Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-12-11
18'JS. december 11. Annyit azonban még meg kelt említenem, hogy rajtam kívül még van egy hölgy, a kinek hüvelykujjával akarja dr. Antal Géza tanár újabban a pipáját lenyomkodui. Ez a hölgy az igazgatótanács. Különös, hogy az igazgatótanács, a melynek Véleményes javaslatát dr. Antal annyira tépdesi, az igazgatótanács, melynek Véleményes javaslatát a városi vegyes bizottság aunak idején meg se hallgatta, hanem valaki, vagy valakik a szépészeti és építészeti bizottság által — még pedagógiai szempontból is (!!) — fölülbiráltatta és sutbadobatta; az igazgatótanács, a mely 1897. évi április hó 20-án taitott ülése jegyzó'könyvének 4-ik pontjában — dr. Antal jegyzői tollából folyólag — így nyilatkozik: „Dr. Fenyvessy Ferenc fölemlíti, hogy az igazgatótanács által fölülvizsgált építési tervekre vonatkozólag adott Véleményes javaslata uem a kiküldő s határozati joggal egyedül biró vegyes bizottság által tárgyaltatott le; hanem ezeu célra— emez kikerülésével — csupán csak a városi szépészeti és építészi bizottság hivatott össze. (Határozat) -. Az igazgatótanács a városi bizottság ezen eljárását, sérelmesnek tidálja s fölkéri elnökét, hogy annak orvoslásáról gondoskodni szíveskedjékaz igazgatótanács, melyről idáig urbi et orbi hirdették, hogy az ebben az ügyben nem tényező, \ r eritas szerént, semmi szava sincs ebez a dologhoz, szerep azt e városban nem illetheti; különös, mondom, hogy ez az igazgatótanács egyszerre oly tekintélyre emelkedett, hogy dr. Antal irigylésre méltó hévvel mindenkit meggyőzni törekszik, hogy „a modus procedendi az egyedül helyes úton: az igazgatótanács útján eszközölhető csupán." No hát, nincs olyau gyámoltalan teremtés, a ki ebbe a kelepcébe belemenne. Xem egyéb az, mint a közvélemény lelkes nyilváuulásainak elaltatása, a figyelemnek a főtárgyról elfordítása. Nem! A lelkesedés, az áldozatkészség a haladni-vágyás, a kulturtörekvés szent Veszta-tüzét elnyomni nem szabad. De sőt a szabadszellemú'ség egyenesen megkívánja, hogy szóljon, lelkesüljön, tegyen, fáradjon, küzdjön s áldozzon ez ügyért, mely édesmindnyájunké, mindenki, kinek agya, szive, keze, lába s Istentől adott fillérei vannak. Hisz a költő is azt mondja: „Hass, idkosi, gyarapíts: a haza fényre derül.' 1 Hová lennénk, ha a szabad diskusszió terén a sorompók lebocsáttatuáuak ? Hová lennénk, ha a szókimondás bűnné, a jellemes bátorság lázadássá, a következetesség bolondsággá bélyegeztetnék ? Tiszta vizet a pohárba! A társadalomban nincs helye politikának, sem diplomáciának, sem taktikának, som semminemű hadi manővernek. Javítsuk a társadalmat azzal, hogy igazat mondunk mindenha. De még valami nyomja a szivemet. Elmondom. Xagyou érdekes. A földművelésügyi miniszter úr — előkelő bölcs tapintattal — a földműves iskolába hetenként kétszer, a gazdasági gyakorlatok szemlélésére kijáró itteni theológusok részére egy 450 írtba kerülő társaskocsi beszerzését rendelte el. Addig pedig az intézet fogatán szállíttatik ki s hozatik vissza minden szerdán és szombaton délután a tanuló 5 theológus. Ez tény. A mint ezt egy cikkemhez igen közel álló úriember előtt ottan tervelt képezdénkre vonatkozólag fölemlítettem, ezt a választ kaptam : „hjah az egészen más; azok theológusok ; a képezdei tanárok pedig tegyenek « zsebjökbe kenyeret s háljanak ott, ha nem akarnak gyalogolni." Auch gut. Azt hiszem, hogy ez a theológiai akadémiai omnibusz hozza be nekünk onnan a képezdét. Addig is — — béke és türelem. Szováthy Lajos, igazgató. A Jókai-kör szini előadása. Pápán, 1X ( ,)8. dec. hó 15-ikén a Jókai-kör a városi színházban színi előadást rendez. Színre kerülnek : I. Az esernyő. Vígjáték egy felvouásbau, irta Bayle Bemard, ford. G'siky Gergely. Személyek : Thisledown Ágostou . . Patay Árpád úr Emmy, neje Hannos Etelka úrhölgy Rawlings Ágoston . . . Paur Ödön űr Milmau Ellen .... Hanauer Ilona úrhölgy Diggs Xagy Vince úr Mary Galamb Ilona úrhölgy II. Virágfakadás. Vígjáték egy felvonásban, irta: Murai Károly. S z e m é 1 y e k : Kovács Péter .... Kiss István úr Márta, neje Peutz Mariska úrhölgy Xelli, uuokahuga . . . Galamb Rózsika úrhölgy Ödön, unokaöcscse . . Sült Jenőké Laci Szarka Lajos úr Kati Peutz Anna úrhölgy Történik egy vidéki városban. Idő: jelenben. De ó'k letérdeltek az öreg elé s az öreg nem áldotta meg őket. Három nappal az esküvő előtt, mikor máiőszre járt az idő, a szép leány a tengerparton sétált. Egyszerre csak egy hang szólította a barlangból. — Pascaline! Pascaline! A leány megreszketett, mint a falevél és azt suttogta: — Te vagy Maxime, te vagy! Miut egy sebzett madár, hullott kedvese karjai közé. 0 volt az, szép mint az előtt, de halványan lesoványodva. Magához szorította a lányt, oda a szivére — minden erejéből. — Ugy-e nem igaz, hogy férjhez méssz Dunez Mózeshez. — De igaz. Ha nem megyek hozzá apámnak nincs mit ennie. Miért uem jöttél vissza ? — A spanyolok elfogtak és börtönbe vetettek. De most szabad vagyok, dolgozni fogok. — De mi lessz atyámból ha ismét elfognak? — Xem, nem ne beszéljünk erről többé. Szeretlek. És elborította csókjaival a lányt s lassan a barlang felé vonta. A lány nem állott ellen; a barlang csendes üregében halkan, nagyon halkan suttogtak, szorosan átölelve egymást. Végre a lány kiragadta magát kedvese karjaiból. Az idő múlik, engedj visszatérnem; hallom az éjféli harangot. — Xem harangszó, csak a tenger zúgása az. Hosszú idő múlva ismét így szólt a leáuy; — Hogy haragszik a tenger! Ha eltalál bennünket borítani a kicsapdosó hullám! — Xem a tenger zajong, szerelmünk dicséneke az! Hosszú idő múlva harmadszor is megszólalt a leáiij-. — Hallod, Maxime, hogy dühöng a szélvész ? — A quadelupei szűz rohan el a tenger fölött. Eletünk utolsó órája s szerelmünk első éjje ez. Most már sohasem léssz a másé. Ez itt a nász-szoba s a zajongó hullám lessz menyasszonyi ágyunk! Égő csókjával elzárta a leány ajkait. Másuap össze ölelkezve, megdermedten találták föl a szeretőket ; a tenger egyesítette őket örökre. A barlangot pedig azóta a Szerelem barlangjának hívják. Az öreget újból megütötte a guta. Ott koldul most is a templom lépcsőjén s csak azt mormogja néha csendesen : — Rossz, rossz . . . zöld volt a reméuy fája, de elfonnyadt az ősszel. III. Szellemrlús hölgy. Vigjáték egy felvonásban, irta Bercik Árpád. S z e ni é 1 y e k : Jenő' Mikoviiiyi Jenő úr Bella Barthalos Olga úrhölgy Ilma Hanauer Zoltánné úrhölgy Rendező : Körös Endre