Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-30

Huszonhatodik év. 31. szám. 1899. július 30. PÁPAI LAPOK. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 85(5. Eladóhivatal: GoLdberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetősök ós hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Ingyen HZíím ára IG lcr. Petőfi. A sír felé, hol százan és százan pihennek, kik a végső, elkeseredett tusában életüket áldozták hazájukért s a kiknek porával a legnagyobb magyar költő pora vegyült el, hatalmas néptömeg közéig. Államhatalom és törvényhozás, tudomány és irodalom képviselői mennek a tömegben. Kegyelet érzése szivükben, félszázados dicsőség ihlete arcukon, virág a kezökben, — a segesvári csatamezt'! ismeretlen halottjaival ismeretlenül közös sírba került költőt jönnek ünnepelni. Eszményi ünnep ez ! Egy nagy költő dicsőségének s vele együtt a magyar nemzet szellemi erejének eszményi ünnepe ! Mert a költő, kit legendás hitünk a segesvári nagy sírba helyezett, életével, működésével és halálával korának és nemzetének bámulatos megtestesítője volt. A demokrácia korának szülötte a nép egyszerű, igaz hangján hallat addig nem hallott bűbájos hangokat, a szabadságért küzdő nemzet lantosának szilaj húrjain az í-ifi'sz nemzet vágya, reménye, lelkesedése ereje nyer kifejezést, a forradalom tán'•< n'thatlan harcosának dalára Umlaványúl a :;yávav> és lángoló hevű harci kedvre gyúl a merész. Soha költő közvetlenebbül, megkapóbban nem szólt a nemzethez, mint Petőfi, mert soha költő jobban nem volt összeforrva nemzetével, mint éppen ő. A nemzeti érzésnek e teljességéhez lángelme adatott meg neki. Lángelme, mely képessé tette arra, hogy azt, mi nemzeti érzésből fakadt, oly általános értékűvé tegye, mely dicsőséggel járhatja be minden külföldi nemzetnek irodalmát. így történt aztán, hogy Petőfi költészetéért a külföldi nemzetek először hajoltak meg a magyar nemzeti szellem eredetisége és nagysága előtt. A régiek a költő költői tehetségét isteni adománynak tekintették s ezért oly t u 1 íij d o n ságga 1 f el r u h ázo 11 n a k ké pzelté k, minővel közönséges halandó nem birhat. Hitük volt, hogy a költő a jövőbe láthat, innen a költő «vates> neve, a mi egyszerűmül jóst is jelent. Nincs a világirodalomnak olyan alakja, kit a vates dicső neve inkább megilletheti)", mint Petőfit. Eletét, sorsát, halálát költeményeinek egész sorában megjövendölte bizonyítékául annak, hogy a legnagyobbak közül való, kik valaha a földön jártak, hogy elandalítva gyönyörködtessék az emberi szíveket, hogy könyeket csaljanak a szembe, hogy gúnyoljanak, ostorozzanak, lelkesítsenek, hogy tiszta gyönyörrel töltsék meg a kebleket, lelkünket örökös szellemi kincsekkel gazdagítsák. A mi nagy Petőfink, a ki lángelméje hatalmával költői működésének hét esztendeje alatt, — a magyar irodalom hét igazi «termekeny esztendeje» alatt, — több és értékesebb szellemi kinccsel gazdagította nemzetét, mint egész sora azoknak a kiváló szellemi munkásoknak, kiknek hasonlíthatja mii hosszabb időt adott működésre végzetük, a mi «vates.