Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-23

az élen az egyházmegye papsága teljes számban megjelent. A nagy csapás által mélyen sújtott család fájdalmát minden felől a Icgmeghntóbb részvét jeleivel iparkodtak enyhíteni. Seregestül érkeztek a részvétiratok, melyele közül első volt Darányi Ignác földmívelésügyi m. kir. miniszteré, ki a következő táviratot küldötte : Meghatva értesültem kedves férjének váratlan haláláról,Jogadja fájdalmas részvétem nyilvánítását és legyen szíves azt az egész gyászbaborult családdal tudatni, enyhítse fájdalmukat annak tudata, hogy a boldogultál hosszú élete utolsó percéig egyházunk és iskolánk felvirágoztatása körül ritka hűséggel fáradozott. Darányi. Antal (tábor, ki személyesen is eljött a temetésre, a gyászhír vétele után a következő táviratot küldötte : Váratlan és megrendítő csapás által okozott fájdalmában fogadja Nagy tiszteletű Asszony gyászbaborult családja az egyházkerület és a magam részéről is nyilvánított őszinte részvétemet. Antal Gábor ev. ref. püspök. Ezeken kívül részint levélben, részint táviratban részvétüket nyilvánították: Hegedűs Sándor kereskedelemügyi m. kir. miniszter, l'enyvessy Kcreno főispán, Hegedűs Lóránt dr. orsz. képviselő, Hegedűs István dr. és Ballagi Aladár dr. egyetemi tanárok. Máday Izidor és családja, Ihász Lajos és neje, pápai ev. reform, egyházközség, Néger Ágoston, Konkoly Thege. Béla, Kósa Károly (Bpest), id. Horváth Lajos (Losonc), Seregély Dezső, Apostol Pál (Kuu-Szt.-Miklós), Páter János, Iladházy Géza, Babny Kálmán, özv. Peti Józsefné, Pápai izr. ip. gyám. egyl., özv. Kis Lászlóné, Makara Mariska, Sehór Ármin, o.einberger Lipót és neje, Karlovitz Adolf, Csiszár Andor, Thííry Etele, Ráoz Gyula, Pap Amely, Lóskay Miklós, ifj. Horváth Lajos, Xuszbaum József, Stern Ernő, Harmos Zoltán, Pály Sándor, Bottka Jenő, Komáromi vasúti tisztikar, Kemény Lajos, Székely Dávid, Ács Sándor, Hanauer Béla és neje, Kecskeméti Géza, Marton Ignác, Kőrös! Endre dr., Bibó Károly, Kapossy Lucián dr., ! Szikoray (Jus/.táv (Szt.-Miklós), Antal Lajos, j (V.ibor József, Kecskemétit}' Jenő, Horváth Károly, : Neumann Márk, Halasi Miklós, Érlel Erzsi, j Somogyi Gyula, Gáthy Zoltán, Benes Erzsi, | Lónay La|os, liánlossy Elek, Bárdossy Imre, Koller Kálmán, Ballagi Géza, Németh Viktor, Székely István, lh.lt Kálmán, Nagy Károly, Mányóky Hermin, Kálmán -József, Earagó János, Hanauer Zoltán, Beehnitz Kde dr., Blum Róbert dr., Szabó Mihály, Mihályi Imre, Zárka Elemér, Laugraf Zsiga és neje, Tőthné Kis Jolán, Steiner Ignác és neje, Márify István, Leopold Ló'vy, Julius Mcndl, Xeuhauser Imre. Az ugodi út. Ha jól emlékszünk a tél folyamán éppen e lapok hasábjain valaki szóvá tette a pápai járás községi közlekedési útjainak mizerábilis állapotát, a melyet egyúttal figyelmébe ajánlott járásunk főszolgabirájának, mint olyat, a mely erélyes és sürgős intézkedéseket igényel. Érdekkel olvastuk a cikkelyt, mert hiszen hivatva lett volna a figyelmet felkelteni az elhanyagolt állapotok orvoslására, sajnos azonban a felpanaszolt állapotoknak — bár mindenki a ki ismerős a viszonyokkal tökéletesen egyetértett azokkal, — még sem lett meg a kellő foganatja, s beteljesült a mit a cikkíró végsoraiban megjövendölt, hogy bizony az csak elhangzó szó volt a pusztában. Lehet, hogy ezúttal mi is üres szalmacséplést végzünk, de végre is az utazó emberiség érdekében vélünk cselekedni, mikor újólag felszínre kívánjuk vetni ezt a kérdést s ismételten sürgetni óhajtjuk az orvolást. Ezúttal különösen a N.