Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-12-11
50. szám. PÁPA VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNY i Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. LaptuLajdonos: clr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: dr. Körös Endre. Előfizetések ós hirdetési dij?.k a lap kiad ó h i v a t a 1 á h o z k ii 1 d e n d ö k A lap ára: Egész évre ti frt, félévro :i frt, ucjiyerit'vre t frt öO. Egyes szám ára líi kr. Az obstrukció és a városok. Nem politizálunk, mert hisz a politika ki van zárva lapunknak, mint társadalmi lapnak keretéből, de nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy az országgyűlési tárgyalások menetének rendellenes volta jelentékeny károsodást jelent a városokra s köztük városunkra is. Köztudomású dolog, hogy a városok fogyasztási adó bérlete 1899. január 1-én megszűnik a szeszre, sörre és cukorra nézve. Köztudomású az is, hogy a kormány egy törvényjavaslatot készített s azt a pénzügyi bizottsággal le is tárgyalta, mely javaslat szerint a városok a fogyasztási adók bérletéből eddig élvezett jövedelmet továbbra is meg fognák kapni, a törvényjavaslatban megjelölt eszközök felhasználásával s illetve az állami hozzájárulással. És éppen ily köztudomású dolog az is, hogy városunk már a jövő évi költségvetésbe ily cimen 8000 frtot be is állított. A parlamenti tanácskozások^ menetének megzavarása a városok s köztük városunk számítását halomra dönti. Nincs immár semmi kilátás sem arra, hogy az említett — a városok szempontjából rendkívül fontos — törvényjavaslat törvényerőre váljék január elseje előtt, sőt hogy január elseje után is mikor? — annak csak a mindentudó a megmondhatója. Ily körülmények közt aggódva gondolunk arra, sikerül a városok részére a törvényjavaslatban nyújtani szándékolt előnyöket a jövő év folyamán megszerezni? aggódva gondolunk arra, hogy mi lessz velünk, ha a pótadót júliustól kezdve 9—10 helyett 18—20%-kal kell emelni? De nem tehetünk ez ügyben semmit, s mint a szegény földműves, összetett kezekkell néznünk a pusztító jégverést, mely városunk pénzügyeit alaposan letarolja. «Ha a királyok bünt követnek el — az akhájok lakolnak», ez a régi vers modern alakra áttéve így hangzik: «ha a parlament nagyjai és kicsinyei obstruáluak — mi isszuk meg a levét.» Semper idem. Verulami Baco, a nagy szemlélődő, egyszer társaságban pipázott és kényelmesen nyomkodta le időnkint a dohányt — egy mellette ülő hölgynek a hüvelykujjával. Ugyanez a szerep jutott az én hüvelykujjamnak is e lapok 4Ü-ik és 47-ik számában. Pipázik dr. Antal Géza s nyomkodja a dohányt az én ujjammal. Nézzük : hogyan V Az első közlemény ezzel kezdődik : „Nem sziveseu fogok tollat; mert a 10-ik cikk alig nyújthat már valami újat; dc azért szerény nézetemnek kifejezést adok" stb. S erre megkapja a Koritschoner ujját s eggyét nyom vele a pipába. Majd elmondja a telek megvásárlásának történetét, a mit mindenki tud, de mindenki másképen mérlegel. E cikknek egész tenorja az, hogy Vargyas kir. tanfelügyelő volt kapacitálhatatlan, a ki kényszerhelyzetet teremtett azzal, hogy abban az esetben is, ha az intézet a kerttől külön helyeztetnék el, legalább is három katasztrális holdat kivánt az internátussal egybekötött képezdei épület elhelyezésére. Annyi bizonyos, hogy — így adatván elő a dolog — Vargyas túllőtt a célon, a bizottság meg — megijedvén, hogy a képezdét rögtön elviszik—jóval innen maradt a célon „s szorongatott helyzetében másodsorban a földműves iskola körüli térséget jelölte ki, noha ez a városon kivül feleszik; de egy állami másik intézménynek : a földműves iskolának lenne szomszédságában s vedagénjiai és egészségi szempontból mindenekfötött (!!??) e célra a legalkalmasabb hely lenne." A kultuszminiszter 189Í). évi jul. 11-én ;3l).;571. szám alatt kelt rendeletével arra utasítja Vargyas kir. tanfelügyelőt, hogy : „. . . haladéktalanul indítsa meg a tárgyalást, s hasson oda, hogy a város közönsége a- tervbevett intézet fölállításának és föntartásának költségeihez készpénzzel, telekadományozássid, vayy mis egyéb természetű anyagi támogatás megajánlásával mentől nagyobb mértékben hozzájáruljon. 