Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-12-11

inal és megszerezheti) telkek rendre esak föl is soroltathassanak, mégis csak több idő' kell, mint egy — bárha pár napig is tartó — tárgyalás kerete. Ezért lőtt tehát a célon túl Tárgyas, mert — a meggondullság s utasítása ellenére — ehileges, kötelező ajánlat konstatálása helyett matériái is eredmény rohamos beszerzésére törekedett: a bizottság pedig tájékozatlanul, presszió alatt, félelemből cselekedett. Nagy igaza van tehát mind dr. Kendének, mind dr. Koritschonernek s általában miudeukinek, a ki ezt az egész telekfölajánlást elsietettnek, „szerencsétlen eszmének" tartja. Dr. Antal Géza úr közli Darányi földművelésügyi miniszter uruak a képezde elhelyezése tárgyában a kultuszminiszter úrhoz intézett átiratát is. Mit bizonyít ez? Azt, a mit mi is már egész az unalmig hangoztattunk s a miben mindnyájan egyetértünk, hogy t. i. a képezde a földművesiskolával lebelő benső, testvéri összeköttetésben hozassák. De nem azt, távolról sem azt, hogy a földművesiskola nyelje el a képezdét s abszorbeálja ennek hivatását, erejét és jellemét egyaránt. Nem azt, hogy már ezután nekünk más tanító nem kel), csak olyan, a ki jól tud szántani, vetni, kaszálni, répát termelni, csikót, tinót nevelni; de a tanításhoz, neveléshez s átalábau a pszikológiai emberfaragáshoz nem kell sokat értenie. Vastag betűkkel írja dr. Antal, hogy Tárgyas a kultuszminiszter megbízottja, egy — július 14-ikéró'l kelt — levélben értesíti a várost, bogy : „a vallás- és közoktatásügyi miniszternek is az az óhaja, hogy a tanítóképző-intézet a jöldmüoesiskola közelében helyeztessék el." Hát Tárgyas ezt csupán csak hallomásból, kedveskedésből irta. Ilyen — aranyat érő óhajt kifejező — miniszteri irat nincs és uem is volt ]'argi/usnál soha. Téves az az állítás, hogy a képviselőtestületnek ama telek fölajánló határozását n

a törvény}iafósá(/ nol'JÍHí. sz. a. végzésével hagyta jóvá." Nem ez alatt a szám alatt hagyta azt jóvá a törvényhatóság, hanem az 1890. évi október hó fi-ikén és folytatva tartott, rendes gyűlésében fiiiU.21472—lKWi. szám alatt. „De, hogy az iratok a minisztériumba fölterje-'/tettek-c ? annak semmi nyoma", ezt mondja dr. Antal. Hiszi a kánya, hogy ue tudná, hiszen épen a kísérődével szerint másolta le — tévedésből — a törvényhatósági végzés száma helyett. S minthogy e ponthoz jutottam, nem állhatom meg, hogy ki ne tálaljam azt is, a mit sokan talán félve őrizgetnek; de a mi végre úgyis csak kitudódik, hogy; a föutcbb jelzett napon és szám alatt jóváhagyott telek föl ajánlási végzése a törvényhatóságnak ELVÉGRE EZ ÉVI NOVEMBER hó 25-ÉN, 5549/1896. ITTENI SZÁM ALATT ÚTNAK INDÍTTATOTT INNEN FÖLFELÉ, még pedig mint „jogerős határozat." (?!?) No hát, erre tessék kádenciát mondani. Hol publikáltatott ez a végzés? s tűiért éppen most — két év multán — látták annak szükségét, hogy fölterjesztessék ? Azt hiszem, hogy a történelmi visszapillantás: az első közlemény, nem valami épületes. Csak tessék tovább nyomkodni a pipát a Kende, Koritschoner és Tárgyas hüvelykujjaival! Ha lehet. Éu pedig Verulami Baco jellemző szórakozottságát, mellyel nekem már uemcsak a hüvelykujjamat, de jobb kezem mind az öt ujját — melyre irásközbeu mégis csak magamnak vau szüksége — megtiszteli, igen szépen megköszönöm; kénytelen vagyok dr. Antal bámulatos lavirozásaira s arra a buzgó törekvésére, mellyel csekélységemet miud a földművelésügyi miniszter, mind pedig a közvélemény ellenében második közleményében ütőkártyául kijátszani próbálgatja, egész őszinteséggel — siue ira et studio — nyilatkozni. Ritka jelenség ugyanis az a