-ünk halálának félszázados emlékünnepét üljük meg holnap. A megdicsőülésnek, a szellem hall látatlan voltának hangja csendül meg e napon egy hálás nemzet, de nemcsak a nemzet, hanem az egész művelt világ ajkán. •;A szellem él, a szellem halhatatlan^ s az igaz nagyság dicsőségét csak növeli a gyors szárnyon repülő idő ! Boldogok, kik ott lehetnek a csatamezőn, melyen a hálás megemlékezés, a kegyelet s a dicbőség szelleme leng, boldo: gok, kik a nagy sírra helyezhetik szent j érzelemmel telt szívüknek virágajándokát, I de boldogok a milliók, boldogok vagyunk I mi mindnyájan, kik Petőfinek szent napján az ő könyvének lapjait forgatva, köllésze! lének ragyogó sugaraiban fürüdve. áldozhatunk kegyelettel a legnagyobb magyar , költő emlékének! Apotheozis. IV! 'di Sándor halálának félszázados évfordulójára irta: Jókai mór. liji'ii Petőfi ércszobra, mögötte görög stílben épült .»ti..k. e felirattal cPGTÖFl HÁZ». párkányzatát! Petőfi • 'ich kortársainak mellszobrai: Arany, Tompa, Lisznay, rényi, Hércy, Obernyik, Vajda, Degré, I'álfl'y Albert, ! ressy G., Irinyi, Vasváry, stb Szabads ág nemtöje: i'•!''•!! diadém, fehér redős öltönyben, két keze bilincsben, I. '-i-al összeköve. Sötét van: csak egy csillaglény ragyog a i.zubor feje felett a magasban, melynek vékony sugara a szoborra dereng alá. Nemtő. (Tompa, gyászoló hangon.) Nem magad estél el: veled együtt szálltak Kmlékteleu sirba Haza és Szabadság, Kikéit éltél, kikért vérhalált kiálltad, A rombadűlt ország, szegény Magyarország. A sírt fölöttetek simára taposták. Aztán sötétség lett, — kisértetek éje l r lett benne minden gonosz szellem tábor, Kiket elszabadít alvilágnak mélye Halottat és élőt kínozni vaktából, A pokol közel volt, az ég pedig távol. Kioltottak minden csillagot az égen Csak egyet nein tudtak : mely szívedből .szállt ki. Melynek sut hirdették tündöklő sugári, Lessz e lidérelm/ó éj>/.akának vége. 8 szabad Magyarország, a milyen volt régen. Ha tudnak álmodni sírjukban a holtak, Csak azt álmodhatják, mit az élők itt fenn, Hogy n.ég visszahozza a jövő a multat. Hogy egy nép keze nem maradhat bilincsben. El még magyar nemzet, él még magyar Isten. Ki sugdosott, az eltemetett nemzetnek Almában, hogy halál ne legyen belőle. Kitartott ez álom egy emberöltőbe. „Ne rettegj jövó'dlől, multadat ne vesd meg!" Te voltál az, örök szabadság költője. Jós voltál, próféta, kitől hitet vettek, Dalaid szikráin láng kelt a szivekben. Kik élve üldöztek, holtan megszerettek S a kik hivek voltak, azok még hívebben. Idegen lelkekből honszeretők lettek. S az ég meghallgatta a holt költő dalát: Remény csillagait sorba gyújtogatta A csillagok után felhozta hajnalát, Bilincsét, láncait a nép szétszakgatta. 8 a nemzet föltámadt az új virradatra. (Hajnalfény, majd napfény deríll.) Nemtő. (Ketté szakítja a kez>'m 1-vő láncokat Ilajnalhasadtára a látóhatárig Jut az éj tábora, a gvötrő kisértet, Kelő fénysugárból magasra kiválik Ostorával űzve a futó lidércei, A te ércalakod, visszanyerve, élted. Kr?ből volt a szíved, míg dobogott élve: De égett a haza és szabadság névre. Most érc vagy egészen: hál szív vagy egészen: Fejedet az égig emeled merészen: 8 szemednek engeded, hogy a napba nézzen. 8 napnál fényesebbre: feltámadt hazádra Ez imádott földre, bércedre, rónádra: Bércek, rónák hazaszerető népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át ércalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett halvánnyá a szabadság nenitője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobhanjou ércszíved túlvilági kéjbe. (Nemtő ledobja kezeiről a láncokat.) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország, 8zabad a told, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás démona nem győz houszerelmen.