek és majd személyesen fogom dementálni az 1800-ben megjelent hirt akkor, mikor — 10 éves főispáni jubileumomat fogom ünnepelni. Es hogy mennyire igazam van a dementi dolgában, ezt sok okos ember példája bizouyítja, hiszen azt irták a lapok, szinte persze hiteles