Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-11-13

A tanítóképezde elhelyezése. (Két közlemény.) I. Xem .-zivesén fogok tollal, hogy a tanítóképezde sokat megvitatott ügyéhen éu is kifejezést adjak szerény nézetemnek, mert hisz e tárgyat a Pápai Lapok legutóbbi számaiban megjelent cikkek a legkülönbözőbb oldalról világítják meg, s a rövid 8 hét alatt megjelent 9 cikk után egy tizedik alig nyújthat már valami újat. De nem is újat akarok nyújtani e sorokban, só't inkább régit. Fel akarom jegyzó'könyvek s köztudomású dolgok felsorolása által tüntetni a tanítóképzó'-intézet elhelyezésének történetét, mert dr, Koritschoncr Lipót úr legutóbb megjelent tárgyilagos és szép cikkéből azt látom, hogy városunk közönsége körébe:.) főbben elvesztették az évek folyamán a kérdés eddigi fejlődésének fonalát, hisz másként érthetetlen volna, hogy a különben körültekintő cikkíró úr a következő sorokat írja: r

A város képviselőtestülete, habár a kormány a tanintézet helyének célirányos megválasztását jóformán egészen reá bízta, minden körültekintés nélkül, miudeii kritikai válogatást félretéve, kevés kivétellel hozzájárult egy-két vezéremberúnknek azon — mondjuk esak ki mindjárt — szerencsétlen eszméjéhez, hogy a tanítóképezde helyéül vásároltassék meg a város területén, a földműves-iskola közelében levő 5000 rjölnyi telek. Vezérféríiaiuk intenciójának tisztáságához a gyanúnak árnyéka sem fér; de tény az, hogy kezdeményezésükre egy kellőkép elő nem készített ügyben háttérbe szorult és egyszerre elejtetett az a két terület, mely addig mint a tanítóképző legalkalmasabb helye volt egyedül komoly kombinációban, vagyis a dohánygyár közelében kiszemelt telek és a város tulajdonát képező Woyta-Hcls-féle házcsoport." Azt hiszem az alábbiakban sikerül kimutatnom, mennyire téves dr. Koritschoncr Lipót úrnak felfogása az ugy eredetéről, és sikerül minden oldalról teljes világításba helyeznem ezt a kérdést, mely jelenlegi stádiumában már személyeskedésekre, gyanúsításokra, egymás elleu azon vádak hangoztatására, hogy a város vagy a tauügy érdekeivel szemben érzéketlenek stb. vezetett. Ez a cél mentsen ki, ha taláu részletesebben irok, s a szives olvasó türelmét hosszabb ideig teszem próbára. Arról, hogy a kormány városunkban állami tanílóképző-iutézotet szándékozik felállítani, Vargyas Endre kir. tanfelügyelő, mint a kultuszminisztérium megbízatja, 1-S95. július 26-án kelt levelével értesítette a képviselőtestületet, s fölhívta egyúttal, hogy a város áldozatkészségének biztosítása céljából a kir. tan felügyelőséggel folytatandó tanácskozásokra egy bizottságot küldjön ki. A város képviselőtestülete másnap, július hó 27-én tartott gyűlésén az értesítvényt örvendetes tudomásul vette, s a bizottságot kiküldötte, megválasztván aunak tagjaiul a polgármesteren és városi főjegyzőn kívül dr. Fenyvessy Ferenc, Gyurátz Ferenc, Hanauer Béla, Galamb József, Barthulos István, Sült József és dr. Antal Géza városi képviselőket. Az ekként kiküldött bizottság 1895. szeptember 13-án tartott a miniszteri megbízottal Varyyas Endrével értekezletet, mely értekezlet lefolyását, mivel az egész ügynek ez volt a kiindulási pontja, legyen szabad nemcsak a jegyzőkönyv pontjaiból, de emlékezetből is kissé bővebben vázolnom. Varyyas Endre tanfelügyelő miniszteri megbízott — a szokásos üdvözlések után — kijelenti, „hogy a preparandia céljaira öt kataszter hold. terület szükségeltetik. 