Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-08-06

anuyi anyagi erővel, hogy a szegényeit elláthatná legújabban a törvényhozás nem feledkezett meg a !V nyilvános betegápolás mellett a szégeuy ügyről fei». A 7 éven aluli teljesen vagyontalan gyermekek tartását magára az államra ruházta, a 7 éveu | felüli szegények ellátására vonatkozólag pedig a belügyminisztérium által egy minta szabályrendeletet alkottatott, melynek keretén belül tartoznak a községek 1 év alatt a közsegélyezés mily módoni gyakorlására a helyi viszonyoknak meg felelőleg szabályrendeletet teremteni. Tekintettel arra, hogy a közsegélyre szorultak a társadalomnak improduktív elemét képezik, ennélfogva a törekvésnek oda kell irányulnia, hogy ezek segélyezése minél kevesebbe kerüljön, de azért az emberbaráti követelmények szem elől ne téveszlessenek. Midőn Pápa városa a szegények ellátására vonatkozó szabályrendeletét megalkotná, véleményem szerint célszerű volna egy szegényházat felállítani, 1),)1 a munkabirú szegények bizouyos munkát végezzenek s tehetségük és munkájukkal járulnának hozzá a szegényház fcntartásához. Ily intézmény felállításával az évi 6000 frtra rugó segély, ha a jótékony egyletek segélyét is hozzávetjük, alig l()()ü —1200 írtra volna redukálható. Ezen intézetben a szegények kielégítő élelmezést, ápolást és egészséges lakást találnának s nem volnának kénytelenek összezsúfolva legegész~é<rtelenebb s szobáknak nem is nevezhető lvnkakbau lakni, melyek a tisztátalanság és egyéb higiénikus okok miatt a közegészségügynek állandó rémei, lízen intézet felállításával a szegények pénzbeli segélyezése megszűnnék s eleje vétetnék a gyakorta tapasztalható iszákosságnak, a iri erkölcsi érzetétől is teljesen megfosztja a szegényt. Hazánkban a XVl-ik s/ázad elejétől Brassóban áll fenn a legrégebbi ily intézet, továbbá Kis-Kiiküllő vármegyében. Pápán i' célra legalkalmasabb helyiség volna a régi honvédkaszárnya, mely jelenleg 2 - 300 írtért van bérbcudva. Ha meggondoljuk, hogy mily üdvös volna ezt a szegények részére berendezni, tekintve egyfelől .tz elérhető erkölcsi és egészségügyi, másfelől pedig a vagyoni előnyt, úgy bizonyára a vezető elemek minden erejüket megfeszítik, hogy városunk fejlődédésével szcgéuyügye is sikeres megoldást nyerjen. A szegényház létesítése, mikénti b- rendezése és vezetésének megállapítása tárgyában szükségesnek vélem a város kiválóbb férfiait és hölgyeit egy előkészítő gyűlésre meghívni. Nem habozok kijelenteni, hogy a jótékony egyletek bevonásával a szegényház a hozzáfűzött reményeket teljesen kielégíti s Pápa Dunántúl az első város lessz, mely a kor kívánalmainak meglel előleg rendezi szegényügyét. Csoknyay Károly, városi fi'iji'isyjui. A Petőfi-ünnep. A múlt hónap 30-án, a mikor Petőfi szellőmét dicsőítették a költő tüneményes halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, városunkban is volt Petőfi-ünnep. A magyar, a mikor Petőfi emlékét ünnepeli, voltaképpen hálaadó istentiszteletet tart hazája és alkotmánya szabadságáért, de mert ezt még mindig csak kevesen tudják és érzik, ezért lehetett az, hogy a mi Petőfi-ünnepünkön oly kevesen vettek részt. Ott láttuk a nép egyszerű embereit, de nem láttuk itt azokat, a kiknek pedig szinte kötelességük lett volna ott lenni, nem láttuk ott a város intelligens elemeit; ügyvédek, orvosok, tanárok, hivatalnokok közül esak mutatóra akadt egy-egy s a más ünnepélyeknél mindenkor szép számmal megjelenni szokott hölgyközönségünk — fisztelet a kevés kivételnek — szintén esak távollétével tündökölt. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy a részvétlenségnck a rendezőség az oka, a mely elfelejtette rányomtatni a meghívókra, hogy az ünnepet fényen lakoma és tánc követi. A kik részt vettek az ünnepen, azok délután ^..f) órakor gyülekeztek a városházán és innen vonultak Méacúivs Károly polgármester vezetése alatt a Pelöfi-bázhoz, a melyet az ünnep alkalmára feldíszítettek zászlókkal és virágokkal. A Talpra magyar eléneklése után, melyet ez alkalomra műkedvelőkből össszeállott dalárda S-int/l;/ Ottó kép. tanár vezetése alatt adott elő, ILurm»* Zoltán mondotta el egyik kezében .a zászló fodrát tartva, szép és lelkes ünnepi beszédét, mely így hangzott: Tisztelt ünneplő közön-ég ! Talpra magyar, hí a haza ! E szózat hangzott fel ezelőtt öl évvel a hazában és a magyar talpra állott ! Lelkesedés töltötte be a honleányuk és honliak kebelét s a hazaszeretet oltárán kigyuladtak az áldozó tüzek. Csudás idők voltak azok ! A gyermek-ifjú harci babérról álmodott s az iskolatermet a csatatérrel váltotta fel. A férliú elhagyta családi tűzhelyét, el a szerető hitves boldog körét, hogy a családi tűzhely helyett az ágyuk tüzénél melegedjék, hogy a hitves dallamos hangja helyett a — fegyverzörejt hallgassa. Csudás idők ! Az anya maga kötötte lel fiának oldalára a kardot, maga küklé azt a dicsőség mezejére, hol a babérkoszorú mellett a halál angyala állott őrt. Csudás idők ! Az anya nem azt a fiát átkozta meg, a ki elhagyta őt, hauem azt, a ki mellette maradt, az ara uem csókot, nem ölelést várt választottjától, hauem hőstetteket, harci dicsőséget! Dicső idők ! a melyekben, mintegy varázsütésre, hadseregek támaduak a semmiségből, s ezeknek az ifjú hadseregeknek rohanó léptei alatt megrengett a vén Európa korhadt kontinense. Csudás idők ! A békés foglalkozású polgárok egy nap alatt hősökké változnak át s letiporják a hadi mesterségben megedzett katonákat. Csudás és dicső idők ! Telve poézissal és heroizmussal, a miknek ragyogó fényét 00 hosszú esztendő sem kioltani, sem elhomályosítani nem volt képes. Olyanok ezek az idők, mint a Naprendszer bolygói, mentül inkább távolodnak, annál ragyogóbbakká lesznek. Tisztelt ünneplő közönség! A természetben nincs ugrás. A 4S-as nagy idők nem váratlanul, nem előkészítés nélkül köszöntöttek be. Az államférfiak több mint egy évtized óta dolgoztak már az alkotmány megváltoztatásán ; a költők szebb jövőről, boldogabb időkről énekeltek s a nagyközönség áhítattal hallgatta úgy a törvényhozók, mint a költők szavait, gondolatai, eszméi forrongásba jöttek s alak felé törtek. Ebben a szellemi zűrzavarban egy sorsüldözött ifjú alakja kezd kiválni az ismeretlenség szürke homályából, híjával sok földi kelléknek, de keblében j az isteni szikrával és szól a nemzethez eddig n'in j hallott hangokon. j Beszéde természetes és őszinte, megérti azt az i agg és liatal, a gazdag és szegény, a nemes, polgár , és paraszt. ! Szavai tű/, és láiiu

r