1 ' Ugyanazon évi jul. 2ii-án lUol. sz. a. kelt értesítő-levelében Vnrgyns kir. taufelügyelö is szórólszóra erre hívja föl a város képviselőtestületét. No hát van-e ezekben az iratokban egy szó is arról, hogy a telkek menten kimntattitssanae ? Nincs ; de nem is lehetett. Mert arra, hogy az alkal TÁRCA. Bella könyvéből. Ha rámborúl a koporsó Orökárnyú szemfödele, Tudom éa, hogy az én sirom Vadvirággal leszen tele. Gyökerével megkeresi Leun álmodó szivem porát ; Itt nyílik — a temetőben Legelőször, és legtovább. Arra kérlek, jöjj el hozzám, E virágot szedd majd össze; Nem sérti meg kis kezedet, Egy tövis se leszen közte . . . Hogy ha egykor árva lennél, Egymagádban — elhagyottan ; Elsuttogják e virágok : Mit álmodom rólad ottan. Soos Lajos. A szerelem barlangja. — A Pápai Lapok tárcája. — Irta: Dolplt A. Elmerülve ültem a baszk tengerparton, Biaritz közelében. Viharos szél fujt a tenger felől, sós párákkal telt meleg levegőt hozva magával; előttem a végtelen óceán terült el mint egy óriási zöld kigyó, mely a napfényen sütkérezve csillogtatja pikkelyeit. Kissé távolabb a parttól, itt-ott apró virágok s egyes fűszálak borították a terméketlen talajt. A lassan emelkedő parti sziklák egyikében tágas üreg volt, mely üde, friss levegőt árasztva tátongott felém. Az a sajátságos megindulás fogott el, melyet a természet bámulata támaszt bennünk. Hirtelen egy kéz érintette vállamat s valaki vidám hangon szólított meg: — .Hogy mint vagy ma reggel ? Egy régi barátom P . . . . Gábor tengerészhadnagy állott előttem, a kivel hosszú távollét után teguap találkoztam Biaritzban. — Nem valami sajátságos előérzet vezetett téged erre a helyre? Biztos vagyok első pillanatra érezted, hogy e helyen az élet egy drámája játszatott le. — Dráma ... itt e helyen ? — "Úgy van. — Ebben a barlangban. Ismerik ezt az egész vidéken. Ugy hívják, hogy a Szerelem barlangja. Ismerem én ezt a történetet és ismertem néháuy évvel ezelőtt a hőseit is. — Gyújts egy cigerattára és figyelj. — Hallgatok. — Elt abban az időbeu Biaritzban egy szép leány. Pascalinenak hívták. Tizenhét éves volt akkor, igazi baszk leány, magas, erős, de azért hajlékony könnyed alak. Fekete fürtéi kacérul ragyogtak a sárga selyem fejdísz alól. Ha nevetett, duzzadt piros ajkai csillogó fehér fogsort ragyogtattak elő. Pascaline divatárusnő volt s keze munkájával tartotta fenn apját, egy gutaütött tehetetlen öreg embert. Imádta ezt az aggastyánt és úgy gondozta, mint valami gyermeket. Két szomszédja volt. Az egyik Dunez Mózes, dúsgazdag csúnya vén ember ; ígért neki . . . fényes helyzetet, a másik Sarrabeyrous Maxime, szegény szép fiu ... boldog házasságot. Maxime vámőr volt a pyrenei hegyek közt, tulajonképeu pedig csempészetből élt. A szerelem szerelmet költött, Pascaliue megszerette a szép fiut. Igy ment ez néhány hétig. A vén Duuez nem egyszer megállott a szép leány boltja előtt s fejét bedugva bekiáltott. — Pascaline, én kellemes állást . . . biztos jövőt biztositok magának! De ő mindig csak azt felelte: PÁPA Város HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖHH NÁNNI. S 11ann.-VIRLP.LRI R»£RVP.SIILR»TNPLR MFT£RVÁLNS7,TNTT, LRFIZLNNVI».
