Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-06-17

az igaz, hogy 10,000 frt nem oly nagy, hogy számbavehető volna, mint engedmény. Az a kérdés, oly gazdag-e Pápa városa, hogy 20,000 ezer frtot se keli neki figyelembe venni? Azt hisszük, nem oly gazdag és ez összeg igen jó lenne egy kórházra, az engedélyesnek pedig e méltányos összeg elfogadásával lehetővé tennék a vasút gyors kiépítését. És ebben talán valami módon mégis közre kellene működni a nehézségek elhárítására? Ha akarjuk a pápa-bánhidai vasutat, az uem bölcs eljárás, hogy az annak alakíthatása közbeu felmerült nehézségeket semmiképp se akarjuk figyelembe venni és eloszlatni. Ha ragaszkodunk határozatunkhoz, hogy a vasút ne kanyarodjék Bánhidára úgy, — hogy onnan államvasúton tovább Tatába is futhasson, akkor az volna a teendőnk, hogy lennénk segítségére az engedélyesnek és támogatnók abban, hogy valahol máshol előteremthesse a hiányzó törzsrészvényt. Nem pedig az, hogy ha megengedjük a déli kanyarodást, akkor több engedést kérjünk tőle, mint amit máshol nyerhetne. Ha a pápa-bánhidai vasút városunk akadékoskodása miatt nem létesülbet, a jövő majd igazolni fogja, hogy akik azt mívelték, helyrehozhatlan kárt teltek a városnak. .Szerencsétlen ósdi fölfogás az, hogy a pápa-bánhidai vasúttal elveszítjük a kövezetvára- és helypénzjövodelmet. Mert tegyük föl, hogy Bakonyvidékéről kevesebb nyerstermény szállíttatik he Pápára tengelyen, úgy de azt összefutó vasutak által Pápára jövő forgalom más részről azon cimen, mint egyébként is sok módon hasznot ad a városnak. Pia Pápa városa nem lehetett elégszerencsés több állami vasút gócpontja lenni, nincs más mód, mint áldozatok árán is megteremteni a. bakonyaljai és később majd a somlóaljai vasutat is. Ha ekkép össze-vissza kevesebb mint 200,000 frt vasúti törzsrészvény árán a. saját termékeny, gazdag vidékét vasutakkal hozzácsatolja minden irányból, akkor Pápa városa ne féljen a szomszéd városokkal való küzdelmében a jövőtől. Pápa városa szellemi erejénél és köröskörül termékeny és népes vidékénél és e vidéknek természetes központját képező voltánál fogva nem szabad alárendelt járási székhelynek maradni és ebbe belenyugodni, hanem úgy közigazgatási, mint törvénykezés téren is a megillető fokot ki kell küzdeni — és ezt a vasutak fogják meghozni. Ez legyen megmásíthatatlan és megrendíthetetlen célunk és követelésünk — és ezért minden küzdelemre és áldozatra készen kell lennünk. Pápa 1!)00. június 14. Barthalos István. Közgazdasági dolgokról. (Gyárak; a piaci forgalom emelése; a malomipar hanyatlása.) Hogy a város fejlődésére a helyes közgazdasági intézkedések mily nagy fontosságúak, azt mindenki tudja. E lapok hasábjain is tárgyalták már sokszor, több oldalról és az ügy fontosságához méltóan. Az e tárgyban irt közlemények összegezését saját szerény véleményem hozzáadásával szándékozom megírni. Bízom ez alkalommal a tisztelt olvasóközönség jóakaró elnézésében, a mit műkedvelőkkel szemben szoktak alkalmazni. Körülbelül most egy éve vezércikk jelent meg a „Pápai I/ftjjo/c"-bau gabona piacunk forgalmának j csökkenéséről. Ennek fontosságát városuuk közgazdasága szempontjából nagyon könnyű megérteid, mert ahol a gazdaember terményeit eladja, ott szerzi be szükségleteit is. Ott vesz ruházatot, bútort, háztartási és gazdasági eszközöket stb. Sőt ott megy ügyvédhez és orvoshoz is. Szóval keresethez és pedig készpénz keresethez juttat majdnem minden szakmabeli egyént, részint közvetlenül, részint