közéletben, bogy ha valaki valami véleményt, indítványt, javaslatot — vitatás után — hozzájárulással elfogadott: annak néhány perc, vagy — ha úgy tetszik — nap múlva már az egész ellenkezőjét hirdesse s vitassa és dorongolja a nyilvánosság előtt azt, a mit előbb jónak látott, jónak mondott, sőt a mit önmaga elismeréssel jegyzőkönyvbe is vitt. Dr. Anti Géza úr az 1897. évi febr. 2ő-én tartott igazgató-tanácsi ülésben a városi vegyes bizottság megbízásából készített s a képezdei tanári testület által már előbb, febr. 12-én tartott gyűlésben megvitatott s egyhangúlag elfogadott Véleményes javaslathoz nemcsak hozzájárult, hanem egyhaugű hozzájárulási végzését jegyzőkönyvbe is vette s a gyűlés végén — a nagyérdemű elnök abbeli fölhi] vására, hogy „most már aztán e mellett a tervünk és határozatunk mellett szilárdan és minden körülmények között kitartsunk" — lelkesült szóadással a javaslatban foglaltaknak hirdetését és megvédelmezését is megígérte. S most mit látunk ? Azt, hogy — mint Pilátus — mossa a kezét s e Javaslatnak összefüggés nélkül kikapkodott mondataiból igyekszik magának megépíteni azt a piedesztált, a melyre az ő békítő, közvetítő, igazságszerető rideg márványszobrát könnyűszerrel fölemelhesse. — Nagyon szép öntől Mózes úr, de én Maximeot szeretem. Es Mózes úr tovább ment, mormogva magában! •—• Végtére mégis oda jut! Oda kell jutnia! Eközben a szép leány és fiatal ember sokat sétáltak együtt a tengerparton és a városban már suttogui kezdtek róluk. Szerencsétlenségükre mind a ketten szegények voltak. Egy divatárusuő keresete nem valami fényes, kivált ha még egy öregapát is kell eltartania, a csempészre még nagyon sokszor nagyon sovány idők járnak. De ó'k ezzel nem sokat gondoltak. Egy nap oda állottak az öreg Pascal elé és azt mondották ueki: Mi szeretjük egymást és egymásé akarunk lenni. Az öreg eggyet bicentett fejével és azt felelte: — Jó ... jó legyetek egymáséi. A szerelmesek letérdeltek előtte és ő megáldotta őket. Ezzel meg volt az eljegyzés. Ezen az estén sokáig, igen sokáig maradtak a tengeimartou. Mikor a szép leány hazafelé ment, boldogan, repeső szívvel, a vén Mózes elébeállott és azt mondotta: — Pascaline . . . fényes állást ajánlok magának, biztos jövőt. O meg azt felelte rá: —- Nagyon szép Mózes ur, de mától fogva Sarrabeyrous Maxime jegyese vagyok. És Mózes úr, mikor eltávozott megint csak azt mormogta magában. Oda fog jutni mégis! Néhány nap múlva nagyszerű üzlet akadt Maxime számára. Kitűnő üzlet. Egy egész hajóterhet kellett Guípozcoaba behozni. A fiatal csempész bizott magában, noha éppen a legrosszabb időszak járta akkor. Éjjelnappal fütyölt a szél, fülébe sivítva a tengerészeknek : Ez a (juadelupei szent szűz! A quadelupei szűz, a halavány zöldszemű madonna: ki magával viszi a vakmerőket, kik sötét éjjel ott időznek a szürke tengeren. — Egy hét múlva visszatérek mondotta Sarrabeyrous Maxime megcsókolva kedvese piros ajakait. Elmúlt egy hét, egy hónap, két hónap, három hónap, s a szép csempészről senki se hallott. Pascaline reggeltől estig sirt. Ha szabad lett volna, hogy sietett volna felkeresni őt azokon a magas hegyeken túl, melyek elválasztották szerelmesétől ! Egy éjjel az a hír járta be a várost, hogy Maximeot megölték a csendőrök. Es elmúlt egy hosszú év és senkisem hallotta hírét. Ugyanaznap Pascaline boltja kigyuladt; senkise tudta, honnét jött a tüz. A divatárusné és apja tönkre voltak téve. Dunez Mózesnek, mint mindig úgy most is szerencséje volt, az ő fedelét meg se perzselte a láng. De többé nem [merte Pascalinet megszólítani, úgy is tudta a feleletet. Nagyon szép No de- hát nem „gyanúsítok.

