Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-04-08

Az engedményes beadványának hatása nyilatkozott meg a múlt városi közgyűlés határozatában, mely a teljes garancia megszerzésére három havi haladékot ad. Mindeuesetre józanabb, derekabb határozat, mint aminőt a képviselőtestület többsége ideges izgatottságában már majdnem meghozott, hogy: nem fizetünk! A hozzácsapott praejudieiális per záradéka azonban igen, igen felesleges jótétemény. Hisz a városnak csak akkor áll be a fizetési kötelezettsége, ha a vasát már kiépült, s ha az üzem, az építés a mi feltételeink szerint lessz. Az engedményes kijelenti Írásbeli beadványában, hogy ő a mi föltételeinket az állam vasúttal szerződésileg biztosítja. Mit akar tehát a város az engedélyes ellen birói Ítélettel kimondatni ? Azt, amit az engedélyes önmaga is respektálni akar?! Teljesen lehetetlen, hogy mikor a város nem tartozik tló'bb fizetni, csak ha a vasút kiépült és csak, ha feltételei tekintetében üzemszerződésileg és tényleg fönnálló épületekkel és berendezésekkel biztosítva lessz: akkor a város előzetes birói Ítélettel akarja erre az engedélyes szorítani, vagy akár azt kimondatni, hogy ha a feltételek nem lesznek teljesítve, a város űzetni nem tartozik. IIa az engedélyes arra az álláspontra helyezkednék, hogy ő nem akarja, vagy nem fogja a kikötéseket teljesíteni, de a százezer forinthoz való jogát fönntartja, ekkor, de csakis ekkor lehetne szó praejudieiális pör indításáról. De még ekkor is teljesen fölösleges, mert a várost semmi veszedelem nem érheti; űzetni előre nem tartozik s amikor a vasút épül és fölhivatik a fizetésre, akkor is nagyon ráér elbírálni, vagy birói ítélettel eldöntetni, hogy tartozik-e űzetni, vagy sem V Ks most áttérünk a bánhidai vasút •az ürömöt a tanyáján, a földjén, a munka közt, (pironkodva teszi hozzá* gyerek meg nincsen". Megint eltemeti az arcát sirva: „Sötét tömlöc, jobb is tigy, ne lássa magát gyalázatban, mer' nótárius uram, a fakereszt igen szomorú künn a temetőben, de a büestelon élet sokkal szomorúbb. Három esztendőre ítélte a biró, bárom évig nem látja a világot, a házát'' . . . A jegyző ráemeli tekintetét a gyönyörű aszszonyra, akinek erős teste csak űgy duzzadt az ifjúságtól, aztán halkan teszi hozzá: ..Meg az aszszonyát". Julis arcát elönti a láng. — No nézzen (igy rám nótárius uram, megőrzöm a házát, megőrzők mindent tisztán, hogy mikor hazajön a faluba, a házikója olyan fehér legyen, olyan barátságos, mint régen. Az én fajtám bűz a párjához; a böcstelcnség, a nyomorúság nem hajtja el tőlem. Vigyázok, hogy mindene megmaradjon épségben, ami az övé . . . Három esztendő . . . Már öreges is leszek. Bealkonyult, mikor hazament. Bernát Julis lassan haladt végig a falun, útjában kisérte a tücsök danája, vígan zümmögve, mintha arról a tökéletlen emberről beszélne, akit a tömlöcbe zártak, rabruhába öltöztettek, de azért még sem olyan nyomorult ember. ügyének legutóbbi fázisára: arra a kérvényre, mely immár egész határozottan megmondja azt — városi képviselők aláírásával, — hogy a vasút Pápának, helyesebben a pápaiak egy részének nem kell. Nemcsak, hanem kérik a minisztert: akadályozza meg, hogy mi vasutat kapjunk! Hogy e kérvény ilyen formában : saját hozott határozatainknak nem a rendes uton való megfelebbezése, hanem azok érvénytelenné, illuzóriussá tételének kikönyörgése, nem egy intelligens városhoz méltó, azt itt most nem fejlegetjük. Csak azt haugstilyozzuk, hogy a bánhidai vasút meghiusítási kísérletében veszély, nagy veszély rejlik a város jövőjére nézve. Úgy érezzük s amint érezzük, úgy ki is mondjuk, roszszul cselekszenek, kik a vasút megépítését meghiúsítani akarják. Ha kisebb összeggel tudtuk volna elérni, amit elérni jó dolog lessz, financiális helyzetünkre jobb lett volna. De veszedelmet financiális helyzetünkre nem rejt így sem magában. Az anyagi áldozatot néhány év alatt kiheverhetjük, de ha a vasút elmarad, a veszteség ötökre tartó s akkor hiába sopánkodnak s hiába kárhoztatják utódaink előre nem látó elődeiket, mint ahogy mi kárhoztatjuk 'azokat, kik a, 70-es években krajcároskodásukkal Kis-Czellt vasúti gócponttá hagyták fejlődni. Ezt a csorbát van hivatva némileg kiköszörülni a bánhidai vasút, mely egyébbként nemcsak Pápa város szem pon tjából, hanem Veszprém várni egye Bakonyvidéke és annak a szegény lakosságának szempontjából is bírálandó el, mely most vasút nélkül tengődvén és e miatt belterjesebb gazdálkodáshoz, ipar és gyártelephez nem juthatván, munka hiányában kivándorolni