Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-23

mélységű kátyúkat víig a kerék, a melyeket azután eddig csupán az oldalakról felszedett sárral való be­tömés mellett, iparkodtak időlegesen eltűntetni. Hogy milyen eredménnyel, azt világosan mutatja az út­nak — mai állapota. Ismételten tehát egész bizalommal fordulunk azokhoz, kik ez ügyben intézkedni hivatottak, hogy a gyimóth-ugodi útnak. Gvimóth és Bél) községeket érdeklő' helyreállítása iránt a legerélyesebb intézke­déseket folyamatba tenni méltóztassanak az utazni kénytelen szenvedő' emberiség érdekében. Több utas. Iskolai értesítők. in. kath. iskolák. A­/, elemi iskolák közül ez idén is csak a r. kath. iskolával foglalkozhatunk. A többiek részéről semminemű értesítés nem érkezett hozzánk. Pedig a nagy közönséget a többi iskolák egy évi munkájá­nak lefolyása és eredménye szintén érdekelné. Nagyon szeretnők, ha a jövő évben már a város összes iskolaköteleseiről áttekinthető tájékozást nyujthaiuáuk. A r. katk. elemi iskola, az idén is túlzsúfolt­ság képét nyújtja. A leáuyosztályok közül az 1. A. -hau 115, az I. B.-beu 140, a II. osztályban 104 növendékkel kezdték meg az A-B-C tanításának fáradságos munkájút. Hogy ennyi növendéknek egy tantervűiben való tauítása, mind egészségügyi, mind pedagógiai szempontból mily hátrányos, azt mindenki tudja. Hogy azután az eredmény, a mit evvel a kis leány-hadsereggel elérnek, nem valami lenyes, az nagyon természetes. Ha csak az osztálvzaLos ki­mutatást tekintjük, a mely pedig nem mindig szol­gálhat a növendékek tudásának teljesen meghízható mértékéül, akkor i.s bebizonyosodik ez. Az I B. osztályban a 140 növendék közül év közben ki­maradt 13, meghalt 2 s az így maradt 125 növen­dék közül — az I. elemiben ! - '.12-en kaptak elégtelen osztályzatot. — Hasonlólag meg nem enge­dett nagy számban voltak növendékek a IV. elemi fiúosztályban, hova 107-eij iratkoztak be. A népiskolai törvénynek azt a rendelkezését, hogy íninden gyermek lí —12 évéig iskolába járjon a kath. iskolában még az idén sem lehetett végre­hajtani. Sem a leány-, sem a fiúiskolában nem volt V. és VI. osztály felállítva. Már pedig ezekben a túl­Zí-ul'ult osztályokban 4 év alatt szerzett tudással nem volna szabad a 10 éves gyermekeket az életbe ki­bocsátani. A hitközség tekintse lelkiismereti kérdés­nek, hogy az V. és VI. osztályt felállítsa, ha maga erejéből nem tudná, hát igénybe véve az állami segélyt. Az elemi leányiskola tanítótestülete a hitok­tatóval ejiyütt l) tagból állott, u fiúiskoláé a hit­elemzőkkel együtt 11 tagból. A tanév eseményei közül kiemelendök : A tanítótestület tagjai közül az év folyamán elhunyt Nagy Angyal szt. l'er. r. áldo­zár. - Az iskolában örömünnepet tartottak ápr. 11-kén ésjun. S-káu gyászünnepet Erzsébet királyné temeteVc napján. Az intézetet az iskolas/.ék részéről Kriszt Jenő plébános igazgató és több tag gyakrabban meglátogatta Többször megfordult az iskolában Kaufmann Géza esperes, ker. egyh. tanfelügyelő' és Pnpp Sándor, kir. tanfelügyelő'. Itt következnek a statisztikai adatok: Az elemi /t>rí?/f/iskolában beiratkozott 498, év végén volt 448 tanuló és pedig az I. A.-ban : 107, az I. B. -ben: 125, a Il.-ban : 90, a lll.-ban : (57, a IV.-bon : :> ( ,l. A tanulás eredménye: kitűnő: 37, jeles: 10.3, jó: 100, elégséges. 92, elégtelen: (11. Kitűnő' bizonyítványt nyertek az 1. A.-ban : (.'sigi Erzsébet, Ili ás ülga, Szenté Sarolta, Széptót Mari, Takács Róza ; az 1. B.-beu : Gaál Margit, Laluk Anna, Mező' Erzsi, Pados Lujza, Pitlmauu Mari, Vrauesevics Ilona; a II.