11- Lássuk — az irást. ,,Az alap-ok — így szól dr. Antal — a mely miatt az egész, kérdés újra előkerült, a kijelölt hely messzesége." Aztán : „. . , talán nem leszek elfogultsággal vádolható, ha azt mondom : hogy a telek messze van ugyan, de nem oly messze, mint azt.. ." Nos, aztáu kiszámítja a tanár úr a távolságot időben és lépésekben s arra az eredményre jut, hogy a földműves iskolához ki lehet menni 24 perc alatt — katonai (egy rőfös) lépésekben. Ha rosszakarói volnánk dr. Antalnak, azt kívánnék neki : legyen ott, abban a képezdébeu rendes tanár s heti 20 óráját délelőtt és délután, sárban-vizbeu, nyárban-télben, mindig PONTOSAN adja ki. Soha sem vénüljön s mindig katonalépésben járjon. Elmondja dr. Antal a gazdasági oktatás, az amerikai szőllőiskolák, a méhészet, a selyemhernyótenyésztés behozatalának történetét és még sok egyebet, amik ezúttal ehhez a dologhoz éppen úgy nem tartoznak, amint a frakkra a vitézkötés. Ellentmondásba igyekszik keverni saját magammal. Mert csak mostanában kezdem pengetni, hogy a iro///«-telek magában kicsiny; megveendő hozzá J-Jorváth-íéla ház is. Ez egyszerűen uem áll; mert én kezdettől fogva így formáltam meg a kombinációt s minden fölterjesztésünkben is így vau az. Hangsúlyozza a tanár úr, hogy ujabban eltértem az iuternátustól csak azért, hogy az épület bekerüljön a városba. Nem tértem el, kérem; hanem egészen más — vagylagos — tervezetet készítettem, a mely olcsóbb is, szebb is, célszerűbb is és általánosabb haszon is, mint a kaszárnyarendszer szerinti, egészségtelen — mondhatni: erkölcsrontó — építkezés. Különben örülök, hogy — egyszer már — dr. Antal tanár úrral egy véleményen lehetek. Mert — amint mondja — Ő is jobban szereti az EXTERNÁTUST. S annál feltűnőbb már aztán, hogy az INTERNÁTUS elönyösebb voltát nyomban rá Sebestyén Gyula egyik közismert munkájával támogatja. Értse meg ezt, aki tudja. Majd aztán oda lyukad ki — hosszas ide-oda leugés után — bogy — mivel a földműves-iskola melletti hely mindenekfölött a legalkalmasabb, a IToyta-Horváth-i'éle telek átadásával pedig nem szívesen látná, hogy ujabb teher háruljon ezen város lakosságára — hát menjen a képezde a vásártérre. „Azt goudoltam ezt a kenyeret, hogy sajt, hát pedig kulacs." Tovább nem folytatom. öntől Mózes űr, de éu Sarrabeyrous Maximéra várok, a ki vissza fog térni. Ha nem tér vissza többé, bű maradok örökké hozzája, épp úgy, mintha özvegye volnék. Azután meg én tisztességes leány vagyok és uem akarok rossz lenni. Igen a szegény Pascaliue tisztességes derék lány volt, annál derekabb, mivel hozzá még szegény volt. Mióta a bolt leégett, másoknál dolgozott. Kétszer annyit dolgozott és kétszerte kevesebbet szerzett. Két év múlt el azóta, hogy Maxime halálhírét hozták. Végtére a nyomor beköszöntött a szép lány hajlékába. A vén Mózes megkönyörült rajtuk annyival is inkább mert szerelmesebb volt, mint valaha; ennek a szép leánynak a makacssága nagyon felizgatta őt. Ismét forgolódni kezdett Pascaline körül. Csakhogy most az egyszer így szólt hozzája: — Nem ajánlok már magának fényes jövőt, hanem legyen a feleségem. Hiszen megöli magát a munkával, az apja utoljára mégis éhen hal. Maxime meghalt gondoljon az élőkre! Pascaline nem felelt rá semmit, elkezdett sírni, és hagyta megfogni a kezét. Akkor Mózes elment az öreg Pascalhoz és elmondta neki a dolgot. Az öreg bólintott egyet fejével s csak azt mondotta csendesen: — Jó ... jó ... a szerelem madarai nem énekelnek már az ágakon.