Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-06-17

semmi más számbavekető város érdekeinek és igy éppen Tatának is alárendelve Pápa város érdekei ne legyenek: az a nehéz feladat most az engedélyesre nézve, hogy mikép tegye lehetővé Tatavidéknek is áldozatkészségével a vasutat és miként ne sértse meg Pápa város érdekeit és kikötéseit se. E fölött folyik a harc most városunkban és ehhez szólunk mi most tárgyilagosan és az ügy mélyére hatolva, hogy mely állásponton levőknek van igaza? Áz a döntő kérdés: akarjuk-e a pápabánhidai vasutat? Aki városunk jövő érdekeit veszélynek kitenni nem akarja: annak akarni kell. Akik nem törődnek a várost érhető jövő veszélyekkel, akik esak a jelent nézik, hogy nekik nem lessz nézetük szerint közvetlen hasznuk a pápa-bánhidai vasúiból, tehát nem áldoznak arra egy fillér pótadót is, azok nem hű képviselői a közérdeknek. Sajnos, hogy mindig vannak egy városban, akik bár jó helyzetben, jólétben élnek, szóval biztosított körülmények között, de láthatják, hogy ezren meg ezren vannak mások, akiknek nincs kellő keresetük, megélhetésük, vagy ha van, esak azáltal van, hogy itt-ott egyben-másban városunk is jutott valami intézményekhez, melyek a munkás osztálynak minden téren némi keresetet adnak: azok a jólétben levő egyének tulajdonképen minden haladás ellen küzdenek, mert attól félnek, hogy az mindig igénybe veszi az ő néhány fillérjüket, mert hát a jólétben levő embernek az a csodálatos szokása és elve van, hogy a szegényeknek nagylelkűen mindig adnak alamizsnát egyegy lillért, de a munkásnépet munkához es keresethez juttatni, intézményeknek — minők egy vasút is — áldozatok árán megszerzésével, ezt nem teszik, mert az tőlük évenként nem a koldus-fillért, hanem a becsületes munkát nyújtó intézmények és alkotások alapját képező több fillért kívánná. Es az ily elvű és természetű és e-y városban mindig a hatalmi többséget ké-] pező elemek mellé oda szegődnek azután olyan egyének is, akik bár a naponkénti szabad munka és kereset terére vannak utalva, tehát nekik föltétlenül egy vasút, vagyis a haladás létesítése mellett kellene lenni — de mégis meg .nem fogható okokból, a vasút ellen vannak, vagy azzal nem törődnek. Szinte csodálja az ember, hogy a városi képviselőtestület nagy száma, sőt maga a város haladására és fejlődésére nagyon is rászorult nép nem lát tisztán, hog3

r kik azok a városi képviselők és közönség közül, akik a jól felfogott közérdeket képviselik, azok-e, akik küzdenek azért, hogy Pápa városa el ne maradjon a szomszédos városok között a vasúti versenyben, vagy azok, akik se nem látnak, se nem néznek körül és nem akarják észre venni és a jövőben látui, hogy Pápa városára nézve végzetes hiba lenne, ha a legnagyobb és legtermészetesebb hátterét képező Bakonyészakot, Ugod és Pápa-Teszér vidékét is kiszolgáltatnók másirányu vasútnak, más városnak. Itt volna az ideje, hogy a vasút ügyét megfontolni és előbbre vinni hivatott városi képviselők, sőt a helyi lapok mindegyike is több bölcseséggel és kevesebb szenvedélylyel tárgyalná a pápa-bánhidai vasutat és azt a bogarat hajtaná ki a fejéből, hogy a vasutengedélyes bármit tesz, bármit kér, bármit szól, bármit hallgat el, mindenben csak a saját haszna vezérli. Ez így mereven nagyon igazságtalan fölfogás. Az engedélyes nem akar egyebet, mint a vasutat létesíteni. Tiszta