Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-02-26

Ne azt a tanárt dicsérjük, kinek tanítványai valódi orátor módra szavalják a tankönyvet, mert az nem jól teljesítette feladatát, az ÍI könnyebb vegét fogta a dolognak, hanem azt nézzük: képesek-e előadni valamit a tanulók értelmesen a, maguk, szavaival? Ezt pedig esak azzal a módszerrel eszközölhetjük, a mit a józan ész, meg az Utasítások is ajánlanak. Nem a leckefeladás, nem is a magyarázgatás a célravezető módszer, hanem az, mely: „A tananyag megfelelő elsajátítását, helyes megértését és pontos emlékezetbe vésését, maijában a tanítás folyamában, az iskolai órán eszközli, vezető és útbaigazító kérdésekkel a tamilok gondolkodását keltve és irányozva". Ez a módja a tanításnak, természetesen sokkal nehezebb a tanárra nézve, dc eredményeit tekintve össze sem hasonlítható más módszerekkel. Ha túlságba visszük szinte a tanár túlterhelésére vezet, mert minden órára gondosan elő kell készülnie, de még ez se:n nagy baj. Nagyobb baj ennél az, hogy népes osztáosztályokban, sok tanulóval szemben nem, vagy esak roppant nehézség árán valósítható meg. Azért teljesen még sem mellőzendő: valósítsunk meg belőle annyit, a mennyit a viszonyok és körülmények között megvalósíthatunk, már ez is roppant nyereség. Még népes osztályokban is könynyebb ezen módszer mellett a ügyelem ébrentartása, az így, közös munkával szerzett ismeret pedig maradandó, maradandóbb minden más módon szerzőit ismeretnél. Megvan az az előnye is, hogy a tanulók fel vaunak mentve az otthon végzendő sok munka alól, legalább annyira, a mennyire ez lehetséges, mert rajzolni p. o. mégis esak kell otthon is, noha teszem a sok térképrajzol tatás, mit sokszor halomszámra készítenek a növendékek, hogy egy-egy növendékre 10 is jut, sőt több is, e téren is mellőzendő. Éppen így a házi feladatok is, mert ismeretes az a sok visszaélés, mely készítésükkel jár; ismeretes azok kétes értéke, sokszor jellemrontő hatása. Igaz, hogy a mai óraszám is akadály a helyes módszer teljes keresztülvitelére. Az a IS—20 óra, a mit az iskolában tölt hetenkint a tanár, magában véve még nem is volna sok, de a házi munkássággal, a gondos előkészülettel ez megháromszorozódik, úgy, hogy átlag 10—12 munkaaróra jut egy-egy napra s ez szellemi munkából elég, szinte sok. De már akkor feláldoztuk m. gunkat, mikor a tanítói pályára léptünk, tegyünk meg hát mindent, hogy életünk sikertelen ne legyen. Inkább mi legyünk túlterhelve, mint tanítványaink, a a kiknek testi és szellemi épségét veszélyezteti a túlfeszített munka. A sok esencvész, pápaszemes, lézengi) iijú sok tekintetben az iskolára vethet, mely annak idején, mikor legnagyobb szüksége lett volna az egészséges fejlődésre, agyongyötörte. Igaz, hogy az élet sok ismeretet kivan, de tartsuk kötelességünknek, hogy ezt minél könnyebb módon közöljük tanítványainkkal, ne tanítsuk őket agyon, mert az élet egyebek közt erős, egészséges testet is kivan. Ilyen s hasonló szempontokból nem tartom én a miniszteri rendeletet „igazságtalan leckéztetésnek'', sőt, amennyiben tudom, hogy sokban hibázunk tanítványaink testi és szellemi épsége ellen, nagyon üdvösnek és helyén valónak tartom. Csak aztán az a fő, hogy foganatja legyen. Ugy ne járjunk, mint az egyszeri orvos, ki rakásra irta betege számára a recepteket, de meg nem csináltatott egyet sem. Hajtsuk is végre! Údvösnek és helyén valónak tartom, mert igaza van, hogy: „Egyes középiskolák tanárai még a hétnek egyetlen szünnapjára, a vasárnapra is oly sok megtanulni való anyagot, házi Írásbeli feladatokat, rajzokat stb. adnak fel, hogy a tanulóknak még ezen a napon sincs módjukban a családdal való bensőbb érintkezés, vagy a fáradt elmének nincsen szórakoztató foglalkozással, vagy üdüléssel való megpihentetése . . ." Legyünk igazságosak, ne legyünk túlságosan érzékenyek. Lássuk be, hogy tökéletes munkát nem végzünk, hogy sokat hibázunk; igyekezzünk kevesebbet hibázni, mert mi neveljük a jövendő Magyarországot! . . . Faragó János. A vöröskereszt-egylet közgyűlése. — 18i)S). február 1U. — A vöröskereszt-egylet pápai fiókja folyó hó 19-én délután 3 és v

