Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-06-10
szavazzunk meg még 20 ezer forintot se, nem hogy üt) ezerét. Abban a véleményben vagyunk, hogy a városi közgyűlés odadobná városunk érdekeit engedményes és Tata városa hasznára és javára, ha ily csekély leengedés végett feladná eddigi helyes cs célszerű álláspontját. Pápai. Fiumei tanulmányút. Szépen sikerült kirándulásról beszélnek a Fiumében járt főgimn. tanulók, kik máj. 2 l ,)-én d. u. a három órai vonattal keltek útra és e»-vfolytában Kelenföldön át, 27 órai üt után érkeztek meg Fiúméba. A m. kir. államvasutak igazgatósága azon kedvezményt nyújtotta a 24- tagu társaságnak, hogy a szokásos féláru útijegyen kívül egy külön kocsit bocsátott a kirándulók rendelkezésére Ez a kedvezmény tette kellemessé a hosszú (itat is, a melynek folyamán különben a természet szépségeiben is bőven gyönyörködhetett a társaság. Különösen kedvezett az időjárás is, a borús ég védelmet nyújtott a nagy melegben, s mind a mellett eső nem zavarta a kirándulást. A társaság éppen kibontakozott álmosságábúl, midőn a magyar határt elérte a Dráva hidjánál és innen kezdve minden ablak le volt foglalva 1 lorviít-Szlavonország vizsgálásával. Az esernyővel felszerelt pásztorok, a leginkább fehérbe öltözött s még az országúton haladtukban is kötögető nők, az egymást követő falvak faházaikkal és cifra cseréppel fedett templomaikkal mind élénk érdeklődés tárgyai voltak. Horvát gyerekek nézték viszont a robogó vonatot, s társaságunk legkisebb tagjának kikiáltására mindannyiszor élénken visszafeleltek, s megfenyegették. Most egy kis földrajzi, természetrajzi majd történelmi magyarázat következett a vidékről, a melyen haladtunk, l'gy érzi az ember, mintha minél jobban távolodnék a magyar határtól, annál inkább érezné a szeretet kapcsát, a mely oda fűzi őt A horvát fővárosra, Jellasieb szobrára már mind igen kíváncsink voltunk, de ennek megtekintését visszafelé vivő utunkra halasztottuk. E közben a Karsztok határához értünk, s csodálkozva szemléljük a hatalmas munkát, a melyet végezni kellett, hogy ez óriási sziklákon keresztül vihető legyen a vonat. Alagút alagutat ér, s egy kedves kis folyó kanyargós folyása mutálja a völgyet, melynek felhasználásival lehetett vezetni a vasúti vonalat, ez a Mre/.niea, a melyen vízesés vizesést követ, s most jobbra majd balra tűnik fel a vasút mellett, s nemcsak a vasútnak-, hanem a kocsidtnak és a Ferenc kir. nejéről nevezett Lujza mííútnak is megmutatta irányát. Közben a kocsi lámpáját is meggyújtották, mert a sűrűn következő alagutak között l kilométerre és hosszabbra terjedő alagút is akad. Az út mentén hatalmas szélfogók védik a vonatot, még pedig sokszor a kocsi alját megtámadó szelek ellen, s mi most már kettőzött sebességgel rohantunk a hegytetőről a tenger felé. Érdekes e közben a szegény Karszt-lakók földmívelése, kik kosarakban összehordott kerti földjüket erős kőfallal vették körül, hogy a szél onnan szét ne hordhassa azt. E közben nagy örömünkre szemünkbe tűnik a tenger, s még mintegy fél órai utazás után megállapodtunk Fiúméban. A társaság szállása a Deák F. szállodában volt, igazán szép és jó helyen, bizonyságul szolgálhat ennek az, bogy Szalvator főhorczeg ő fensége is e vendéglőben szállott meg ott tartózkodásunk alatt. Egy