Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-05-20

1Í10Ü. május 20. PAPAI LAPOK. postai másodrendű szolgálat, mely fold must annyira tolul a reményteljes magyar ifjúság. Klvitázhatlan tény, mert a statisztika bizonyítja, bogy amíg a hivatalnoki állásokért a magyar ifjak 5;3

u

/

u-a pályázik, addig a katonai pályát esak minden 50-cdik választja. Ezért van azután, hogy a magyar nemzet, mely a monarchia közös és kölcsönös védelmének szervéhez, a közös hadsereg Jentartásához tívenkint 42'V

0 véradóval járul, a hadsereg vezető elemei között csak alig lü°/

0-kal van képviselve. Valóban szomorú dolog, hogy nemzetünk, mely géniuszának megfelelő hadszervezettel, hadakozással és harci erényekkel tartotta fenn magát annyi évszázadon át, a hon védelmének kötelességét elhanyagolja akkor, mikor a vén Európának nagyhatalmai világrendítő események bekövetkeztét várván, körülötte talpig fegyverben állanak. Az általános védelmi kötelezettség behozatala óta is immár egy emberöltő telt el, ujabb nemzedék nőtt a régi helyén s az intézmény a nemzet szivében gyökeret még nem verhetett,; a magyar clom a hadsereg vezérletében még mindig nem foglalta el azt a teret, mely őt a véradó arányában megilleti. Pedig a mostani viszonyok között a hadi pályától való idegenkedés egyértelmű az öngyilkossággal. Jóllehet a törvényhozás bölesesége felismerte a helyzetet s az általános védelmi kötelezettség törvénybe igtatásával, valamint a katonai nevelő«

;

