Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-12-25
I Mint egy atyának gyermekei szeretnők és gyámo; lítanók egymást testvéri szeretettel . . . | Imádkozzunk, hogy jöjjön el hozzánk a Van-e szív, a melyet e szó kiejtése örömre 1 Mevct etnek ex áldott országa. Karácsony. Kis József. Karácsony esi. — Kúp a nagyváros életéből. — ne hangolna? Hisz az igaz, benső szeretet el vál-; hatatlanul hozzáfüződik e. névhez. A szeretet j dicsőitít éneke e szó egymagában. Fásult szív, , romlott elme, a kit még a karácsony is érintet-! lenül hagy. i Karácsony van. Tekintetünk arra a jászol-'• Minap — ködös, borongós volt az alkony — bölcsőre irányul, a melyben az örök isteni szeretet j Vézna anyókát láttam lopózva szemlélhető a kisded Jézusban. Ide irányul min- j md har ' ámm) .f áh ] £Özt a JJunapartuu . . *) denek tekintete: szegényé, gazdagé", tudatlané, ,. 7 , . , • i . •* , \b centre az forgott gondolatomba: tudósé, és mindenik megtalálja, a mit a szive \ JJ J J J keres. Ah, kimondhatatlanul beszédes és oly igen ! ~ E ) bíztos úr ^ most ha SSÍVP volnal szívünkhöz szól ez a karácsonyi történet! Megragad és fogva tart a maga benső igazságával. Örömöt hirdet a pásztorok képében minden t , szegénynek; világosságot gyújt a csillag után j Csak egg szomorúpincelakasba Karácsony est. Kunyhóba, palotába Ma szelni öröm, béke, köszönt be. haladó bölcsek képében azoknak, a kik a társadalmi nagy kérdéseken fennakadva tépelődnek. Beszédessé teszi a tudatlant úgy, mint a tudóst; besugározza boldogító fényével a kunyhót csak figy, mint a palotát. Itt szegényes házaikban, ott módos lakásaikban, térdeikre szedik apró gyermekeiket apa, anya, nagyapa, nagyanya és ünnepies meghatottsággal, szeretetreméltó jámborsággal beszélik el születése történetét annak a Jézusnak, a ki a szegényt is biztosította arról, hogy édes fia az Istennek, mert előtte nincs személyválogatás, hanem „minden nemzetségből kedves neki, a ki öt féli és az ö parancsolatait megtartja.' 1 Azét a Jézusét, a kinek példája meggyőzően bizonyítja, hogy a földi szegénység magában véve senkit se aláz le, ha különben a lelke tiszta. Milliók áldják Két árvának hull keserű kongje S egg özvegy asszony éggel száll pörbe . . . Biztos úr ej, ha szive lett vón' akkor: Anyóka csak egg gallyat tört volna. S ott a pincében ma két gyermek-ajkról Angyalok vidám éneke szólna, S fenn az a kis bűn törölve volna. Lamperth Géza. Találkozás a hegyen, A <Pápai Lapok> szániára irta: Vincze Tarnás. Még a tavasz elején történt, hogy Jeney annak a nevét, a ki jászol-bölcsőben született s' főhadnagy erősen összetűzött a menyasszonyával a kinek később se volt hol lehajtania fejét. Úgy j Perei Lenkével. Azaz, hogy inkább a menyasszonya a szívéhez szól a szegénynek az az igazság, hogy j tü 'itt össze ö vele, ami azonban a végeredményre nincs elzárva előtte az út az Istennel való boldog nézve mindegy volt: „a parti visszament. 1 ' egyesülésre. Olyan kedves jelleget nyert ez az ünnep a szokásos ajándékok által. Nagy ajándékot hozott egykoron e nap az emberiségnek: a próféták által jövendölt s a nemes lelkek által epedve várt Messiást, az Üdvözítőt, a megtartót. 1 r gy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött ikít adta érte, hogy minden valaki ő benne hiszen, el ne vesszen, hanem örökéletet vegyen. Az Istennek e drága ajándéka örömre hangolta a kegyeseket. Fz a karácsonyi öröm csendül föl ma is a jó lelkek imádságában és énekében. E drága karácsonyi ajándékra emlékeztetnek mind azok az apró ajándékok, mikkel ma házastársak, szülők és gyermekek kölcsönösen kedveskednek egymásnak. Az Isten szeretetének páratlan megnyilatkozása indítja ma a tehetősebbeket arra, hogy karácsonyfát állítsanak a szegény gyermekek részére is, hadd érezzék ők is, évenként legalább egyszer, különös mértékben a krisztusi szeretet melegét. Ah bár ülhetne teljes diadalt e szeretet! Bár fogadná be már egyszer minden ember szívébe a Krisztust. Hisz a Karácsony megünneplésének ez volna a fő célja. Ekkor megszűnnék mindaz, a mi kivetni való az emberi természetből: az osztály és fajgyűlölet, a vallási viszályok; a szegények elnyomása, a bűnös gaz cia g°k magasztalása. .. A városban sokat beszéltek erró'I, mert. nem tudták megérteni a dolgot. A házasság, ha tényleg megtörténik, az úgynevezett szolid házasságok közé tartozott volna mert a főhadnagy és Lenke régi ismerősök, úgyszólván gyermekkori játszópajtások voltak és mindenki egészen rendjén való dolognak találta, mikor mint menyasszony és vőlegény léptek a világ elé. A szüleik valami távoli rokonságot is tartottak egymással és ők is mindig jóbarátok voltak. Együtt farsangoltak át két telet s ezután, a szüleik közös megegyezés szerint, megünnepelték az eljegyzést. A két érdekelt felet nem is tartották szükségesnek megkérdezni. Az öregek tudták, hogy a fiatalok már régóta szeretik egymást és a fiatalok sem voltak egyelőre más véleményen. Jeney Géza eljött mindeu nap a menyasszonyához, figyelmes volt iránta csak úgy, mint azelőtt és az egész különbség a mostani és régi barátságuk között mindössze csak az volt, hogy Géza most, ha elment, megcsókolta a Lenke kezét. Márciusban a főhadnagynak egy hétre el kellett távoznia valami szolgálati ügyben. Amíg távol volt, mindennap levelet váltottak egymással, csak") A Vámpalota és az új Ferenc József-lűd között elterülő Dunaparton tartják a fővárosban a karácsony-fa vásárt. hogy ezek a levelek nem terjedtek túl a napi esc menyek hű reprodukálásán. Hogy ilyen hangon leveleztek, annak főképpen Géza volt az oka, aki az első levelet irta. Ezután már Lenke sem írhatott szerelmes hangú levelekel; s ámbár nem valószínű, hogy ebben az esetben valami nagyon ömlengó's lett volna a levele, mégis rosszul esett neki, hogy a vőlegénye egyetleu szóval sem említi, fáj-e neki a távollét vagy sem. Józan leány volt és azok közé a leányok közé tartozott, akik szülcég esetén az atyjuk helyett el tudják adni a gabonát is. Most azonban lajt neki a vőlegéuye magaviselete, amit hidegségnek, közönyösségnek tartott, s bár azelőtt sem mutatott semmi bajhuidosságot az ábrándosságra, most ugy kezdte érezni, mintha őket csak a szüleik kényszerítették volna egymáshoz. Emlékezett a kertészük leányára, mikor az menyasszony volt. Hogy örült ez a leány, mikor a vőlegénye jött és íme, ő nem is nagyon gondol arra, hogy már három napja nem beszélt Gézával. Mikor aztán a vőlegénye megjött, egész hidegen fogadta. Az nem tudta mire vélni a dolgot, kérdőre vonta a leányt és a leány gúnyolódó, sértő feleleteinek az lett a következménye, hogy a főhadnagy sem másnap, sem harmadnap nem látogatott el Pereiékhez. () maga is kétségbe kezdte vonni, hogy tényleg s/.ereti-e Lenkét, mert a válás nem esett nagyon nehezére s mert a látszatát is kerülni akarta annak, mintha a pénzéért venné el a leányt, egy udvarias hangú levél kíséretében visszakuldotte a jegygyűrűt. Az öreg Perei sokáig haragudott e miatt a leányára, mert Jeney Gézát úgy az egyéniségénél, mint állásánál fogva legjobban szerette volna a leánya férjének. De legjobban haragudott Lenkére a kis tizennégyesztendő's buga, Ilonka, a ki nem tudott kibékülni a fess sógor elvesztésével. Amit még sohasem tett meg, egy egész napig nem csókolta meg Lenkét. Nyár volt már, meleg, termékenyítő nyár. Az ezred a város határában levő hegyek között gyakorolt. A mai napnak az volt éppen a feladata, hogy az egyik hegyen levő Perei-féle villát, amelyet az ezredes fölvétele, szerint egy ellenséges ezred tart megszállva, elfoglalják és onnan az ellenséget kiűzzék. Az „ellenség" mindössze arra a tiz bakára szorítkozott, akiknek a sapkájára erre az alkalomra fehér szalagot húztak, s akik már jókor reggel elbújtak a villa mellett levő kis erdőben. így bátran mehetett hát az ezred fölfelé a hegyen. Csak Jeney főhadnagynak volt rossz a hanulata. Perei Lenkére gondolt most is, mint mindennap, amióta nem beszéltek egymással. Napról-napra jobban érezte a leány hiányát és most már egészen tisztán látta, hogy tulajdonképpen mi is volt az oka az ő elválásuknak. A sok együttlét alatt nagyon megszokták egymást és azt hitték, hogy a megszokáson kívül nem is köti őket össze semmi más érzés. Most már érezte, hogy szereti is a leányt, nagyon szereti és az első biztató jelre hajlandó lett volna visszatérni hozzá. Ám a biztató jel késett. Az utcán, ha találkoztak, köszöntötték egymást és a főhadnagy férfiúi hiúságának jól esett, mikor azt konstatálhatta, hogy Olga nem olyan piros, mint ezelőtt és meglátszi