kis esti séta és vacsora után pihenőre tértünk, s a következő napok délelőttjei a gyárak és kikötő s a vásárcsarnok, a népkert, s az\áll. íbgymn. gyűjteményei megtekintésének, a délutánok Abbázia és Susak meglátogatásának voltak szentelve. Abbázia lblülniulhatlaii tisztasága és szépsége esudálatra ragadott mindnyájunkat, a növényzet dús gazdagsága, a tengeri fürdő, s a tenger látképe feledhetlen emlékeink maradnak mindenha. De nehogy elleledjük azt a kora reggeli kirándulást, amelyet a Tcrsattora tett társaságunk. Az volt még csak érdekes látnivaló. A kirándulás fél li-ra volt téve, s Barcsi József tanár, ki nemcsak a pénzkezelés, de a csapatvezetés fárasztó munkáját is fárad hat km lelkesedéssel és odaadással végezte, már kora reggel sorba járta szobáinkat ébresztő szavával s rövid reggelink után útra keltünk. Négyszáznál is több volt a lépcső a míg feljutottunk, hamun azután kárpótolva is lőn fáradságunk. Egy szép templom áll a gyönyörű kilátást nyújtó begyen és e templomban való imádkozás erejéhez sok száz emléket fűz a hagyomány. Most is találtunk itt térdeplő, s a lépcsőkön is térdelve haladó imádkozókat, s elbűvölve tekinthettünk innen szét a sík tengeren s a hegyek koszorúján. S mindezen sok jüvés-meuésünk közt semmi bajunk nem történt, elég jó kedvvel ültünk fel a hazafelé hozó vonatunkra. Ez utazásunk legérdekesebb pontja Zágráb megtekintése volt, hová pünkösd első ünnepén d. u. érkeztünk, s az állomáson elköltött uzsonna után a városba indultunk. l T tunk a sétatér mellett vitt el. De micsoda szép sétatér az! Tiszta és gondozott, a milyennek minden város sétatérének lenni kellene. A sétatéren csak gyep és virágágyak vaunak, a fasorok a sétatért kerítik körül, itt sétált az ünneplő város. Ez is feledhetlen-szép látvány volt. Jellasics szobrát azonban legjobb ha elfelejtjük, kardjával hazánk felé vág. Felejtsük el, felejtsük el, legjobb az ilyet elfelejteni, de az egésznek tanulságaképen azt soha se felejtsük, hogy mennyire féltenünk, magunkhoz láncolnunk kell azt a szép, azt a gazdag, azt az elkényeztetett, kedves Fiumét. VEGYES HIREK. — Személyi liir. Fenyressij Ferenc dr., vármegyénk főispánja, tegnap délután városunkba érkezett. — Június 8. Harminchárom év lelt el azóta, hogy a magyar szent korona érintette dicsőségesen uralkodó királyuuk fejét s hogy az ország uralkodója az ország alkotmányos királya lett. Harminchárom év . . . a fejedelmi munka, királyi hölcseség, atyai gondosság h mninehárom esztendeje. Magyarország e harminchárom év alatt poraiból új életre kelt s a koronázás harmincharmadik évforduló napján szabad és boldog állampolgárok millióiuak könyörgő fohásza szállt Eg felé, hogy nyújtsa hoszszúra Isten felséges Királyunk áldásos életét! — A koronázás évfordulója napján a katholikus templomban mise volt, melyen a polgári hatóságok és a katonai tisztikar teljes számban jelen voltak. A misét Kriszr Jenő plébános celebrálta fényes segédlett''). — Az iskolákban ünnepnap volt június >>-ika, melynek jelentőségéről ha/.alias beszédekben ' és szavalatokban emlékeztek meg. — Városi közgyűlés. Pápa váró- képviseió'tesülete f. hó 1 l-én d.U. Ii órakor közgyűlést tart, a következő' tárgysorral; 1. Városi tame-snak jelenté-e a kö/.-égi közmunka-alap kiadá-airöl. 