Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-03-13

11. szám. • • ! • A / /•: /\ / •, LS r / A \ L. v í V ! L// >! V V\ kJ PAPA VAROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca H56. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, b'ötér. Laptulajdonos: d.r. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : clr. Körös IfJixcLre. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre (j frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára lő kr. _£jj borongott, századok bús éje, Nem láttuk már régen a napot. Viharoktól tépett berkeinken Dalos madár fészket nem rakott. Rozsdamarta rabbiliucs nyűgében Teng az élet ekkoráig itt.: Elzsibbadva a szív és a lélek, Csüggedésbe törpült már a hit. .Sírja szélén volt immár i> nemzet, Lesve-lesték : mikor dö'l bele'! Kiket egykor száz-meg száz csatában Védve-védett hősi fegyvere. Vére hulla, vére omla értök, S hogy kórágyba döuték a sebek; Azok jöttek megszaggatni, tépni, Azt a fájó, azt a sok sebpt! Félistenné lessz a gyermek-ifjú. Zászlótbontó bajnokká az agg . . Megreszket a délibábos róna, A négy folyam : h fis vértől dagad. Zúg a vihar, mint a végítélet, Ív* az orkán üszköt hord, kavar . E viharban egymagára hagyva Vívja harcát a küzdő magyar. Do megkondul az idők harangja; Kondulásáu nyílnak a sírok: Szemfödélből lobogói emelve Visszajárunk mind a mártírok, És az eszme fényes pallosával Sötét éjre hajnalt gyújtanak, Oszlik a köd, véget ér homálya, Felragyog a lángsugara nap. Szolga, zsellér lett saját honában, Kabigába vert tűrő barom; l lol kínjának még hangot sem adhat Az emésztő honfi fájdalom. Sírja kész már, — kész a szemfödélen A halott nevét jelző betűk . . . De, megkondul az idők harangja: kzerni/olcszáznryi/uoiDii/oh-af iil. Diadalról diadalra hágva Villogtatja a h<nir<'<l vasát. Agyú lett a templomok haraugja, Es szuronnyá a munkás kaszák. Sebkötővé a meuyasszonytätyn], A melyet leold a szűz ara . . . A seb nem fáj, melyet ez megérint. Zendül a dal : győzelem dala! Lepattog a dermedés telének Jégpáncél a szerte hirtelen; Viharoktól tépett, berkeinken Duzzadó rügy, lomb, virág terem. Szárnyat ölt a lélek gondolatja, Es lehull a rozsdamart bilincs . . . Porba omlik a sorompók zára . . . A világnak több ily napja nincs! Szent (>z évszám . . . óh! lo a kalappal. Ha kiröppen ajkadon neve : A történet arany táblájára Könnyel, vérrel van ez vésve be. És dicsőség koszorúzza végig, Hervadást nem ismerő babér . . . Millióknak hulló könnye, vére Volt érette — volt a drága bér. . . . Mortis kellett némulni dalnak? Mért i> válta majdan siralom V Elbeszéli mindazt én helyettom, A jeltelen, sok bús sírhalom. Melyekben a hősök porladoznak, Kik megküzdék a dicső tusát . . . Tűzzétek le itt a babér mellé A kegyelet szentelt ciprusát. Kard nem csattog, ágyuk ueni dörögnek Nincs itt vértől párolgó tusa ; Messiási csókkal igy köszönt be Márciusnak dicső Idusa! Virágnyitó, hulló permetegje Újra éleszt, szívet és velőt . . . Sötét éjre kelő hajnal támad. Igy köszönt be ötven év előtt. E sugárra midőn visszanézünk Ötven évnek elmultán mi ma: Szálljon fel a népek istenéhez Hála-himnusz és buzgó ima. Ünnepeljük méltó áhítattal Ezt a dicső, ezt a nagy napot; Melytől e nép ezer éves fája Újra éledt, lombokat kapott. „Talpra mut/i/artel rivall e szózat; Mely eget vív, mely egekbe tör . . . Szent tüzében összeforr a nemzet, .Melyet, békó többé nem gyötör : Szabad a föld, szabad rajt az ember, Edes testvér lészcn úr, paraszt . . . Alpár sikján — Alpár völgye halmán Nem nyílott még soha szebb tavaszi Már valóvá vál az álmák álma : A virág már gyümölcsöt terein : A midőn az ármány fergetegje Bősz viharként zúgva megjelen. Jajkiáltás váltja a zsolozsmát, Megriad a harci harsona, Sokszor bámult a világ fölötted Nemzetem, de még így nem, soha ! Hajtsátok meg azt a tépett zászlót. Melyről az ő nagy nevük ragyog : Akik cgyiől-egyig hősíík voltak, Hogy nem tudni melyik volt nagyobb ? Akiknek — ma — hamvadó porából Szabadságnak épül temploma! . . . A nép: mely ily múltra tekint vissza, Nem veszhet el, nem vész el *oha! Ünnepeljük méltó áhítattal Márciusnak dicső Idusát, Tüzoszlopként lengjenek előttünk A megküzdött harcok és tusák. Ez a fény — a sírok éjjeléből — Feltámadás napját hirdető : Mtíly jőni fog, melynek sugarában Megfürdik a hármas bérctető! .Soos Lajos..