-hau : Készei Teréz, Kis Katalin, Malus Kai'olin, ifj. Polgár Mari, Schalkr Erzsi, Varga Anna ; a III.-bau : Bermüller Magda, Fillér Mari, Gaál Ilona, Kalmár Mari, Kovács Teréz, Munkácsy Lujza, Polgár Ilona, Reizinger Ilona, Ruip Mari, Somogyi Anna, Takács Mari, Tóth Juli, Unger Róza, Zuna Rózsa; a IV.-ben : Börüoz Julia, Farkasdi Zsófia, Fiszter Anna, Kelliár Mária, Kertész Gizella, Kolonits Mária, Szely Anna. Az elemi fiú iskolába beiratkozott: 459, év­végén volt 408 tanuló és pedig az alsóvárosi I. o.-ban; f><S, a belvárosi I. o.-ban: 62, a II. A.-ban : 48, a II. B.-ben: 53, a III. A.-ban: 45, a III. B.-ben: 5], a IV. o.-ban: 91. A tanulás eredménye: kitűnő: 21, jeles: 08, jó: 122, elégséges: 12G, elég­telen: 70. Kitűnőek az alsóvárosi í.-heu: —, a bel­városi I.-hen: Koczora Sándor, Nagy Zoltán, Varga Ferenc, Székely Irén mt., Székely Gábor mt.; a II. A.-ban: —, a II. B.-ben: Kleidoszti Mihály, a III. B.-beu: Csernák László, Kaufmann György, Kulcsár István, Németh János; a IV.-beu: Budai József, Czuppon Sándor, Hochold Ferenc, Németh Dezső, Polgár Ferenc, Ró'der Jenő, Zömbik Gyula. Az irgalmas nővérek vezetése alatt álló pol­gári leányiskolában a lefolyt évben a hitoktatókat is beleszámítva 8 tagból álló tanítói testület műkö­dött. Az iskolai évről szóló tudósításból megtudjuk, hogy szept. 17-én Erzsébet királynéért gyászünne­pélyt tartottak. Ápr. 11-én hazafias ünnepélyt, kará­csouytájbau több izbeu gyermek- szinielőadásokat tartottak; egyéb isk. ünnepek voltak: az iskola­uövendékei közül (J4-nek a bold. szűz gyermekei közé avatása és 137-nek felvétele az őrangyal gyer­mekek közé, valamint a koronázási ünnep jan. S-áu. — Az iskolát több ízben meglátogatták: Papp Sándor tanfelügyelő, Kaufmann Géza egyh. tanfelügyelő és Kriszt Jeuő plébános-igazgató, valamiül több iskola­széki tag. Az értesítő közli a végzett tananyagot és a tanítás eszközeinek gyarapodásáról szóló kimuta­tást. A statisztikai adatokból értesülünk, hogy a polg. leányiskolába beiralku/.oM ; SS, év végén volt, 7ti tanuló és pedig az L-ben : 20, a II.-bau : 26, a Ill-ban : 15, a IV-ben: 15. A tanulás eredménye: kitűnő: 18, jeles: 12, jó: 10, elégséges: 25, elég­telen : 3 tanuló. Kitűnően megfeleltek az I-beu : Ruip Teréz, Nagy Jolán, Tóth Viktoria, Németh Emer; a 11-ban: Kiss Irén, Kóbor Vilma, Poller Mari, Nagy Róza, Wittinger Emi, Munkácsy Matild, Süttő Gizella; a Ill-ban: Hannig Mari, Kovács Anna, Ujváry Mari; alV-beu: Wolf Eugenia, Wol­Mária, Ozuppou Margit, Kocsis Gizella. Az értesítőben részletes tájékoztatás olvasható még a leányiskolával kapcsolatos internálásról. — A jövő tanévben a r. k. iskolákba a beiratásokat aug. 29. 30. 31. és szept. 1. és 2-án tartják. Az igaz­gatóság figyelmezteti a szülőket, hogy az elemi isko­lákba 0 évet betöltött gyermekeiket anuál is inkább beirassák, mert ellenkező esetben a hatóság a nép­iskolai törvény 1. fej. 4. §ának értelmében 4 frtig terjedhető pénzbirsággal sújtja őket. Ne haragudjatok meg arra a szegény ifjú lényre, a ki alkuszik veletek a levél árán; nem sinucigságból teszi, hauem c=ak azért, hogy témája legyen a beszélgetésre. Ha valaki azt irja, hogy te vagy az ország legszebb Postás Milkája, ne haragudj meg érte. Leg­közelebb úgy is jóvá teszi hibáját és azt irja, hogy a világ legszebb Milkája vagy. 5. Az indiszkrécióról pedig nem. szólok. Ahhoz ti úgy is jobban értetek. Fiatal asszonyoknak. 1. Lelkem gyermekei, fiatal asszonyok, hozzátok száll a szívem ! Az öregek szívét is megdobogtat­játok ti. Ti vagytok az érett gyümölcs, a melyikba miudeuki szeretne beleharapni. 