2. Lo'wy Lá-zló dr , v. képviselő indítványa bejelentési hivatal felállítá-a iránt. .">. A vánisorompókon belül levő utak jó-karban tartására ali-páni rendelet, 4. Mi'lt'21'i' Géza budapesti lako-nak kérvénye a /«//wInhihii/iíi rásüt megépítése érdemében. Négy órai horkolás után Gróthy felébredt. Á-íto/ott, nyújtózkodott és aztán bőszülten járkált föl és alá. Meglátta, hogy az ablak alatt elhalad az egyik cseléd ; hát kiszólt neki : - Te, legalább hozzatok italt, meg ennivalót. — - Nem lehet, kezét csókolom! — Miért? — Megtiltotta a nagyságos ur! Gyönyörű állapot ! A szobafogság mellé még koplalás és szomjazás is. Gróthy szétnézett, hogv nem talál-e valami harapni valót. Háf talált. Az almárium tetején volt egy nagy üveg barack lekvár. — Vigye az ördög! — gondolta magában. — Ha egyéb nincs, eszein barack-lekvárt. De amint hozzá szagolt, eltolta maga elöl az üveget. — Brr, milyen savanyu szaga van'. — mondotta, mintha magában beszélne. Kividről pedig behallatszott a cigány muzsikája. Valami fülbemászó keringőt húztak. Odalenn most vígan táncolnak, iszogatnak, makaóznak. Es ők meg becsukva, tantalusi kínokat szenvednek. Es egy lélek se nézett feléjük. Kálmán bácsi képes rá, hogy agyonéhezteti őket. — Hát mi vagyok én ? Ubrik Borbála vagyok én ? — tört ki végre Gróthyból a keserűség. Éppen tizenkét órája voltak mái becsukva. Lenn, a vendégsereg közt, hogy elmúlt volna ez az iilö! igy, mintha egy egész örökkévalóság lett volna ez a tizenkét óra. Ftóvégre Simon Jóska elővette a lekvárom üveget. (Vak nem halhatott éhen! A zsebkésével kezdett szedegetni és nagyokat falt. — Nini, nem is olyan rossz! — szólt ő i.úgy, mintha magában beszélne. Es a lekvár szédületes gyorsasággal fogyott a nagy hasú üvegből. Gróthy fekete karikákat látott már a szeme előtt szörnyű éhségben. A gyomra kongott az ürességtől és az étvágya csak nőtt, a mikor látta, hogy Simon Jóska hogy eszik. Szinte ájulás környékezte már. Ez a zsivány képes rá — gondolta magában — hogy fölfalja az egész lekvárt és nekem egy csöppet se hagy belőle! Pernahojdef .' Buszúból bepofázza az egészet! Nem, uem állta ki tovább. Történjék akármi, de Ő kiragadja az üvegeit a Simon Józsi karmai közül és megmenti a lekvárból azt, ami még megmenthető. Szörnyű harcot vívott magával. Megtegye, ne tegye? És nagy lelkitusa után hirtelen odalépett Simouhoz, megállt mellette és a mikor Simon Jóska csodálkozva nézett rá, hogy hát mi lessz, Gróthy egyszerre letett a rabló szándékról. I Szép szelíd hangon mondta: — - Vigyen el az ördög Jó-ka. hát hagyjál már Es odalenn egyszerre csak azt mondta Dabronyi : — Hát már mo.-t mégis csak utána m'/.ek, mit csinálnak a rabok-! Odament az ajtóhoz {•< hallgatódzott. Es a nogy fülelt, nevetésre szélesedett el az atv.i. lut'it a társaságnak: ••- Jöjjetek ! Odasonilbrdált az ajtóhoz az egé^z vendégsereg. Lábujjhegyen, hogy Gróthy meg Simon meg ne hallják. Es egyszerre bősz kiálltás hallatszott belülről : — Hogy a menydői-gő- mennykő csapjon belé.'... Huszonkettő . . . Fuccs,' A halálos ellenségek —• huszonegyeztek. Es uagyút néztek, mikor egyszerre csak kitárult előttük börtönük ajtaja és a cigány rázendített a llákóci-indulóra. Dabronyi Kálmán beszólt nekik: — No, hát gyertek ki! . . . Az ügyet a lovagiasság szabályai szerint •— befejezettnek nyilvánítom !
