Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-10-16

Dum Roma deliberat, perit SagunUim. Ez a klasszikus mondat illik reánk- is, kik •i tanítóképző intézet leendő helyisége fölött évek óta vitatkozunk, míg utóbb azt vesszük észre, liogy valamelyik város elkaparítja az orrunk elől, s akkor aztán nem lessz, sem kívül, sem belül a városon. A legközelebb e tárgyban, e lapok 40-ik számában megjelent Mehr Licht jeligéjű cikkről, éppen nem mondhatjuk, hogy világot gyújtott volna ez ügyben, sőt a benne előforduló sok izetlenség és értelmetlen, de ügy látszik gúnynak szánt kifejezések, inkább rontanak, mintsem javítanának az ügy előmenetelén. Hát bizony mi is jobb szerettük volna, ha a városban akár a Woyta, akár a Csajtai-félo telken lett volna fölállítható, de mit tehetünk mi arról, hogy n főtényezők a helyet kicsinylotték. Xem vagyunk olyan módban, hogy a város belső területén, több holdra terjedő helyet ajándékozhassunk. Ha tehát a városon csakugyan kívül kell mennünk, akkor nyugodjunk meg a földmivosiskola szomszédságában, melynek neveléstani előnyei is csakugyan megvannak, annyival is inkább, mert a város az intézet céljára szükséges területet már régen, a földmivelési és gazdasági miniszter, parányi Ignác tanácsára, meg ís vásárolta. Xem lessz oda nehéz egy jó gyalogjárdát készíteni, a város zöméhez ez sincs messzebb, mint a dohánygyár vidéke ós ez a vidék hadd maradjon fönn kereskedelmi és ipartelepek számára. Kis városban semmi sincs messze és ha a polgári leányiskola s a tanítóképző-intézet felépíttetnek, az alsó-város bizonnyára kiépül annyira, hugy a tanárok és tanítónők alkalmas lakásokat kaphatnak. Az igazgató valószínűen úgyis az intézetben lakik és milyen jó kollégátusban lehetnek a gazdasági iskola tanítóival; télen egy fis kaszinót alkothatnak. Itt csupán egy nehézség mutatkozik, a vallástanítás, de ezt be lehetne ügy rendezni, hogy a vallás tanulására, miután mindenik felekezetnek van Pápán bőven iskolahelyisége, ide a tanulók bejárnának, a bentlakás mellett egy kis séta a városban nekik sem fogna ártani. Szűnjünk meg tehát a helyiség fölött versengeni, ne menjünk senki izlése, vagy bogarai után, hanem azon legyünk, hogy az építés a már egyszer elhatározott és megvásárlóit helyen, minél előbb megtörténjék. A Mehr Licht jeligéjű irónak ügyeimébe ajánlom ezen latin mondatot: Snaviter in modo, fortitei in re. B. F. a szép szomszéduó', Krécsyué, adta át személyesen. Gyötay báró sápadt arccal morzsol szél egy •/itkot összeszorított fogai között. S majd az asszonyra, majd a levélkére nézve kérdi. — Nos ? . . . És e miatt az ostoba levél miatt hagynád el örökre Gyótát. — Igen, feleli az asszony határozott hangon. A Gyótay családnak századok óta szereplő asszonyai, kik suhogó selyem ruhákban fogadták imádóik hódolatát és kik keztyüs kézzel hajtották a telivér paripákat, bizonyosan nevetségesnek találták volna, hogy ilyen csekélységért elhagyják férjüket. De az én nyárspolgárias felfogásom szerint ez az ostoba levél elég ok arra, hogy széttépjek minden köteléket, mely valaha Olden Irma és Gyótay Béla báró között, létezett. A férj szoborként áll a terem közepén és hideg nyugalommal némán néz a távozó asszony után. Irma báróné oda lép a parkra uyiló ablakhoz, forró homlokát a hideg üveghez szorítva, mozdulatlanul nézi a haldokló természetet. Egy-egy szélroham fölkavarja a földön heverő, összeaszott, zizegő faleveleket, melyek odatapadva a fák töveihez, szomorú susogással beszélnek egymás között a bervadásról, a mulandóságról. Városi