Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-12-04

1898. december 4. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 85R. Kiadóhivatal: Goklberg Gyula papirkereskedése, Főtér. ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNY Laptulajdonos: cím. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : dr. Körös Endre. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők A lap ára: Epész évre 0 frt, fi'-lévre •! frt, negyedévre 1 frt ÓO. Egyes szám ára 15 kr. Államosítás. Pápa. 1898. dec. H-án. A «Papai Lapok» utolsó számában «y.» jegy alatt egy vezércikk jelent meg, mely a helybeli népiskolák államosításának kérdését veti fel. E kérdés nem egészen új, s csakis a köntös új, a melyben ez megjelenik, értem a hírlapi megvitatást. E kérdés már huzamosabb idő óta foglalkoztatja a hitközségeket s így nem tartom ma már idó'szerűtlennek a sajtó útján való szelló'ztetést. Lehetőleg röviden fogom előadni e kérdésről szerény nézetemet, s mondandómat három csoportra osztom ; szólok először is a közoktatás hová tartozásáról. Ki teljesítse a közoktatást s így annak egy részét, a népoktatást is? hová tartozik a közoktatás, az államhoz-e vagy az egyházhoz? ez vita tárgya ma, s előre láthatólag még hosszú időig az lessz. Nincs szándékom e kérdést hosszasan tárgyalni s csupán annak kijelentésére szorítkozom, hogy én a közoktatást állami feladatnak tartom. Ha nem volnék magyar, talán másként vélekedném, de mint magyar, első sorban magyar nemzeti nevelést kell kívánnom. A nemzeti nevelés mellett, másodsorban kívánom, hogy a nevelés vallás-erkölcsi irányú legyen, tehát a vallásoktatásra épp oly gond fordítassák, mint a felekezeti iskolában. Gondolkozzanak mások bár miként is e tárgyban, nekem hitem és meggyőződésem, hogy mai társadalmi rendünket estik is a vallás és erkölcs elveivel lehet fenntartani, hogy a társadalom jelentkező betegségei ezen elvek félredobásából származnak s hogy végül: a kitört betegségekre csakis a vallás és erkölcs szabványai adhatnak gyógyírt. Nem osztozhatom azok nézetében, kik az állami közoktatásnál a vallás-erkölcsi nevelés elhanyagolásától félnek; az államnak szüksége van a vallásra, szüksége van valásos és erkölcsös polgárokra, mert egész állami rendünk az erkölcs alapjára van fektetve: az állam tehát nem lehet oly dőre, hogy szükségletét önmaga dobja el magától. Es valóban, ha az állami iskolák működését tekintjük, alaposan nem állíthatjuk, hogy a vallás tanítás azokban el van hanyagolva, sőt nagyobb gond tárgya, mint némely felekezeti iskolában, hol megtanítják ugyan a gyermeket imádkozni, de elhanyagolják azok erkölcsi nevelését. Harmadsorban az oktatás anyagi eszközéről, az oktatás költségéről kívánok megemlékezni, s itt már kizárólag a mi helyzetünkkel foglalkozom. Nálunk az adózó közönség pénzbeli ereje, ma már annyira igénybe van véve az állam, megye, község, hitfelekczet részéről, hogy irtózik minden közteher szaporodástól, sőt a mait is többnek tartja az elégnél. Pedig a közterhek apadására semmi kilátásunk sincs, sőt el kell készülve lennünk azok emelkedésére ; az állami és megyei átlókról nem beszélek, mert azok alakulására vagy semmi vagy csak igen csekély befolyásunk van, szólni tehát csak a városi szolgáltatásról lehet. Városunk — anyagi erejéhez képest — a közelmúltban óriási áldozatokat rakott le a közoktatás oltárára, és még ma is tetemes összeggel segélyezi a hitfelekezetekefc, a mely segély szintén a közoktatásra vau szánva. E nagy áldozatok miatt egyik-másik téren (csatornázás, utcavilágítás) elmaradt, a miért is el kell készülve lennünk arra, hogy az elhanyagolt városi szükségletek egyszer majd — s talán nem is a távol jövőben — parancsolólag fogják kielégíttétésüket követelni. Be ha el is odázhatunk