Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-01-21

lJiÜO. január 21, 3. Városi közgyűlés. - 1900 T. 1fi. — Első gyűlését tartotta idén városunk képviselőtestülete. Kétségtelenül ez volt oka a képviselőtestületi tagok szép számú felvonulásának. Mintegy 70-en lehettek jelen, s csaknem megtöltötték a városháza nagytermét. Vajha a buzgó kezdet még buzgóbb folytatásnak lenne ebijele! Mészáros Károly polgármester a gyűlést pont 3 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Kriszt Jenő, Krausz József N., Wittm<inn Ignác, Németh István és Hirsch Vilmos dr. városi képviselőket kérte fel. A mult ülés jegyzőkönyvét Löinj László dr.-nak az átengedendő gyár telkére vonatkozó megjegyzése után hitelesítettek. Napirendre térés előtt Vágó László interpellálta a polgármestert a pápai takarékpénztártól felvett kölcsön visszafizetése és az árvapénztár fölöslegéből leendő kikölcsönzése tárgyában. A polgármester kijelentette, hogy az árvapénztár fölöslegéből a város maga a törvény értelmében nem vehet fel kölcsönt. Nagyfontosságú és nagyérdekü ügyben szólalt fel napirend előtt Antul Géza dr., a lll-ik osztálya kereseti adónak a felszólamlási bizottságáltál történt, s lapunk mult száma vezércikkében tárgyalt felemelése tárgyában interpellálván nagy tetszés mellett a polgármestert a következőkben: Köztudomású dolog, hogy az adóíblszólamlási bizottság városunk III. o. kereseti adót fizető polgárainak adóját a kincstári előadó javaslatára jelentékenyen emelte; köztudomású az is, hogy Pápa város kereskedelmi és ipari viszonyai éppen nem alakultak az utóbbi évek alatt oly kedvezően, hogy ezt az adóemelést egész általánosságban indokoltnak tártbatnók. Mert egyes ipari és kereskedelmi ágak határozott visszaesést tüntetnek föl, s ha más ágakban némi emelkedés látszik is, az ebből folyó jövedelmet paralizálja a közterhek nagyobbodása, hisz a községi pőtadó emelkedése, a vízdíj, a fogyasztási atlőpótlék a jövedelem-szaporulattal legalább is arányos lépést tartanak. Az adókivető bizottság ezeknek a tényezőknek helyes mérlegelésével állapította meg az egyes tételeket, s ha már az adókivető bizottság megállapítása szerint is emelkedett a III. osztályú kereseti adó végösszege; ez azt mutatja, hogy az adókivető bizottság elment a szélső határig, melyen túl az adófizetés az adózd alany kárával történhetik csak. Ezzel szemben a felszólamlási bizottság az egyes adótételeket újabban s igen jelentékenyen emelte, úgy, hogy körülbelül 1UU adózó az, kinek adója vészint az adókivetési, részint a felszólamlási bizottság által emeltetett. Ismerve a felszólamlási bizottság t. tagjait, ezt az eljárást nem tulajdoníthatom másnak, minthogy városunk közgazdasági viszonyai felől nincsenek kellőleg tájékozva s igy a kincstári előadó egyoldalú információjának hatása alatt járultak hozzá az adóemeléshez. Éppen ezért tisztelettel kérdem a t. polgármester urat, van-e tudomása erről az adóemelésről, mely III. o. kereseti adót fizető polgárainak jelentékeny részét érte, s ha már a múltra nézve egyébb nem történhetik, minthogy az egyesek a felszólamlási bizottság határozatát megíűlebbczzék a közigazgatási bírósághoz, szándékozik-e a jövőre nézve odahatni, hogy a felszólamlási bizottságban városunk viszonyait közvetlen tapasztalatból ismerő egyén is foglaljon helyet, hogy így a kincstár és városunk adózóinak érdeke, egyformán tájékozott védőkre találjon, s városunk lakosai föl meni essenek a felszólamlási bizottság határozata ellen tovább íoIcbbezéstől. (Élénk helyeslés.) Barthalos István szomorúnak tartja, hogy nekünk képviseleti ülésen kell ezzel az ügygyei foglalkoznunk. Orvoslást mi természetesen nem adhatunk, azt felsőbb