-Gyimóth és l'god községek között levő községi közlekedési utat emeljük ki az ismeretlenség homályából s ajánljuk figyelmébe az illetékes hatóságoknak, mert ez az úr csakugyan díszére válhatnék nemcsak a pápai járásnak, de akár a legsötétebb Afrikának is I Tudni kell, hogy ennek az útnak jó karban tartása három községnek volna fehulala: N.-Gyimóth, Béb és Ugodnak. Maga Egod község még a tavasz fulvanián belátta az állapot tarthatatlanságát s megreparálta az őt illető útiestet s legalább is olyan karba állította, hogy a keresztül utazók testi épsége egyelőre nincs veszélyeztetve. Oyiinóth és Béb azonban megmagyarázhatatlan közömbösséggel hullani sem akar ennek uz útnak járhatóvá tételéről, s figyelmet sem vet arra, hogy mi is volna e tekintetben a köteles.-ége. A gyenge idegzetű olvasók érdekéhen nem is akarjuk leírni ennek az útnak az állapotát, csak hozzávetőleges képet adunk róla, akkor, mikor felemlítjük azokat az öles mélységű kátyúkat, zökkenőket, a melyek örökös rettegésben tartják az utast, a kit kötelessége, vagy rossz sorsa erre az útvonalra kényszerít! Méltóztassanak azután elképzelni, hogy télvíz idején valóságos istenkísértés arra felé a közlekedés s akkor méltányosnak fogják találni felháborodásunkat s ezen újabb felszólalásunkat. Tudjuk azt is, hogy az illetékes hatóság időszerűtlennek találja, hogy éppen most tesszük meg felszólalásunkat, mikor a legnagyobb mezei munka idején vagyunk, s a községi közmunkaerűt méltánytalanság volna elvonni attól a tulajdonképeni nagy munkától csak azért, hogy talún az úttest sürgős helyreállításánál vétessék igénybe, de megtesszük a felszólalást most főleg azért, mert éppen most érinti legérzékenyebben az út használhatatlan, veszedelmes volta úgy magukat az úttest melletti birtokosokat, mint az arra közlekedő utasokat. Az idöszerűtleuség kifogásával való előhozakodás tehát csak újabb elodázásnak tekinthető, mert hiszen fel lett vetve ez a dolog akkor is, a mikor a legeslegidöszerűbb volt s még se történt ez ügyben semmiféle intézkedés. Biztos tudomásunk van továbbá arról is, hogy épp maga Ugod község volt az, a ki megsürgette szomszédjait az út jókarba helyezése iránt; tudjuk azt is, hogy Vgod község ingyen felajánlotta a jókarba helyezéshez szükséges kö-fedanyagot, de azok, a kik hivatva lettek volna ezt a szívességet igénybe venni, eleresztették becses füleik m illett ezt a szíves ajánlatot s hagytak mindent a régiben, a régi botrányos állapotban. Egész tisztelettel kérjük tehát a tekintetes szerkesztőséget, hogy ezen újahb panaszunknak becses lapjában helyet engedni méltóztassék, talán majd ügyet vet vármegyénk szeretett főispánja siralmas helyzetünkre s taláu-taláu megjön a rég óhajtott intézkedés. Az út megjavítását illetőleg pedig legyen szabad végül megemlítenünk, hogy ahhoz nem lessz ám elég egy-két kocsi tört kavics s .'! —I napi közmunka használat, inert az olyan mizerábilisau rossz, hogy azon csak gyökeres javítás segíthet. Kellő' szakértelem nélkül pedig esak még nagyobb s/.abású elrontására lehet kilátás. A vízlevezető árkoknak ugyanis ez bin szerint már helyenként nyoma is alig van, maga az úttest pedig oly laza, hogy a legkisebb nedvesség után méter közepett vetett vászonra s a mellyel a viszontlátást szimbolizálta, úgy, a hogy ő azt elképzelte. Ez a viszontlátás azután milyen volt, azt én nem tudom, de hogy teljesen megtörte őt, arról értesültem később, mikor a múlt nyáron L'ntzenbe hívott levélileg, a hová be is tértem egy kis kitérővel, mikor magam is hazafelé iparkodtam. Akkor már csak hálni járt bele a lélek. Háromkerekű kis kocsin üldögélt egy fehérre meszelt kisded