közigazgatási tisztviselők országos egyesülete. Kemény Béla, városunk tevékeny jegyzője, mozgalmat indított a városi közigazgatási tisztviselők országos egylete megalakítása céljából. Az e tárgyban kibocsátott felhívás bizonyára érdekelni fogja a nagy közönséget is s azért egész terjedelmében itt közöljük: Segíts magadon, Isten is megsegít, — tanítja a közmondás, példákkal illusztrálja az élet. A mint áll ez az egyes emberről, akként látjuk ezt léptennyomon az egyes emberekből alakult különböző csoportokban is. A modern viszouyok modern igényeket szülnek. A modern viszonyok és igények egyensúlyához pedig modern intézmények kellenek. Az egyes emberek kisebb nagyobb csoportokba verődnek, társulatokat, szövetkezeteket alakítanak és jelen viszonyaik szülte igényeik könnyebb kielégíthetése mellett ekként gondoskodnak a maguk és utódaik jövőjéről. A köz- és magán hivatalnokok jövőjéről a nyugdíj intézmény van hivatva gondoskodni. A nyugdíj intézménye törvényen alapul és minden egyes testületnek megfelelő külön rendelkezése szabályozza azt. De a miként minden szerves egésznek, melynek egyes részei és tagjai bár teljesen önálló mun' kát végeznek, mégis az azokat mozgató szálak egy j központban összpontosulnak, akként kell az egyes testületeknek is, melyeknek tagjai, mint ilyenek, e testületekkel szemben bizonyos jogok élvezete mellett megfelelő kötelességeket teljesítenek, egy központban önszpontosulniok, hogy az erő és az anyag a maga teljében is rendelkezésre álljon ott, ahol arra szükség vagyon. Ha szerte tekintünk az országban és figyelemmel kisérjük a különböző szaktestületeket, azt látjuk, hogy azok legnagyobb része ma már országos testületté központosult. Az országos testületi szervezet az a modern intézmény, melyet a modern viszouyok modern igényei hoztak napvilágra. Vau az országnak egy szak testülete, mely valamennyi létező közt a legnagyobb és épen ez a legnagyobb szaktestület az, a melynek tagjai még mindig országos testületi szervezet híjával vannak. — Ez a testület a városi közigazgatási tisztviselők testülete. Alakítsuk meg: A városi tisztviselők orszáyos egyesületét! és legyen ez egyesületnek az a célja, hogy az ország összes városi tisztviselői egy közös táborba toborzódva, közös igyekezettel és egyesült erővel, mint egy test és egy lélek, hassanak a városi közigazgatás kóros tüneteinek orvoslására vagg legalább is tovább terjedésének megyátlására, a városi közigazgatási tisztviselők helyzetének javítására, társadalmi bajainede lehető megszüntetésére. Terjeszkedjék ki az egyesület mindenüvé, hol a magyar városok közigazgatása és azok tisztviselői érdekében tenni való mutatkozik. Loggen védője és képviselője a városi közigazgatás és tisztviselői jogos kívánalmainak. Ismerjük a városi közigazgatási tisztviselőknek a századvégi társadalom által támasztott igényeivel szemben álló tényleges állapotát. Ismerjük a viszonyokat, melyek közt s a helyzetet, a melyben a városi közigazgatási tisztviselők leiedzenek és épeu ezért tartom nem csak időszerűnek, hanem szükségesnek is a központi országos egyesületi szervezkedést. A városi közigazgatási tisztviselők országos egyesületének megalakítása azonban nem csupán a városi tisztviselők testületének egyéni és magán érdeke, hanem országos és hazafias közérdek, mert minél szilárdabb és biztosabb az egyes kerekek alkotása és körfogása, annál tökéletesebb az egész gépezet. Önökhöz fordulok tehát, kedves testvéreim a városi közigazgaiás vagy famíliájában, Városi Közigazgatási Tisztviselő urak! Itt az ideje, hogy mi ís tettre ébredjünk. Családjaink, utódjaink, de meg a magunk hivatali nagy családjának jövőjéről van szó. Itt nincs habozásnak helye. Sokan vagyunk — de kicsinyek!! Legyünk agyek — és nagyok leszünk! Végül még egyet. Ne idegenkedjenek uraim az eszmétől, a miért az nem valamely fővárosi vagy legalább is magasrangú egyén, hanem egy vidéki város jegyzőjének agyából indul országosan útnak. A legkisebb fa is teremhet egészséges gyümölcsöt. Fogjunk tehát kezet és egyesült erővel lépjünk a sorompóba! Felhívom mindazon t. városi tisztviselő urakat, kik „a városi tisztviselők országos egyesülete

11 eszméjének megvalósulását óhajtják, miszerint erről levélileg értesíteni sziveskedjeuek, hogy nz együttes megbeszélés helyét és idejét a közóhajnak megfelelően kijelölhessem. TOLLHEGGYEL. Szüreti kirándulás. Der Mensch muss alles mitmachen, mondja a kedves német sógor. Hát nekem is az az ötletem támadt, hogy ha most van a szüret, nekem is szüretelnem keh. Szőlőm ugyan nincsen magamnak, de csak akad valaki, a ki meghívjou. Sajnos, nem akadt. De hát azért van az embernek esze, meg egy kis ravaszsága, hogy valahogy meghivassa magát. Nos, nekem egyszerűen sikerült. írtam a házigazdámnak egy levelet, melyben a lakásomnak minden kigondolható hátrányát elősorolva, felmondásomat helyeztem kilátásba, ha ezerféle kívánságomnak eleget nem tesz. Azt irtam, hogy a hó máris beesik (moudjuk inkább behull, nehogy stiláris módosításbau részesüljek) tehát a hó behull a szobámba, mert a plafon cl lyukas, pedig még nagyító üveggel sem lehetett gombostűhegynyi lyukat is fölfedezni ; havat pedig csak legföljebb Schweicból lehetett volua hozatni expressz. Azonban éu erősen tartottam magam és holmi szónoki fordulatokkal s nagy fantáziával a reggeli harmatot hónak kereszteltem s a falban egy szeg helyét örvénynek neveztem. Ily körülmények között, mondanák juristáink, a házbérek jókedvű beszedője kénytelen volt magát megadni s hogy némileg elodázza a reperaturákat, a mitől miuden házigazda ősidőktől fogva irtózik, meghívott Somlóra a szüretjére. Tehát szüretelni fogok, gondoltam. Rendkívüli előkészületeket tettem, miután feltűnni vágytam a a szüretelők között. Mindenekelőtt betanultam egy felköszöntőt, melyben természeteszu házigazdámat éltettem kedves családjával együtt az emberi kor végső határáig. Azután bevásároltam a tűzijátékhoz való szereket. Nagy hatást akartam elérni. De oh Fatinica ! mi minden nem történt veled ? Vagyis akarom moudani a Fátum . . . hanem ne kezdjük a végén. Tehát felkészülve kirobogtam a sima aszfaltmakadámon a vasúthoz. Tetszik tudni, arcképes igazolványom vau. Jegyváltáskor előmutattam. A pénztáros kijelentette, hogy nem hasonlítok az arcképhez s így egész jegyet kell, hogy váltsak. Mire én megjegyeztem, hogy a fotográfus a hibás, de ő nem tágított. Dühbe jöttem, de ez sem használt. Mit tehettem, ha már költségbe vertem magam, nem térek vissza s különben is a szüretelés élvezetei csábítókig vonultak el lelki szemeim előtt. Váltottam tehát egész jegyet. Aztán begöngyöltem a köpenyegembe a röppentyűket s felültem a kupéba. A szakaszomban egy öreg úrral s egy kis diákkal utaztam. Az öreg úrnak rendkívül rosszul égett a pipája, vagy a dohánya volt erősen nyirkos, mert miuden másodpercben meggyújtott egy gyufát. En természetesen tűkön ültem. Rettegtem, izzadtam, mert hiszen tele volt a köpönyegem puskaporos röppentyűkkel s attól féltem, hogy a levegőbe röpíti az öreg űr a sok gyufáival az egész vonatot velünk együtt, ha egy