! hirdetik az egyenlőséget, a hazafiságot és szabadságot! Hirdetik a hitet és meggyőződést, hogy minden gondolatot, tettel a nemzeti érzésnek kell áthatni, minden cseleke,Jetnek a ; nemzeti érzésben kell gyökerezni, mert csak a nemzeti érzés az, minek lelkesíteni kell s csak lelke-edéssel lehet nagyot, maradandót alkotni. A nemzet ámulattal tekint az ifjúra, ki a/. •>' óhajainak, sejtelmeinek ad hangot s leiismeri benn*' Matild az új, erős impresszió következtében el is felejtette Barnát, a ki minden lehetett, csak világfi nem. Az erős, tagbaszakadt Herkules napsütötte férfias arcával közönséges parasztunk látszott előtte Kázmérral, a divatos, modoros, csípős Honnal szemben. Kosztolánszky sicteti is gratulálni Kázmérnak a szerencséjéhez, de ez szarkasztikus mosollyal válaszolt: — Szamárság, még csak nem is fürt. Kell is nekem most asszony. Mi hasznom, ha a Derbytipem nem ütött be. Macskák futnak már, nem lovak, barátom. Szombaton a kékoromi kilátásnál odaadta a gukkerjét Matildnak és figyelmeztette, hogy nézzen az ikervári kastély felé, melynek fehér bádogfödele odacsillámlolt, a hogy a nap fénye reá tűzött. — Az a mi kastélyunk. (Hazudott a lurkó, mert Deér Barnabásé, a ki anyai ágról mostohanagybátyja.) •— Igen csinos. —- Látja, mi azt turbékol ásra, szerelmes idill re építettük. — Ne legyen romantikus. — Maga még nem volt szerelmes, Matild ? — Ó, dehogy nem. Volt már vagy kilenc ideálom. Az első a hitoktató, a Sacre coenr-ben, mikor felső leány voltam. Igen fess, fiatal pap volt. — Szerenesés ember. — Aztán egy huszárfőhadnagy, egy jurista, egy mérnök, ki otthon vicinális vasutat épített; várjon csak, ki is következik : igen, a francia alkonzul a jégről, egy kis képviselő, egy szolgabiró és egy báró, illetve harmincezer hold egy tagban. Tudja, ez változik, mint minden a nap alatt. — Matild, magának jó izlése van. De legyen őszinte. Es belém nem volt még szerelmes? — Haha ! Zsigorszky, azt állította, hogy jó ízlésem van ! Nem ? — Maga végtelenül kedves. — Maga meg úgy mulattat, mint egy kezdő kis jogász, a ki azt hiszi magáról, hogy ő a világegyetem tengelye. — Hát csakugyan uem tudna szeretni '1 — De tudnám — egy kicsit, romantikus ifjú! A víg beszélgetés odacsalta Karcaghnét is, mire Matild hirtelen áttért más kérdésre. — Ugyan, Zsigorszky, nem tudja, Henuefeldék zsúrjaira Kugler szállítja a fagylaltot? — Ó, nem Kugler, valami kerepesi-úti cukrászdából hozzák nekik ; akkora jégdarabok vannak benne, hogy némelyik grönlandi jéghegy elpirulhatna előttük. Ne túlozzon. — Matild, menjünk lefelé, Karcagh vár reám, — A mint tetszik, Margit. Elől indultak, Kareaghné pedig mögöttük jött a két kic-ínyével és Kosztolánszkyval. 10/. éppen a bécsi versenyekről anzágolt, illetve az ottani veszteségeit gyónta meg. Kareaghné oda sem igen hallgatott flirteléseire. Matild lila napernyőjével idegcsen babrált, Kázmér pedig szerelmes pillantásokat veteti a kacér, szőke leányra, kinek arca ragyogott az ifjúságtól és a i jókedvtől. Matildnak igen hízelgett győzelme az ollení állhatatlannak hitt liú fölött és hálából egy kicsit I csakugyan szerelmes volt belé. Letépett egy margaj rétát, aztán sorba leszaggatta szirmait. A letarolt, megtépett kocsányi pedig odaadta Zsigorszkyuak. — Mire gondolt ? — Találja ki, maga igen leleményes ember. Éppen befordultak a platán-sorba, ott jött velük szemben Kéri Barna. — Ki az a magas űr Karcaghgal ? — Találja ki barátom. — Milyen sötét ideái vannak ma, Matild ! — Nos hát majd bemutatom. Azzal eléjük sietett és szívesen fogadta Barna kézcsókját. Nagy, kék szemeivel rátekintett Barnára ; a nagy férfiú majd elolvadt és szerelmesen odaszorította magához Matild kaiját, mit az övébe fűzött. Aztán az odaérő Zsigorszkyra nézett és így szólt: