Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-11-12

Huszonhatodik év. 46. szám. 1899. november 12. •Hl v » PAPAI LAPOK Pápa varos hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hlrdetúsl dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: E»ész évre 6 frt, félévre l-i frt, negyedévre 1 frt 50. Esyes szára ám IG lrr. Harangozó tanítók. A múlt heti számban hírt adtunk már a pápai esperes-kerület róm. kath. tanítóegyletének október 26-án Ugodban tartott közgyűléséről. Elmondtuk, mint alakúit meg a tisztikar ; milyen sikerűit előadást tartott a földrajzból Tulipán Zsigmond diósi tanító ; mennyire sajnálandó, hogy Adler Gizella kisasszony, az iharkuti tanítónő, nem jött el, hogy megtartsa gyakorlati előadását a beszéd- és éltelemgyakorlatokból, és milyen lelkesedéssel mondotta ki a közgyűlés, hogy könyvtárát az olvasókedv fokozása céljából az egyesület szerény anyagi viszonyaihoz képest gyarapítja. A kik véletlenül emlékeznek a rövidke hírre, talán észreveszik, hogy mindez már benne sem volt. Nem volt benne, mert a hivatalos értesítés, mely bennünket a közgyűlés lefolyásáról tudósított, a szerkesztői munka utolsó órájában érkezett hozzánk és ez a hivatalos értesítés olyan részleteket is tartalmazott, a melyeket hamarjában legjobb szert ttunk volna örökre eltitkolni olvasóink elől. Úgy akartunk tenni, mint az anya, a ki féltve titkolja idegenek eló'tt, hogy rossz a gyermeke, de végre is be kellett látnunk, hogy ti gyöngédség bizonyos körülmények között bűn és a hivatalos értesítésnek eddig eltitkolt részét is ezennel közreadjuk. Ez a rész így hangzik: «Ujolag kimondtuk, hogy testületünk tagjai szabadulni akarnak a harangozástól és templomszolgai teendőktől ; ez iránt ismételten kérvényezni fogunk báró Jlornig Károly püspök úr ő nagyméltóságánál, mert valóban idejét múlta már az, hogy a tanító a 19. század végén is szolgai munkák végzésével legyen kénytelen kenyerét megkeresni.» A pápai esperes-kerület ökonómiája tehát mindenesetre megható. Harangozó, templomszolga és tanító egy személyben : ezért a bámulatos takarékosságért a fináncminiszter is megirigyelhetné az iskolák fenntartó testületét. Nem tudjuk, kapuak-e fizetési pótlékot a tanítók a harangozásért és templomi szolgálatokért, de akár kapnak, akár nem, a tanítót szolgává alacsonyítani nem szabad. A harangozás kétségtelenül szép dolog és bizonyára Istennek tetsző cselekedet; ifjú diákgyerekek néha-napján meg is vesztegetik a harangozó bácsit, hogy ők is megránthassák a nagy kötelet, de azért a harangozás még sem olyan valami, a mit a tekintetes és nagyságos urak alig végeznének el, nem is szólva a méltóságosakról. Már pedig a tanítót nem szabad a gyermekek szemében lealacsonyítanunk, és ha az egyszerű földmíves nép gyermekeit tanítja, akkor annál kevésbbé. Elmondjak, hogy milyen nehéz a tanító hivatása ? Elmondjuk, hogy milyen szeut ez a hivatás? A kik tudni akarják, azok úgy is tudják és a nélkül, hogy a közművelődésről tennénk bővebb említést, egészen nyilvánvaló, hogy főképpen ott, a hol a szülők sanyarú anyagi helyzetüknél fogva csak keveset foglalkozhatnak gyermekeikkel, sem erkölcs, sem tisztesség, sem becsület nincs a tanító verejtékes munkája nélkül. Hiszen a tanítói állásokat mind olyan férfiakkal és nőkkel kelleue betölteni, a kik nemcsak tudás és képesség, hanem jellem és a hivatásra való hajlam és kedv szempontjából sem hagynak hátra semmi kivan ni valót. Szó sincs róla, ez gyakran lehetetlen az anyagi viszonyok miatt, de a hol a tanítók és tanítónők a csekélyke fizetés mellett is nagy ambícióval és kedvvel dolgoznak, ott annál inkább meg kell becsülni őket. Ime, a pápai esperes-kerület tanítói és tanítónői összegyűlnek közgyűlésekre, elmondják egymásnak a tanítás körül szerzett tapasztalataikat, bővítik az egymás tudását, könyvtárat Kzerwznek az ő szerény képességeik szerint és ezeknek a derék embereknek nagy munkájuk és nehéz feladataik mellett még szolgai munkálatokat TÁ R C A. Pályaudvaron. Zsibongó nép a csarnokokban Közlük mi is, szép kedvesem! Könnyezve^uézem édes arcod, Készülten hangodat lesem 1 Néhány perc még s nem látlak többé, A vasparipa elragad, Szegény szivem búbánatával Megint csak egyedül marad! A cseugetyú'szó gyászharangként Reszketteti meg bús szivem, Hogy többé nem szabad szivemnek Édes nyomodba lépni sem 1 A kocsiba magam emellek! Oly édes, édes e teher! Itt ringatnálak hű ölemben, De menni kel), de menni kell f Egy bucsúcsók, talán utolsó! Utána egy szelíd mosoly, Fütty hallik, bűsan visszalópek S a vonat indul, zakatol. A kocsi ablakán kihajlik Még pillanatra alakod, Felém távolból integetve Egv ideig kendőd lobog. Takarja a vonatot aztán A távol, mely egyszerre kék. Vájjon nem vitte el szerelmed Örökre a szárnyas kerék V Varsányi Gyula. Az automobil. Vagy hat évvel ezelőtt néhány párisi és idegen hírlapíró ült a (rymnase-szinház közelében a párisi boulevard egyik vendéglőjének asztala körül kellemes beszélgetésbe elmerülve. Ekkor valaki a társaságból hirtelen azt a kérdést vetette fel, vájjon miképen fog kinézni ötven év múlva a diadalív környéke. Egy pillanatra valamennyien elhallgattak és ki-ki képzeletében felidézni igyekvők a jövő képét. Majd így szólt az egyik újságíró: „Én azt hiszem, bogy a ló el fog tűnni az utca képéből." Természetesen ez akkor úgy hangzott, mint egy vidám paradoxon. A jövőnek széles a háta, felköthetjük reá minden álmunkat. Akkorában rövid idő eló'tt a kerékpár tűnt fel diadalmasan az utca forgalmában s ebből következtetett a bulevard prófétája, midőn a ló letűnését jósolta. De tényleg <>ly l''h>'t('llen volt-e e jóslat beteljesedé-H>, mint ahogy az akkor az első pillanatra látszott? Mi lehetetlen van abban oly korszakban, nifdy az emberiséget a vasutakkal, a távíróval, a távbeszélővel és az e ó'nek villamosság által való átvitelével ajándékozta meg? Az ember, „a természet koronája" mindinkább már gépek által hclyettesíttetik; miért ne történjék ez a lóval is''. Amaz ötven évhez, a melyről akkor sző volt, még hiányzik negyvennégy, de a ki ma megáll a diadalív környékén és végigtekint az Avenue de la grandé Armée-n, azt fogja találni, hogy a jóslat gyorsabban teljesedett be, semmint azt akkor ama bohém társaság sejtette. A közúti gőzvasut kocsijai minden oldalról gyors egymásutánban robognak végig ezeu a útvonalon, a kerékpárosok részére aszfalttal borított külön utat készítettek és számtalan automobil robog keresztül a boulogne-i erdő rácsos kapuján. Az omnibusz elé fogott három nehéz ]:>ej és az életunt fiakkeres gebe e sokkal modernebb forgalom közepette a szerény elszegényedés benyomását teszik az emberre. A kocsisok lealázva ülnek a bakon; rczignációval nézik, hogyan előzi meg Őket a kerékpár, egy motoros háromkerekű, majd pedig egy ló nélkül elsurranó kocsi, mely kissé kellemetlen szagot hagy maga mögött, de zajtalanul száguld előre . . . Szinte látja itt az ember, hogyan gyűri le egy újabb kor a régit.