helyen kell minden egyes túlnagy adóval sújtottnak keresnie. De más irányban kell tenünk valamit ; arra kell igyekeznünk, hogy ne csak a felszólamlás! bizottságba, de általában minden megyei bizottságba, így első sorban a közigazgatási bizottságba több pápai jusson be, mint eddig; jelenleg a közigazgatási bizottságnak egy pápai tagja van. Barthalos István helyesléssel fogadott szavai után po'gdrmesfev a hozzá intézett interpellációra válaszolva kijelenti, hogy tudomása van arról, miszerint a veszprémi adófolszólamlási bizottság több pápai polgárt oly mértékben rótt meg III. osztályú kereseti adóval, mely a városban általános elégedetlenséget keltett. Határozott tény az, hogy Pápán az ipar és kereskedelem az utóbbi években nem hogy lendületet vett volna, hanem ellenkezőleg csökkent és visszaesés állott be minden téren és így a felszólamlási bizottság eljárását nem értheti, de nem is ismerheti, mert az indokokat a polgármesteri hivatallal nem közölték, sem azelőtt, sem most. Az interpellációra tehát nem válaszolhat mást mint azt, hogy a kik a sérelmes határozattal érdekeiket sértve látják, nyújtsanak be a közigazgatási bírósághoz a felebbczést. A jövőre nézve pedig a törvény korlátain belül tnin den lehetőt meg fog tenni, hogy a felszólamlási és a közigazgatási bizottságba viszonyainkat ismerő tagok választatssanak vagy neveztessenek ki. Kéri válaszának tudomásul vételét. A választ az interpelláló, valamint az egész képviselőtestület általános helyeslés között tudomásul vette. Elnöklő polgármester bejelenti, hogy a Fodor István rendőr-biztosellen indított fegyelmi vizsgálat befejeztetett. A rendőrbiztos ellen beadott feljelentések négy hijján visszavonattak, ezek pedig alaptalanoknak találtattak. Fodor Istvánt az elkövetett szabálytalanság miatt a szegény-alap javára 20 korona pénzbírságra ítélte. Az iratokat felülvizsgálás céljából az alispánhoz terjesztik fel. Bejelenti továbbá, hogy Saáry Lajos ingatlanainak megvételét a törvényhatóság helybenhagyta, hogy Horváth Károly pénztári írnok állásáról lemondott, hogy a telefon közigazgatási bejárását megtartották és tavasszal az építését megkezdik s hogy Zimmermann János lovag az ipariskolára Ü00 frtnyi évi adományát idén is megküldte. Mindezeknek helyeslő tudomásul vételt? után térhetett csak át a közgyűlés a napirendre. A napirend első pontja Pápa város elhunyt jól tevőire való kegyeletes megemlékezés volt, melyet az idén is Kemény Béla városi jegyző végzett, hosszabb beszédet szentelvén az elhunyt jóltevők emlékének. A gyűlés a város jóltovőinek emlékét jegyzőkönyvében örökítette, meg. Felolvasták ezután Hornig Károly báró, püspök levelét, melyben a városnak köszönetet mond az irgalmas nővérek zárdaiskolájának kibővítésére adott városi segélyért. Iskolai ügy volt a következő is. Az ipariskolai tanulók száma annyira megszaporodott, hogy az eddigi helyiség szűknek bizonyult befogadásukra. A gyűlés dicséretes egyértelműséggel elhatározta, hogy a jövő tanévben III. osztályt nyit s helyiségről való gondoskodással a tanácsot bizta meg. A Ponitz testvérek által létesítendő szövőgyár telkének átengedésére — a gyűlés nem lévén határozatképes számban jelen —• újabb lő napos közgyűlés kitűzése vált szükségessé. A szőlőbirtokosok kérelmét Jiujyasz'ási adó pór'él: fizetése alul való felmentésük tárgyában a közgyűlés egyhangúlag teljesítette. Mintán a virilisrák megbizottainak a vármegyétől leküldött névjegyzékét felolvasták, az árvapénztár pénzfölösloge elhelyezésének ügye került napirendre. A több mint 21HUIOI) frtnyi öszszeg elhelyezésére, nézve a v. tanács mindkét helybeli takarékpénztárt ajánlat tételére szólította fel. Mindkét intézet 4

