Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-03-19

ságának és ez — a szirmúi vészét. Sok panasz, sok jogos vád hangzott fel a színészek utolsó közgyűlésén a vidék makacs közönyössége ellen. Valljuk meg, e vádak jó részét bűnbánókig magunkra vehetjük. Vagy sikeres volt-e az a mozgalom, mely a tél elején szinügyi bizottság felállítása s így színészetünk biztosítása iránt megindult ? . . . Nem keressük, min múlt, hogy ez a dolog egyelőre nem kerülhetett dűlőre, mi sürgető, buzdító szavunkkal mindig agitálni fogunk a színészet érdekében és ismét folytatni fogjuk a megkezdett akciót. Addig is azonban, míg téli szezont sikerül Pápán megteremteni, a rövid tavaszi szezonban mutassuk meg, hogy a színművészet nemes hivatásával tisztában vagyunk, és saját szellemi haladásunk, művelődésünk és élvezetünk érdekében látogassuk minél gyakrabban Thália hajiokát. or Gondolatok március Idusán. Az iparos ifjúsáf: önképzőkörének műre. 15-iki ünnepén fölolvasta: Baráth FeronoMa az lS4S-ik év március lii-ikének emlékét ünnepeljük. Miért? Azon nagy és világra szóló eseményekért, melyek e nap emlékéhez vaunak kapcsolva. Mik voltak ezek, hogyan és miként jöttek létre, és mik voltak ezek következményei'! Ezeket most itt földeríteni, elmondani nagyon sok volna, de nem is szükséges, hiszen nagyobbrészt a szemünk eló'tt folytak le, az ifjú nemzedék eló'tt pedig számtalanszor és lehet mondani minden oldalról, részint szóval, részint Írásban elmondattak, tehát ismerve vannak. Én most csak azon oldaláról kívánok némelyeket elmondani, a mely oldalról igen sokan, kivált a béke barátai elitélik, kárhoztatják. Tudjuk, hogy azon nagy dolgok miatt, melyeket március l")-ikéhez szoktunk kapcsolni, l. i. az ország lakosainak polgári jogegyenlősége és különösen a független magyar minisztérium miatt, a mint az uralkodó bécsi kormány tartományaiban, u. m. Olaszországban, Csehországban, Bécsben a forradalmakat legyőzte, fegyvereit Magyarország ellen fordította és hazánkat az ellenünk lázított horvátok, oláhok, rácok és tótokkal kilenc oldalról megtámadta, hogy a március 15-ike által kivívott jogokat visszavegye és megsemmisítse, a magyar nemzet tehát, ha gyalázatban maradni nem akart, kénytelen volt fegyvert fogni, hogy jogait és becsületét megvédelmezze. „Szétszórt hajával, véres homlokával állt a viharban maga a magyar", de megálltunk mindvégig becsülettel. A nemzet ezen ellenállása véres ütközeteket és másfél évig dúló háborút vont maga után, végre is idegen segítséggel legyőzetvén, azok, kiket a háború veszélye megkímélt, részint erőszakos halállal végeztettek ki, részint fogságra hurcoltattak. Ezért ítélik el és kárhoztatják a március 15-ikét, hogy ily véres eseményeket, súlyos háborút vont maga után. Eu pedig ezen Ítéletet, ezen kárhoztatást nem helyeslem, mert ama háborúk az események logikája szerint szükségesek, s eredményeikben hasznosak voltak. Az örök béke, melyről néhány jámbor politikus ábrándozik, az egy akol, egy pásztor, melyet egy próféta a bibliában is jövendöl, ezen a földön, míg ember lessz, soha sem fog bekövetkezni, mert az emberek milliói sok és olyan uagy dolgokban különböznek egymástól, t. i. éghajlat, földrajzi fekvés, nemzetiség stb., hogy ezeu különbségek kiegyenlítése lehetetlen. Az ember megél ugyan jóformán minden éghajlat alatt, de faját fönntartani nem tudja. Az angolok bírják, mint rengeteg gazdagságuk forrását, Kelet-Iudiál, de az angol csak addig van ott, míg felgazdagodik, azután visszamegy Angliába, az Indiában született angol gyermekeket is Angliába viszik nevelni. Az angol hivatalnok, vagy