Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-08-14

nézve, s én teljes bizalommal vagyok polgármesterünk iránt, liogy most már ő is fölébredve rózsás aknaiból, érvényt szerez a képviselőtestület határozatának, és sem túlköltekezést nem enged meg, sem a községi adóval hátramaradást nem fogja eltűrni. Legelső és legsürgősebb teendő azonban az összeg felhasználásának számszerű kimutatása, mit abból a szempontból, hogy a fentebbiekben tévedtem-e, vagy igazam volt-e? — én is nagy érdeklődéssel várok. Városi képviselő. Városunk és a kórházügy. Több héttel ezelőtt értekeztem e lapokban közegészségügvünk hiánvairól. Készletesen foglalkoztam akkor azzal, hogy mily nagy baj, hogy nincs kórházunk és előadtam a, IV! vonásokban azt is. hogy milyennek kellene annak lennie. Fejtegetéseim ezen része nagvon gyorsan aktuálissá vált, inert a június HO-án tartott városi közgyűlés napirendjére már a kórházügy megoldása is fel volt véve. Azon a napon éppen nem voltam Pápáu és így a közgyűlésen nem vehettem részt, de ott voltam a néhány nappal előbb megtartott állandó választmányi gyűlésen, hol nézetemet elég bőven elmondottam, a mit itt ismételni fogok. Felolvasták ezen állandó választmányi gy ülésen a közegészségügyi bizottság szakvéleményét a kórházról, s a javaslat az volt, hogy a Besenbach-féle ház vétessék meg kórháznak, mert ez erre alkalmas, sőt udvara elég nagy (? !) arra is, hogy oda esetleg egy gyermek-pavillont lehessen építeni. Szakbizottság még nem igen állított ki maga-magáról ily szegénységi bizonyítványt. Dr. Itvchnitz Ede, a közegészségügyi bizottság előadója már a városi közgyűlésen is kijelentette, hogy nem fogadja el a szakbizottság javaslatát, hanem más megoldást akar s hogy csakugyan ellene van a közegészségügyi bizottság megoldási módozatának, azt bebizonyította e lapokban megjelent cikkével, mely szintén ellenzi a szak (?) véleményt. A beavatottak jól tudják, miért adott a közegészségügyi bizottság ily véleményt. A Laki-úton levő Martonfalvay-telek nem tetszett a bizottságnak egyszerűen azért, mert messze van. Az orvos egész dolga, működése és ténykedése mindig nagyon kényelmetlen, ezt akarta a bizottság az egyszer elkerülni és azért ajánlotta az Újváros-utcán levő Besenbach-házat kórházi célokra, a közügy sérelmére és rovására. A kórháznak első sorban nem szabad a városban, házak között lennie. A hány városban építettek az utolsó évtizedben kórházat, az mind a városon kívül, vagy a város végén van. A mi céljainkra kell egy 4—5 ezer négyszögölnyi tér, közel a városhoz, könnyen hozzáfélhető helyen, egészséges talajon. A Alartonfalvay-féle telek mindezen kívánalmaknak teljesen megfelel és mindamellett nagyon olcsó, mi ránk nézve igen fontos. HO.000 forint van a város rendelkezésére kórházi célokra; ebből nem szabad lf> vagy 20.000 forintot adnunk egy épületért, mely bármily csinos volna is, még sem alkalmas kórháznak, mert nem erre a célra lett építve és e mellett kicsiny a telke, s a melyen terjeszkedni, a kórházat kibővíteni nem is lehetne és a mely e mellett még veszedelmes is lenne a szomszéd lakosokra. En ezért az állandó választmányi gyűlésen indítványoztam, hogy a Alartonfalvay-telket vegye meg a város, mert nagysága és fekvése teljesen u^gfelelő; talaja kifogástalan, a városhoz igen közel esik és könn}

r

en lehet odajutni. Ezen a telken építtessen a város egyelőre csak annyit, a mennyi okvetlen szükséges: női és gyermekkórházat, erre a 30 ezer forintunk elégséges. Marad terjeszkedésre, kibővítésre elégséges helyünk és még e mellett marad elég nagy kert az üdülő betegek számára. Ha pedig a kórháznak a laki-úton történendő építése miatt X. vagy Y. orvos nem volna hajlandó a kórházi orvosi állást elfogadni, akkor a város felhívására mindig fog akadni még a helybeli orvosok között is akár kettő vagy három, ki ezen hivatalt szívesen elfogadja, mert, mint mondám, az orvosok hozzá vannak szokva a kényelmetlenségekhez. De kivánatos, hogy esetleg a város adja rendelkezésére kórházi orvosának vagy orvosainak mindennap 1—2 órára egyik fogatát, mi által az orvos sok időt és fáradságot megtakarít, s így ennek folytán még több betegnek szolgálhat. Az utolsó közgyűlés nem tudott megállapodásra jutni a kórház ügyében, mert a nézetek nagyon eltérők voltak. De hogy égető szükségünk van a kórházra, abban mindenki egvetért, határozzon tehát a legközelebbi közgyűlés az itt előadott módon, s ezzel igen nagy szolgálatot fog tenni városunk közegészségének. Dr. Lőwy László. Az iskolai szorgaiomidö megkezdésére vonatkozó intézkedések augusztus és szeptember hónapokban. Szeptember 1 -ével valamennyi (állami, községi, kalb., ev., reform., izrael és magán) iskolában az új tanévi szorgalomidő megkezdetvén, a községi hatóságuk fontos feladatát képezi a következó'k pontos teljesítése : A rendezé.-t mására vállalta. A „líattvu" .-zigtteii lessz az ozsoiina. (lyönyörü nyári délután volt. Mikor férjem karján, a meghívott vendégsereggel a parthoz lementünk. 0' már vári reánk. Miudeukit elrendezett a csónakokban. IMI egyedül maradtam utoljára. Férjem már benn ült a vendégeméi. Hozzám jött, odavezetett egy lélekvesztó'höz, beleugrott, engem beleemelt. Egymáshoz közel ültünk a kis csónakban. Megkapta az evezőket és kiáltott: Hurrái)! Elindultunk mindannyian. A tengerész ma nekem igen tetszett. 1 lófehér aranyzsinóros ruhája, sapkája igen előnyére vált a külsejének. Milyen gyönyörű ma maga -- szólt hozzám — ezzel a rózsaszínű' könnyű ruhával úgy néz ki, mintha most emelkedett volna ki a babokból, hogy eugem megkísértsen. Vigyázzon barátom kacérkodtam én - de egy hullámverés elhallgattatott. Megérkeztünk. A partra szállva volt min csodálkoznunk. A fűre ponyvák kiterítve, a fákra hinták kötve. Ponyvasátor fölállítva. Nagy üstben főtt a gulyás, egy üstben a kukorica. A férjem barátja rendezkedett, de minden szabad ideje az enyém volt. Az ozsonuánál mellettem ült. figyelmével halmozott el. Férjein nagyon örült, hogy barátja velem foglalkozik. Ozsoutm után az egé.-z társaság felkerekedett megtekinteni az erdőt. Bejártuk a szigetet, én az ő karján. Gyönyörködtünk az ezredéves fákban, melyeket átölelt a folyondár. Millió kis vadvirág nyílott a lábúik alatt, alig i .ertünk lépni, nehogy összetiporjuk a sok ibolyát és pipi tért . . . i Jó távol lehettünk, mikor figyelmeztettem a ' társaságot, hogy mennydörgést hallok. Ok azt felel! ték, hogy nem hallottak semmit sem. Még beljebb i hatoltunk az erdőbe, a sürü bokrok, fák közé. Egyszerre hirtelen beborult az ég, nagy cseppekben hullott a zápor. Mindenki futott, hogy menedéket találjon. A tengerész megfogta a kezemet és szaladtunk. Én behunytam a szemeimet, hogy a folytonos villámlást ne lássam. — Lépjen be hamar — monda társam. Eu engedelmeskedtem. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy nem ponyvasátorba vagyok, j hanem egy halászkunyhóba!), mely száraz galyakj ból vau összetákolva. Éppen kérni akartam társamat, j hogy menjünk a többiekhez, mikor pokoli sötétség í lett. Az ég menydörgött, zúgott a szél, megrázva a i nagy, erős százados fatörzseket. Kémülten, mint a gyerek, megfogtam férjem barátjának a kezét. Az félre magyarázta ezt. mert erősen átölelte a derekamat. En kábultan dőltein a mellére, karjaimmal átöleltem a nyakát. Hogy miért tettem '! Keni tudom ma sem. — Szeretlek Adél, szeretlek — suttogá ő — és csókolta a fülemet, a szememet, arcomat. Percekig szívtuk egymás ajkait! Villámlott, dörgött fejünk felett, de a szivünk, lelkünk, testünk is viharzott a szenvedélytől. Szégyennel, önváddal gondolok még I ma is erre ! Nem tudom, meddig tarthatott e vihar. Mikor ' megszűnt, megszűnt a mi lelkünk vihara is. Lecseudesültüuk mind a ketten. Kivilágosodott az ég is. Néztünk egymásra, mintha álomból ébredtünk volna fel. Távolról hallottam férjem hivő hangját. Ez felébresztette lelkemet. A teugerész is meghallotta mert gyorsan hozzám ugrott, eró's karjaival felkapott mint egy pelyhet és futott velem. Kiáltottam, nem jött senki sem segítségemre ... Lefutott velem a parthoz és letett egy nagy kősziklára. Letérdelt elém, átkarolta a lábaimat, csókolta a ruhámat, az ölembe tette a fejét és könyörgött: Csókolj meg te is Adél De én emberfeletti erővel eltaszítottam magamtól és rémületemben beleugrottam a vizbe Napokig feküdtem eszméletlenül. Mikor magamhoz tértem, férjem és az orvos álltak ágyamnál. Férjem megcsókolta a homlokomat. — Adél édes, meg vagy mentve. Az enyém vagy ismét. Tudod-e, kinek köszönhetjük ezt? Az én jó barátomnak. Az mentett ki a hullámokból téged. Má>kor nem szabad olyan közel menned a parthoz, hogy beleessél. Ha ő nincsen, most malte nem vagy az enyém. Drága jó férjem, ha te tudnád a valót! Néhány hét múlva, mikor lábbadoztam, olvasta fel barátja levelét nekem, melyben mély sajnálatát fejezi ki, hogy rögtön el kellett utaznia és a feleségétől nem búcsúzhatott el, Ekkor mosolyogtam utoljára — többé sohasem. A gyönyörű, fekete, szomorú asszony érezte, hogy a bájos, szőke leányka megcsókolja. A lányka kezére pedig egy köuycsepp esett azokból a fekete szemekből. Egy égető köuycsepp. Vájjon a megbánás, a szégyen, a boldogtalanság könycsepje? E;:t bizonyára nem mondja meg soha senkinek.