Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-01-21

9 PÁPAI LAPOK. 1900. január 21. 354-95 frtot 729'82 írt. bizottság 1899 - 1901. évre 1084-83 frtot de az adózó felek felebbezéseinek helyiadása mellett ugyanezen időre leirt igy tebát a tulajdon képeni adóemelése a felszólamlást bizottságnak 1899 -1901. évre A kincstári eló'adó beadott összesen 115 felebbezést, melyból 55 felebbezést teljesen elutasított a felszólamlási bizottság, 9 darab visszavonatott, 1 felebbezésnek teljesen, 50 darabnak pedig részben helyt adott a bizottság. — A pápai adózó felek beadtak 25 felebbezést, melyből 8 esetben helyt adott a felszólamlási bizottság a felebbezésnek s leirta a panaszolt adót, 17 esetben pedig a felebbezések, részben elkésés okából is elutasíttattak. Nein hiszem tehát, hogy az elfogulatlan bíráló előtl eljáiásunk páratlanul állana az egész országban, hogy az megdöbbentő, hallatlan és az igazságnak meg nem felelő volna. Ama bizonyos és egyedül álló 100 százalékos emelés a pápai lisztkirályra vonatkozik, ezen határozat is szótöbbséggel hozatott. 75 fitról 150 frtra emeltetett az adó; de az előző adója nevezettnek 100 frt volt, s dacára a kincstári képviselő által becsatolt vasúti forgalmi kimutatásoknak, mely szerint teljes beigazolást nyert, hogy a vármegye egyetlen lisztkereskedője sem szállít fele annyi lisztet sem, mint ő, mégis adója leszállíttatott. Az adófelszólamlási bizottság választott tagjai a imilt évi adót szavazták meg, az összes kinevezettek még 50 irt adóemelést. Ama bizonyos alkuszok, — csupán két esetről van szó — kik, mint kereskedők is megadóztattak, tényleg saját nevük alatt vasúti forgalmon bonyolították le üzleteiket, s igy IIÍint vnggonszámra saját nevük alatt szállítók, a bizottság egyhangú határozatával gabnakereskedőkuek minősíttettek. A pápai ügyvédek adója, viszonyítva a devecseri, veszprémi és zirczi ügyvédek adójához állapíttatott meg. A felszólamlási bizottság előtt az egész vármegye adózó közönsége ismert levén, bizonyos összhangot az egyes adókivető bizottságok határozatai között van hivatva, ha már az ügyek felebbezésre kerülnek, előidézui. Tek. Szerkesztő tír! Ezekben fejtettem ki röviden megjegyzéseimet a »Sulyos sérelem« cimil cikkre, kérem legyen szives ezen soraimnak helyet adni, hogy az az összhang, a mely vármegyénk két rendezett tanácsú városa lakossága között kell, hogy meg legyen, vélt sérelmek által meg ne lazíttassék. — Nyilvános pályámon mindig arra törekedtem, hogy embertársaim becsülését megnyerhessem, tisztán és kizárólag ez késztetett jelen alkalommal is soraim megirására, hogy Pápa testvérváros közönsége tisztán lásson és Ítélhessen eljárásunk felett. Audiatur et altera pars. Fogadja t. szerkesztő Ur kitűnő tiszteletemet és nagyrabecsülésemet, mellyel vagyok Veszprém, 1900. évi január 17. ])r. ÓvAry Ferencz, egyenes adó felszólamlási bizottsági rendes lajt. A tiszteletnek és nagyrabecsülésnek ama kiváló mértéke, mellyel Óvári/ képviselő úr iránt viseltetünk, nem tarthat bennünket vissza attól, hogy cikkére néhány megjegyzést ne tegyünk. Első sorban a városi közgyűlésről szóló tudósításunkra utalunk, a mely múlt heti vezércikkünk jogosultságát s még azt a szokatlanul éles hangot is, mellyel az a kérdést