3. A leáuyoknak hát ne csináljatok nagy kou­kurrenciát, mert ne feledjétek, hogy ti is voltatok valaha leányok és elég dolgot adtatok az édes mamátoknak. 4. Ha lehet, ne a férjekkel szerelmeskedjetek a bálon ; vau arra elég alkalom otthon is. TOLLHEGGYEL. Báli utasítások. Tegnap délután meglátogattam nagybátyámat, a ki ame.'ikai ugyan, de mindazáltal csak tapasztala­tokban gazdag. A mai mulatságról beszélgettünk s ő a következőket moudoüa el tapasztalatainak gazdag tárházából: Fiatal leányoknak. 1. Si jeunesse savait, si vieillesse pouvait . . . Magyarul : addig hódíts, a míg fiatal vagy. Leányok, használjátok az időtöket, ne komolykodjatok, hauem mosolyogjatok addig, a míg rózsa virít az orcáitokon. 2. Egy csöpp leánymosoly többet ér, mint a fél világ: ezt vallja a gyönge férfi. 3. Mert higyjétek el nekem, leányok, gyönge teremtménye az Istennek a férfi; a női mosoly egyszeriben leveri a lábáról. 4. Őszintén ajánlom, hogy ne használjátok más módját a hódításnak, mint a mosolygást, a csinos ruhát és ügyes tartást táncban és járásban. Mert ámbár van bennetek furfang is, de ezt hagyjátok meg arra az időre, a mikor asszonyok lesztek. Postás Milkáknak. 1. Ebben a különleges foglalkozásban is legyetek kedvesek és csak olyanoknak adjatok el levelet, a kiről bizonyosau tudjátok, hogy azt nektek irja. Mert minek szereznétek kellemes p3rceket a barátnőtöknek ? Hiszen másnap betegek lennétek tőle. Minek is nektek a tanács! Hiszen úgyis l'iatal uraknak. A rájuk vonatkozó tanácsokat taktikai okokból nem árulhatom el. Pont. VEGYES HÍREK. — Személyi hír. Antal Gábor ev. ref püspök és Czike Lajos kir. tanácsos csütörtökön Kis Gábor temetése alkalmából városunkban tartózkodtak. — Gróf Esterházy Móric cs. és kir. kamarás, v. b. t. t., vármegyénk volt főispánja egész­ségi állapotáról kedvezőtlen hirek kerültek forgalomba a múlt hét folyamán a uapi sajtóban. Mint azouban illetékes helyről értesülünk, a hirek nagyon is túlzot­taknak bizonyultak, a menuyibeu a gróf az elmúlt napokban tényleg gyengélkedett ugyan, de állapota aggodalomra egyáltalán nem adott okot, s ma már jól érzi magát Karlsbadban. — Városi közgyűlés lessz e hó 29-én délután 3 órakor, mely alkalommal a következő tárgyak lesznek napirenden. 1. Besenbach Károly a Korona vendéglő bérlője, a bérletét Ritter Károly sárvári vendéglősre átruháztatui kéri. 2. Iío.váth Károly közgyániuak kérvénye, melyben állásáról lemond. 3. V. tanácsnak javaslata, a közgyám állás betöltése tárgyában. 4. Kertész József v. végrehajtó kérelme, a nyugdíjképes hivatalnokok létszámába való felvétele iránt. 5. A v. tanácsnak javaslata a szervezeti szabályrendelet 22. {5-nak módosítása tárgyában. Ii. V. tanácsnak javaslata Saáry Lajos ingatlanának megvétele iránt. 7. V. tanácsúak javas­lata, Paksy Károlyné sz. Mayer Ceiilia ingatlanai­nak csere utján leendő megszerzése tárgyában. 7. A pápai m. kir. dohánygyári igazgatóság átirata a gyár mellett elterülő telkek megvétele tárgyában. — Petőfi ünneplése. Az egész ország megmozdult, hogy kegyelettel adózzék, a legnagyobb magyar költő emlékének halála félszázados évfor­dulója alkalmából. Városunk sem maradhat el az ünneplők sorából, hisz a kegyeletes emlékek egész sora fűzi Petőfit városunkhoz, hol a legfényesebb költői pályafutás kezdetét vette. Városunkban az ünnepélyt a Jókai-kör rendezi és pedig mához egy hétre vagyis július 30-án délután. A részletes prog-­rammot jövő számunkban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents