Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-11-20

Ha talán az előadó úr .szájából hallotta volna a város képviselőtestülete azt, liogv l<

s

!Mi. tavaszán Pápa város közgjdilése egy negyedik gyógyszertár felállítása ügyében azon véleményben volt, hogy ennek [elállítása az eddigi ö gyógyszertár megélhet ésél veszélyezteti és így a felállítás a közegészségügyre határozottan káros volna ; ha az előadó űr szives lett volna az egészségügyi bizottságban megállapított vélemény gyanánt a képviselőtestülettel közölni azt, hogy a gyógyszertárak forgalma ma kisebb, mint volt 181K)-ban, s ezzel kapcsolatban' ő hivatkozott volna a 22370/883. sz. min. 1 rendeletre, melynek 17. §-a szerint még a kérdés nem is tárgyalható, úgy azt hiszem, j csak köszönettel tartozott volna a képviselőtestület, a melynek eddigi jóhirű törvényismerete, következetessége és pártatlansága. felől a belügyi kormánynál nem lesznek ( ezentúl az eddigi véleményen. ! Nem kételkedünk abban, hogy jelen sorainkat a város elöljárósága a polgár-, mester úrral együtt személyes él nélküli j jogos kritika gyanánt fogja fel a múltra nézve és mivel tudjuk, hogy Pápa város elöljárósága velünk együtt csak örvendeni fog azon, ha közgyűléseink szellemi nívóját emelni lógjuk és ezzel a városháza nagytermét a közügyekért igazán lelkesülő pol- J gárok nemes küzdelmének harcterévé teszszűk, talán nem csalódunk abbeli reményünkben, hogy a legjobb indulatú, most előadott kérelmünk ezután teljesíttetni fog. — D — A tanítóképezde elhelyezése. II. A képezdei telekkérdés második fázisa nem mutat oly egységes képel, mint az első. A helyre nézve nincs meg a leljcs egyetértés, sőt, mondhatjuk, nagyon is elágazók a vélemények. Vannak, kik a dohánygyár mellett, mások, kik a korcsolyapálya helyén, ismét mások, kik a Fazekas-utca végén s ismét mások, kik a Jókai Mór-utcában a Woytatelken óhajtanák a képezdét elhelyeztetni. E nézetek tehát csak abban egyeznek meg, hogy ne a földmives iskola mellé vagy a vásártérre, hanem másüvé helyeztessék el a képezdei épület. .Nem állhat e cikknek feladatában, hogy minden egyes véleményt külön bírálat tárgyává tegyünk, s éppen azért legyen szabad csak a legutolsót tekinteni olyanuak, mint mely a felajánlott területtel szemben egyedül jöhet komoly számításba s mint a mely mellett nemcsak a tanítóképezde igazgatósága, de a képezdei igazgatótanács is állást foglalt. Éppen azért legyen szabad az igazgatótanács által pártolólag felterjesztett A

r

éleméuyes javaslatra s tízováthy Lajos képezdei igazgató úrnak a „Pápai Lapok"-ban megjelent cikkeire szorítkoznunk csupán, s a többi e tárgyban elhangzott nyilatkozatokat vagy megjelent cikkeket csak mellesleg érintenünk. Az alap-ok, a mely miatt az egész kérdés, dacára a míilt cikkünkben idézett képviselőtestületi határozatnak, újra előkerült: a kijelölt hely messzesége. Mindazok, a kik a képezdéuek a földmíves iskola közelében elhelyezését ellenzik, nem szűnnek meg a távolságot a legerősebb színekkel rajzolni. „Közelebb van Tapolca főhöz, mint Pápához" mondja az egyik; oly messze van, írja Szováthy Lajos Véleményes javaslatában (28 1.), hogy ha a gyakorló iskolai tanító „délelőtti tanításairól 12 órakor indul hazafelé s hazaér — mondjuk —- *Yil-re: vájjon, ha — a mint az szigorú kötelessége — a gyermekek fogadására már pontban félkeltőkor iskolájában akar lenni: nem kell-e annak, hogyha becsületét, renoméját kockáztatni nincs szándékában, nem is szobájának, de már kapujának küszöbéről, anélkül, hegy övéit még esak köszönthette volna is, rögtön visszafordulni?" Távol áll tőlem azt bizonyítani akarni, hogy a kérdéses hely közel van, de nem habozom kijelenteni, hogy a messzeség ellen felhozott indokok túlzottak, s én, a ki mindjárt kezdetben a Csajtayí'éle telek mellett voltam, a ki hozzájárultam az igazgatótanácsnak a 'Woyta-telkek ajánló határozatához, talán nem leszek elfogultsággal vádolható, ha azt mondom, hogy a telek messze van ugyan, de nem oly messze, mint azt az agitatórius célokból használt s éppen ezért megbocsátható túlzás feltünteti. ; De beszéljenek helyettem a rideg számok, mert ezek érvelése a legmegbízhatóbb: Az aszfalt-makadám út végétől a földmíves iskolával szemben fekvő helv S82 méterre, a vásártér északi oldala, a mely szintén ligyelembc vétetett az intézet helyéül JJSO m.-re fekszik. Mivel pedig az aszfalt-makadám út végétől a város felé. mintegy 120 méterre vau az első kilométer jelölő kő, azt mondhatjuk, hogy a város középpontjaié)! a földmives iskoláig 2 km. a vásártérig 1 T> km. az út hossza. Már most, ha a katonai menetütemet vesszük számításunk alapjául (1 lépés 75 cm. s 1 perc alatt Hí) lépés) a város középpontjától a földmives iskoláig 24 perc, a vásártérig 18 perc, az aszfalt-makadám úttól a földmíves iskoláig 12 perc, a vásártérig 5 perc szükséges. Minthogy pedig a tanárok nincsenek kényszerítve a város középpontján lakni, s az aszfalt-makadám-út végétől néhány száz méternyire a város felé lehet tisztességes és alkalmas lakásokat kapni, a távolság az intézetig semmi esetre sem tekinthető olyannak hogy a miatt az oktatás ügye rövidséget szenvedni volna kénytelen. Megvallom, súlyosabbnak látszik előttem az az argumentum, melyet a gyakorló-iskola szempontjából hoznak föl a földmives iskolával átellenben levő telek ellen. Nem azért, mintha taláu azt gondolnám, hogyha a Woyta-telken épül föl az intézet: akkor a hamuházaktól, a felső-hosszu-utcából, korona-utcából stb. jönnének növendékek, míg így ezek elmaradnak. Ez az argumentum, melyet dr. Koritschoner Lipót úr hoz fel, szintén csak a szinezés végett használtatott. A gyakorló iskola nem fogadhatja magába a hamuházaktól kezdve a veszprémi út végéig a város összes iskolás gyermekeit. Az 1870: 2700' sz. kultuszmiuiszteri rendelet a befogadható növendékek maximális létszámát 80-ban állapítja meg, a gyakorlat pedig 40—50 növendék mellett nyilatkozott. De az azután kívánatos, hogy a 40—50 növendék meg is legyen. Ezéift is, de meg más szempontokból is célszerűbbnek tartom — eltérőleg Veritasfól és Kritikustól — hogy a képezde a vásártéren helyeztessék el, (a mit egyébként a kultuszminiszter építész mérnöke Baumgarten úr is helyeselt) mert így — ha talán nehézségek így is merülnek föl — alapos kilátás vau arra, hogy a szemközti hosszú házsor, mint szintén a Csóka körüli utcákból kikerül a kérdéses szára, a gyakorló iskolának meglessz nemcsak a falusi iskola mintaképéül szolgáló beosztása, de az ahhoz legiukább hasonlító gyermekanyaga is; a vámház körül s a malmokban lakó gyermekeknek pedig valóságos áldás lessz, ha nem kényteloníttetnek a város középpontjáig feljárni, a mit most a ti—12 éves gyermekek