Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-04-15
első, vagy utolsó teugelyí'ordulásnak nyomában támadtak-e olyan jelenségek, amelyek összekötik a multat a jelennel s képét adják a kornak, melynek ezen fordulat átélése osztályrészül jutott. Nem politikát akarok tárgyalni e sorokban, hanem csak a társadalom nagy kérdéseit s az egyén apró bajait a szerint, amint egy-egy tipikus alakjában napfényre vetette ennek a tengelyfordulásnak nyomán a zsibongó emberáruak néha közelről és messziről egyaránt szeuuyes, de sokszor annál csillogóbb hulláma. Forgatom az utolsó két hónapban megjelent újságok számait s nyomukban kaleidoszkopszerüleg lebegnek előttem a különféle kérdések — s ilyenkor (akárcsak éppen a kaleidoszkóppal kísérletezők) bezárom gyorsan a szememet s úgy vizsgálom, milyen benyomás marad meg utána — keresem a hangulatot, melybe ez a mai kor ringatja az embert, keresem az általános képet, amely előtűnik akkor, ha az alapeszmét megtalálja e kutató lélek a nép filozófiájának jelenségei közt s e közben visszatekint lelkem a multakba, melyeknek emlékei mohos fóliánsok elsárgult lapjain hirdetik az utókornak a maguk dicsőségét és a maguk fiainak esetleges szégyenét, keresve ott is az alapeszmét, amely megnyilatkozott igy két század mesgyéjén. Száz esztendővel ezelőtt a francia forradalom festette pirosra Európa képét, legnagyobb lángjából éppen akkor jegecedvén ki későbbi eltiprúja a szabadság, egyenlőség és testvériség elsejének, mikor 1S00. elején első konzullá választotta az apró korzikai t a gloire nemzete ; kétszáz esztendővel ezelőttről pedig feltűnik előttem a másik világintéző francia uralkodó, XIV. Lajos, aki maga hirdette a nagy elvet: az állam < ! n cayyok! s akinek uralkodása alatt érlelődtek meg a kunyhókban és a palotákban egyaránt azon eszmék, melyek egy századdal később vérbe borították a világot. Ilyen különös összeköttetésekben vannak egymással az emberöltők, melyeknek nagy vonásait az évszázadok kezdetével és végével igyekszik rögzíteni az emberi ész : mindenik kidob egy-egy nagy eszmét, melyet a rájövő évszázad addig formál „hasogat és élesít", hogy lassankint éppen az ellenkező jelszó csiszolódik belőle, melyet azonban jóval előbb kidob a piacra egy-egy hatalmas emberi elme. Ilyen volt a XVIII-ik században a jogegyenlőség eszméje, mely megérlelődvén, — ha vérfürdő árán is, de befoglalta a harmadik rendet a társadalom intéző szférájába örökre és visszavonhatatlanul s ilyen a XIX-ik században a vagyonközösség, illetve az egyenlő munka egyenlő jutalmának kérdése, melyet abban a formában, a mely a világot intéző goudolat megnyilatkozását leghívebben kifejezi: ami Madáchiink vetett először a lángelme látuoki erejével a tömeg ajkára a „milliók egy miatt.' sóh ajtással. Mert nem kell azt hinni, hogy Lassale, vagy Marx tanai azok, amelyek létre fogják hozni a nagy átalakulást, a szó többé magában nem képes lángra gyújtani a világot, — ahhoz ma, mikor a harmadik rend egy teljes századja élvezi az uralkodás dicsőségét s teljesen beletalálta magát a parancsoló szerepébe, okvetlenül szükséges a vagyon, mely önkéntelenül mozgatja' a tömegeket. Addig ugyanis, mig a vagyon csak egyesek kezében van s a nép zöme nagyon szegény, a szociális forradalom kivihetetlen, a mint azonban maguk a munkások is vagyonhoz jutnak s immár nemcsak országok, hanem nemzetek is lesznek gazdagokká : a nemzet azonnal sikerrel kiálthatja el Madách rabszolgájának halál sóhajtását ! — Milliók egy miatt ! Hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja inkább, mint az, hogy a gazdag országok kormányai tüzzel-vassal igyekeznek azon, hogy nemzetüknek egyéneit minél gazdagabbakká tegyék, mely célra sietnek lefoglalni a távol országok kihasználatlan területeit s nem haboznak immár nyiltan is hirdetni, hogy az új századnak programmját az a társadalom fejlődési elv fogja megszabni, melyet iSalisbury lord, Anglia jelenlegi miniszterelnöke, így fejezett ki : az erős nemzetek még erő<ebbekké, a gyengék pedig még gyengébbekké lesznek! Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy felszínen van, sőt mindinkább uralkodó planétájává válik korunknak Madách rabszolgájának mély értelmű mondása, mert mind nagyobb és nagyobb arányúvá fejlődik a negvedik rend harca a vagyonosok ellen, melyet csak úgy lehet megszüntetni, ha nekik is vagyont szerzünk. Ezek mellett a nagy kérdések mellett csak epizód számba mennek s részint lépcsők ezekhez, részint leplei ezeknek a többiek, amelyeket az élet hulláma napjainkban a felszínre vet, úgyannyira, hogyha vannak a mai kor harcosai közt olyan ünnepet szentelünk, aki a tiszta szív és tisztit elme nagyságává], kivált az emberek | közül s fölemelkedett az istenhez ! Az Ü élete örökös küzdelem volt, borzasztó küzdelme a jónak és rosznak. A földnek minden hatalmassága fölkelt ellene, ő a szeretet fegyverével, szivének tisztaságával, lelkének nemes öntudatával legyőzi valamennyit. Ma a királyok együtt ünneplik, együtt imádják népeikkel ! Az igaznak és jónak, bár egyidőre elnyomják, végre is győznie kell ! Ezt az élő reménységet, ezt a fölemelő hitet menthetjük az idvezitő küzdelmes halálából, dicsőséges föltámadásából. Ez által fc/.áll erő és hit a mi szivünkbe, ha az ő ünnepét ünnepeljük ! A jó és rossz közt való harc ma sem szűnt meg, (art egyre, tart szakadatlanul ; de minden lépés előre a jó mellett, haladás az erkölcsi világban, föltámadás az éleiben. Kik Jézust és az ő tudományát üldözték, elvesztek, elpusztultak ; de ő föltámadott s milliók, meg milliók szivében él, mert országa, tudománya, nem a világ szerint való volt! isteni volta nem mentette meg a szenvedéstől; de megedződött s nem félt a a báláitól sem, mert tudta, hogy föltámad, kikel a sírból s még hathatósabban hirdeti majd : v En vnyijuk az ti/, az Ujazmij <\v az ihi!" Ünnepeljünk ! Bízzunk ! Reméljünk ! Elet van a halálban is ! K r Ü n i k a. Két század mesgyéjén álljunk meg egy percre s gondolkodjunk ha nem is azon, hogy mesgvén állnnk-e már, vagy még hátra van-e hozzá egy tengely-fordulás, amiről magamnak is volna kedvem néhány szól váltani — de azon, hogy ennek az sal. S elvetni a fényt, a gazdagságot és élni szegénységben, nehéz, verítékes munkával szerezni meg a száraz kenyeret. Egyedül a boldogító, az áldott, a szent szerelemért. Ks a leány szegény volt. Egyszerű, de bájos. Hasonlított azokhoz az angyalokhoz, a kik másoknak bűneiért vannak leküldvo a földre, vezekelni. Szép volt s úgy tetszett, a leje körfii valami fény lebegett. Fény, mely szentté avatta a férfi szivében. De i'zt a fényt nem mindenki látta. A gazdag, a becézgetett ifjú csak lopva közeledhetett hozzá. Tiltotta a vagyonnak fénye, a társadalmi állás. Beszéltek is neki erről eleget, mikor szivét feltárta a szülői előtt. Nem lehet az övé, mondták. Válogathat az ő köréből, a milyen neki tetszik. Kínálkozik az élet mindennel, a mit szeme, szája megkíván. Óhajtson bármit, teljesíteni fogják. Nyújt