kénytelen. Ennek azután káros visszahatása van az egész vidékre s benne Pápára is. II. Az asszony szomorú. Geréb Lidi, az élemedett kora Geréb János asszonya, szomorún húzódik meg a szép tágas szobában, mely csak úgy duzzadt a gazdagságtól. Az alvás sem esik jól neki, azokon a dagadó fehér párnákon, amelyek olyan bőségben vannak, hogy majdnem a menyezetet verik. Pedig ilyenkor télen, mikor az élelem be van takarítva, a termésben sincs semmi kívánni való, az eladásban sem csalódott, jól esik a tanyai embernek a pihenés. A Geréb Lidi meg egész nap sóhajtoz. — Mi a bánatod asszony? kérdi az ura. Nagy sokára felel csak: — Ki-ki tudja a magáét. -- De uem úgy van, én is tudjam, szólt az ura és felkelt a székről; azért esküdtünk össze, hogy mindent tudjak, amit te tudsz. Az asszony bátran felel : — Olyan egyedül valónak érzem magamat ilyeukor télen Nyáron, mikor munkában töri az ember magát; dolgozik, takarít, úgy, hogy a verejték csak ugy csepeg róla, sokkal jobb a sorsom — de ez a csöndes nyugodtság olyan, mint a sir. - Hogy beszélsz? A hites urad mellett, én mellettem vagy ogyedül-való. Nyáron, mikor csoportosan élsz, mindenkivel együtt, akkor jobb? Vágyasz a beszédedre 1 Mikor nálam vagy, akkor vagy bánatos ? Végezetül még egyet. Ugy tudjuk, hogy a vasút építéséhez szükséges óvadékot letették, s hogy finaneírozása erős és szolid kezekben van. Aggodalomra tehát abból a szempontból sincs ok, hogy a bánhidai vasút építésének ügye s így a mi 100.000 forintos hozzájárulási kötelezettségünk még évekig függőben lessz. Szépirodalom és közélet. Jelszóvá lett — hála Istennek ! — ismét a mag var ipar és termelés pártolásának eszméje s mai napság minden újság evvel van tele, adja Isten, hogy sikere is legyen! Tudom ugyan, hogy nálam sokkal hivatottabbak szólnak bele naprólnapra a vitába, ha ugyan ez a kérdés vita tárgya egviíltahíban lehet, éppen azért nem emelnék szót, ha nem látnék valami olyan hiányt, melyre •— érzésem szerint — rá kell mutatni, mert különben, mint annyi sokszor, most is azon fogjuk magunkat észrevenni, hogy divattá válik, mint. ilyen el is múlik nemsokára. Ez a hiány nem más, mint amit e sorok felirata jelez: a magyar közélet égető kérdéseinek s köztük különösen a magyar ipar és termelés pártolásának érzete még nem hódította meg a szépirodalmat; szépiróink szuverén lenézéssel viselkednek a magyar közélet kérdései, azoknak belső, szervi kapcsai iránt s amennyiben egyik-másik novellában megcsillan az az egészséges naturalizmus, mely a műhelyek és gyárak megtekintésében s közvetlen tapasztalat után való aprólékos leírásában nyilvánul, az, akár van leöntve képzolmi szósszal, akár nines, nem mutatja azt, hogy íróját, lelki szükség vezette volna azokra a helyekre, ahol tapasztalatát szerezte. Bizonyára nem pusztán az akaraton múlik ez a kérdés. Érzék kell ide főképen s ha ez megvan, akkor el van érve a cél akaratlanul is. Mert a szépirodalom ma is hatalom, mely azonban nem a deklamáló hév elragadó hatásával, hanem a formabeli finomság bebizelgésével hódítja meg az olvasó lelkét. Amim 40—öt) évvel ezelőtt tudtak szépiróink politikát esinálui novelláikkal, úgy csinálhatnának ma is, ha volna bennük élet, mint van pl. a németekben. A férfi görnyedt alakja kiegyenesíti, már nem beszél, kiáltoz: — Meg ne romoljon a véred, te asszony, mert az én nemzetségemben még esak tiszta fehérnépek voltak, falu szája nyelvére nem vette a Geréb-famíliát.. . — Csak egy testvérem volt, a Juló; mikor kérdeztél felőle, azt mondtam, hogy meghalt, de nem mondtam, hogy sokkal előbb balt meg, mint kivitlék a temetőbe, elvitte a város, az a parázna, gaz város, piros volt az arca, mikor elment a vértől, az egészségtől, piros volt az arca, mikor hazahozták, a fostéktől, de a teste elaszott. — Ne hallgass más szóra, mint az enyimre, maradjon meg a véred csendesen, az a tiszta, nemes vér, amely a gyermekeit gondozza, hogy erősek legyenek, pihentesd a karodat, hogy tudjon dolgozni, munkálni a földet, amely kenyeret ad. Talán vonzódik a szived valahova? Bűn ám nz és nagy lessz a büntetésed, vigyázz a nevünkre. Az asszony felel: ,.Megböcsülöm tisztán •* . • • (.send van a szobában, az asszony agyonfásultan hallgat, csak a szivében éled fel még egyszer a verőfényes nyár édes emléke, a fehérkezű úrfi, aki megiontója szokott lenni a falusi asszonyok lelkének, akinek hangja lágyan suttog csodásan bűnös, gyönyörű dolgokról. Palotákról, fényről, ölelésről, csókról, melyben illat van és mámor. Megjelent előtte az úrfi képe, akinek karja