1

'

2

"

/

u kamatot ajánlott, s ezért az állandó választmány javaslata a gyümölcsözcsre váró árvapénztári fölöslegnek megfelelő méltányos kéjiét válás lu gy megrögzítette lelkemben a pillanata. — Akkortájt odahaza is nagyra voltak velem a lapok, valamelyik pesti képes újság a vásznam reprodukcióját is adta, — meg volt hát, a mire vágytam, meg volt, a mit megígértem — neki. — Siettem haza. Az a néhány év, a mit távol töltöltem nemhogy feledtette, de só't a léha világ\árosi élet megismertetése után, még ideálisabbá, még vonzóbbá tette eló'ttem azt az arcot, a mely különben is ott mosolygott elém műtermem minden zugából, minden kisebb-nagyobb vásznáról. Otthon azután alapos csalódás várt reám. Nem ez az arc fogadott, melyet az imént elődbe rajzoltam, hanem egy fanyarul mosolygó fantómé, mely csak úgy sugárzott a jóléttől, a megelégedettségtől. Az urának valami mészhabarcs-gyára volt a ciukotai határban s ő liferálta az anyagot a Dunától a Fekete teugerig minden nagyobb szabású építkezéshez. Denikve ! az én eszményemnek a hírnév volt a vágya, hát el is érte a maga módja szerint. Magam pedig visszatértem azután ide, hogy ne tudjak többé dolgozni, ne tudjak többé alkotni, mert kiölte a lélek szikráját, nz ihletet belőlem az a fanyar mosolygás, mikor ezt az arcot viszontláttam. Beszélt még a lélek-állapotáról, a mibe került, elmondta, hogy azóta se festett portrét, mert soha se sikerűit úgy, a hogy akarta, — csak apró tájképeket mázol most már valami együgyű sablonszerűséggel, meg azután olyan dekoratív dolgokat a mikhez elég a leleményesség s nem okvetlenül szükséges hozzá az — ihlet. Később hallottam, hogy szórul-szóra igazat beszélt az öreg. Evekkel ezelőtt csakugyan ünnepelték s tényleg a zsűri aranyérme is birtokában volt, a melyet elnyert azzal a képpel, a melyet a legművésziesebben megfestett portré s a remekül kidolgozott tájrészlet emelt a többi versenytárs fölé. Valami orosz grófnő vette meg szalonja részére mesés összegért s mindenki tudott akkortájt a képről valami érdekes apróságot, mely azonbau mind akörül forgott, hogy a kép fó'alakjának arca, aktja a legtökéletesebben megfestett művészi alkotás, csak azzal nem békültek ki sokan, hogy az arc egy és ugyanaz, mint a művész egyéb zsánerű képeinek fó'alakjai. Azután lassacskán elhallgatott a hír. A művésznek se volt meg többé a tehetsége sem az akarata az újabb alkotáshoz — csak a kenyérért meg a mindennapi italért dolgozott már, a nevét se emlegette többé senki, csak a pajtások, a kikben volt annyi becsület, hogy az igen gyakran kölcsönkért egy-két frankot soha se vették a visszavárandó követeléseik sorozatába. Voltak, a kik nem tudták mire vélni ezt a hanyatlást. Kérdezték, faggatták a művészt, de ő néma volt, s nem tudom, hogy rajtam kívül másnak is megvallotta-e, mi szegte művészi karrierjének szárnyát? — mi ölte ki lelkéből az isteni szikrát?! Hanem azt a kis vázlatot eltettem magamnak, s mindig eszembe jut az a kávéházi jelenet, valahányszor a kezembe kerül, -- s keresem, kutatom a vázlat eredetijét a kiről csak annyit tudok, a mennyit az alatta levő név mutat, hogy „Mici"-nek hivták, meg hogy — már nem is hasonlít ehhez a skizzehez. Hát ez kevés reményt ad arra, hogy valamikor megtaláljam, a mi talán jobb is, mert így megmarad számomra ez a kis vázlat, a mi ha nem is értékes, de nekem mindenesetre igen-igen kedves emlék. A ki megrajzolta, a minap idehaza járt, azt mondják, hogy alig lehet, már ráismerni, — teljesen és visszatartózhatatlanúl a züllés útjára tért. Most pedig, ha úgy néha-néha elnézem ezt a bájo3 mosolygó leányarcot, szinte megharagszom rá a mosolygásért s úgy szeretném, hogy ha e helyett a vidám arc helyett, sirni, keservesen zokogni látnám.