3 órakor tartolta meg ez évi rendes közgyűlését a Jókai-kör helyiségében. A közgyűlésen, melyen benyressy Ferenc dr. főispán 6* Weiter Kezsőué úrnő társelnökök elnököltek, számosan vettek részt az egylet tagjai közül; különösen azonban kedves hölgyeink tettek ki magukért, kik szép számban megjelenésükkel fényesen megmutatták a jótékonycélú egylet, annak ügyei és működése iránt való meleg érdeklődésüket. Ott láttuk az elnökök, Pentz József és Kluge Károlyné alelnökök, Stcinberger Lipótné pénztárnok és Köt innaly Béla jegyző, mint a tisztikar tagjain kívül Galamb Józsefné, özv. Kiss Lászlőné, Kiss Vilma, dr. Kövi Józsefné, özv. Kreislet- Józsefné, Mészáros Károlyné, özv. Marinezer Antalné, Pentz Eliz, kiült Józsefné, Sz. Galamb Böske, Svoboda Veneelné, -Wittmann ígnácné úrhölgyeket és Barthalos István, Ka/iossy Lucián dr, urakat. A közgyűlésről, melynek a tisztikar és választmány az egylet tavalyi működését illetőleg a szokott szép eredménnyel számolt be, tudósításunk a következő : benyvessy Ferenc dr., elnöktársa: Weber .Rezsó'né úrnő nevébeu is, a megjelentek szívélyes üdvözlése után a közgyűlést megnyitja ős a jegyzőkönyv vezetésére Körmendy Béla egyleti jegyzőt, a jegyzőkönyv hitelesítésérc pedig özv. Kiss Lászlőné és Kluge Károlyné úrnőket kéri fel. A napirend első tárgya Steinberger Lipótné úrnő pénztárnok 18í>H. évi számadásainak előterjesztése volt. A számvizsgáló bizottság által felülvizsgált és mindenekben helyesnek talált számadások szerint az egyletnek a mult évben ö8(> frt 23 kr bevétele és ugyanannyi kiadása volt. A bevételi tételek a következők: 1. 193 tag díja 1898-ról 1 írtjával 193 frt, 2. iN'JS. február 21-iki jelmezestély jövedelme 139 frt őö kr, 3. egyleti tőke takaréktári kamata IIS frt öli kr, 4. az egylet javára tett adományok 38 frt, ö. 1897. évről hátralékos tagdíjak 3 frt, ti. takarékpénztárból kivett összeg 94 frt 12 kr, összesen öSii frt 23 kr. A kiadás következőleg uszlik meg: 1. 1898. évi tűzifasegél

vre kiadatott 124 frt, 2. Erzsébet királyné szoborra és alapra adomány öt) frt, 3. mihályházai tüzkárosultaknak lő frt, 4. egyleti szolga fizetése 20 frt, T). vegyes kiadások .'3 frt 12 kr, 15. a központi igazgatóságot illető hányad 98 frt, 7. takarékpénztárba helyezett összeg 270 frt 11 kr, összesen Ő8G frt 23 kr. Az egylet vagyona 1^98. Ovi dec. hó 31-én 281") frt ")2 krt tett ki, mely a pápai takarékpénztárban két betéti könyvön van elhelyezve. 1897. év végével az egyleti vagyon 2033 frt .">3 kivolt, az 1S98. évi vagyonszaporulat tehát 1*1 frt 99 kr. A közgyűlés a számadásokat egyhangúlag elfogadta és a felmentvényt tfteinhrryrr Lipótné pénztárnoknak köszönete kiíejezé.-e mellett megadta. Ezután Körmendy Béla jegyző felolvasta az 189S-iki egyleti év főbb mozzanatairól készített és a központi igazgatósághoz kühlen 1 ő évi jeh-nté.