Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-08-20

XXV. év. 1898. augusztus 20. 34. szám. PAPA VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBH PÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Szerkosztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Fölér. Laptulajdonos: cir. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : <lr\ Kőrös Endre. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre ß frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. Szent István napján. Irta: dr. Hegedűs Lóránt. Harmadik hete járom gőzzel és szekérrel a Fölvidéket s csak most állok meg, első királyunk nagy ünnepe előtt. Jó igy néha letenni a munkát és magyurokűl együtt érezni, beszélgetvén vérünknek, nemzetünknek jövendőjéről, hogy lássuk, mely csillagok integetnek felénk biztatóan a sok felhő között és merre induljunk, mikor annyi a tévút és a mocsárba vezető lidérc. Ha igaz vallomást kell tennem, meg kell itt vallanom, Szent István napján és pápai társaim előtt, hogy az utam sok keserves tapasztalatot szerzett nekem s hogy annyi hajt és veszedelmet látok, a mit még a fényes magyar vendégszeretetnek édessége, melyet élvezek, sem tud elfelejtetni. Nincs okom, hogy bárkit is ámítsak s csak arra tettem fogadalmat, hogy igazat fogok mondani, de arra nem, hogy elhallgatom az igazságot, a mit ki kell mondanom. Isem fogok azokról a jegyzetekről, adatokról most itt szólani, a melyeket a kivándorlásról, beözönlésről, a közigazgatási gépezet hiányairól, adó-bajokról s mi egymásról szereztem, üsem idevalók ezek s talán kicsinységeknek látszanak. De idevaló egy másik dolog ; nagy ez és elmélkedésre méltó. Két cimet adhatnék neki. az egyik: a megfulladás veszedelme; a másik: a Dunántúl nagy hivatása a nemzeti regeneráció müvében. Ivét nemzeti kérdés a nemzet ünnepén, s a kettő egy, el nem választható, mint két oldala ugyanegy dolognak. Azt irtani: a megfulladás veszedelme — és hogyan Írhattam volna mást, a mikor faluról-városra és fürdőkről-tanyára járva azt látom, hogy a pincértől kezdve a vendéglősig és a vasmunkástól kezdve a gazdáig mindenki a saját jól felfogott érdeke ellen cselekszik és mindenek fölött mindegyik igyekszik minél szűkeid) körbe visszavonulni, minél kisebb érdeket és minél kevesebb haladást képviselni, hogy valahogy merészséget, életrevalóságot rá ne foghassanak. Bátran mondhatom, hogy egész megyék vannak, melyeknek társa dalmában semmi haladás nincs azóta, hogy tizenegy esztendővel ezelőtt itt jártam. Ellenkezőleg, egyben veszedelmes a megállapodottság, abban, hogy félnek a nagy eszméktől és a bátor reformoktól. Az egész világ szalad, de: rohan, merész szellő dagasztja a vitorlákat, s akkor azt látom, hogy itt is, ott is beszögezik az ablakokat, hogy a friss levegő be ne jöjjön! A haladás egyszerűen azzal fenyeget, hogy eltapos minket kerekeivel s akkor — az én emberem várja a kormányt és — begubózik. Mást nem tudok mondani, minthogy: begubózik. Folyton kicsinyes, elkülönítő, elzárkózó gondolatokról hallok, a helyett, hogy bátorságot látnék s folyton a régi, elcsépelt nótát adják elém, a helyett, hogy az új haladás fiatalságát látnám. Hát nem könnyebb volna azzal kerülni föl, a mi új, jó és mindenek fölött bátor? fiát nem bizonyos-e ,v

<08t sem, hogy nagy vállalkozás nélkül meg nem élünk? Ks nem tiszta világos igazság-e az

r hogy a folytonos gravamenés tagadó álláspont kátyúba vezet, mert pozitív politika nélkül megfulladunk. Nem vám-különítést kell kívánnunk, hanem azt, hogy piacunk óriási legyen, s dagadjon nagyobbra mindig. A kisiparost meg kell mentenünk azzal, hogy a motor-erőt be kell vezetni házába, hogy otthon élvezze a gvár előnveit s acélerős szövetkezeteivel vegyen erősséget magának, j Ne szidjuk a tőzsdét, hanem a gazdák fogI lalják el annak helyeit, amíg szükséges és ha kell, a munkapiaeot is szervezzük a börze formájára. Főként: ne engedjük vidéki városainkat pénzügyi segítség nélkül, hanem az összes városok adósságait, közös jótállás mellett egyesítsük s akkor óriási kamat megtakarítást fogunk az országban elérni s a városok számára lessz biztos és olcsó pénz. ( sináljuk mindezt s még többet, vagy csináljunk bármit, a mi bátor és reform, ha másért nem, hát azért, hogv a fölénk növő külföld meg ne fullasszon minket! Király himnusz. Magyarok Istene, királyok királya, Tekints le egedből a magyar királyra! Napodnak ragyogó világa, nagy Isten, Szent koronájára örökös fényt hintsen ! Istenünkhöz áhítattal Minden ajkon zengjen a dal: Boldogságb

an, diesőségben Nagy királyunk soká éljen ! Ha megy háborúba, ellenség elébe, Hadverő nagy Isten, ott is te légy véle! Erősítsd meg lelkét, erősítsd meg karját, Tudja meg minden nép magyarok hafp'mát. Istenünkhöz áhítattal Minden ajkon zengjen a dal: Boldogságban, dicsőségben Hős királyunk soká éljen! S ha megjön a harcnak diadalmas vége, Bölcs kormánya alatt viruljon a béke, Gondviselő Isten, Te segítsd meg abban, Hogy népét, hű népét soh'se lássa bajban ! Istenünkhöz áhítattal Minden ajkon zengjen a dal: Boldogságban, dicsőségben Jó királyunk soká éljen ! Szent István, Nagy Lajos, Mátyásnak utódját Ékesítse vallás, igazság a trónját, Híre, mint azoké, a földet bejárva Dicsőséget hozzon a magyar hazára ! Istenünkhöz áhítattal Minden ajkon zengjen a dal: Boldogságban, dicsőségben Nagy királyunk soká éljen ! Eőrös Endre, A .gyermek. — A «Papai Lapok* eredeti tárcája. — Irta: Lakatos Dezső. Szép tavaszi nap volt, meleg és napsugaras. Az elegáns emberáradat, mely az utcát betöltötte, víg volt és élvezte az asszonyok ruhájáról szerte áradó ibolyaillatot és a kellemes, tavaszi meleget. Az emberek ilyenkor nagyon engedékenyek, nem igen vizsgálgatják egymást, alább hagy a kritizálás is, mely pedig egyébkor igen soknak főélvezete sétálás közben. Nem igen vették észre azt a fiatal párt sem, amely szinte idegenül tekintgetett végig a fényes kirakatokon, a sok sétálón, az ismeretlen embereken. Jó magas volt mindakettő, s ahogy kíváncsian előretekintgettek, kilátszott a szemükből, hogy hosszas távollét után tértek vissza és most azt nézegetik, nem akaduak-e valami ismerősre. Előttük egy cse- \ léd vezetett egy kövérke lábu, piros arcú, tipegő j babát, akihez az asszony gyakran lehajolt, hogy j rámosolyogjon és igazítson valamit a ruhácskáján. | Az ő akarata volt, hogy magukkal hozzák az első sétájukra a kis leányukat is s a férfi, aki a menyegző után való első naptól kezdve a világ legengedehnesebb férje volt, nem látta be hogy miért ellenkezzék éppen most. Annál kevésbbé akarta ezt tenni, mert hiszen az ö sorsuk eldöntője éppen ez a kis édes arcú leányka volt és neki is jól esett, hogy az első séta visszaemlékezései közben maga előtt látta a leánykájukat. Mert még mindig nem volt teljesen nyugodt, ha az előzményekre gondolt. Még mindig bántotta a lelkiismeret, mikor arra a szomorú arcú leányra gondolt, aki most boldog asszonyra válva, sétált mellette, de már ugy érezte, hogy nincs többé oka a nyugtalankodásra és a nélkül, hogy az asszony észrevette volna, mintha egészen akaratlanul tenné, erősebben szorította magához a felesége karját. * Akkoriban kezdődött az ő dolguk, mikor Káldor nagynénje hosszas tanakodások és igen kiterjedt levelezések után egyik vidéki preparandiából nevelőnőt fogadott fel a kis leányai mellé. A levelek nyomán már előre is sokat beszélt róla Káldornak, aki figyelmes unokaöccs volt és nem akarta megrontani a nénikéje kedvét annak a képnek a lerajzolásával, PÁPAI LAPOK