naponként 4-szer megtesznek. A messzeség ellen felhozható többi indokok: a tanárok izoláltsága, a helybeli származású képeszdészek s főleg a hitoktatók megterhcltetése, mind olyanok, melyek egyenkint és összeségükbeu megszívlelendők ugyan, de nem teszik indokolttá a meeeo állásfoglalást a képezdéuek tervezett elhelyezése ellen annyival is inkább, mert célszerű tan órarenddel a tanárok és tanulók terhe jelentékenyen csökkenthető. Hogy ez így van, s az összes ily irányú argumentumok túlzottak : e tekintetben magára ISzocátliy Lajos úrra gőgje vitte a pazarlásra ; nem voltak szenvedélyei, csak a falú tekintélyét szerelte, akarta magának megtartani és nem gondolt a jövőre, nem gondolt arra hogy iüre>a portéka a pénz, szökdös, száguld ; az egyik nap még ott csillog a ládafiában, a másik nap már csak a sárga deszka üres gyomra tátogat feléuk, a mely éhes; rakni kell bele újat. Rakott is, míg lehetett, de egyszer csak változott a sors, a Burjánok dolga rosszra fordult. Ott kezdődött a hanyatlás, mikor a föld lett hűtelen. Az aranykalászos föld apadt; a rossz termés meg a folytonos dínomdánom arra kéuyszerítettc, hogy eladjon belőle egy darabot; meg az a szőlő . . . nyavalyát hozott rá az Isten. Burján bátyánk büszkeségét, a nemes tőkéket, a mit olyan örömmel ápolgatott, kiette valami komisz féreg. Jöttek a házhoz finom ruhás urak, a kik ajánlkoztak, hogy megreparálják szőlőinek hajait. Mikor ezek befordultak a Burján-kúriába, megmozdult a rém, a mely nagyobb szomorúságot hoz az „ember szivére", mint a lélekharang hangja. Megmozdult a pletyka nyelve, szúrós az, minta kés pengéje, minden forgása egy vágás, a mely sebet okoz, égetőt, véreset; fájdalmasabb a temetésnél . . . a falu szája. A jegyzó'né megjárja a szomszédokat ,. . Tudjátok az újságot ? Burjáuéknál ott vannak már ' a zsidók . . . pedig mire tanít a tapasztalás : zsidó, j halottkém soh'sem jár jóban, nagy baj lehet ott. I Hiába parancsolta ki az öreg azokat az idegen jött-ment embereket, a kik felzavarják a nyugalmát, hiába hozatta fel a maradék termést, sütötte a ropogós malacot nagy vendégségre. A szomszédok eljöttek, körülülték az asztalt, a plébános úr dikciózott szépen, de a pletyka mormolt tovább : „mégis máskép volt itt azelőtt . . ." Bornak zamatjában, falatnak izében van valami keserű ; nincs bőség a házban, a pohárszék bizonyosan üres már, a pincében sincsenek már halomra rakva a jóféle borocskák, mintha az utolsót hordanák föl . . . Az épeszű ember szemeit nem lehet bekötni, hogy nc lásson! Lát biz' az, hiába feszítget Búrjaimé asszonyom bársonyos pruszlikbau ... A jegyzó'né [ is látta, mikor a vásárról maga hozta haza az ócska, j szegényes eleséget! . . . Burján is mit ténfereg min' dig a korcsmába, azelőtt a maga termését itta . . . Ks a porta hanyatlott nap-nap után, adtak azért néha, ha össze bírtak szedni egy kis költséget, névnapi mulatságot, de annak csak a neve volt meg. Szomorúság volt látni, mint tették fel az asztalra az ócska, szedett-vedett evőeszközt; a tömör ezüst szerszám már oda. A tornyos nyoszolyák mind alacsonyabbak lettek. Burján uram hangja rekedt a rossz-féle italok mámorától, a jó nemzetes asszony sápad, fonnyad, a hangja meg olyan gyönge, szomorú . . . — Pusztulás van a házon — mondja a gazda egy napon — érted asszony ? Nyomorúság van minálunk, tudod-e ? Éhezünk, nincs semmi munka, nem tudok dolgozni, érted, asszony ? De a falú azért meg ne tudjon semmit. Es felel a párja szomorúan •. — Hiába erőlködik kelmed, hiába pompázunk, olyan a mi állapotunk, mint a lábbeli, melynek fényes s mázos a szára, a talpa meg csupa lyuk, becsöpög a viz meg a sár. így hatolt be a világ szája a mi nyoniorúságunkba, látják a lyukakat, hiába takargatjuk. — Hallgass asszony! — kiált Burján. Nem tudja senki s ne is tudja; dolgozunk szépen, rendesen, aztán majd megmutatjuk karácsonyra, mit bírunk mi csinálni ; olyan ünnepséget még a jegyzőné sem látott, pedig az Bécsből gyütt az urához (verje meg az Isten a vércse száját). — Ne azon igyekezzék kigyelmed, hanem hogy legyen, a mit együnk, mert míg maga a korcsmában csillapította a szomorúságát, én cl-elhordtam mindent, a mit el lehetett adni, hogy teljék a maga borára,