parasztház tornácán s viaszsárga beesett arcán mintha valami rángás vonaglott volna végig, mikor meglátott, taláu a viszontlátástól, talán az emlékektől. Megfakult borítékból kicsiny leveleket szedett elő, s el-elcsukló hangon olvasott fel egy-egy részletet belőlük, miközben hozzátette : — Lásd, egyszer engem is szeretett valaki; — látod, én is voltam boldog. Mit csinált itthon, arról hallgatott, csak a mennyire a köhögés engedte, beszélte el, hogy kegyed részére a szülei kinéztek egy partit, a kinek kifogástalanul vastag aranyóralánca volt, az üzlete meg testvérek között is megért ötvenezer forintot. Elmondta, hogy most már azt, a kit ő imádott, egyszerűen Bergerné ó' nagyságának hívják s mikor azt kérdeztem tőle, hogy az az eszmény nem-e tiltakozott a szülői önkény ilyetén túlkapása ellen, arra nem tudott feleletet adui, csak elhaló sóhaj szállt fel abból a megkínzott lélekből, mintha mondaná : — Csalódtara barátom I Nem tiltakozott I Talán nem is volt ideje hozzá, hiszen ma már pénzért és vagyonért veszik a boldogságot! . . . Xo és ha Beiehenhallban kedve kerekedik majd egy kis sétakoc.-izásra, nézzen át a tiroli határszélre, oda Untzenbe, ott annak a csendes kis parasztfahmak a keleti felén találni fog egy négyszögű földdarabot telve szép sorjába rakott kicsiny fakeresztekkel, nézze meg a második sorban a harmadik fej fát, ott megtalálja majd a nevét annak a szegény Pataky Pistának. Mert lássa, ott lett belőle csendes, igen csendes ember, a kinek már nincs szüksége vigasztalásra, nincs szüksége szánakozásra . . . A szép szőke asszony egész testéhen reszketett, szemeiből két könycsepp gördült alá s kendőjébe burkolózva veit búcsút tőlem, hogy anyjával együtt a kabinba térjeu egy kis pihenőre. Egész elbeszélésein alatt nem volt szava a történethez, pedig érezte a hibát, melyet sem akkor, mikor még lehetett volna, sem később jóvátenni még csak meg sem kísérlett. Gyenge volt a lelke, gyenge és ingatag. Teljesen magamra maradtam már a fedélzeten, a hajónk is valahol a táthi szigetek körül járt s még nagyon sokáig eltűnődtem ezen a törtéueten, a melynek hó'sei olyan közel voltak hozzám. Próbáltam analizálni ennek a bájos szőke asszonynak a lelkületét, a ki olyan könnyen eldobott magától egy életet, csak azért, hogy addig a néhány évig, a meddig ezt a sártekét tiporja, kényelem, hiú fény legyen az osztályrésze egy olyan férj oldalán, a' kit mesterségesen loptak hu a szivébe, mert úgy kivánta a családi összeköttetés, ÚLjy kívánta a bon-ton, úgy kivánta az érdek. Már a hajnal is derengett s a parti nádas ik között a reggeli szellő fodrozta a vizet, még mindig ott ültem a tetőn s azon tűnődtem, hogy hát lehet-e boldog valaki ilyen mesterségesen csinált szerelem melleit'! Lehet-e boldog, ha egyáltalán van •-- lelkiismerete '! A reggel meghozta a választ. Reggelihez jöttek a hölgyek s a szép Bergerné még egyszer kereste, hogy összejöjjön velem, hogy megkérdezhesse : — Mi lett a leveleimmel'! — Legyen nyugodt asszonyom, ott porlanak azok is, a hol az a szív, s nem fogják azok kegyedet soha kompromittálni. De azért vörösek voltak a szemei, talán a nemalvástól, talán a sírástól. Pedig a sírás nem a boldogság jele. De hát azért a mamája meg vau győződve róla, hogy jól teljesítette szülői kötelességét, mikor kikereste neki a gazdag férjet s még mikor a kikötő hídján elbúcsúztunk, utánam is szólt: — Látja, látja! Ilka már boldog asszony! Maga is törekedhetnék ám már ilyenféle boldogság után! Itt volna az ideje! — Köszönöm 1 Brr!' De nem kérek belőle, nem szeretem az ilyen modem boldogságot!