8 miután a délelőtt folyamán teljesített vizsgálódásaiból az látja, hogy ily nagyságú telek a város belterületén nem kapható s e célból a külváros részekre lehet esak számítani, a bizottság első feladatát azon pontok kijelelése képezi, a hol a tanítóképezde felállítandó lenne." A miniszteri megbízott kir. tanfelügyelő ezen kijelentése könnyen érthetőleg lehangolt mindnyájunkat, kik a képezde épületét a város belterületén szerettük volna elhelye/.ui. A bizottság majd minden tagja megpróbálta, nem lehetne-e a kívánt terület nagyságát csökkenteni, s a tárgyalás folyamán főt. Gyurátz Ferenc úr és csekélységem ismételten kérdést intéztünk a kir. tanfelügyelőhöz, hogy nem volna-e az épület céljaira elég a Gsajtay-féle fundus, kertül pedig szolgálhatna akár a földmives iskola nem messze fekvő kertje, akár a nevezett telekhez még közelebbi, az uszodától jobbra fekvő s a képezde céljaira a város által megveendő terület. A kir. tanfelügyelő ismételt válasza, mint erre a bizottság t. tagjai bizonyára emlékezni fognak, az volt, hogy ha a kert nem is lenne összekapcsolva a képezde helyiségeivel, még az esetben is 5000 Qöl vagy legalább is három katasztrális hold az, a mi magára az internátussal egybekötött képezdei épület elhelyezésére szükséges. A jegyzőkönyv idézett szavai s a fenti sorok azt hiszem eléggé világosan mutatják, hogy a belváros területén egyetleu egy ház sem jöhetett kombinációba, s hogy nem városunk egy-két vezérférfiának volt az szerencsétlen eszméje, hanem maga vármegyénk tanfelügyelője s illetve a kívánt terület nagysága írták a bizottság elé a telekválasztás útját és pedig, a mint az alább ismét idézendő jkvi szavak mutatják, már az első alkalommal megvolt nevezve mind a három telek, mely — miudig föltéve, hogy a tanfelügyelő ekkora telek keresésére kapott utasítást és megbízást — városunk viszonyai közt egyedül jöhet számba. A képezde céljaira kért öt katasztrális holdnyi területet ugyanis a bizottság, ha csak a tárgyalásokat megszakítani nem akarta, kénytelen volt felajánlani, s „erre első sorban a dohánygyár körüli területet hozza javaslatba, a mit a város szépítésének érdeke e célra különösen és mindenek felett legalkalmasabbnak jelül. Az után másodsorban a föld míves-iskola körüli térséget jeleli ki, noha ez a városon kívül fekszik, de egy állami másik intézménynek, a földmives iskolának lenue szomszédságában, s pedagógiai és egészségi szempontból mindenek felett e célra a legalkalmasabb hely lenne. Végre ettől beljebb a város felé az országos marhavásártér északnyugoti végén is lehetne alkalmas területet kihasítani. Ez az előbbinél táu 1

;l kilométerrel közelebb lenne a belvároshoz és a város végén megszakadt utcasornak volna folytatása." A város képviselőtestülete, — miután előbb szept. 15-én a város és az egyházkerület épen akkor itt időző több előkelő tagja helyszíni szemlét tartottak s az első helyen javasolt dohánygyár melletti telket tartották a város szépészeti szempontjából e célra legalkalmasabbnak — 1895. november hó 9-éu tartott gyűlésén 119. sz. határozatával a dohánygyár melletti területen ajánlott föl öt katasztrális holdat a tanítóképző céljaira, s ugyanekkor építésre 5000 frtot, évi járulékul 500 frtot szavazott meg. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1896 március 6-án kelt leiratában arról értesítette a tanfelügyelőt, hogy a telket elfogadja, de a többi ajánlat oly minimális, hogy a tanfelügyelőt a tárgyalások megújítására, a várost pedig nagyobb értékű ajánlat tevésére szólítja fel. Ez a leirat a városi képviselőtestület március 23-iki gyűlésén tárgyaltatott, s mivel a város legcélszerűbbnek vélte, ha a tárgyalások a kultuszmminiszteriumuál élőszóval vezettetnek, a polgármester vezetése mellett egy deputációt küldött ki, melynek tagjai voltak Láng Lajos és dr. Fenyvessy Ferenc orszgy. képviselőkön