még némely költséges intézményt, nem menekülhetünk meg oly kötelezettségek teljesítésétől, a melyeket máris magunkra vállaltunk; ilyen, a pápa-bánhidai vasútra megszavazott százezer forint kiűzetése, és a tanítóképző-intézethez való hozzájárulás. Csupán e két rendbeli kötelezettség lerovása majdnem évi hétezer forinttal fogja megterhelni a város háztartását. TÁRCA. Fátum! . . . — <A Pápai Lapok* eredeti tárcája. — Irta: Paur Ödön. Késő' őszre járt az idő. Reggelente ezüstfényben tündöklő vékony kerete látszott a Tiszának, a mint a partszegélyen a mozdulatlan sekély vizet átlátszó vékony jégréteggel vonta be a fagy. Néhány nap előtt állítottuk be a munkát. A szegedi kubikosaink is hazavonultak télire a füzes mögötti telepükről, csupán a gátőrök maradtak velünk, egész Ladányig elszórtan felállított deszka kalyibáikban. Rengeteg munkát végeztünk a nyáron. Ezt a szeszélyes folyót, a Tiszát, szűk partok közötti folyásra kényszeríteni, korábban szinte emberfeletti munkának látszott, de az emberi ész, a cirkálom meg a mathematika végre is igába hajtá az elemet, s most szépen meghúzódva, csendesen hömpölygeti hullámait a magasra emelt töltések szűk korlátai között. Ebből a na^p- munkából fejeztük be akkor az első részletet. A munkatársak közül ketten-hárman maradtunk csak télre a helyszínén, a többiek behúzódtak a messzeségben reu<íő csalóka f . (, óvárosba, hogy egy kicsit kipihenjék a szakadatlan ! foszlott az álom, — fele.-leges már utána futni, — talponlétet s hogy kidolgozzák a munkálatok további folytatásának részleteit. Lakásom meg az irodám, — afféle ideiglenes hajlék — ott állt a véd töltés legmagasabb pontján, a honnan szerteláttam a poézisuktól immár megfosztott füzesek, nádasok fölött, a legszélsőbb gátőr lakásáig, a másik irányban pedig beláttam az alig negyedórányira eső Nádasd fehérlő házsorai közé. Nem szerettem ennek a mezővároskának közelében. Lakosai olyan kíváncsiak voltak, ha úgy kisétáltak a vódművek megtekintésérc, hogy alig győztük nekik megadni a temérdek felvilágosítást. Azután meg másért is . . . vágytam messze, el ettől a vidéktől! Pedig hittak ide is, amoda is, de hacsak nem a végszükség kényszerített, nem mentem a várot^a felé. Nem akartam viszontlátni egy kicsiny gömbölyű arcot, a melyuelc emléke még most is ott élt a lelkem legmélyén, a hova elrejtettem akkor, mikor az a kedves szőke gyermekarc megszűnt rám mosolyogni, s ide költözött a zsombékok közé, az urával együtt. Akkor azt hittem a szívem szakad meg! Most pedig már csak úgy tűnik fel előttem, mint egy álomkép, mely szép volt, kellemes volt, míg karjai közt ringatott a képzelet, de hogy szerteakár c.-ak annak a délibábnak! Nem mentem utána, eljött hát hozzám ő, maga az „álomkép!" Korán esteledett. Alig volt még délután 4 óra, a töltésen sétálgató városi publikum már hazafelé indult a különben derűit, de egyébként hideg őszi alkonyat közeledtére, a mikor felpattant az irodám ajtaja, s ott állt előttem kipirult arccal az. a kit úgy kerültem, az én — álomképem! — Ime, csúnya ember! Elmúlt a tavasz, a nyár, az ősz is vége felé közéig s hiába vártam magára, hogy eljön hozzánk, nem, még csak uem is mutatja magát, eljöttem hát én! — Vagy talán már nem emlékszik reánk ? — Elfelejtette a kis cicust, meg a Jolánkát? meg a füredi estéket!? Irtóztató zavarban voltam. Alig, alig tudtam választ találni a hirtelen odavetett kérdésekre ! A csöpp asszonyka azalatt pedig már kényelembe tette magát s odahúzta mellém a térképállványnak használt lócát, s úgy fűzte tovább a kérdések egész áradatát. — Persze! Persze, hogy elfelejtett mindent? — Nem, Jolánka! De lássa azóta magát már Bartháné ő Nagyságának hívják, azután . . . PÁPA VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE.