Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-08-20

Huszonhatodik óv. -34. szám. auinisz 20. PÁPAI LAPOK. Pápa város hatóságának cs több papai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Kogjolenlk minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 85fi Kiadóhivatal; Goldberg Gyula papirkereskedése, FC tér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS EHDRE dr. Ä király Pápán. Ycszpréinvárinegye, főispánja r napokban ,'rlesítclte Vápa váron polgármesterét arról, ''•,»,/// 0 császári és apostoli királyi Felsége •jptemher hó lH-án [szerdán) a környéken irtandó lorassági hadgyakorlatukon részt sriini méltóztatik s e régből a Felséges L'r • ml/felt napon reggel /'óra 10 porkor Pajtára • k:ik. A pályaudvaron a iiiagnar kormány és íniicgye nevében Fenyvesig Ferenc dr. főispán .-ári ti üdvözlő beszéddel fogadja. Az érkezésnél a vármegye alispánja, •.ilainiut az összes helyi hatóságuk főnökei, < ráros és a kerületek orsz. képviselői hira'! Ihol jelen lesznek. .1 Felséges Ur a pálgandrarról közvt-t'/7 a hadggnkorlat szint erére híjtat. A hadgyakorlat végével a Felséges Vr - pápai pályaudvarra tér vissza, honnan az Ivari különvonat d. a. óra tájban visszaidal. A búcsútisztelgés elmarad. Szent István-napi örömhírnek ennél ••illhet és kedvesebbet nem kaphatott volna ;'.ipa városa. Apostoli királyunk, szent István koro• újának méltó viselője, a magyar népnek gaz Atyja, ezúttal először tünteti ki az ''.szagnak egyik legmagyarabb városát magas ; ítngatásával. Városunk lakosságának meg kell ragadnia az alkalmat, hogy szivében élő lojalilá-1 sáról a legfényesebb módon tegyen tanú-1 bizonyságot. j Elvárjuk városunk polgármesterétől, a tanácstól és minden intéző faktortól, hogy oda fognak hatni, hogy dicsőségesen uralkodó királyunk pápai fogadtatása külsőleg is kifejezésre juttassa a Felséges Er iránt e város lakóinak s/ívét eltöltő mélységes szereletet és alattvalói hódoló ragaszkodást. Pápa jövője. Irta: Hegedűs Lóránt dr. Szent István éjszakáján álmodni szokás. Tündéreket látnak ilyenkor az álmodók, világhíres csodákat és a messze jövőnek káprázatait. Miért ne álmodjunk mi is városunkról, Pápa jövőjéről ezeu az éjszakán és emeljük fel szemünket a jövendőbe azzal a sóhajtással : hátha meg tudnók mi építeni a jövendőnek ezt az épületét ? Sokszor gondolom, hogy Pápa ma nem foglalja azt a helyet, ti melyet akár múltjánál, akár földrajzi fekvésénél, akár lakosságunk intelligenciájánál fogva kiérdemel. Ha ezt az igazságot nem valljuk be, talán onnét van, mert a múlt hagyományai, a történet ragyogása szemünkbe sütnek sokszor és a régi ábrándok takarElöüzetcsck és hirdetési dijak a lap kiad ó hivatala h u z küldendő k. A lap ára: Egész évre ti frt, félévre .'t frt, negyedévre l frt 50. ják el látásunk elől a kérlelhetetlen jelent. De a hányszor megszólal bennünk a józan igazságnak szava, annyiszor meg kell ismernünk azt, hogy új időknek új csodái nyilatkoznak meg körülöttünk s hogy mindaz elenyészik és hátul mariid, a ki nem nyújtja ki mind a két kezét a modernség fölszabadult nagy erői felé. A kérdés nem lehet kétséges, még habozni sincs idő, mert szentimentálizmust, nem ismer a kílzködő világ és úgy csap le ránk, mint a gőzkalapács acélpürölye, hirtelen, egyszerre, váratlanul, azt kiáltván : akartok-e jönni a rohanó idővel '! I Akarunk és bízvást akarhatunk, mert bizodalmunk Pápa erejében gyökerezik, mely mindnyájunknak reményi és kedvet ; ád. A mint meg van ez a bizalom bennem, úgy azt hiszem, meg van mindnyájunkban és lobogva gyújtja föl reménykedésünket ; az iránt, hogy azt a helyet, a hol az orszá1 got szelő vasút csomót alkot, a hol a Bakony fát, a Tapolca vizet s az iparkodó (s részben kisiparában kenyér nélkül maradt; lakosság izomerőt kinál, ezt a helyet a születő nagyiparnak meg kell találnia. Ez a hely pedig Pápa az ő szolid rendezettségével, ha eddig nem létezett volna, talán most alapítanók meg a nagyipar kedvéért. Mert a nagyiparról szólok, a melynek ránk kell virradnia, míg a kisiparnak megmentÖszi rózsa. Azt mondják: annyi üde rózsa Nyitotta kelyhét most a nyáron ; Ah eltűnt annyi pásztoróra . . . Csak nekem kellett őszre várnom. Nekem kellett gyászf'átyolt öltve Bolyongni zizegő avarban. Ah, úgy sárgult reményem zöldje, Es annyi álmot elsirattam. És visszasírtam, visszavártam Sugarát egy eltűnt tavasznak. Jer ah, az őszi hervadásbau Mosolyod még rózsát fakaszthat. Tudom, kinyilsz még, uem csalódom, Legszebb, legmúlóbb őszi rózsa; Harmatként csillog rajta csókom Találkozóra — búcsúzóra. Bflikolth. A kegyetlen harc. — A cPápai Lapok* tárcája. — | Irta : Regőol ?'Bxnor; Győző. Az emberek mindig csak magukról bes/.élnck és irnak, mintha csakis ők volnának e földön, vagv '• legalább is érettök minden. Engem a természet igé- J zetes erővel köt le, tágranyitott szemmel lesein a mozgó bogarat a földön, gyönyörködöm a széltől : ingó virágban s vizsgálom a tarka-csíkos köveket, j Eleinte féltem a bogaraktól, de. aztán az ismerőjük lettem és sokat játszottam velük. A folyók füzes ; partja, az árkok búja növénye, mocsarak és a homok-sík: egész kis vadászterületek voltak. Gyűjtöttem őket, szeszbe fullaszlottam s gombostűre szúr-! tani. Ez öldöklés közben némelyiket megszántam, de ineg a mozdulatlan bogarakban nem is igen telt gyönyörűségem, inkább érdekeltek az élők s kezdtem őket így tartogatni. Ezt a kedvező fordulatot kiváltképpen egy agancsosnak köszönhették a többiek. A szeszbe dugtam több aprófajtával együtt. Pár óra múlva elővettem az üveget és meglepett, hogy a szarvasbogár él, lábaival kapaszkodva a halottakon áll, fejét dacosan kiemeli a gyilkos folyadékból, fogóit fenyegetve nyitja szét ellenem. Már nem vehettem a lelkemre, hogy ezt a hőst is elpusztítsam Benyújtottam neki egy kis galyat, megragadta, én meg szépen kiemeltem az üvegből, szárazra tettem. A bogár még mindig harci kedvében volt, csupasz kézzel nem lehetett hozzá nyúlni, mert hirtelen arr.i fordult s az embernek az ujja felé kapott. A mint kötődtem vele, odasompolygott a bozontos kis kutyánk, meg a szomszédék borzas kis lánya. A kutya közel ment az elszánt bogárhoz s kezdte kürúls/agolgatni, de az egyszerre az orrába kapott. A kutya vouítva táncolt vele s rázta magáról le; alig, hát azon vettük észre, hogy ott függ a kis lány kontyáu, a ki a szokatlan hajdísszol szaladásnak eredt, én umg utána kacagva. Ettől fogva egyenkint aztán tömegesen kaptak a bogarak kegyelmet. A melyikről tudtam, hogy mit eszik, azt hetekig eltartottam, a többit egy két nap múlva megint szabadjukra ere-ztettem. Az aranyoszöld hosszú-bajszú, pé/.smás bogarakból egész csordám volt együtt s szerettem hallgatni a cincogásukat. Abban is utánoztam eleinte pajtásaimat, hogy a legyeket lefejeztem, ív papirost behajtottam, a fejeket a hajtásba raktam s ha kívülről az öklömmel rácsaptam, a lapra arányos alakzatok festődtek. Az volt a szerencsés, a kinek cifrább figurák sikerültek ; ki törődött vele, hogy mindegyik egy életbe került? — Ma még azt se' bántom, a melyik a kezemre száll, inkább elnézem, a mint rajta járkál, -a szőrszálak neki mindmegannyi akadály, — tapogat, megáll, első két lábával sodorja a tapogatóját, lehajlítja, simogatja a fejét, összedörzsöli a hátulsó két lábát, mint mi a kezünket, lemorzsolja róla a kis maszatot, törülget, és billegeti a szárnyát. Ez a házi fajta egé-