kívül: Gyurátz Ferenc, Néger Ágoston, Sült József, Barthalos István, dr. Koritschoncr Lipót és dr. Antal Géza. A küldöttség megbízatásában eljárt s a hozzájárulás mérvére nézve megegyezésre jutott IVlassics Gyula kultuszminiszterrel és pedig városunkra nézve oly előnyösen, a mit a többi városok részéről tet Mily nagy szerencse ez. E dús ember, ki megkér ím egy nyomorgó leányt! Ki nézi, hogy hatvau éves ő és a leány fiatal. Szive tán mást is álmodott e csodás országban, hol lelke gyakran járt, nem látolt-e valahol egy ragyogó ifjút fiatalt és kedveset, ki kitárja karjait és szivére veszi . . . S ha ingekel is varr e leány, vájjon szive és lelke és ő maga eladó-e azért ? — Főnök úr, mondja oly halkan, hogy Karoliu asszony meg sem értheti, bár figyel és kíváncsi végtelenül, ez nagy megtiszteltetés igen, de el nem fogadhatom, én mást szeretek. Jó volt, hogy ítt volt Karoliu asszony. A Varrcl és Társa cég hű embere megmenti ím a főnökeit a szégyentől és a zavartól. — Kisasszony, szól, és kegyetlen e hang nagyon, belátja táu, hogy ezek után nem alkalmazhatom tovább. De titokban nagyot sóhajt. Igen megköuuyült e lélek. IV. Tehát e leány életében ifjú vau. Es szerelem a lélekben, olyau nagy és végzetes, minőkről költők írnak, a hires lágyszavű poéták. A hosszú teremből kiűzték és ím egyedül van a sötét utcában, hol immár barna köd ereszkedik és halk sóhajjal surrannak el a szerelmes i. árok. Most esni is kezd, lassau hull, kopog a kalapjára és átázik finom cipellője. Esőn, ködön és felhőn, minden nyomorúságon világít ez alak : az ifjú, hő szerelem. S a leány megy, nem néz sehová. Azt hiszem lelkével immár, ama csodás országban vau, hol bűvös virágok nyiladoznak, hol szép fejére fényes korona vár és hol kristályvizű patakok mentén majd sétálnak ők s nem tesznek mást, csak szeretik egymást. Egy liú ajtaja halkan nyílik meg. V. Engedjék meg hogy bemutassam e fiút. Mert itt él ő e nehéz szürke födelű könyvek között. E könyvek közt. melyek tele vannak a világ minden bölcseségével. Letüut idők illata árad belőlük, fényes és sötét korok árnya kísért egyaránt. Mit érez, alkot, teremt; vágyik és akar, mily nevetséges mindaz és idők idejében mily semmiség: az van e könyvekben. 8 e könyvek közt most kísért egy leány lelke. A fiú szíve érzi, hogy közelednie kell erre felé. E szürke és nehéz porlepte írások közt mily ragyogó lenue e leány. Mert szép e leáuy, oly szép, mint .az álom. E könyvekben a mult van, e leány a jelen és jövő. Misztikus ez a szó : jövő ! A jövőn fátyol vau, azért kiösmerhetetlen. De e leáuy, e szép és kedves, ez álom csupán és hogy csókolhatja a haját, a kezét, a fehér nyakát — ez is álom, és félős, hogy elfoszlik. Mert minden álomnak ez a vége és a végezete. De most az ajtó halkan nyílik meg. VI. Elek, ez volt a fiú neve, fölugrott. A leány bár vizes ruhája és kicsiny mint egy ázott egérke, gyönyörű mégis és kívánatos. Ok nem szóltak semmit, hisz felesleges ez és Ágnes leült. Fáradt volt ő és e meleg szoba kedves nagyon. Igen, gondolta a fiú, ez álom csupán. Mesékben vau, hogy eljönnek Ők, a büszke leányok, a szerelmes ifjakhoz és édes csókot leheluek ajkukra, aztáu eltűnnek — így lessz most is kétségkívül. — Hangosan pedig azt mondja ő: — Végre! Ágnes felemelte az arcát, ez arc könnyes volt és reszketett a leány. — Itt vagyok. Azt akarták, hogy felesége legyek Varrel Kelemennek. S mert nem akartam: elűztek, ki a hosszú teremből, ki az utcára. A szobában homály van, de nem szomorú az azért. A fiú keze szorosan tartja Ágnes kezét és most csókolja is. — Nálad maradok örökké — szólt a leány — és ismétli és forró arca a fiúhoz ér. A polcról a