dolog, hogy manapság, sőt évek óta a legkevesebb haszonra, sőt sokszor veszteséggel vagy legalább szátnbavehető nyereség nélkül építhetők a vasutak. Es végre is, ha egy orvosnak a betegtől, még ha meghal is, egy ügyvédnek a pertől, még ha elveszti is, a mezei munkásnak, ha nem terem is, jár dijja, szóval, ha az életben minden téren, minden munkás, minden vállalkozó, minden tervező a maga jogos hasznához hozzá juthat, miért kell egy vasutengedélyest minden kérdés, minden I nehézség megoldásának részéről fölvevésekor csak üzleti szellemből cselekvőnek tekinteni és nem az általa képviselt célért küzdőnek ? I Azért, hogy itt-ott egy vasút építésénél túlságosan szerepelhetett hason leses, nem szabad a pápa-bánhidai vasút érdemes engedélyeséről azt feltenni. Pápa városához azon kéréssel járult a vasut-engedélyes, hogy mivel a törzsrészvényeket nem tudta összehozni teljesen és azt csak úgy teremthetné elő, ha Tatavidék óhajai is teljesíthetők lennének Pápa város érdekei sérelme nélkül, ehhez járuljon hozzá Pápa városa. Pápa városa ekkor fölhívta az engedélyest polgármestere utján, hogy mivel Pápa városát pedig nagyon nyomja a vasútra megszavazott 100,000 frt magas volta és ha most Pápa városa figyelemmel lenne a tatai óhajok iránt: e cimen az engedélyes mit volna hajlandó engedni a 100,000 írtból ? Az engedélyes nyilatkozott, hogy bár nincs együtt a törzsrészvény és így amire Tata vidékén szert tenni akar, arra szüksége van, de méltányolva Pápa város érdekeit 10,000 frtot enged. És erre mit válaszol Pápa városa? Több szenvedéllyel mint tárgyilagossággal mereven elutasítja az engedélyes kérelmével, egyes szónokai, megrójják, hogy miért nem engedett önmagától? Hát van ebben következetesség? Fölhívni valakit, hogy engedjen valamit és ha ezt megteszi, holott a törzsrészvény nincs együtt, akkor elitélni, nem következetlenség? Mert az engedélyes csak akkor volna elitélhető, ha a törzsrészvények együtt volnának és mégis több-több előnyhöz akarna jutni. Az a sokat vitatott északról, vagy délről bekauyarulás Bán ládáról miért volt kikötve? Az igaz, hogy azért, ha a vasút létesülhet, már egész futama Bpest és ne másfelé kanyarodva vezessen. Úgy, de ha a vasút létesítése akadályokkal küzd és ha most évtizedekig úgy se mehet direkt vonat Pápáról Bánhidán át Budapestre, akkor mostanában évtizedekre tényleg mindegy, hogy Bánhidánál déli vagy északi haj1 ássál kanyarodik-e be a vonat? Azt hisszük, ha a város jó akarattal tárgyalná a vasutügyet, rá lehetne bírni az engedélyest, hogy ne 10,000, hanem 20,000 frtot, illetve -10,000 koronát engedjen, mert a szí vemre beszéllek. A becsületben megőszült rendőrkapitány megvetőleg nézve reám, sietett kijelenteni. — Nem való apáuak az, aki nem ért a gyermek nevelésb ez. Miért nevelted te a gyermekeimet, nagybácsi! Minek részletezzem tovább a katonás nevelés egyéb következményeit ? Örökké harci riadót fúvó, doboló, verekedő, ugráló gyermekeim miatt felmondták lakásom, anyósom — hírt hallván- gyermekeim viseletéről — szokása szerint bérmentetlen levélben adta tudtomra, hogy hárpia vagyok, gonosz véreb, ki szerencsétlenné tettem az Ő angyali szelidségü unokáit. Minden fájdalomért, keserűségért, esak az a gondolat nyújtott vigaszt, hogy a katona bácsi — ki nevelésével e sok hajt nyakamra hozta, majd eltávozik egyszer oda, honnan