Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-10-22

ez csakis a jótékonyság gyakorlásának mikéntjére vonatkozik és semmiképen sem akarja azt jelenteni, mintha keveselnők azt, a mit a szegények érdekében lettek. A városnál azt kell leginkább hibáztatnunk, hogy a szegénysegélyezés legnagyobb részben készpénzzel történik. Már számtalanszor kifejtettük, hogy a gazdálkodáshoz nem értó' szegény embernek pénzzel való segítése mennyire káros só't veszedelmes, s a ki valaha csak a legkisebb érdekló'déssel viseltetette dolog iránt, az bő tapasztalatokat szerezhetett magának arról, hogy a készpénzzel való segélyezés az alkoholizmus terjedését mozdítja elő, s így csak növeli azokat a veszedelmeket, a melyeknek megszüntetésére vagy enyhítésére volna hivatva. De ez még csak az eggyik baj, a másik és nem kisebb baj pedig az, hogy ezt a szegénysegélyezést a városházán bürokratikus úton csinálják. Évről-évre felállítanak bizonyos rubrikákat; megállapítják, hogy hány szegényt fognak az első, hányat a második és harmadik osztályba sorozni, mindegyikhez készítenek szép rovatos lajstromokat s ezektől azután semmi áron el nem térnek. Hát bizony a szegény ügyet nem lehet bürokráciával igazgatni s rubrikázofct ivek vonalai közé szorítani! Hiába állapítják meg előre, hogy húsznál több első osztályú (heti 1 frtos), meg hetvennél több harmadosztályú (heti (50 kros) szegényt nom segélyeznek, de mi haszna, ha. jön egy rossz eredményű aratás vagy a szokottnál keményebb (él, a melynek hideg szele, hava egyezerre összedöníi a szépen vonalozott egyen es ru bri k ák at. Jótékony egyesületeink ebben a tekintetben sokkal helyesebben járnak el s jobban alkalmazkodnak a segélyezés mérvének megállapításában a. változó körülmények felidézte szükség fokához, de egyesületeink eljárásában meg az a hiba, hogy mindegyik a többi társegyesülettől függetlenül működik s így elég gyakran fordulhat elő, hogy ugyanazon a helyen több egyesület is nyújt segélyt, a nélkül, hogy tudomással birna eggyik a másikról s így esetleg a szükséget meghaladó segélyezés történik. Természetes, hogy az ilyen dolog mindig a másutt előforduló igazi szükség rovására megy, miért is a szegényügyi reform eggyik feladata az, hogy a különböző egyesületek közt a jótékonyság gyakorlásának nagy művénél a munka felosztás üdvös elvét érvényesítse. A segélyezés eszközét illetőleg szintén jobb az egyesületek eljárása., mint a városé, mert a pénzzel való segélyezés csak kis mértékben fordul elő, s ha ennek ellenére sem tartjuk teljesen kielégítőnek az elért eredményeket, ennek oka csak ismét abban van, hogy az egyesületek mindegyike a többiekre való tekintet nélkül működik. Az egyesület vezetőinek ugyanis ily körülmények között nem lehet meg a város összes szegényei felett való áttekintésük, s így egyrészt nem is áll módjukban, hogy megtalálják a segítségükre méltán rászoruló igazi szükséget, másrészt pedig a magukban véve üdvös és praktikus segélyezési módok hatása nem érvényesülhet. — Ex omnibus alicpiid, ex toto nihil, ez a legtalálóbb kritikája egyesületeink humanisztikus működésének. Iparosok gyűlése. J Vége van az iparosok Kolozsvárott tartott két napos kongresszusának. Háromszáz ipartestület ' képviselői vettek részt beuue. Meggyőződhettek I arról, hogy az iparos osztály bajai immár meglehetős ; alapossággal és részletességgel kifojtvék, s most az orvoslás kell hozzá. Ks pedig mindegyik részről. A kormány segítségére nagy szükség van. Tőle várják az ipartörvény revízióját, anyagi , támogatást a magyar ipar teehnikni fejlesztéséhez és az érdekképviseletre hivatott ipartestületek , hatáskörének kibővítését. Az ipartörvény revíziójában a túlságos iparszabadság megszorításától várja a kisipar, hogy a szaktársak versenye mellett még az ipari készültség nélküli vállalkozók káros versenyétől szabaduljanak. Az iparfejlesztés előfeltétele az iparosinasiskolák gyakorlati átalakítása, középipariskolák létesítése, külföldi munkagépek meghonosítása, esetleg közvetítése. Az ipartestületek hatáskörének kibővítésében az a vezérelv, hogy az ipari kihágások is minden fórumon ipari szakhivatalokhoz tartozzanak, így elsőfokban az ipartestület, másodikban a kamara,, harmadikban a minisztérium, döntsön. Ez a törekvés a mai rendőrhatóságoktól való általános idegenkedésben leli magyarázatát. Az ipartörvény és időközi rendeletek a rendőrkapitányságokban és szolgabiróságokban a közigazgatásnak azt a szervezetét vélték megtalálni, a mely a mindennapi élet gyakorlati tanúságai szerint idomítja át a törvény magyarázható szakaszait, sőt oltalmat és vezetést nyújt az iparos osztálynak érdekeik előbbreviteléhez. Erre a feladatra a mai rendőrhatóság képtelen. A közönséggel ellenlábas a magatartása, mindenkit abból a szempontból néz, hogy melyik törvényszakasz vagy szabályrendeletbe ütközik a járása, mikor büntesse vagy jelentse feil. Az iparososztály sok tekintetben felügyelete alá tartozik, még több az alkalom a fölösleges zaklatásokra. Iparosaink félnek is a rendőrségtől, mint az ördög a tömjénfüsttől. A törvényben kijelölt eggyik oltalmuk tehát elveszett, oda a saját jószántából iparos nem fordul. Megérthető tehát, ha a rendőrhatósági beavatkozástól magukat mentesíteni kivánják. Hogv saját ügyeikben szigorú eljárásra képesek az erkölcsi felelősség tudatában, arra elég példát ad a régi eéhrendszer. Az iparosok életrevalóságától, ügyeik iráni szeretetétől szintén sok haladás függ. Első rörvénve legyen az iparosnak az összetartás és a kitartás. Összetartás vitális érdekei mellett és kitartás a küzdelemben. Az összetartásról fényes eredménveket hirdetnek az angol és német iparosok szövetkezetei, miket a gyáripar versenye ellenében közös műhelyre, gépfelszerelésrc, anyagbeszerzésre, raktárfelállítására szerveztek. E helyeken hatalmassággá fejlődött a kisipar és vagyonosodást, jó módot jelent az iparos mesterség. Természetesen nem egyszerre állt be az átalakulás, krajcáron kezdték a takarékosságot, forintokat raktak össze ezéljaik elöbbrevitelére, magánkényelmükben a későbbi vagyoni gyarapodás és megelégedettség reményében önmegtartóztatástól sem Keni kérem én viszont szerelmedet, Elég, ha látom bájos képedet, E képet, mely miként a szent Szűzé, Ki szívemből nyugalmam elüzé, Oly édes, bájtig olyan isteni, Hogy méltó lessz érette küzdeni !" „Szegény barátom, bubi, sajnállak én, Látom, mi mély érzés vezet felém, De rajtad én már nem segíthetek. Miitassam-é e nagy nehéz sebet'! Az anya isten hétből vérezek, Nekem csak egy van, hajh az is elég! O, szenvedek kimondhatatlanul, A seb, mely éget, mely sorvasztva dúl, Örökre tart, míg élek, mindörökre, Sebesült szívvel röghöz tart lekötve. Hű, jó szíved megérzi, hogy mi bánt, Légy irgalmas szegény beteg iránt." Az ifjú sápad, tüzet szór szeme, Minő' csodás káprázat van vele . . . Hiszen az Isten-anya képe ez, Kit most százszor í'ényesb sugár övez! Az arc . . . e mélabús, fájó vonás, Eu Istenem, hogy is lehetne más; Aliként amaz, i'igy ez sem az övé, (), most más érzés vouja már felé; Megértve már a fájdalom nyila : Üdvözlégy, ó üdvözlégy Mária! IV. „Hadd szentelem bús éltein a magánynak, Téged, nagy Asszony, mint Istent, imádlak, Már értem éu fájdalmas képedet, Ki emberekért elvérzett keresztfái), Megdiesó'ülve mennybe szállá aztán, Annak vagy anyja, ó már értelek ! A míg arcodnak báját láttam, érzem, Örült módjára önszívemet vérzém, Majd elbolyongtam gyógyulás után, Keresve azt, a kit szabad szerelnem, Hogy emléked így el lehet feleduem, Es feledést kerestem én csupán Es ím, az egyedüli, kit találtam, A legszebb, legjobb egész nagy világban, Mint Mária, úgy szenved a szegény, Méltatlan bántja sors gúnyja kegyetlen, Szép arcén fájdalom honol szünetlen, Mélységes bánat drága, jó szivén. Térjen megszállás hát szegény szivembe, O égi anya, fönn a tiszta mennybe, Már értem én fájdalmas arcodat, Ki elpártolt te. tőled gyermekésszel, Ábrándját maga tépte szerte széjjel, En szűz anyám, jó lélekkel fogadd ! Kincs már keresni semmi a világban, A nemes lelkek szenvednek, beláttam, Szenved az ég legigazabb fia, Ó nyugtasd éltét legalább az egynek, A kit emiékim soha nem felednek : Üdvözlégy, ó üdvözlégy Mária! Sebestyén Károly. Mementó morí. A i.Pápai Lapok* számára irta: Ilma. Az örökkévaló Isten nevében, egykori szerelme emlékére kérem, ne dobja félre e kuszáitan rótt sorokat. Esedezem, legyen még egyszer irgalmas irányomban, legyen könyörületes a haldoklóval szemben. Lássa Kálmán, én kérek magától irgalmat, én, a ki könyörtelenül széjjeltéptem házasságunk kötelékét, megszégyenítettem, meghurcoltam és sárba tapostam a Szelestey név becsületét, megsemmisítettem a legnemesebb lelkű, a legszeretőbb férfiszív boldogságát. Es mindezt miért?. . . Hogy a magához fűzött köteléktől megszabadulva teljesen annak a férfiúnak szentelhessem életemet, szerelmemet, a kit még 1 eáuykoromban imadtam. Öt imádtam és magához mentem feleségül) mert . . . maga jobb part? volt nálánál. () mily ostoba gondolkodás az, hogy a szív felejt. Két évig rejtegettem titkomat, bűnömet. Mert vau-e nagyobb bűn annál, mintha visszaélünk az önfeláldozó férfiszív bizalmával és szeretetével? Hűséget és 'szeretetet esküdtem az oltár eló'tt magának, holott tudtam, hogy egy más férfiúnak a képe él szívemben. Van-e nagyobb nyomorultság, nagyobb hitványság ennél? . . . se--