közvetve. Többször írtak már a helyi lapokban kisiparosaink szomorú, válságos helyzetéről, a mi a fenti forgalomhiánnyal szintén szorosan összefügg. Figyeljük meg csak egy gyenge forgalmú hetivásár után mily szomorúan és leverten panaszkodnak egymásnak azok a szegény kisiparosok, a kik úgyszólván egészen csak a vidékről bejövő földművesektől kapják keresetüket, A ki ezt hallja és látja, uem hiszem, hogy meg ne sajnáluá azt a szegény becsületes munkás népet. Gyárak létesülése, igaz, szintén nagyon előnyös a város közgazdaságára és a kisiparosoknak is , előnyére válhat, a mennyiben a gyári munkásokban jelentékenyen szaporodhatnak rendelőik. Az a felfogás azonban, hogy a ki már öuálló iparos, az ez után a gyárban mint munkás alkalmazható, — szerintem — nem egészen helyes, mert a ki már egyszer saját esze és akarata szerint működött, auuak önérzete tiltja, hogy a gyári szigorú fegyelemhez s a munkavezetők sokszor durva bánásmódjához alkalmazkodjék. Iía mégis a gyár szolgálatába lépne, elégedetlenné válnék, már pedig elégedetlen uép nem válik előnyére sem a városnak, sem a társadalomnak. Azért oda kell hatni, hogy az eddigi iparosok megmaradhassanak mesterségük mellért, a gyárak pedig ám szaporítják meg városunk lakosságának számát. Hisz a gyárak létesüléséuek egyik célja az, hogy a várost növeljék. Ha kisiparosainkat utaljuk oda, ezt a célt nem érjük el. Mindezt ligyelembe véve, az ipar és keresjkedelem, valamint a város közgazdasági és közélelmezési érdekében legfontosabb dolog piacunk Joryal mának emelkedése. Erre kell törekedni, minden ehhez alkalmas módot és eszközi teljesen kihasználni, hogy ezt elérhessük. A kinek eladó portékája vau, azt keresi mindig, hogy hol tudja jobban és elönyösebben értékesíteni. Így a gazdaember is, különösen azon községbeliek, a kiknek alkalmuk van" a piacokban válogatni, vagyis, a kik nem sok külömbséggel egyforma távolságban laknak más város és Pápa közt, mindig azt nézik, hol van jobb ára a gabonának. Sokszor 10—20 lillér külömbségért elviszik a távolabb eső helyre. Pedig egy nagyobb község, például mint Gyarmat, közgazdasági szempontból, ha hozzánk jár terményeit eladni, felér egy 5100 — 400 munkás sal doljíozó "vár előnveivel. Hozzá nem is kér ingyen a várostól sok értékű telket, sőt még a mi kis helyet szekerével pár órára elfoglal, azért is megfizet. Még hozzá a hova gabonáját viszi, oda viszi a város lakosságának szükséges egyébb élelmi szükségleteit is, a mi szintén lényeges dolog. Most már az a fő kérdés, hogyan lebet Pápán a gabonát legjobban értékesíteni, hogy minél több eladó, illetőlet: termelő hozza ide terménveit ? Gabona piacunk forgalmának csökkenése össze esik malom iparúnh hanyatlásával Hogy mi ennek az oka, nem uehéz kitalálni. Mindennemű nyers terménynek ott legtöbb az értéke, a hol földolgozzák, vagyis a hol fogyasztásra alkalmas kész áruvá készítik. Ha ez így van, (s ki tagadhatná, hogy így vau?) akkor azon kellene, lenni, hogy a malomipart a város érdekében pártoljuk és elősegítsük. De nézzük meg, hogy történt ez eddig s mi az oka részben, hogy az egykor igazán virágzó pápai malomipar jelenlegi szomorú helyzetébe jutott? Milyen intézkedéseket tett a városi hatóság ez ügyben? A mire én emlékszem, 23 év óta, vagyis a mióta én is őseimet követve apám mesterségére adtam magamat, a következők történtek: 1877-ben a városi tanács elrendelte, hogy a molnárok kötelezendők teherhordó kocsijaikhoz 10—12 cm. széles talpú kerekekel készíttetni. A