nincs többé visszatérés, s fényes örökséget hagy majd kicsinyeimnek. Egy nap csakugyan berukkolt a derék bácsi Szent Mihály lován a jobb világba. Végre megkapjuk a nagy vagyont. Remegő szívvel hallgattuk a végrendelet felolvasását. — Palikának kardjaimat, Lacikáuak lovaimat, Bélácskának pisztolyaimat hagyom. Összenéztünk. Niui, a derék bácsi a javát a legvégére hagyja. Végünk vau 1 A katona bácsi a sok szép ezres bankót, a. dús vagyont, egy katoua-uevelde felállítására hagyta, hol az ő eszméi szerint gondozzák az ifjúságot! -— Lelketlen ros.-z apa! Te felelj gyermekeid életéért ! Éjjelenkint rémlátoniáuyai voltak, (gyermekeit a csatában látta, kö/.eleg feléjük az ellenség, hősiesen annak rohant s szerencsésen elvert engem, az ő szerető hites tár-át s mikor már jól elhányta az ellenséget, ébredt fel s beismerve tévedéséi, csókokkal honorált. (iyönyörü jutalom egy álmából felzavart és jól elhányt többszörös családapának. De hát végre a nagybácsi mégis megkegyelmezett. Az igaz legutolsó levelében megírta, hogy kirí belőlem a 'ábil és nem gondolta volna, hogy utolsó gyöiiyörÜM'^ét is megirigyeljem tőle, hogy uiiokuöeM'M«i körében legyenek, de mit bántam én, e.sikhogy jönnek a gyerekek. Aztán utóvégre is megbékül a nugyhác-i. Így van! Egy napon megjöttek gyermekeim. A Pali, Laei, meg lh'Iáeska. - - Feleségem örvendve i'sukta őket karjaiba, én szintúgy követtem a jó példát. Ebédnél mindjárt meg is mutatták a katona nevelér—mód eredményét. A csiga-levesnél a Pali Jiam megjegyezte, hogy sokkal jobb a zupa-leves, Laci, márt -ort is, hogy ilyesmivel fogadják s az ambiciózus ljéla fajdalmában ezeket is igyekezett túlkiabálni. Ebéd után mutattak is egy kis katonai gyakorlatot. Laei fiam egy pálcát fogott kezébe s harciasan odakiáltotta Palinak : - Védd magad! —s vívni kezdtek. Laci egy merész csapása levitte a lámpát. Pali eg)' hősies visszavonulása végpereeit idézte elő a virágvázának, melyet feleségem .születésnapjára vettem. Laci lett a győztes, Pali az orrára talált kapni egy ütést, a mitől elkezdett egyszerre hősi esatakiáltá.sokat hallani. Feleségem, ez az áldott jó lélek, mit tehetett mást fájdalmában, mint egy hangosat kiáltott. A hangos kiállásra berohantak a szomszéd lakók, kik is értesülvén a történtekről, nem éppen a leghizelgöhb megjegyzéseket tettek az ily gyámoltalan apára, sőt valami titkos drámaíró felém mutatva, elborultál) í-uttogta: - Nézzétek a gyermek-gyilkost ! De már fele se tréfa, amit ezek a katonai regulára szoktatott gyerekek műveltek. Reggel, kora reggel, mikor a kakas kukorékol s én fizetésemelésről álmodozom, fura zaj ébreszt fel. Eleinte, tüzet kiáltottam, de. aztán ott hagytam magam mellett három kis gyermekem, kik közös akarattal egy dohot vertek, egy szál ingben szaladgálva s víg arccal fordultak felém : Papa kelj fel, talpra, a bácsi ilyenkor már fenn volt, mondta is, rest fráter vagy. Evvel egy ujabb diadalmi dobolásba fogtak, a mivel viszont kedves feleségemet keltették fel. Tegnap éppen öt hánatteljes családapa fogott meg, hogy feljelentenek, ha tovább is tűrni fogom, hogy vásott gyermekeim az udvarban összecsődítsék a szomszédság gyermekeit s azokkal execirozva katonásdit játszanak, mert valamennyi gyerek bőre opálszint játszik az ellen hatalmas csapásai következtében. Az elöljáróság meg is idéztetett. Ott alaposan