Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-10-23

XXV. év. 1898. október 23. 43. szám. RAPA VAROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulajdonos: clr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: dr-. Körös Endre. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához k ü 1 d e n d ő k. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. Iparvállalatok. Az a frázis, hogy a «közponfc elnyomja a vidéket* sehol sem keserűbb valóság, mint a magyar közgazdasági politika terén. A magyar közgazdasági politika egy gyönyörű eszmét: hatalmas, életerős főváros létesítése eszméjét akarván kivinni, túlságosan centralisztikus irányúvá vált és míg a fővárost valósággal elárasztotta kereskedelmi és iparvállalatokkal, addig a vidéket és kiváltképpen a vidéki városokat nem részesítette kellő figyelemben. Pedig a vidéki városok fellendülésének egyik első tényezője jelentős és nagyszabású kereskedelmi eV ipari élet. Kétségen felül álló tény, hogy újabb illőben az a régi és jogosult panasz, melynek itt hangot adtunk, mindinkább méltánylásban kezd részesülni illetékes körökI !••!). A vidékre és főkép a vidéki városok érdekeire újabban az összes kormányzati áu'iik mind több figyelmet fordítanak. Ennek bizonyítéka az az örvendetes terv is, melyet iíí regisztrálnunk kellemes kötelességünk. Arról van szó, hogy a kereskedelemügyi miniszter a maga iparpártolási politikájának valósággal új irányává teszi azt a célzatot, hogy a vidéken gyáripari központikat létesítsen. Az 1890. évi törvény, mely •>'.'/ iparnak adandó állami kedvezményekről intézkedik, lejárófélben van s az új törvényjavaslatban, melyet ennek pótlására fog a miniszter benyújtani, az itt említett új irányzat — a vidékre iparvállalatok telepítése — határozottat! kifejezésre fog jutni. Ugyanezen törvényjavaslat folytán fog az új iparágak meghonosítása érdekében megindult mozgalom oly direktívát nyerni, hogy egyes iparágak lehetőleg vidékenkint csoportosíttatnak és ekként bizonyos ipari kerületek fognak támadni. A már működő és a létesülő vidéki gyárak fellendülését biztosítani fogja, hogy az állami közszállításban az eddiginél nagyobb mértékben részesíttetnek. Az itt elmondott tervek: a benyújtandó törvényjavaslat irányeszméi óva intik a vidéki városokat, óva intik Pápa városát is, mely ipartelepekről gyakran ábrándozott, de megvalósulni egyet sem látott, hogy: résen legyünk ! Vigyázzunk, hogy a közel jövőben, mikor a vidéki városok továbbfejlődésének szilárd alapköveit rakják le, ez alapköveket ne emeljék el előlünk mások, kiknek arra esetleg kevesebb szüksége, de mindenesetre kevesebb jussa van. Tgen ! Kevesebb jussa, mert Pápa városa oly erővel rendelkezik, mely iparvállalatoknak idetelepítését nagyban elősegítheti. A gyári vállalatok felállításához előnyös fekvésüknél és nagy vizi erejüknél fogva kínálkozó •— régebben nagy virágzásnak örvendett, most azonban pangásnak indult — Tapolca-vizi malmok lényeges momentum abban, hogy azok közül a vidéki városok közül, melyek ipari vállalatokra reflektálhatnak, első sorban Pápa városa részesüljön figyelemben. Tudvalevő dolog, hogy külföldön a természetes vizi erő rendkívül fontos tényezője az iparnak. Nálunk éppen újabb tervei kivitelében fordít erre majd a kormány nagyobb figyelmet, összeiratván az ország természetes vizierőit. A felírás munkáját mi már azonban magunk is elvégeztük: ez évi első számunkban adtunk hírt arról, hogy a, városi tanács minden módot és alkalmat meg akarván ragadni gazdasági haladásunk előmozdítására., ez ügyben felterjesztést tett a kereskedelmi minisztériumhoz. Nálunk tehát most, már inkább csak arról lehet szó, hogy a kormány tervének realizálásánál Pápa városa ne hagyassék figyelmen kívül, tíohasem szabad azt felednünk, hogy a kulturváros mellé iparváros kell, hogy jöjjön. Városunk előrelátó vezetősége és ritka tevékenységű képviselője legyenek tudatában annak, hogy a közel jövőben igen sokat lehet tenni városunk ipari felvirágzása érdekében. TÁ R C A. Persze . . . persze . . . . . . Könnytől ázott szép orcája, Szemeinek nincs sugara, A ruhája összetépve — Ugy jár ki a faluvégre. Ha szembe jön asszony, ember, Megkérdezi könnyes szemmel: „Nem látták-e jönni erre? Úgy-e látták? . . . persze, persze Körülállják a gyerekei*, Nézi őket, beszél velei, El-elmondja, mondogatja, Hogy meghalt az anyja, atyja . . A töldecskék másé' lettek — Nincs lelke az embereknek. . . . De ó' neki vau ám lelke, Mert azért őt nem feledte. Megírta, hogy elhalasztják Az eskü, a lakzi napját , . . De már elmúlt a gyász éve, A kedvese ma jön érte. Bambán néz a tarka tájra, A rózsáját lesi, várja. Leül a zöld, puha gyöpie, Szép arcára hull a köunye. Majd felnevet: . . . „én istenein, Hisz' megírta a kedvesem: Elhalasztjuk . , . persze, persze; Neki vau ám igaz lelke." Szép csendesen visszamégyen Bús reménnyel a szivében, S egyre mondja: „persze, persze . . . Ó neki vau igaz lelke ..." Nagy Vince. Úri módból szegénységbe. A Pápai Lapok tárcája. Irta: Vértessy Gynla. Míg tartott a pénzből, amit az eladott birtokáért kapott Sánta Elemér úr, hát ő élte talán a legvigabb, leggondatlanabb életet egész Budapesten. Erős, egészséges fiatal ember volt és volt neki szép fiatal felesége, kivel ugy szerették egymást, hogy már jobban nem is lehetett. Alig három éves házasok voltak s az asszonyka kezében még szinte ügyetlenül állt a kis szőke baba. Olyan leányos volt a tekintete, meg minden mozdulatai, hogy a ki az utcán egyedül látta, >e feleséget, se mamát nem sejtett benne, esak egy , elkényeztetett, elegáns kis úri kisasszonyt. \ Szinte nem is volt még asszonynak való ; a mint | hogy Sánta Elemér is, bár komolyan adta a család! főt és a papát — olyan könnyelmű, gyerekes kedély volt, — hogy egyáltalában nem kelleti vána még neki a feleség. Mikor összekerültek, — az emberek nem is hivlák őket másképpen, mint a gyerek pár nak. Csakugyan azok is voltak; mindketten úri módban nevelkedtek fel; az élet küzdelmeiről még csak nem is hallottak, se az ükei kastélyban, a Matildék házánál, se a Sánta kúriában. Ott is egyetlen gyermek volt Matildka, itt is az volt Elemér. A szülei ugy kényeztették őket, hogy a kedvükért még a csillagokat is lehozták volna az égből, nem volt óhajtásuk a mely teljesíthetetlen maradt volna és nem kérhettek olyat, a mit rögtön meg nem kaptak volna. Csak éppen az az egy baj volt az egészben, hogy mindkét úri família, adósságokból éldegélt már akkor tájban. A pompás birtokokat évről évre jobban terhelték, úgy, hogy mikor az Elemér úrh kistafirozására felvette az öreg Sánta Gábor űr a tízezer forint kölcsönt, tudomására adták, hogy már többet alig lehet kiszorítani. Ez volt az utolsó köl-