katona, ha 10 évet eltöltött Indiában, egész fizetésével megy vissza nyugdíjba Angliába. Az angolból soha sem lessz indus és az indusból soha sem lessz angol, az ellentétek tehát közöttük fönnmaradván, ezek időnként összeütközéseket vonnak maguk után. A francia és német nép szomszédosok, határaik jó hosszú vonalban érintik egymást és megesik, hogy egy-két német család franciává lessz, de az egész francia nemzet soha sem lessz németté, sem a német nép nem lessz franciává, tehát az ellentétek ezek között is fönnmaradván, időnként köztük összeütközések merülnek föl. De az örök béke megakasztaná a státusok fejlődését. Minden organikus fejlődés több elem különvált létezését és egynemű erők egymás ellen irányzását föltételezi. A polgári társaság organikus fejlődésének is szükséges föltétele több állam létezése. Minden államnak pedig törekvése a benne rejlő jog eszméjét nemzeti szellemben fejleszteni, egyéni jellemét minden megtámadás ellen védelmezni, birtokainak egész területét, nemzeti alkotmányát épségben fönntartani. Minden államban meg van a kívánság más államokkal ériutkezui, közlekedésbe lépni, de minden érintkezésben meg van a meghasonlás magva és mindeu meghasonlásbau meg vau ugyan a lehetőség a kibékülésre, de minden kibékülés magában rejti a meghasonlás magvát, és minél nagyobbak és foutosabbak az érdekek, annál nehezebb a súlyegyen helyreállítása, mely végre is összeütközésre vezet. Az új bölcseleti eszméket: örök békéről, államkongresszusokról, nemzeti tribunálokról a tapasztalás és az események kigúnyolták, véres forradalmak, pusztító háborúk látogatják meg időről-időre Európát. Az ember lázadó természetét szerződésekkel bilincsbe verni uem lehet, egy élő nemzedék által kötött békelevél az idő sodrát nem fogja meggátolui. Nemzeti szabadságnak jogviadala nemzeti szabadsággal sokkal nagyobb, mintsem abban egyes ember, vagy egyes nemzedék bíráskodhatnék. Ha a nemzeteknek szabadságuk kiterjesztését meg kell engedni, melyről egy nemzet sem fog a leggj'alázatosabb békekötésben sem lemondani, úgy az összeütközések clháríthatlanok. Minden megalkuvás, stipuláció új meghasonlás magvát rejti magában, mert a pillanatnyi szükség alapján valami állandót akar építeni. Az egyenetlenségek a nemzetek közt annál bajosabban oldhatók meg alkudozás útján, mennél tisztább mindenik féluél az akarat, ha pedig az egyik fél akarata nem tiszta, akkor a foglalás és hatalomterjesztés ellen nem oltalmaz meg a józan ész. S ekkor nincs más mód, mint háború; benne támad és nő újra a törvény. Mennél eró'sebb a tusa, annál hatalmasabban és tisztábban szülemlik meg benne a jogeszme, s mennél érzékenyebben ér erőt erő, annál hajlandóbb miud a két fél a békességre. A nemzeti erő viadala nemzeti erővel a nemzeti lét legszebb eszméjét, a nemzet becséuek érzetét gyümölcsözi. melyekkel pajkosan játszott a kicsiny ablakon beszűrődő napsugár. Bégen volt, mikor utoljára ült ezeu a rozoga pamlagon, persze akkor még meg volt az „el.-ő szoba is, az édes anya féltékenyen őrzött csecsebecséivel, a melyeket igazában csak akkor láthatott meg, ha vendég került a házhoz, vagy ha Hodossy uraság guvernántja látogatott el hozzájuk s elhozta magával a kastélyból az ö kicsi játszótársát, a kis szőke fejű Ilodossy Ilonkát. Akkor még a muzsikáló órát is szabad volt megszólaltalniok az Ilonka kedvéért, s egyszer pláne csaknem hajba is kaptak azon, hogy no most melyikek húzza meg az óra zsinegjét. Azon töprengett, vájjon hova is tűnlek el azok a kedves emlékű gyermekévek, hova lettek azok a gyerekkori ábrándok, azok a rózsa szinti álmok ''. Kiröpüllek, szétfoszlottak, annyira, hogy ma már talán a nyomukat is hiába keresi. Ez alatt pedig a gondos édes anya egyenkint szedegette elő a uagy utazó bőröndből a fia holmijait, csaknem minden darabhoz volt valami szava, valami megjegyezni valója, s mikor aztán a gondosan elcsomagolt uagy pecsétes diploma a kezébe akadt, felbontotta, szétterítette az asztalon s olyan lelki gyönyörűséggel szemlélte azokat az ékes betűkkel megirt „diák" szavakat, hogy nem is vette észre, mikor a szemüvege alól két forró köuycscpp gördült alá arra a helyre, hol az ő egyetlen fiának a neve volt szépen, cifrán felpingálva. Az öröm vegyült fájdalommal, mikor reszkető hangon oda szólt a fiának: — Szegény édes apád miért nem is él te meg, hogy így téged kész embernek lásson ! Míg aztán helyére rakosgatta a holmit, jócskán megszaporodott az a két könycsepp, alig-alig győzte a köténye csücskével szétmorzsolgatui olyan formán, hogy az a gondolkodó fiatalember, az ő lia, ott a i pamlagon ne is vegye észre. J Keni is igen vette észre, annak az esze messze ; kalandozott már, ennek a kicsi szobának szűk határain kívül. Kereste gondolatban azt a pontot, a hol megszakadt az ő gyerekkori élete itt ebben a csendes faluban, talán azért, hogy ahhoz a ponthoz fűzhesse a mostani helyzetét, a folytatást. Milyen jó is az, egy hosszú, küzdelemteljes ifjú életet átugrani — így gondolatban, s visszatérni a gyermekkori emlékekhez, a melyek közül legélénkebben él emlékezetében egy szőkefürtös kis angyalarc, meg egy édes, szüztiszta gyermckérzéssel adott csók, ott a kastélyparkban a tavi remízben, a mely után olyan jól esett akkor — pityeregni. Elmosolyodik ennél a reminiszcenciánál a Jérfi, pedig hiszen Ő kapta azt a csókot gyerekkorában, mikor a negyedik gimnázium befejezése után elvitték a messze fővárosba a tehetősebb rokonok, hogy a nyugdíjból tengődő édes anya terhén könnyítsenek, s embert csináljanak a szegény sorsban elhalt rokon — a volt falusi jegyző — fiából. Az a csók volt a bucsúcsókja attól a kicsi kis szájtól, a ma már annyira ünnepelt Hodossy Ilonkától, a nálánál alig egy pár évvel fiatalabb régi kis játszótárstól. Ez a csók égeti még s talán még most is jobban érzi azt, mint azt a másik csókot, azéde anya bucsúesókját. Emezt már visszaadta most a viszontlátáskor, de, amazt ... ki tudja, lessz-e módja valaha reá, hogy visszaadhassa !'! Végre maga is megunja a hosszú tűnődést, odaáll a töpörödött, őszhajú matróna mellé s a most egy kissé sápadt, de e mellett az igazi férfias önérzet minden nyomát magán viselő férííarc olyan meghaló ellentéte annak a másiknak, a szenvedéstől, a nélkülözésektől korán elöregedett asszonyarcnak. — No meséljen hát valamit, édes anyáin, a mi kis falunkról, az ismerősökről! Csendes sóhaj fakad az öreg asszouy kebléből, aztán mintha a zokogás fojtogatuá, szakadozott hüppögéssel veszi sorra az ismerősöket, először is a szegény elköltözőiteket, azután az élőket szedve sorra, mindenkiről elmondja a sok apró, egyszerű történetet s csak a vége felé, mikor már nem kell attól tartani, hogy elcsuklik a sírástól a szava, akkor hozakodik elő Hodossyékkal, a legvégén pedig — mintha bizony az már nem is az elmondandókhoz tartoznék — említi fel, hogy eladó lány lett ám már az Ilonkából is, csakhogy roppant nagyúri dámává fejlődött s bomlik utána az egész mecsekalji fiatalság. Vőlegénye is volt már vagy három, kérője pedig most is vau tizenhárom, de biz' alaposan kiebrudalta valaraenuyit, pedig a Csermőy gróf is megkérte, ahhoz se ment hozzá, mert megtudta, hogy a gróf a hozományból akarta a birtoka hibáit kire perálui.