a jólét elég örömöt s talán gyönyört is. Verje ki a fejéből azt a hóbortot. Mert mi is lenne egyéb? Holmi kitagadásokat is emlegettek. Ah! de mit ér az a kívánság, ha nem szivéből ered. Mit óhajtson, ha lelkének vágyait ki nem elégítik. Az az öröm, mit a jólét nyújthat, csak száraz, a gyönyör csak fagyos lehet, pénzzel megvásárolható. Azonban a boldogságnak nincsen ára. Azt csak a szivnek forró, lángoló, érzelmei nyújthatják. Boldogságot adjatok, mely édes álmokban ringasson el. Gyönyört, mely nem hazug. Adjatok egy szivet, mely szeressen égő szenvedélylyel és ott- égjek el benne, ott semmisüljek meg én is. Mit ér a lény, ha zománca hideg érdek, ] mit ér a pompa, ha szivem dobogását nem hallgathatom. Szerelein kell nekem, melynek fájdalma van, de mámort adó gyönyört érzek mellette. Szerelem, mely örökké tartson, mint a nap fénye. S legyen bár kinzó gyötrelem, pokol is az; édes, drága lesz nekem ott szenvedni. Igy sóhajtott fel az ifjú. Ks harcra készen állott. Xem félte a vészt, sebekkel nem törődött. Megdönteni akarta a rideg gondolkozást, mely oly válasz falat emel a szerető szivek közé. Xein vagyunk-e mindannyian egyenlők'.' Por, egy lehelet... Ah! ha beszélni tudna velük. Ha feltárhatná szive édes érzelmeit. Ha el tudná mondani szerelme végtelenségét, azt a gyönyört, a mi fájdalmat szül, de a mely tart, mig a sziv dobog. Azt a fájó boldogságot, mely édes mégis, mindig, örökké. Nem értenék meg. Nevetne rajta minden. Bolondnak tartanák. Olyanról beszél, a mi nincsen s ha volt is, most nem divat. Szerelem!'.' Ki beszél még arról? Egy néhány poéta? Azok sem úgy ismerik már. Nem szárnyalnak ők sem az egekbe. Nem ott keresik a szerelmet, hanem itt lenn a sáros földön. Abból nieg-clnek. Jobb itt ebben a levegőben, hol az eszmény is csak daróciján járhat. Ha létezik. Aztán meg nem is jó olyan magasan repülni. Az embernek nyaka biztosabb itt lent és nem szédül. Mit harcoljon azzal, ami már be van véve, sokkal kényelmesebb igy. Es az ifjúnak küzdeni kellett. Harcolni minden ellen. Ks ha égő sebeket ejtettek rajta, ottvolt a lány édes csókja, attól begyógyult. Kivesztett az ifjú mindent. Szülők kitagadták, nemcsak vagyonukból, de szivükből is, testvéri szeretet nem környezte, barátok elhagyták. Ah ! dc mikor oly édes volt belenézni azokba a szemekbe-. Azokból tekintett rá a mennyek minden gyönyöre, üdve boldogsága. A hosszú szempillák árnyéka bűbájossá varázsolta hamvas arcát a leánynak. Ks azok a beszédes kis ajkak mosolyogtak reá. Es szivta azokból magába azt az édes mérget, mely öl, de üdvözít. Cserélhetett-e ? Ks ha száz halállal kellett volua megváltani magát, szerelmét ott tudta volna hagyni? Ott a kifogylnitlan mámort, melytől lelke ittasait meg? Keblének lángoló érzelmeit, mely szivében csak most keletkezett ? Es az ifjú oda hajtotta a fejét a leánynak keblére és mesélt neki egy kicsiny házról, messze, jnnen. Virágok koszorúzzák a kis udvart s illatjukkal körüllongenek egy pár embert. Azok ott ülnek egymás mellett és beszélnek valami édes dologról. A férd körülvéve tartja a nőt és boldogsággal tekint annak tiszta szép arcára. A nő feje a férli vállára támaszkodik s talán a jövőre gondol. Ott szemei előtt egy gyermek ángyul szőke szép feje lebeg s mosolyog rájuk. S ők azt oly végtelen szeretettel nézik. Nem tudnak a külvilágról, csak szerelmükről, boldogságukról. Az tölti be szivüket, lelküket. A leány mélázva hallgatja és lát mindent tisztán, amit az ifjú beszél. ..
