Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-03-06

XXV. óv. 1898. március 6. szaru. ;

. . _ _ 10. ^^^^^^^^^ ^S^^^^^^^^ ^BB^ ^J/J^ ^^^^^^^^^^ ^||^^^^^^^ PAPA VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁP

A-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulajdonos: d.f. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: cLr. Kőrös Endre. Előfizetések es hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre (i frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. Egy áldásos intézmény. — A kerületi betegsegélyzö pénztár. — Azon egyenlőtlen küzdelem, melyet a kisipar a maga létfentartásáért a gyári iparral folytat, mint azt mély sajnálattal szemlélhetjük körülbelül három évtized óta, a kisiparra miTid kedvezőtlenebb fordulatot vesz, úgy hogy egyes iparágakban a kisiparosok már egyáltalán nem tarthatják fenn magukat, másokban pedig egyre jobban kénytelenek érezni, hogy a gyári iparral a legnagyobb erőfeszítés mellett sem képesek a versenyt kiállani. Kétségtelen, hogy ez a küzdelem nem vett volna ily gyorsan végzetes fordulatot, ha az iparosok tömörültek s a kis erők egyesítéséből származó előnyöket kihasználták volna. Fel is volt ügyelniük erre a tömörülésre híva a legkülönbözőbb oldalról; sürgették őket, hogy alakítsanak fogyasztási, beszerzési és hitelszövetkezetet, de a felhívó szónak vajmi kevés helyen lett. meg a kívánt sikere. Mint a csüggedt sereget nem lehet harcba vinni, mert inkább elhányja fegyverét és menekül: úgy iparosainkat sem lehetett arra bírni, hogy a nagy erővel szembe a maguk kicsiny, de a tömörülés folytán naggyá váló erejét állítsák, hanem a helyett panaszos lemondással nézték a dolognak reájuk kedvezőtlen fordultát, s I legföljebb az államnál sürgették helyzetük | javítását. . Xem lehet tagadni, hogy az államnak e tekintetben meg vannak a maga kötclcs, ségei, de nem lehet tagadni azt sem, hogy i iparosainknak maguknak is jobban meg kell ragadni ti helvzetük javítására kínálkozó ; alkalmakat, mint a hos»;van ezt most teszik, a minek szóló bizonysága az a részvétlenség, I a mellyel a kerületi betegsegélyzö pénztárral szemben viseltetnek. Az 1X91. XIV. t,~cikk által felállított betegsegélyzö pénztárak tagjaiknak oly előnyöket biztosítanak, hogy szinte csodálni lehet, hogy c pénztárakba a belépés a nem a kötelezett tagok részéről olv gvér, mint a minő. A tag betegség esetén ingyenes orvosi segélyt, ingyenes gyógyszereket, táppénzt 2ü hétig, halálozás esetén temetkezési segélyt kap. Vagyis az az iparos, ki a betegsegélyzö pénztárnak tagja, biztosítja magát és családját betegség esetére, mert 20 hétig a betegsegélyzö pénztártól naponként táppénzt kap, mely akeresetképtelenség idején magát és családját a legnagyobb nyomortól menti meg. Es ínég is mit látunk? azt, hogy az 1<S94. (II. évi) kimutatás szeriül — azóta ily kimutatás nem közöltetett — 1528 kötelezett tag mellett — segédek és tanoncok — csak 10 mondd tíz önkéntes tag volt, s e szám aligha emelkedett, mert a legutóbbi kimutatás szerint a tagok összes száma 1240 volt s igy a 94. évihez viszonyítva az összes szám háromszázzal csökkent. Mellesleg megjegyezve ezt a csökkenést nem vagyunk képesek az alkalmazottak számában beállott csökkenésnek tulajdonítani, hanem inkább a vidéki iparosokkal szemben gyakorlandó ellenőrzés hiányának. Mindenesetre fölhívjuk erre a körülményre is az intézet vezetőinek ügyeimét. Meglehet, hogy e részvétlenségnek oka, részben a kerületi betegsegélyzö pénztár meg; indításakor fölmerült nehézségekben, részben '; a bár nem túlmagas, de nem is alacsony tag! díjukban keresendő. Annyi tény, hogy e pénztár megindulásakor a személyzetre és egvéb • dologi kiadásokra sokkal többet fordított