s képző-intézetek felállításával módot nyújtott arra, hogy fegyveres erőnk szám és erő tekintetében a nagyhatalmak haderejével szemben helyét Megállhassa, de fájdalom a nemzet zöme élén a iőranguakkal, a védelem kötclességát át nem érzi s ahelyett, bogy egymással karöltve a nagy elv megvalósítához tettel, eszközzel hozzájárulnának, azt előbbre segítenék, nem gyámolítják, sőt mi több, iránta érdeklődést sem tanúsítanak. Ha valóban az volt az ok, mivel a katonai pályától való idegenkedést eddig mentegették: hogy a magyar ifjúság azért kerüli a katonai pályát, mert rálépve nemzetiségét kell feláldoznia, az ÍS'.IT. évi XXIII. törvénycikk megszüntette ezt is, mert a honvéd nevelő- és képző-intézetek | alapításával megadta a módot arra, hogy a katonai ; pályára készülő ifjúság magyar intézetekben sajá-; ííthassa el a hadi tudományokat, s mint kifejlett! önálló férfi, lépjen a hadsereg kötelékébe. . Mi tartja tehát mégis vissza az ifjúságot a katonai pályától ma, mikor a létért való küzdelem minden pályán még ma is nehéz, sőt egyre nehezebbé válik, a katonai pályán ellenben a fizetésemelés tűrhetőbb állapotot biztosít. Immár magyar ncvelő-intézek tárt kapui várják az ifji ságot, bogy jórészt ingyen neveljék az előkelő tiszti pályára, hol maga erejéből magasra emelkedhctik s mégis évről-évre fájdalommal tapasztaljuk a megdöbbentő tényt, hogy a Ludovika Akadémia növendékeinek számát betölteni nem képes. Kétszer irt már a bonvédelmi miniszter a Ludovika Akadémiára pályázatot, két iskolaévben kellett volna már 50—50 ifjút felvenni az intézet kebelébe: fájdalom, az eredmény a várakozást egyszer sem elégítette ki. A törvényhozás nemes szándéka tehát, hogy magyar nemzeti intézményekben nevelt tisztekkel foglaltassa cl a hadsereg vezérletében ama teret, mely a nemzetet a véradó arányában megilleti : hajótörést szenvedett. Annak oka, hogy a nemzet ifjúsága a hadi pályát még most sem keresi, nem lehet más, mint vagy kihalt a nemzet géniuszából a harci erények kultusza s a magyar, melyet annyi istenadta tulajdonság tett a hadi pályára kiválóan alkalmassá, ősi erényeiben teljesen megfogyatkozva, a züllés lejtőjére jutott, vagy bogy nem lévén még az ifjúság kellőképpeu tájékoztatva az (íj honvéd nevelőintézetek s különösen a Ludovika Akadémiának a bécsújhelyi akadémiával immár azonos szervezetéről, azokat nem ismeri s így nem is keresheti. Az elsőt tagadván, az utóbbit kell elfogadnunk. A Budapesten alapított M. kir. honvéd Ludovika Akadémia jelen szervezetében első rangú katonai nevelő- és képző-intézet, mely keblébe évenkint ötven 17—20 éves olyan ifjút fogad, ki középiskola nyolcadik osztályát elvégezte s az intézetben a felvételi vizsgát megállotta. A rendszeresített helyek legnagyobb része ingvenes. Valainennvi növendék bonlakó, kiket az Akadémia, tekintet nélkül arra, vájjon ingyenes vagy fizetéses helyet töltouok-e be, egyénit! ellátásban részesít. A katonai nevelés három évig tart, melyből a növendék kiváltságához képest a honvédség vagv közös hadsereghez a hadnagyi rendfokozatban léphet be, még pedig, miután az intézet ügy a gyalogsági, mint a lovassági szolgálatra egyformán kiképezte: akár egyik, akár a másik fegyvernemhez. Az akadémia tehát három év alatt fényes pályára ingyen segíti az ifjút, a kinek aztán 20—21 éves korában évente 2400 -• 2000 korona a jövedelme. Mivel pedig megvetette az intézet nála azt az alapot is, mely a tisztet a hadi-iskola eredményes hallgatására képesíti, nyitva áll előtte az fit a vezérkarba s ezzel a legmagasabb rendfokozathoz. Ha már most azt tekintjük, hogy más pályán csak 25-28 éves korában, sok anyagi áldozat árán, csekély kezd- fizetéssel juthat kevésbbé fényes állásba az ifjú, s hogyha katonának való, a hadi szolgálat kötelezettsége alól meg nem szabadul, ez pedig nemcsak, hogy a választott pálya elérésében akadályozza, dc anyagi áldozatot is követel tőle, továbbá hogy a szolgálati kötelezettség hosszú tartania miatt esetleg még 40 éves korában is fegyvert kell fognia s ott hagyva állást, vagyont, családot, háborúba vonulnia: éppen nem érthető tehát, hogy a katonai pályát oly kevesen választják élethivatásul. Vájjon oly nagy súllyal nehezedik-e az összehasonlító mérték serpenyőjébe a kényelemszeretet, hogy teljesen lenyomja a kötelességek súlyát ? Szinház. A múlt heti előadások kivétel nélkül magas nivón állottak s minden este teljesen kielégítették a közönség igényeit. Buzgó igazgatónk e szezon végét azzal akarja érdekessé és vonzóvá tenni, hogy a fővárosnak egy előkelő művésznőjét, Porzsoltné Lukács Juliskát bivta meg V> előadásra vendégszereplésre. A kiváló művésznőnek neve országszerte eléggé ismeretes, bemutatnunk őt nem kell közönségünknek s szerencsénknek tarthatjuk, hogy őt három legjobb szerepében láthatjuk szerény színpadunkon. liiii'-Kochha. Bar-Koehba nagy csalódást okozott az igazgatónak, ki a szezon legnagyobb kas>zadarabját sejtette a zsidók legendás hú'sébcn, holott zajns siker helyett csendes bukás lett a darab sm-sa. A publikumról azonban nem mondhatnók, hogy csalódott, ínég p<'ilig meg egy igen hálátlan, hozzá nem illó' testtó'I s most már azok közé jutott, hol nincsen béna test, azért kell lenni túlvilágnak, mert az Isten igazságos, ezért kell, hogy ott boldog legyen a mi első' tanulónk, a jó Lázár Károly. r. A cica büne. — A. -Pápai Lapok» tárcája. — Irta: Regőozy Győző. Az anyóka tipegve, fordult be az udvar kapuján, aztán addig tapogott a sötétes konyhában, míg bele nem talált a szoba ajtaján a kulcslyukba. Mosolygós kedve volt; a szomszédasszonytól jött egy kis uzsonnái kávéról. Amint a szobába lépett, kendermagos cicája kisuhant az ajtón, holott niáskor hízelegve szokott az anyókához dörgölőzni. A következő pereben az anyóka egyet sikított és két lépést hátrált: a szoba közepén vérfoltot, a sarokban szárny- és j'ark-tollakat látott meg. Rögtön sejtette a szörnyű esetet, de még félt a biztos tudástól. — Tubi, tubi, tubicám ! — hangzott hívó hangja. De bizony a tnbiea csak nem repült sehonnan a vállára. Most már kétségtelen volt: a macska megette a gerlicét. Egy pillanatig habozott : a fájdalom könnyre akarta fakasztani, míg a boszú szitokra. Ez kerekedett fölül. Aztán kapta a söprőt a konyhából s nagy sietbetnékkel a gyilkos fenevad megfenyítésére indült. Xem sokáig kellett szétnéznie : a bűnös cica ott kémlelődön a padláslétra tövében s amint meglátta az anyókát a söprővel, tisgyc '. fönn volt a padlásajtó küszöbén. Az anyóka utána, — igen ám, de csak bárom foknyira, ahonnan is próbálta, de nem érte a bűnöst, a söprővel. Mert tiz éve már annak, hogy ő ezen a létrán nem mer fölmenni, nem tud, beleszédül a közepén. Megállott tehát azon a harmadik fokon, úgy szidta, fenyegette s heves beszéde cs gcsztikulála'sa közben lejebb-lejebb szállt egy fokkal, míg ismét a biztos földet erintette lába. — Hát te háládatlan szörnyeteg, te veres bestia, te inerted a tubieát megölniV Hiába vertelek, valahányszor az én ártatlan jószágomra fájt a fogad ? Madárhus kellett neked V Xo várj, te utálatos, fogjalak csak meg, nem is kerülsz ki élve a kezemből! Megállj, csak gyere le onnan ! Míg az anyóka a scperó'nyóllel fenyegette, a cica kétségbeesetten nyávogott, tüsszögött s vicsorította a fogát. Mikor a távolság elegendő lett személye megóvására a söprőtöl, kezdett nem olyan nagyou lelni, bánatos pofát vágott s csak egyet-egyet nyikkant még engcsztelőleg s mintegy mentegetőzve. Végre, hogy az anyóka megint a í'öldet érte, cica őkelme is egész önbizalommal fölállott, háttal fordult neki s fölemelte a farkát. Aztán vigyorogva visszafordult, kényelmesen letelepedett s az öregasszony nagy boszuságára megelégedéssel kezdte nyalogutni-törülgetni ragadozó száját a lakoma után. Az anyóka cselbe/, folyamodott. ('icuskám-niictiskáni, gyere le, tejet kapsz! De a cicus odasamlalítutt a söpröre ^ nem mutatta, hogy volna kedve hjönni, inkább nyújtózkodott, a küszöböt dagasztotta, bcle-belenyouita éles karmait, a fába, mintha mondta volna : „így fogtam meg!" Azután ásított, elheverődéit s úgy látszott, hajlandó elaludni. Oktalan állat, be rövid a te eszed, ha azt hitted, bogy már túl vagy a veszedelmen ! Almi jön ni az iskolából az anyóka unokája, kbiek már a kaimban elibe kiáltja: — Siess, Károly, siess! a macska megete a tubit, hozd le nekem innen a padlásajtóhöl, hadd nyeleljem el ezzel a söprővel! A Károlynak se' kellett több, dobta leire :t táskáját, uccu föl a létrán s a cica még rá sem ért meglepetéséből ocsúdni, már fogta a fülét s ..nesze tubi ! nesze tubi 1" pofozta, püfölte, esipte, döfte, rúgta, hogy fülszaggató volt a szerencsétlen macska éktelen nyiválkolása. Pokoli jelenet volt. — Elég már, Károly elég 1 - kiáltott föl a vén asszony. A Károly se' látott, se' halott, dögönyözte tovább a szegény párát s nehogy elszabadulhasson, szorította hol a nyakát, hol a farkát, hol a háta bőrét. — Ejnye te gonosz íiu, nem hagyod tüstént abba'.'