Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-06-10

Másutt is úgy történt, de másutt jói szervezett társadalom volt s midőn a baj mutatkozott, azonnal hozzá láttak a legerélyesebb módon annak beszüntetésére. A francia népiskolák számára kiadott olvasókönyvek százféle módon variálják azt a thérnát: »a pálinkától tartózkodjak! és a középfokú tanításban is kellő súlyt fektetnek e veszedelmes italtól való visszarettentésre. És a francia munkás megelégszik most már savanyú borával s csak Paris lakosságának szemete imádja zöld istenét, az abszintot. Voltak francia polgárok, kik millóikat áldoztak arra, hogy népszerű iratokban, melyek a legutolsó kunyhóig is eljutottak, ismertették a veszedelmet. Nálunk pedig milliókat vesz be az állam italmérési jogok engedélyezéseért s nem tudja eléggé ellenőrizni ama korcsmákat, melyekben egészséget aláásó, szellemet megtompító kotyvadékot mérnek az olcsó élvezetekre szoruló népnek. A társadalom pedik látja a bajt, ellensúlyozására nem tesz semmit és egyre szedi a szesz áldozatait. Csak az ismeretek révén lesz az ember hatalmassá és szabaddá. Mi minden történik a kulturállamokban a közhasznú ismeretek terjesztése tárgyában! Minden kis városban, gyakran még falvakban is vannak nyilvános könyvtárak, melyekhez mindenki hozzá férhet könnyű szerrel, melyek népszerű módon tárgyaló előadásban atudnivágyóval közlik mindazt, ami az emberi tudomány terén kivívatott. Hisz nálunk is vannak könyvtárak, de ezek kevés kivétellel magántulajdont• képeznek, társaskörök, kaszinók, legényegyletek alakították azokat. Biztos és céltudatos vezetés nélkül a legtöbb polcon csakis a szórakoztató irodalom termékei terpeszkednek, olvasóközönségünk vagy a regényeken kapkodó ifjúság, vagy a sekély tartalomért lelkesülő uri társadalom. A szellemi termékek szinét-javát képezik a népszerű módon irt hasznos tudnivalóban bővelkedő művek, melyeket megírni nem resteltek a francia és angol tudósok legkiválóbbjai. Magyar tudós nem is vállalkozhatik erre, mert nincs olvasóközönsége, Azzal Dabronyi Kálmán becsöngette az inast. — Gyurka, szólítsd föl a bérest, meg a lehenest, meg a kocsisokat. Hat lpgény jöjjön. Két peroczcl később ott volt a bat ember. Tagbaszakadt, erős fickók, olyanok, mint a bikák. A béres különben is bires volt az erejéről, félkézzel megemelt egy nehéz paraszlszekeret. — Hát nem békültök'! — kérdezte az öreg Dabronyi. — Xem ! •— felelt makacsul Simon Jóska. — Hanem mit akarsz tenni Kálmán bátyám. Csak nem csúfolsz meg'/ •—• Ne félj ! A becsületeden nem esik csorba 1 Te. se békülsz Béla, mi? — Nem ! — - No hát jól van ! Ks Dabronyi intett a béresnek. —• Miska ! Fogjátok meg a tekintetes urat. Meg ezt a másikat is, aztán hozzátok ! A hat legény kélszer se parancsoltatott magának. A következő pillanatban a cingár Simon Jóska a lábaival kalimpált a levegőben. Gróthy Béla, ki csaknem öles fiu volt és széles, mint egy porosz gárdista, megpróbálta, hogy ellentálljon, de hiába próbálta. A vnsmarku fickók legyűrték és vitték, mint a hogy meghagyta u gazdájuk. — Utánam, a hátsó szoba felé! — mondta Dabronyi. Ugy ni! Be velük mind a kettővel! nem is talál kiadót, ki ily vállalatba befektetné tőkéjét. Ahelyett, hogy