tárgyalta, teljesen igazolja. Második megjegyzésünk az adókivető bizottság működésére vonatkozik. Mi kezdettől végig elfogulatlan szemlélői voltunk az adókivető bizottság pártatlan és részrehajlás nélkül való működésének, s arról győződtünk meg, hogy az adózóközönség és a kincstár érdekeinek összhangzásba hozatala és kiegvcztetésére irányuló működésében minden tekintetben hivatása magaslatán állott. IIa működésében talán nagyobb szerep jutott az adózók javára való döntéseknek és a javaslatba hozott tételek leszállításának, úgy ezt a mélyen tisztelt képviselő úr ne vegye magánl'elek javára hajló kedvelésnek, de csakis annak tulajdonítsa, hogy a kincstár képviselője majdnem minden egyes esetben reális alapnak hí Íjával levő túlzott követelésekkel állott elő. A mélyen tisztelt képviselő úr helytelenül van informálva, midőn azt írja, hogy a pápai adókivető bizottság egyik adózónál elfogadta az osztályozást, míg ott, a hol cz emelést involvált, ott nem. A dolog ugyanis úgy áll, hogy az adókivető bizottság már eleve kijelentette, hogy az osztályozást nem fogadja el, s nem is vette azt figyelembe egy esetben sem. S nagyon helyesen. Ez az osztályozás t. i. ugy történt, hogy a kincstári képviselő minden foglalkozási csoportból 1—2 adózót meghívatott, s ezekkel osztályoztatta a velük egy foglalkozású polgárokat. Természetes, hogy a behivottak az osztályozást úgy végezték, hogy a saját adójukat, a mennyire csak lehetett másokra iparkodtak áthárítani, s ezért csak helyeselhetjük, ha a kivető-bizottság ezt az eljárást, mely a spicli-rendszer visszahonosításit célozta a leghatározottabban elutasította. A mi végül a számbeli adatokat illeti, e tekintetben kijelentjük, hogy múltkori cikkünknek eijy a<iaUí téves volt, az t. i., hogy az adókivetőbizottság 4000 írttal emelte a pápaiak III. o. kereseti adóját. Utána jártunk a dolognak s meggyőződtünk róla, hogy cikkünknek ez az egy adata téves, s ezt minden restelkedés és habozás j nélkül be is ismerjük. De egyúttal hangsúlyozzuk azt, hogy a cikk többi számbeli adatai a valóságnak teljesen megfelelnek, s így csak tévedés lehet a képviselő úr részéről, midőn azt állítja, hogy mindössze 729-82 Írttal emelte közönségünk adóját a felszólamlási bizottság. Teljes hitelt érdemlő értesülésünk szerint cz az emelés a megfelelő általános jövedelmi pótadóval együtt 1527 frt 59 krt tesz ki, míg az öt esetben eszközölt leszállítás összesein csak (if) forint 15 krra rug s a felemelt tételek között nemcsak egy 100%-os emelés van, hanem van ott bőven 100, 150 sőt 200 ",,,-ot meghaladó emelés is. Hogy a pápai adózók üzleti és kereseti viszonyait kevésbbé ismerik a felszólamlási bizottság tagjai, kik talán minden évtizedben egyszer fordulnak meg városunkban, --- úgy véljük — a képviselő úr sem vonhatja kétségbe, s azért éppenséggel nem lehet alaptalan és megokolatlan az a kívánságunk, hogy jövőre egy pápai tag ís választassék, vagy kine 'eztessék a felszólamlási bizottságba. Szerte. Véletlenül jöttein össze, vele s roppantul összebarátkoztunk ! Lehet, hogy azért, mert elnéztem a gyengéit, lehet hogy másért. Talán mert megbecsültem benne az érdekesít, s nem ingerkedtem vele mint a többiek ! Meg azután magyar volt az öreg, valahol a Jászságban