\inint a segélyezésre. Ma azonban már megfordult a dolog és a segélyezésre fordított összeg jelentékenyen meghaladja a kezelési költségeket, s ez a körülmény az eddig legalább i néniikép menthető részvétlenséget továbbra ; indokolatlanná teszi. Átvizsgáltuk a betegsegélyzö pénztár öt évi zárszámadását és mérlegét — s bár egy megjegyzést a hátralékok nagysága ! miatt nem hallgathatunk el — megnyugvással látjuk a mérlegekből, hogy a kerületi betegsegélyzö pénztár a lefolyt ötödik évben kimenekült bajaiból, s áldásos hivaTÁRCA. Kórágyon. Mivé tettél engem, mivé lettem érted V Te azt — tiszta angyal! — soha meg nem érted. „Őszi nap sugara", „nesztelen kis patak" „Csendesen imádlak", „csak nézlek hallgatag" — Mind mese ez régen, egy napig ha tartott, Elrepült, bogy láttam elpiruló arcod —, Hogy az ajakadra rátapadt az ajkam —, Hogy imádság-szemed egyszer lecsókoltam —, Széjjelfoszlott mindez. Pusztító orkán lett, s tűzláng a szerelmem: Törnélek, zúználak, s elhamvadnál velem. Aztán szél elálljon, legyen vége tűznek, Nyoma se maradjon a mi t 'ékünknek. Ne mondhassa senki: „itt elts.c s szerettek", Egy napi boldogság örök üdvösség lett Még testünk se legyen itt lent eltemetve, — Ekkora szerelem úgy sem való földre —, Szálljon szét a légbe. Pedig az oázon tengődő' növényzet, Nem kivan úgy erőt, a miként én téged! Elepedt zarándok céljára útjának, Nem sóvárog jobban, mint én te utánad! Távol tőled: nálad lelkem gondolatja, Éjjelem, nappalom az foglalkoztatja; S hogyha mellettem vagy, édes Üdvösségem! Megtudnálak ölni, hogy ne válj el tőlem, . . . Megőrülök érted ! Megőrülök érted, megőrülök . . . érzem . . . Vágyódni utánad, s el nem nyerni mégsem. Mint egy délibábbal kápráztat a végzet, S az enyémmé lenned csak azért sem enged. Nem lessz az meg, látom, irigyem az Isten, Nem akar egy angyalt nekem adni ingyen, Megmutatott csak, hogy epedjek utánad, Aztán beteggé tőn — és megöl — , meglátod, Tűnő boldogságom í Szembe tudnék szállni te érted mindennel, Ha már nálam volnál, mindig nappal, éjjel. . . . Kis kezed hüsítné mámoros homlokom, Galamb-pihegésed az altató dalom . . . Vagy ha kell, meghalok örömmel, Mindenem ! — De hát te itt maradj, egyedül, nélkülem? Mennyország vagy pokol, mindegy lessz énnékem. Csak te velem maradj . . . örökre . . . végképpen, Édes feleségem! SOMUL. \ Emberölő. A Pápai Lapok eredeti tárcája, írta: Babay Kálmán. Manó-major felől mentem Kenésére a mult nyár elején. Még a nagy vízből egy parányi sem látszott, de az a kellemes fuvalom, mely megérintett s ózon-dús vizpárával volt telítve, sejtette, bogy ott hullámzik lenn a mély völgyben, nyaldosva a vitorlások karcsú orrát s a vizben viháncoló hajadonok még karcsúbb termetét. Átellenben, a mezó'földi útnak Matacsra kapaszkodó keleti felén, le egész a kenései nagy horpadásig, gyönyörű piros baltacim buga-miriádot csavariutott hullámba a hős balatoni szellő. Ez a piros virággal borított hullámzó lejtő a emberölő. Csodálatos ellentét. Ez a hegyoldal Nápolyiiak a tengerre bámészkodó Posilippója kicsinyben és mégis puszta, elhagyatott hely, legfeljebb acélos búzát, vagy takarmány-fűvet termel, holott aranyakat ér helyzeténél fogva négyszögmétere. Nem hinném, hogy a hozzá fűződő tradíció riasztotta volna el onnét az embert, mert vajmi kevesen ismerik azt; inkább ott keresem mellőzését, hogy a Balaton vidékén ezrével találkozik ehez hasonló szép pont, melyeknek felkarolását és paradicsommá tételét a jövendőkbe szorította a „felső tízezerének kozmopolitikus érzülete.