a munkaszünet csendes óráinak egy néhányát felhasználnák iparosaink és parasztjaink szellemi látkörük kiszélesbítésére nyilvános könyvtárakban, ott szorongnak a füstös kávéházakban, vagy rossz zenétől hangos kon-smákban, a munkától elcsigázott testet új megpróbáltatásoknak kitéve. Nálunk a közszellem még annyira sem fejlődött ki, hogy a .jobb belátásuak ezen társadalmi úton segíteni törekednének és ahelyett, hogy a jövendő, talán nagyobb megrázkodásokkal járó létérti küzdelemnek védőfegyvereiről előre gondoskodnának, nálunk a nép közműveltségének ily irányban való fejlesztésére semmi ügyet nem vetnek. Közcélok iránti érzéktelenségben sínylődünk még most, de biztos a reményünk, hogy a magyarság mégis csak rátalál önmagára s egységes társadalom alapítása által eléri majdan azt, hogy az egyént maga ja társadalom neveli önmagának a kulturális eszközök mindegyikével. Testben ép, szellemileg edzett legyen a magyar társadalom s a mi akár a test, akár a szellem megbontására szolgál, az távol maradjon tőle. Pápa-Bánhidai vasút. Lapunk egyik kitűnő munkatársától, ki vasúti ügyekkel hosszá idő óta foglalkozik, kaptuk a következő sorokat : Ismét fordulóponthoz ért a pápa-bánhidai vasút ügye, mely városunkra nézve talán válságos lessz. Kezdeményezte a válságot a mi tisztelt jogügyi bizottságunk, mely helyteleu véleményt mondott városunk elvállalt kötelezettsége tárgyában. A közgyűlés túlnyomó nagy többsége valódi örömujjongással fogadta jogügyi bizottságunk ama téves nézetét, hogy városunk 100.000 forint hozzájárulási kötelezettsége most már megszűnt. Ez valóságos atavisztikus visszaesés volt az örökké szomorú emlékezetű hatvanas évek vasúti tájékozatlanságába, mikor hasonló örömmel engedtük át a csomópontot Kis-Gellnek. Szerencsénk, hogy Veszprémmegye törvényhatósági közgyűlése megsemmisítette városi közÉs ahogy aztán Gróthy is meg Simon is ott voltak a hátsó szobában, melyből csak egy ajtó vezetett ki s a melynek az ablakain hatalmas vasrács volt, az öreg Dabronyi a legnagyobb lelki nyugalommal fordította rá a kulcsot a zárra. — így ! — szólt be a dühös oroszlánoknak. Itt aztán nem bánom duellálhaltok! Gróthy elkeseredetten rázta a nehéz tölgyfa ajtót, abban a reményben, hogy föl tudja pattantani. Meddő válalkozás! A Dahrouvi-ház nem filigran modern alkotás volt, annak az ajtait ugyan nehéz volt. fölfeszíteni. — Csak rázd fiam, rázd ! — mondta Dabronyi. Majd abban hagyod ha kifáradtál. Simon Jóska meg ordított, mint egy sakál : —• Kálmán bályám, soha az életemben ezt meg nem bocsátom neked ! — Jól vau öcsém ! — Boszut állok ! — Jól van öcsém ! Hanem azért még sem eresztlek ki. Dabronyi ott hagyta őket. A hogy végighaladt a mozaikkal kirakott folyosón, Simon Jóska utána kiáltott: — Kálmán bácsi ! Ne okoskodjál ! Eresz ki ! — Majd ha kibékültetek öcsém, majd ha kibékíillettek ! — felelt vissza Dabronyi stoikus nyugalommal. gyűlésünk által hozott ama határozatot, melv szerint engedményes köteles 3 hónap alatt teljesen kielégítő garanciát adui arra nézve, hegy a Pápa városa által kért és ő általa elfogadott feltételek teljesítve lesznek. Avulóban monstruózus határozat, melynek még egy év alatt sem képes ember eleget tenni. Lehetetlent nem szabad követelni senkitől. Ezen álláspontunk már igen elégségesen jelzi ama nézetünket, hogy helytelen volt az utolsó közgyűlés azon határozata, hogy a megye feloldó határozatát megfelebbezi. Városunk érdekeire nézve jobb lett volna az egyszerű tudomásvétel. Az engedményes leveléből sehogyan sem lehet megtudni, mit akar tulajdoukép, annak dacára, hogy majdnem 2 ívnyi terjedelmű. Ha valaki sok, igen sok szóba bújtatja azt, a mit akar és nem mondja meg tisztán érthető szavakban, mit akar, az nem jó járatban van. Igy tesz — jobban mondva ír — az engedményes. De ha a mellékelt mappát nézi meg az ember, akkor mindjárt világos, hogy mit akar. Ezen a mappán csakis Bánbida déli határa van ábrázolva és a tervezett vasút nyomjelzőké úgy van megcsinálva, hogy a vasút Bánhidára az állomás keleti — felső gallni — részén ágazik bele déli kanyarulattal és úgy jár be az állomásra, hogy a mozdony Tata felé van, hogy esetleg folytathassa útját Tatára. Mikor mi a 100.000 forint hozzájárulást megszavaztuk, az volt egyik fő követelésünk, hogy a mozdony Budapest felé legyen. Igaz, hogy engedményes ez esetre, ha clállunk ezen követelésünktől és megtesszük az akaratát, elenged tízezer forintot. De városunk érdekét nagyon károsítaná, ha ebbe beleegyeznénk. Kiszámíthatlan a bár, mit városunk szenvedne, ha elállnánk eddigi követelményünktől, mert egy új és hatalmas versenytársat kapna városunk Tatában. Mindenki meg van arról győződve, hogy az engedményes csak a saját hasznára néz és nem a mienkére és ha ő ezért a beleegyezésünkért 10 ezer forintot akar nekünk engedni, ő ezt teszi azért, mert ő 7-szer annyit nyer, ha csakugyan beleegyezünk. Ez esetben ő a vonatokat Tatára viszi, valamint minden vonat nem Bánhidáról, hanem Tatáról indulna ki. Ha megmaradunk eddigi álláspontunkon, a mi az egyedüli helyes, akkor a vonatok nem fognak Tatára menni, sem nem fognak onnan kiindulni és csak akkor lessz igazán pápa-bánhidai vasútunk. Egy pápa-tatai vasútvonalra ne A vendégei megrohanták, mikor visszaérkezett közéjük : — Mit csináltál velük ? Csak nem húzattad Őket deresre V — Ördögöt! Összecsuktam őket egy szobába! — De hiszen a milyen dühösek, ugy fel falják egymást, mint két oroszlán ! Bicskára mennek. — Sose féljetek ! Gróthy meg Simon pedig csakugyan ugy járkáltak föl és alá abban a szobában, mint két ketrecbe zárt oroszlán. Gyilkos terveket forgatott a fejében tniudenik. Szinte reszkettek a tehetetlen dühtől. Es közbe-közbe vad haraggal mérték egymást végig. Egy párszor Gróthy még rázogatta, döngette az ajtót, de aztán csakugyan belefáradt. Hát egy lesújtó pillantást vetve Simou Jóskára, hirtelen gondolt egyet és végigfeküdt az öblös nagy díváuon. Egy perccel később hortyogott, mint egy medve. — Csinos mulatság! — morgott magában Simon Jóska. — Most én itt hallgassam, hogy ez hogy húzza végig a bőrt a fagyon. Aztán tanakodott, hogy mit csináljon. Lefeküdjék ? Nem volt álmos. Hát elkezdett kotorázui a szobában és a szekrény tetején talált egy pakli kártyát. Leült és elkezdett pasziánszozni. Rakta a „kis Napoleou"-t nagy kitartással és türelemmel, tle utóbb beleunt és azon töprengett, hogy legalább volna valami olvasni valója, ha már beszélgetni nem lehet.