Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-04-15

Huszonhetedik év. 15.. szám. 1900. április 15. Papajváro^hatós^ának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Dttegjolenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Eladóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijr.k a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre í'2 kor., félévre ti kor., negyedévre 8 kor. KfiyeH ttxáia (Iva. HO lill. Föltámadás ünnepén. Mint a természetben a tavasz a telet, liitünk szerint az emberi életben is éppen úgy váltja föl a föltámadás a halált, mely egv időre diadalmaskodni látszik az élet fűlött. A föltámadásnak eme fönséges hite az, mely bennünket, embereket a sors ezer csapásai között fölemel, csüggedő reményeinkben megerősít s az elmúlás látása un gnyngvássnl tölti el lelkünket. Szép és boldogító hit! Mi lenne belőlünk, ha te nem volnál? IIa esak máról lmjiiapra élnénk s nem volnál ott a szivünkben s nem hirdetnéd, hogy azzal a néhány kapa földdel, mit a szokás reánk kapar, nincs vége mindennek? Am hirdessék a tudósok, hogy a testn-i a lelkünk is elvész, mi nem állunk a fábnrnkba; véges ember végetlennek a fölh'uására nincs képesítve, ez nem a Indás d.']u.a, a hit dolga, mely legalább is ér i-.nnyit, mint a kétszerkettő. Közel kétezer esztendeje, hogy elhangzott az Idvezítő sírja fölött a vigasztaló -zó: :>Xincs itt az Ur, föltámadott U . . . •í« a hit ennek a lehetetlennek látszó dobiban megmaradt mind e mai napig. Ennek a hitnek az ünnepét üli ma a keresztyén világ, midőn a hivők templomba gyülekezve, örvendő szívvel zengenek hálaadó himnuszokat annak a dicsőítésére, ki a maga kínos halála és dicsőséges föltámadása folytán az idvesség fejedelme lett s megbizonyította, hogy ő az élet és igazság, melyen még a halál sem vehet diadalmat. Jézus élete tanulság, halála vigasztalás ! Oly igazságokat hirdetett, melyek nem illettek bele a farizeusok erkölcsi világrendjébe, melyeket az akkori világ nem tudott megérteni, azért kellett meghalnia. Azt tanította: Isten mindnyájunknak szerelő atyja, nem egy népé, nem egy nemzeté, az egész világé! Nem hatalmas bosszúálló úr, ki meglátogatja az atyák vétkeit a fiakban. A korlátolt fajszeretettel szemben a felebaráti szeretet nagy elvét hirdette, hogy mint egy atyának a gyermekei, egymást, még ellenségeinket is szeretni tartozunk. Az akkori önző, romlott világ helyén egy új világ alapjait rakta le, mely amannál szebb, jobb és erkölcsösebb. Forrongásba hozta az egész világot. A földi hatnimásságok azt gondolták, hogy ellenük tör. Pedig nem volt hatalma, egi/vdfi/i fegyvere a szeretet volt. Ennek a szeretetnek a számára nyissuk meg sziveinket az ő üresen maradt koporsójánál, úgy ünnepeljünk a mai szent ünnepen, hálával és örömmel, hadd erősödjék, hadd edződjék lelkünk az élet küzdelmeire. E küzdelemben ezer, meg ezer akadállyal találkozunk, melyek bennünket egymástól elválasztanak s ellenségekké tesznek. A vallás, a születés, a társadalmi állás és vagyoni helyzet, mindmegannyi választófal ember és ember között. Fájdalmasan tapasztaljuk, mennyi idegenkedés, részvétlenség, lenézés származik ezekből egymás iránt, mintha nem egy mennyei atyának volnánk gyermekei s nem testvérek, hanem ellenségek volnánk. Ez a mai szent ünnep, a húsvét ünnepe azt hirdeti, bogy testvérek vagyunk, hogy bár kunyhó, vagy palota legyen földi hajlékunk, éljünk szegénységben, vagy gazdagságban, ragyogjon nevünk