Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-04-22

Huszonhetedik év. 16. szám. 1900. április 22. PÁPAI Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlöny Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókat Mór utca 85(5. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Kőié I^elelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések ós hirdetési dijp.k a lap kiadóhivatal á hoz k ü 1 d e TI d ö k. A lap ára: lígéüz évre 12 kor., félévre Ii kor., negyedévre 3 kor. Kjsyeö .szúiti CUKI :Í<> üli. Színházi dolgok. Társadalmi életünk egy előkelő tagjától, ki a magyar kultúrának is lelkes harcosa, kaptuk az alább közlött cikket. A benne elmondottak nem mindenütt találkoznak a mi véleményünkkel, de az ügy iránt való eró's szeretet nyilatkozván meg bennük, teljes mértékben megérdemlik a lí<ivelmet. íme maga a cikk: Régóta volt szándékomban, minden szini szezon után, epilógot irni, melyben előadtam volna különféle észrevételeimet mindenféle irányban, de más sürgősebb munkák nem engedték meg az irást. Most, bogy színházunkban megkezdődtek az előadások, ismét foglalkozom régi terveimnél. Szini kritikát irni nem lehet szándékom, de nem is feladatom; foglalkozik ezzel más. A .-zezón végét nem akarom bevárni, így tehát < pilógnak nincs helye. De teljes jóakarattal, egy viszszásságról akarok szólni, mert az most is helyén van. Ezelőtt — ha színtársulat működött Pápán — minden héten 5 előadás volt. Hétfőn és pénteken nem volt előadás, ami nagyon jól esett ügy a közönségnek, mint a színészeknek. Talán 8 év <'ta ez megváltozott, most mindennap van előadás. Különösen Dobó igazgató forszírozza ezt; azt hiszem saját kárára. Nem ismerem másutt a viszonyokat, ezért ezekről nem szólok, de hogy Pápán sok 7 előadás, vagy pláne sőt í> ; az bizonyos. Tegyük fel, hogy valaki 20 előadásra vett bérletet. Az igazgató ettől azt követeli, hogy minden este, 10 vagy 15-ször egymásután — minden megszakítás nélkül -- a színházban töltse estéit. Talán megteszi ezt egy magánálió fiatalember, aki nem tudja, hol töltse el estéit és örül ha van itt színtársulat, mely őt minden este szórakoztatja. De már más a családos emberek helyzete. Ezektől már nem lehet megkövetelni, hogy minden estéjüket a színházban töltsék el, mert a jóból is megárt a sok. Ha 2—;i este egymásután voltunk a színházban, már nagyon telítve érezzük magunkat és sokkal szivesebben töltünk egy-két estét családi körben, vagy otthon, vagy másutt. Ha pedig a folytonos bérletelőadások által kényszerítve vagyunk a színházba menni, akkor túlságosan jóllakottnak érezzük magunkat és rövid idő múlva beáll azon kellemetlen érzés, hogy már félünk, irtózunk, ha az est közeledik. Szükségtelen ennek konzekvenciáit közelebbről részletezni, vagy megírni. Hogy kedvezőtlen ez az igazgatóra és színtársulatra, ez imminens. Talán megtalálja ebben az igen tisztelt igazgató sok eddigi szini évadja sikertelenségének egyik okát. Kell, hogy az ember szívesen, örömest, menjen a színházba és nem szabad odahagyni jutni, hogy ezt tehernek érezzük. Azt lehetne ez ellen felhozni : ezen a bajon már segítve van, szelvények adása által. Ez csali kis részben igaz. Elégszer előfordul, hogy a szelvénybérletet vevő károsodott, mert maradtak meg szelvényei azon okból, mert nem akar sürü egymásutánban a színházba menni és az évad vége felé a szelvények már érvénytelenek voltak. De sokszor károsodott az igazgató. A szelvények igen sok visszaélésre adtak alkalmat. Akárhányszor nem bérlők mentek el előadásokra ily szelvényekkel, ami szerintem nem illő dolog, mert az igazgati) ezáltal károsodik. De megtörtént elégszer az is, hogy a szelvénybirtokos ezeket eladta vagy a vásárolt áron, vagy drágábban. A megcsalt mindig az igazgató. Volna egy második neme a segítségnek, ha t. i. belenként 1* .'5 előadás tartatnék bérletszünetben. De ez impraktikusnak fog bizonyulni, ha csak nincs valami híres vendég. Pápának nincsen nagy színházba járó publikuma. Ha a bérlettel birok vagy azok legnagyobb része elmarad, akkor a színház legtöbb esetben üres lessz. Pedig mily kellemetlen, sőt kínos érzés fogja el a látogatót és még inkább a színészeket, ha üres ház előtt lessz megtartva az előadás ! Elégszer, sőt túlságosan sokszor tapasztaltuk ezt az utolsó őszi szezon alkalmával. Most áttérek ezen visszás állapot egy második nagy hátrányára. A mindennapi időadás igen megárt a színészeknek, mert az túlerőlteti j őket. Egy vidéki társulat nem állhat sok tagból, egy szerepkör ritkán van kétszeresen betöltve és ezért majd minden tagnak csaknem mindennap kell játszania. Olyan ember nincs, ki azt soká bírja! De mivel ,.inuszáj", hát bekövetkezik a felületesség, a kifáradás, a kedvetlenség és ezeknek következményei. Fokozódnak ezen hátrányok azon minden vidéki városban meglevő körülmény folytán, hogy csaknem folyton újdonságokat k'dl adni ; mert csak ezek vonzzák a közönséget. Kérdem, mikor ér rá az a szegény, sokat zaklatott szinész arra, hogy azt ások új szerepet betanulja V Hogy TÁRCA. Délelőtt a kaszárnyában. — A .Pápai Lapok> eredeti tárcája. — Irta: Báttaszéki Lajos. A kapitány úr jön. Tűzmester úr Ecker ijedten sülyeszti kiesi madárfejét az előtte fekvő Írásokba és vizszinü szemeivel szaporán pislogva adja meg a vészjelet : — A kapitány úr jön ! Perc alatt üres lessz a sivár kis szoba, amelyben az üteg kanzleia elhelyezve van. —A félelmetes Traun, a másik tűzmester, a Bespannung ura kettőzve szedi a lépcsőket és csakhamar eltűnik birodalmának, az iskolának homályában. Szapor aléptekkcl követi önkéntes Zimay ; ő ugyanis a kaszárnya-áristom kétes gyönyörűségeit élvezi és nagyon jól tudja, hogy noha a Dienstreglement erről említést nem teszen, az önkéntes legnagyobb vétke, ha felebbvalói előtt parancs nélkül mutatkozik. Ezért eltűnik, nemsokára szomorú társalgásba bocsátkozik Knattal és Kankóval, akiknek ugyan sokkal jobb dolguk van, mint neki, dc ők legalább altiszti lovak. És a villámhoz hasonló sebességgel tűnnek el a kauzleiból Kreit és Treitler eugzfürerek — akiket mindenki összetéveszt, mert mindegyik cseh — mindegyik kérlelhetetlenül szigorít és mindkettőjük módfelett szereti a sört, a depó körül találván némely halaszthatatlan teendőt. Aki teheti, menekül tehát. A láz szétcsap az egész diszokáeión, nem hagyva érintetlenül senkit, hiszen semminek sincs oly gyors lába, mint a rossz hirnek. A nagy, kopár termekben nz ágyak, amelyek az előbb még egy-egy nagyhatalmú altiszt úrnak szolgáltak nyugvóhelyül, boszorkányos gyorsasággal jönnek forsrjftos rendbe. Az egész battéria: lovak, emberek és kutyamosók érzik ama varázsos sző hatását, amelyet Ecker tűzmester az imént suttogva kimondott. Es lenn a föld mélyében, a pincehelyiségben, a szakács, ő is tüzetesebben kavarja a bográcsokban a sárgásbarna lét, érezvén, hogy a kapitány úr jön . . . Hóra hol van ? () maga pedig, a hatalmas, mind e rettegés félelmetes okozója ezenközben jön. Zajjal és sötéten, mint egy viharfelhő. A lépcsőkön hallik már sarkantyújának pengése és a lárma, amelyet kardjának csörgése okoz. Mindczekcnfelül kicsiny ezüstvégü botjával csapkodja a csizmaszárát és fütyül hozzá. A ,.Miy gall is a highborne Lady" hezdetii angol dalt fütyöli, de nem kisebb komolysággal, mintha az valamely templomi ének, vagy harci riadó volna. A kapitány űr egyáltalán mindig fütyül. Fütyül, ha vidám és lütyül, ha borús indulatok háborognak szorosan összegombolt kabátja alatt. Mert a fütyülés nála nem valamely indulat kifejezése, óh nem ! . . . A kapitány úr fütyül, mert érzi, hogy ő itt a korlátlan egyedül való úr, aki előtt remegve húzódnak meg mindenek és ez érzést nézete szerint legjobban mutatja meg a fütty . . . A naposkáplár merev kaptákban áll a lépcső mellett és hangtalanul rebegi el megszokott mondókáját : — Kapitány úr előtt alázattal jelentein magamat, mint naposkáplár ! . . . A háromcsillagos kényurat azonban a fontos jelentés nem igen látszik érdekelni. Még néhány taktus a highborne lady-ból, még pár erőteljes csapás a tükörfényes csizmára és az ajtó hatalmas dördülése jelzi, bogy az üteg korlátlan ura megérkezett szentélyébe, a kanzleibe. Ecker úr és adjutánsa, a cingár és horgasorru Bátori tiszteletteljes lármával ugrálnak fel, vetekedve kapván el a nagyhatalmú úr suhogó osőköpenyegét, kardját és lovagló-pálcáját. Tűzmester úr Ecker apró szemeiből mélységes alázat sugárzik és fakó arca világosan tükrözi azt az egy gondolatot, amely most egész valóját betölti. — Csak jókedve legyen az öregnek . . . Egyelőre azonban még semmit sem lehet tudni. A kapitány űr arca kifürkészhetetlen. Szót-