mi aztán négyszer annyiba került, mint a rendes méretű kerék, részben mert nem volt hozzá készletben alkalmas fa és vas kapható. Azonkívül elgondolhatja, a ki ért hozzá, hogy milyen vonó erő kellett ehhez, ha például Mátyusházra vagy Mező-Lakra kellett menni búzáért. A következő évbeu jött egy rendőrkapitány! rendelet, a melyben az volt megírva, hogy a molnársegédeknek nem szabad kimaradást engedély nélkül a városba bemenni. E célra nyomtatott lapok szolgáltak, melyeket az illető munkaadó volt hivatva kitölteni, meghatározván az órát, hogy a segéd meddig maradhat a városban. Ennek az lett a következménye, hogy több jó segéd eltávozott innét, mert nem tűrték önérzetük és személyes szabadságuk ilyetén megsértését. Ez után következett a vasárnap délelőtt való szállítás eltiltása és a fogatokkal való egyébb zaklatások. Most pedig ujbéjí kezdődik az, hogy a rendőrök fogatainkat felkutatják, feljegyzik, tulajdonosukat aztán cselédjeivel együtt dolog időben a rendőrségre citálják. Kérem ezt ligyelembe venni: pénteken hetivásár vau, a mikor a kereskedő vétellel és eladással vau elfoglalva, szombaton pedig ünnepje van; már most ha a vasárnapi szállítástól meg a város tilt el bennünket, ez által legalább is keresetünk 20 százalékától esünk el. Ennyi hasznunk pedig soha sincs. Igy tökéletesen tönkre tehetik a malomipart. A mi, hogy előnyére válnék a városnak, azt senki sem fogja mondaui. Sulyok József. Színház. Szépen indult, szomorúan záródott idei tavaszi szini szezonunk. A közönség, mely lelkesedéssel és régóta nem tapasztalt kedvvel kezdte meg május elején a szinhuzbnjárást, lassanként elhidegült a társulat iránt s ez elhidegülés következményekéi) még a vendégszereplések egv-két estéje, is kongó ház előtt folyt le. 10z elhidegülésnek, u szezon napja jjyors hanyatlásának oka részben ugyan abban is rejlik hoirv kozöiiséjriink nem kitartó szinházla'toi;ató s anyagi erejét is fölülmúlja a héthetes szezon, de sokkal nagyobb része van benne annak a csalódásnak, melyben az idén körünkbe érkezett társulat részesítette. Soha még nem volt annyira észrevehető tavaszi szezon alkalmával, hogy a társaság virágvasárnapján verődött össze s egy hétre rá már működni kezdett, mint idén. Ennek egyik oka, hogy sok kezdő luiég pétiig tehetségtelen kezdői volt a tagok sorában, a másik pedig, hogy hiányzott a társulatban az az igazi ambieiii, meh míivészi feladatok művészi megoldására képesít > az a /njyelt'w, mely folytonos tanulásra késztet s elfogadható összjátékot eredményez. Xagyon érezhető volt ezenkívül, hogy két elsőrendű szerepkör : a hőss/.erelniesé ^ az operetlbulloé egyáltalán nem volt betöltve. Énekhang nélkül és elemi erővel ható koinikai véna nélkül szűkölködő butíoval, tudás és erő nélkül szűkölködő hösszerelmessel, operett és dráma — kétes értékű élvezet. Itt lett volna mindezek pótlására a társulat elsőrendű vígjátéki ensembleje, de ez miért, miért nem? — az egész szezon alatt háttérbe szorult. A színigazgató idejövetelekor kész műsorral állított be. A műsor változatos, jó volt és a műsort első darabjától az utolsóig meg is tartotta. Hogy e dicséretreméltó ténye ellenére sem önmaga, sem a közönség nem lehetett megelégedve a szezon eredményével, annak oka — ismételjük — az előadások gyöngesége volt. Nem részletezzük, az arra hivatott testület már úgy is megtette, a lefolyt szezon sikerteleuségének egyébb okait. Előttünk most a jövő áll, erre nézve óhajtjuk röviden véleményünket nyilvánítani.