fényben, dicsőségben, vagy éljünk ismeretlenül : mindnyájan az Isten nagy családjához tartozunk. IIa valami megkülönböztet bennünket egymástól, nem lehet más, mint a ilorékxctj és rrkiiesi kiválásig. Erre kell törekednünk mindnyájunknak, hogy legalább megközelíthessük azt, kinek ma T ARCA. HÚSVÉTKOR. Irta: Lampért Géza. Zengő harangszó — angyalok szava Csendülj esak hivón, én követlek. Megnyílott íiné teljessége ma Az isteni szent szeretetnek ! Zendüljön Annak hála-ének, < Irömtől áthatolt: Zord mélyéhői a síri éjnek Ki ma feltámadott! A nagypénteki félelmes ború lm, rózsás hajnalpírra válott, A golgothai tövis-koszort't Hajtja az inimortel-virágot . . . Tegnap a hit, az eszme sorsa : Kereszt és sír vala, Ma : sugaras égi magosba Uj élet s glória! Kinek szavára megújul a föld, Ki minden zsönge palántát is Uj virulásra, új életre költ: Ne félj szivem, gondja vau rád is. Már nem vagy oly félelmes többé Te síri éjszaka : Biztató fényességgel tölt bé Hitemnek csillaga ! Óh, hintsed, szórjad áldó sugarad Te szelidféuyü égi csillag. Oh, hirdesd szerteszét a nap alatt Csudáját a felpattant sírnak ! S ahol van még egy csüggedt lélek Kétségnek betege : A te virágos, édes fényed Sebét csókolja be . . . Zengő harangszó — angyalok szava Csendülj hívón, oh én követlek. Megnyílott imé teljessége ma Az isteni szent szeretetnek. Zendüljön Annak hála-ének Örömtől áthatott: Zord mélyéből a síri éjnek Ki ma föltámadott ! Mese a boldogságról. (Költemény prózában.) — A «Papai Lapok» eredeti tárcája. — Irta: Báródi Géza. I ifjú volt még. (lond nem zavarta s az élet nehéz küzdelmeit nem ismerte. Még vágyai sem voltak, hiszen gondolatát is teljesíteni tudták. Gazdagság és fény vette körül s egy intésérc szolgasereg görnyedt előtte, parancsait várva. De a szivét nem érezte soha melegebben verni. Nem tudott különbséget tenni a fájdalom és öröm között. Egyikbon sem volt része. Elete olyan volt, mint ama fáé, a mely nem zöldéi, virágot nem hajt és mégis él, gyökerei sziván a föld éltető nedvét. Ám jött egy fuvalom és rezgésbe hozta szivében a lappangó érzelmeket. Lelkében édes vágyak keletkeztek. Vágyak, melyeknek még nevel adni nem tudott. Szive megtelt melegséggel s dobbanása felolvasztotta a fagyot, mely eddig leigázva tartotta ott az érzelmek világát. Uj sziliben látott mindent. Látta a napot, a fényt. Látta a virág bimbóját fakadni s hallotta a piciny madárnak csattogó dalát. Tanult szeretni hunhófakadásból, niadárdalohísból. S szeretett volna magasan repülni, szárnyalni föl az egekbe. Majd álmok ringatták el. S minő álmok azok? Látta az embereket, a mint ott nyüzsögnek, forroniniak egvtnás körül. Es nem férnek össze. Különbséget tesznek maguk között s küzdenek magasztos célokért. Ragaszkodnak gyarlóságaikhoz s szellemükkel megközelítik az örökké való erőt. Harcolnak egy darabka lóidért, egymást öldösve és a szeretet olajágával hirdetik a békét. Sebeket ejtenek és gyógyítanak. .Szenvednek és örülnek. Im' ez volt az élet, a való. S mindezt ő eddig nem látta. A. szerelem volt azonban a megváltója. Látta a leányt s kitört az elfojtott láng szivéből minden szenvedélyességével. Teljesülni érezte a vágyat, mely lelkében a virág lakadásával keletkezett. Az a vágy, mely szüntelen üldöz, kinoz s mégis olyan édes. Es ekkor erőt érzett magában megküzdeni az élettel, megküzdeni mindennel, a mi útjába fog állani. Megküzdeni az emberi gyarlóságokkal, az előítélettel, a számítás-