Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-03-26

Közegészség. l'úpa. IttH). márc 2ih Kisse' későn ugyan, de ímo, mégis visszatérünk a város közegészségügyére annak a jelentésnek kapesán, a melyet Steiner József dr., vámsi főorvos, ezelőtt két héttel terjesztett a tanács ülése elé. Hiszen a közegészségügynek úgy is az a sorsa, hogy mindig későn térnek rá vissza, mert a szegény közegészségügy mostoha gyermek a közügyek terén, a kivel a többi mostoha gyermekek példájára még a gyámjai sem bánnak valami kitűnően. Az Országos Közegészségügyi Egyesületben éppen tegnapelőtt jelentette ki Müller Kálmán prolesszor, a fővárosi közkórházak igazgatója, hogy mennyire pang minden tevékenység az egészségügy terén, és hogy mennyivel többet törődnek állam és városok az állategészségüggyel, mint az emberek egészségével, s ha a pesszimista Müller Kálmán időközben elolvasta volna a mi városunk közegészségügyéről szóló jelentést is, akkor bizonyára megirigyelte volna azokat a tényezőket, a molyok Pápa város egészségügyére vannak hivatva felügyelni, irigvelle volna őket azért a boldogelragadtatásért, a melynek annyi könnyed jóhiszeműséggel adtak kifejezést. Mert. hál ideálisnak mondható-e egy város közegészségügye azért, mert 1x97-ben 41 vörheny volt, ls

(

,!S_b

;i

n pedig 40? Vagy mert IWT-bon 32 difteritisz volt, lSil.s-lmn pedig23 ? Igaz ugyan, hogy például a hagymázos betegek száma viszont 101-el csökkent, de vájjon szabad-e azért boldogan kijelentenünk, hogy ideálisan egészségesek vagyunk? Mert hát ki tehet arról, hogy ilyen kevés volt a tifnsz, és ki biztosít bennünket arról, hogy a jövő évben nem nő-e ez a szám a mostaninak kétszeresére ? Nagyon téves dolog, kérem, számokból következtetést vonni a közegészségügy állapotára főképpen akkor, a mikor pusztán kél évnek az adatait hasonlítjuk össze. A statisztika minden téren igen könnyen idomítható tudomány, de sehol sem olyan könnyen, mint a közegészségügyben, a hol nem lehet jelentősége az ilyenforma adatoknak, hogy míg l*97-bcn 139 volt az 1 éven aluli gyermekek halálozási száma, addig ez IS'.lS-ban 123-ra szállott le ; a legszükségesebb, a mit még erre nézve tudnunk kellene, az volna, hogy hány írvermek született lX97-ben és hánv IS'.lS-ban. Általában véve, nem tudom ínegéi-teiii, mit keres az elragadtatás a közegészségügyről szóló jelentésben! Hiszen ínég akkor is, ha sokkal, de sokkal kedvezőbb volna városunk közegészségügye, mint a milyen tényleg, szabad volna-e felbiztatni a lakosságot azzal, hogy az egészségügyi állapotok kitűnőek? Az optimizmusnak mindenütt van helye, csak a közegészségügyről szóló jelentésekben nem, inert az optimizmus mindig csábít a semmittevésre és erre bizony még akkor sem volna jogcinűink, hu tényleg olyan nagyon fényesek volnának az egészségügyi állapotaink. Fénves közegészségügyi állapotok! l'rain Isten, vájjon u ki esak egyszer végig sétál fő- és mellékutcáinkon és végig élvezi a csatornabeli bűzös pocsolyák csörgodezését, merne-e beszélni ideális közegészségügyi állapotokról? Vájjon, ha tudná, hogy nálunk ismeretlen forgalom a piaci élelmiszerek vizsgálata, a lakhatási engedély és általában az újonnan épült házaknak közegészségügyi szempontból való felülvizsgálata, osztaná-e a közegészségügyről szóló jelentésnek örömteljes hangját? Vájjon irigyelnék-e más városok anyái a mi ideális egészségügyi állapotainkat, ha tudnák, hogy az iskolák körül sem nagyon törődnek az egészségüggyel és évek bosszú sora óta állandó a panasz a miatt, hogy a zsidó iskolán kívül majdnem minden iskolában vannak termek, a hol száznál több tanuló vau egy osztályba összezsúfolva a nélkül, hogy ennek megszüntetése iránt bárminemű lépés történt volna a közegészségügyi hatóság részéről! Hiába minden, jó közegészségügyet nem lebet úgy csinálni, hogy minél fényesebb következtetéseket vonunk le néhány tetszés szerint összeválogatott számadatból és nem is azt keressük a közegészségügyről szóló jelentésekben, hogy hány ember hall meg hagyinázbau, tüdőlégdagban és aggaszályban, hanem azt, hogy micsoda prolilaktikus intézkedéseket foganatosítottak a végből, hogy a fertőző betegségek minél kevesebb áldozatot ragadjanak el, és hogy egyébb tekintetben is javuljanak éppen nem ideális közegészségügyi állapotaink. A jó közegészségügyi jelentésnek tele kell lenni jereiniádokkal; jereiniádokkal arról, hogy a csatornázás még mindig nincs meg, hogy a kórház ügye még ma is alszik, hogy a piaci rendőrséget még mindig nem szervezték és hogy a lakások egészségügye sok kívánni valót hagy maga után. A jelentés örömteli hangjai jeremiádokra indítottak bennünket, pedig jobban szerettük volna, ha a jelentésben olvashattunk volna olyan értelmű panaszokat, a melyek a város hiányos egészségügyének orvoslását erélyesen követelték volna. Ä képezde ügye a városházán. — 1S9Ü. márc. 22. — Lapunk mult számában hírt adtunk arról, hogy e hó IS-án több városi képviselő' a képezde elhelyezése ügyében értekezletet tartott s ez értekezletből kifolyólag azt kérelmezték, hogy a város I89ü\juu. 30-án hozott határozata hatályon kívül helyeztessék s egy küldöttség választassék, mely az u. n. új városrészben a dohánygyár mellettt ajánlja föl a képezde céljaira a kért nagyságú területet. E kérvényt és indítványt aláirta 3(3 képviselő — köztük azonban számosan olyanok is, kik egyáltalán csak városi gyűlés összehívását sürgették — s így Mészáros Károly, polgármester e hó 22-ikére rendkívüli közgyűlést hívott össze a képezde elhelyezése tárgyában. A közgyűlésen azonban az eredeti indítványt maguk az indítványozók elejtették s csak egy depuj táció kiküldése iránt tett indítványt az ez ügyben leginkább buzgólkodott Kende Ádám dr., képviselő. ; lí sokakra nézve meglepő eredmény abban leli ma1 gyarázatát, hogy az állandó választmány gyűlésén,. I mely előző nap teljes harmadfél órát vett igénybe,, . oly súlyos érveket hoztak fel a dohánj gyár melletti ] elhelyezés ellen az állandó választmány tagjai közül számosan, hogy az indítvány ott jelen volt benyújtói maguk is teljesen elejtették az eszmét s mivel telek dolgában maguk közt megállapodásra jutni nem tudtak, a telekajáulástól eltekintettek s csak egy deputáeiót javasoltak kiküldetni. Az ügyet Jjitmperth Lajos városi tanácsos ismertette, kiterjeszkedve alaposan az előzményekre, utána Kende Ádám dr. szólalt fel hosszabb beszédben. Kijelenti, hogy a dohánygyár melletti telekjelölést maga sem tartja szerencsésnek, az eredeti indítványnak ezen részét elejti. Célja csak az, hogy máshol, ne pedig a földmíves iskola közelében építtessék föl a képezde. Legjobb volna internátus nélkül, de ez nem tartozik reánk. Keresni kell a kapcsot az országos és a helví érdek között, ludítvánél tündöklöbbek legyenek, s ama kedves, bájos hang majdan eresebbé válik, hogy annál többet pörlekedjék a mai hanyag cselédséggel. Xagy örömmel hallgatjuk a nagyszerű tüzes magyar zenéi is, melyei egy szép fekete szemű hölgy oly igazi vervvel ad elő és mindannyian táncra kerekednénk, ha a férfi tagok is így vélekednének ez irányban, mint mi. A társaság mulattatására sok mindent kieszelnek, nehogy unalmassá váljék az örökös egyformaság. Egy szép német ballada mimikája szép leánykák által előadva, mely annyira meglepi a halgatóságot, hogy az elismerés, melyet méltán megérdemelnek az előadók, még most i> szótlan ajkaikon tapad. Következik az e*t legérdekesebb része a tréfás tombola, mely a társaság élénk, derűit hangulatát csak fokozza, csupa szellemes nyereniéuylárgyak, melyekel kellemes emlék gyanánt őrzünk meg, visszaemlékezve az együtt töltött kellemes órákra. A sok mulatozás, élénk csevegés között nem is vesszük észre, hogy már az éjfél közelben lappang. Befejezzük a mai zsűri, szívélyesen búcsút veszünk a t. háziasszonytól, égig emelve mindazt, a mit nála úgy anyagilag, mint szellemileg élveztünk, megköszönjük a kisasszonykák sokoldalú fáradozását és ki-ki hazatér otthonába egy kellemesen eltöltött est édes emlékével. A háziasszony pedig, kinek gyenge vállairól igen-igen nehéz súly gurult le, megkönnyebbülten lélegzik fel, ah tehát most újból szabad vagyok — a másik zsúrig. Modem mese. Kein minden temetés egyformán megindító. Vannak temetések, melyeknél a könyár, a díszkoporsó és tömérdek koszorúk ellenére hiányzik valami, ami meghatóvá teszi az emberek szertartásos, e földön utolsó szereplését. Hogy röviden fejezzem ki magamat, a látványos temetések legtöbbjénél hiányzik a halál tragikuma. Emberek mennek a temetésre, a kik a konveniencia törvényei szerint bánatosak, de szivükben a szánalom és részvét föl nem serked, mert hiszen nem a halottat sajnáljuk rendszerint, hanem, a kit a halott maga után hagyott. A meghalt emberről az alsó nép falalizmusával hisz. szűk, hogy jól járt. A talmi bánat és a csinált gyász nem használ. Azért nagyon ritka a szomorú temetés. . . . Hanem a Mihály István temetése mégis e ritkaságok közé tartozott, Pedig az özvegv nem tördelte a kezét, nem roskadt le kísérője karjaiba, nem ügyelte hitvesi koszorúját az ő felejthetetlenjének, váljon jól, vásári ügyességgel helyezték-e azt el a koporsóra, — a mint azt egy férjét sirató özvegyet megillet. Nem sirt, de ki villogott szeméből az őrületes fájdalom. Orzó' angyal vezeti ilyenkor tátongó örvényen ál a gyászos özvegyeket. Es ha az angyal erőtlen, akkor következik be a katasztrófa. Szerencsére mostanában — minél ritkábban. Rettenetes volt Mihályné az ő szent fájdalmában. Azért volt szomorú a Mihály temetése. De elmúlt és a fájó asszonyt még a részvét, látogatások kálváriájával se háborgatták. Az idő mindig gondoskodik friss és nem ityeu szomorú témákról, felkavarja kicsiny emberek nagy botlásait, kapaszkodó szerencséjét: az irigység megkapja foglalkozási anyagát. Kezdték a szép asszonyt elfelejteni. Ki vetett volna ügyet, hogy az elsiratott Mihály, a város egyik tevékeny férlia, a maga háztartása körül egy pár súlyosabb természetű, kiegyenltíhetetleu ügyet hagyott. Mihály Istvánná heroikus küzdelmet fejtett ki a kielégítésre vávó, nyughatatlan s nagy részben ártatlan emberek megnyugtatására. Csodálatos ebben a modern korban, hogy olyan adósságokat is kiűzetett, melyeket a törvény semmi szín alatt sem itóit volna meg. Egy erkölcsi kötelesség szent tudatában tette: a halottnak becsületes nevét még a sirban is meg kell védeni. Nincs mit csodálkozni, hogy így aztán a balkonos szép Mihály-házból hamar ki kellett költöznie. A rokonság szidta. Csupán hitelezői magasztalták hős lelkét és némi meghatottsággal látták, hogy egy nádfedeles kis házba vonul az özvegy. Megindullak voltak, de. azért az adósságot nem tekintették — nem létezőnek. Barátnői végkép szakítottak vele csupa — szeretetből. Szegény asszonyt csak zavarnák a szegénységben. Rajta kell lenni, hogy a nőegyleti választmányi tagságról lemondjon. Végre is, „ki nem birja, ne teljesítsen emberbaráti feladatokat." Örüljön, ha a maga emberségéből megélhet. A magános özvegy aztán a legszenvedélyesebb temetőjáróvá változott. Ott volt neki mindene, abban