ringott a bölcsője, a mi elég magyarázat a rokonszenvre, ott a távol idegenben ! Huppant szórakozott volt akkor, mikor kettősben ültünk a kávéház egyik sarkában. Egymás után itta a sartrőzt, közben epés megjegyzéseket téve a tükör ablakon kívül hullámzó járókelőkre ! Végre a maga dolgára tért át. Szidta a megrendelőit, mint a bokrot, aközben azoubau egyre másra itta a szeszt, mint a vizet! Egyszerié elkomorodott! Ideges babrálással fantasztikus alakot vetett raji-ónjaival az asztal fehér márványlapjára, mikor pedig az az újságlap a kezébe akadt, akkor örökítette meg annak egyik sarkában azt a leáuy-fejet, a melyet ma is kegyelettel tartogatok ! Isezd öcsém ezt a vázlatot! Jól nézd meg ezt az arcot, azután, ha valamikor haza visz a sorsod és ennek az eredetije eléd kerül, mond meg neki, hogy láttál, — beszéltél velem ! Felcsillant a szeme s azokban a zöldes fényű szemekben valami olyan megmagyarázhatatlan fényt mit nem fogok elfelejteni láttam megcsillanni, a soha ! Kacagott ehez a mondáshoz, de cz a nevetés is olyau furcsa valami volt, — a nevetésnek meg a sirásnak érthetetlen végvidéke ! Xe képzelődjél öreg! Bizony még azt hiszed, hogy a leányarc sohase változik, hisz ma már tán magad se ismernél rá ez után a vázlat után ! Kihallgatott! Vissza esett újra a komorságba aztán a pincértől szivart kért, s alig hogy ott füstölgött szájában az erős vilaró, letépte az újságlap sarkát s oda vetve elém folytatta a megkezdett témát ! Igazad lehet! Persze, hogy nem ilyeu ma már! Tudom én azt jól! Eu se igy láttam utoljára ! Lásd 1 oda az ajak két szegletével merőlegesen kellene mé^ két-két vonás, azután a homlokra is egy pár öregítő ránc, a szemek is mélyekre árnyékolva, akkor, — akkor meg lenne rajzolva az igazi, — a mostani kép. (Jsak hogy én azt ilyennek megrajzolni nem fogom soha ! Kémlelve nézett egy ideig rám azokkal a furcsa zöldes szemeivel, mintha azt kérdezte volna velük, vájjon érdemesítsen-e rá, hogy rám bizzon egy történetet, mely végre is csak egyedül őt s rajta kívül talán senki mást sem érdekel ! Azt hiszem rokonszenvet olvashattak nálam azok a szemek, mert megismertetett azzal a történettel ! Rígen volt, vagy 20 esztendővel ezelőtt, — folytatta a szót — mikor Parisba jöttem, telve a legsy.ebb reményekkel, ifjúi ábrándokkal 1 Nehezemre esett a válás, mert nagyon szerettem otthon valakit, — ennek a vázlatnak az eredetijét ! De sokszor el-el néztüuk egymás szemébe hosszan némán, úgy a hogy szokás az ilyenfajta szerelmes fiataloknál ; s ezek alatt a néma, hosszú tekintetek alatt a lelkembe vésődött az a bájos kép, olyan erővel, hogy teljes hűséggel képes voltam vászonra vetni az arcvonásait I Ez az arc emelt ki a hétköznapiasságból. Ez az arc vezetett művészi pályám zenitjére, s ez az arc kerget a megsemmisülésbe. Az elfogyasztott ital vérbe borította már azokat a rejtélyesen fénylő szemeit, de mégis most miutha két köuuycsepp tette volna különösen fényesekké. Furcsa jelenet volt. A szesz, elérzékenyítette, beszédessé tette. — Tudod öcsém. Hires, neves ember akartam lenni az ambíció meg a szerelem is sarkalt, megfestettem hát azt a képet, melyet a zsűri is a művészek aranyérmére talált érdemesnek, s az a kép is őt ábrázolta, úgy a hogy búcsúztam tőle, és