-ét, melyet azon módosítással fogadtak el, hogy az 1*9*. mindenben. Akkor is, midőn az Agatha ajtaján belépett, valami kóborló útjából jött haza. Nem is tudta mi történik itt s csak úgy belecseppent egyszerre a jóba, a miért a többi Tokodiak már majdnem egy év óta küzdenek egymás mellett és egymás ellen. Egyébként ő sem volt sokkal különb, mint a többi Tokodi. Legfölebb annyiban különbözött tőlük, hogy nem marakodott volna velük a vngyouérl. Soha se szerette a pénzt. Es éppen azért, mikor már mindenét elverte itthon s nem volt már mit csináljon, kiment Parisba s beállott a fraucia hadseregbe, küzdeni az afrikaiak ellen. Akkoribau nagy divat volt ez. Nos, hát innen is hazajött szerencsésen és még hazajövetelében is jól megválasztotta a percet is. Különben volt benne férfias bátorság, keverve könnyelműséggel. Érezni is tudott, persze a maga módja szerint. Mert ha a feketéket keresztül szúrta a kardjával, azt épp' oly könnyű szívvel tette, mintha egy narancsot hámozott volna meg, de ha keresztül lőtték a lovát a harcban, bizony megsiratta. Mind ennek persze nem ő volt az oka, hanem a ferde nevelés, a melyben részesült. Bizonyára hasznavehető tagja lett volna a társadalomnak s bizonyára sokat használhatott volna hazájának, embertársainak, ha már gyerek korában nem azzal tölti az idejét, hogy páuyvával fogdossa ki az apja méneséből s legszilajabb csikókat n azokon nyargaljon naphosszat. Ilyen volt Tokodi (labor, az Agaiba vőlegénye. S ez az ember szerencsésen átgázolt minden cselszövényeu, minden elejébe vetélt csapdán egészen a lakodalomig. S Agatha mindössze kétszer látta addig. S bizony lakodalom után is alig látta többször. És még csak ezután kezdődött meg a dáridó a kastélyban. A kedves rokonok az újdonsült férjjel alaposan felforgatták azt. S járta a mulatság éjjel-nappal. Ha az egyik cigáuybanda kifáradt, hozattak mást, de nem volt szabad muzsikaszó nélkül lenni. Csak természetes dolog volt, hogy a kártyának nagy szerepe jutott. Hanem ennek is végét kellett vetni. Most már a jövőre gondoltak a Tokodiak. Eddig az volt a céljuk, hogy elválasszák a férjet a feleségétől, de mégis megtörténhetik, hogy a férj megsokalja a dolgot s egyszerre kiteszi a szűröket és a felesége után néz. Hát megint csak eleshetnek a vagyontól, ha Tokodi Gábornak örököse lessz. Tenni kellett s tettek is. Volt közöttük egy spadassiu, a ki egész életében egyebet nem tett, csak párbajozott. A ki nem egy embert juttatott a kardja hegyével, vagy a pisztolya golyójával oda, a hol „szebb az élet, tisztább a lég". Ezt kellett össze veszejteni Tokodi Gáborral. A többi magától jön. Aztán majd Agatha is megunja az örökös harcot s inkább megosztozik velük. És a spadassiu megkínálta a kedves rokont egy kitűnő csempészett szivarral s egy játszmával csak úgy kettesben, de nem valami aprópénzben. Tokodi Gábor mindenhez érteit a világon, csak a kártyához nem. G egyenes ember volt; könnyelmű, léha, de tiszta. Hanem annál jobbau értett a másik hozzá. Nem sok idő kellett s Tokodi Gábornak már elúszott vagy 20.000 frtja. Több pénz nem volt nála. — Hozom, mondta. Szokták ezt így játszani. Az ember előveszi a névjegyét s ráir egy összeget. Készpénz az is. De a spadassin nem fogadta el. — Készpénz beszél. Aztán gúnyosan nevetve hozzá tette: — Hanem a feleséged egy csókjáért tartom! Úgy sem én leszek az első. Tokodi Gábor erre a nehéz szóra, mint egy vadállat ugrott fel a székéről s dühében a kezébeu levő egész csomag kártyát odavágta az ellenfeléuek arcába oly erővel, hogy a vér kiserkent. Aztán felkapta a súlyos széket, hogy ott nyomban leüsse a nyomorultat. De megakadályozták. S másnap a spadassin keresztül döfött szívvel, halva maradt a küzdtéren, de az ő kardja egészen átszúrta a Tokodi Gábor nyakát. Hanem ő még nem volt meghalva. És Tokodi Gábor mégis igaz férje volt hát Tokodi Agathának.