dr. Helyárak: Nagy-páholy 4 frt. Kis-páholy 3 fr 50 kr. Erkélyszék 1 frt. Támlásszék «0 kr. Zártszék 00 kr. Erkély-állóhely 50 kr. Földszinti állóhely 40 kr. Diák- és katonujegy (őrmestertől lefelé) íiO kr. Karzati -ülőhely I. és II. sor 40 kr., III. ;:or 30 kr. Karzati állóhely 20 kr. Egy színlap ára a pénztárnál 10 kr. Kezdete 7 éirakor. Előadás után a Griffben fársasvacsoru lessz. TOLLMttGGYIiL. Kürthangok az éjszakában. Mindenféle hangot szeretek. Szeretem a zenét, az éneket. Még a gyerekvisítást is eltudom képzelni zenének. A verkli sem boszaut soha a nyikorgásával, sőt a most múlt nyáron színházunk orkhestrumában okvetetlenkedő 5 szál muzsikust is élvezettel tudtam halgatni. Nincs az a fúvós és vonós hangszer, a melynek én barátja ne lennék. Sőt egylcor, a midőn a fejem tetején még nem jelentkezett a holdvilág, egész éjjel elmuzsikáltattam magamnak a nótámat a cigánnyal. Pedig a jóból is megárt a sok. Magam is konyítok valamelyest az okariuához s a mikor tanultam, egész délutánokat elvesződtem vele. Oh még az oboa éles hangja is édes remogésbe hozta a szívemet. Képzelő tehetségem oly annyira ki volt fejlődve, hogy a háztetőkön nyivákoló macskáknak sem voltam ellenségük, feltételezvén róluk, hogy szonettdallal kedveskednek dulciueájuknak. Volt olyau idő, hogy a mikor pénzem nem volt 'oh, pedig milyen gyakran nem volt, sőt nem is emlékezem, hogy mikor lett volna), tehát a mikor üres volt a zsebem, ott halgattam kívülről, a vendéglők és kávéházak muzsikáját, lett légyen az katonabanda, cigánymuzsika, rekedt hangú orfeumdal, tambura cincogás, női zenekar stb. stb. Már éu ilyen vagyok. Iíauem egy idő óta ellensége vagyok minden elképzelhető hangszernek. S ezt kérem, a tűzoltók okozták. Nehogy azt higyjék, hogy a tűzoltóknak vagyok ellenségük, sőt ellenkezőleg nagyraűecsülüm azt a tiszteletre méltó testületet, a melynek tagjai néha élet-halál harcot foiytatnak a romboló elemmel, a kik embertársaik vagyonáért, életéért sokszor saját életük kockáztatásával állanak helyt. Tehát nem az intézmény ellen van nekem kifogásom, hanem egy nagyon is falusias, elavult szokásról lészen itt szó. Mindenki szeret aludni éjjel, kivéve a korhelyeket. Ezek is szeretnek aludui, de inkább nappal. Hanem ezek kevesen vannak, míg ellenben azok, kik az éjszakát nyugalomra szánják, megszáinlálhatlanul többen, különösen itt Pápán. Ez csak az bizonyítja, hogy a város polgársága józan életű. E mellett tessz tanúságot egy pincérnek a nyilatkozata is. Valami idegen utazó, (bizonyára vigéc) kérdezte tőle, hogy milyen társadalmi élet van itt Pápán, amire ezt felelte: Oh! kérem itt a pincérek akár éhen halhatnak, itt nincsenek lumpok. Hát természetesen a társadalmi életet ő csak lumpokkal tudja elképzelni. Persze a liba is mindig a kukoricáról álmodik. Hanem ezt csak illusztrálásáért hoztam fel annak, hogy Pápáu nagyon sokau, de tömérdeken, aludui szeretnek éjjel. Oh 1 hiszen nincs is valami boldogítóbb az álomnál, kivált, ha az ember valami jót álmodik. Már a régiek is azt tartották, hogy a ki jól aluszik, annak tiszta a lelkiismerete. Hát már most én jól aluszom, kitűnő, szép álmom van. Éppen ott térdelek a szerelmesem előtt és idézem a YValterdalból a csengő-bongó rímeket:
