Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-08-07

400 frt, Z. 603 frt 93 kr. 9. Ép filétek E. 3(>0<) frt, Z. 3040 frt 56 kr. 10. Faiskola E. 501) frt, Z. 383 frt 23 kr. 11. Járdák E. S840 frt, Z. 14680 frt 78 kr. 12. Katonatiszti Jakberek E. 1400 frt, Z. 1050 frt. 13. Közegészség E. 1600 frt, Z. 1238 frt 18 kr. 14. Községi adóleirás E. 1500 frt, Z. 1511 frt 7 kr. 16. Tapolcámeder és hidak E. 100 frt, Z. 61 frt 36 kr. 16. Újoncozás és elöfogat E. 100 frt, 13:5 frt 46 kr. 17. ürodalommth E. 43 frt 44 kr, Z. 38 frt 38 kr. 18. Utcarilágitás E. 2700 frt, Z. 3090 frt 16 kr. 19. Várost fogatok ~E. 1700 frt, Z. 783 frt 90 kr. 20. Színház E. 300 frt, Z. 281 frt 76 kr. 21. Vegyes kiadások E. 5125 frt, Z. 4504 frt 76 kr. 22. Rendkívüli kiadások E. 3000 frt, Z. 6916 frt 75 kr. A fennebb már említett túlkiadásokon kívül még a következő jelentékeny túlkiadások mutatkoznak: a tanügynél 496 frt 66 kr, a jótékonyságnál 541 frt 6 kr, az amerikai szölötelepiél 716 frt 21 kr, utcavilágításnál 390 frt 16 kr. Szemben a kerekszám 100000 frtos költségvetéssel ugyan nem mondhatók ezen tűlkiadások nagyoknak, mindazonáltal óhajtandó volna, hogy valahára tartassák be a költségvetés összege, s ne költsön a tanács többet, mint a mennyire felhatalmazást nyert. I Városunk és a kórházügy. Irta: Dr. Kóvi József. III.*) Mint láttuk, eddig három kórházunk volt 66 ággyal, 479 beteg összforgalommal, tehát aránylag ép úgy vagyunk ellátva, mint a modern tízeged, melynek 258 ágygyal felszerelt kórházában ugyanakkor 1901 beteg ápoltatott. A székesfehérvári városi *) L. a P. L. f. é. 30., 31. számát. ígazáu, milyen nélkülözhetetlen a maga alakja, a maga társasága nékem. Napokig nem tettem egyebet, mint egyetlen egy nevet sóhajtottam. Végre magamhoz tértem. Hisz a sóhajtozással nem érek el semmit. Hozzá láttam a tauuláshoz és . . . három hónappal ezeló'tt megkaptam a mérnöki diplomámat. Négy héttel ezeló'tt pedig kineveztek jelenlegi állomásomra K . . . ra, ahol anyámmal együtt vagvok. f. Sejti-e miért irtam mindezeket? Azért édes Paulám, mert maga öntudatlanul folytatta gyermekkori kegyetlenkedéseit. l'ölzavarta kis fészkünk nyugalmát, és azon a ponton van, hogy a gondosan őrzött liut elrabolja az anyjától. Csak magától függ, vájjon elpusztul-e a fészek, az anyával és a fiúval együtt. Avagy nem nyer-e új lakót a fészek? Egy édes mosolygása, szorgalmas, tevékeny lakót, aki meleg szeretetével és vidám csicsergésével paradicsommá fogja átalakítani a mostani csendes kis fészket. Anyára már tud mindenről és épen olyan türelmetlen vágyakozással várja válaszát, mint én. Ha hihetek annak, amit bucsuzásuuk alkalmával szeme és kézszorítása mondott, akkor . . . rövid idő múlva viszontlátjuk egymást. Nemde maga is óhajtja a viszontlátást ? Nemde boldoggá tesz bennünket Paulám ? . . . Ugyebár eljön . . . ugy-e eljössz, új lakónak a mi csöndes kis fészkünkbe édes, csicsergő madárkám? . . . I magánkórháznak csak 51 ágya, míg nálunk ! 66 ágy vau, pedig amannak lakossága (28942) kétszer akkora, mint a mienk. Több férhelyüuk van mint Veszprémnek, melynek városi közkórházában 735 beteg feküdt a jelzett évben. Nyitrának vármegyei közkórházában csak öt ággyal van több, mint a mieinkben, csakhogy az elsőben 1341 beteget ápoltak stb. Férfibetegekről tehát a legbőségesb gondoskodás történt már városunkban s mi bizonyára nem vagyunk hajlandók pénzünket arra pazarolni, hogy concurrens vállalatokat állítsunk föl akár az Irgalmasokkal, akár az Izraelita kórházzal szemben. Akik mindezek daczára mégis egy városunkban felállítandó «közkórház»-ról szónokolnak, azok valóban csak megindító tájékozatlanságukat árulják el. Nekünk nő • kórház kell s a mi ép oly czélszerű és üdvös leend, egy nagyon szerény méretű gyermekkórház, nehogy úgy járjunk, mint Zsombolyán, hol a városi közkórház 44 ágyán összesen 41 beteg került kezelés alá, vagy épen Módoson, melynek 38 ággyal felszerelt kórházában összesen 15 beteg fordult meg, mely kórházakról most kincses Torontálmegye díszes székházában a felett tanácskoznak, vájjon magtárakat, vagy egyéb raktárakat csináljanak-e az emberszeretetnek túlságos buzgalommal s nagy áldozatok árán emelt, de ürességtől szinte otthoniatlanul kongó szép és elhagyatott csarnokaiból? Minő terjedelmű legyen az új nőkórház, hány ágyra rendezzük be a gyermek osztályt s hova helyezzük el ezen intézetünket? Nem szándékszom az ügy iránt érdeklődőket újabb statisztikai adatokkal fárasztani, miért csak végeredményben közlöm azon számokat, melyeket ismernünk kell, hogy az első kérdésre határozottan válaszolhassunk. Győrött egy-egy betegre 26,08 ápolási nap esett 1896-ban, ugyanekkor Veszprémben 24,7, Fehérvárott 19,8, Pápán az Irgalmasoknál ép úgy mint a nó'kórház ban 16,6 ápolási napot igényelt egy-egy beteg. De számítsunk sokkal bőkezüebben s vegyünk átlagban minden betegünk számára harminc ápolási napot, — mire még nem volt esetünk — akkor minden ágyon tizenkét beteg lessz ápolható évente, a nőkórház tíz ágyán tehát százhúsz beteg. A jövőre való tekintettel s hogy ötven évre előreláthatólag soha szükség ne álljon be, rendezzük be áj nőkór)házunkat hasz ágyra, midőn is abban a helyzetben leszünk, hogy éveukint kényelmesen fogunk kétszáz és negyven beteget ápolhatni, a mi a legvérmesebb reményektől duzzadó kebleket is bőven kielégítheti. Ennél többet tenni valóságos istenkísértés volna. Lássuk most a gyermekosztályt. Mindenek előtt jöjjünk tisztába az iránt, kik képezik a vidéki gyermekkórház kis népét? Heveny betegek sohasem vagy alig kerülnek ott ápolás alá. Mely anya válik meg láztól gyötört, szenvedő gyermekétől? — a legszegényebb sem. Nem, ezek nem képezik a gyermekkórházak anyagát. Csak nagyon szegény szülők sorvasztó, idült betegségben sínylődő — s esetleg operatif beavatkozást igénylő gyermekei szállíttatnak be a kórházakba, vagy ritkább esetekben difteríás gyermekek, kik a szegényes, szűk lakásviszonyon: miatt nem különíthetők el otthon kis testvéreiktől. Sokat mondunk, ha évente harminc ily kis patiensre számítunk, mire pedig a fentiek szerint három ágy elegendő volna. De legyünk bőkezűek js rendezzük be gyermekosztályunkat hat ágyra, két-két szobában, egyiket ragályos természetű, vagyis difteritikus betegek számára. Iía várakozásunk ellenére ezen apró betegek nagyon felszaporodnának, mindig találunk bőséges alkalmat elhelyezésökre a szomszédos nőkórházban, melynek fele úgyis üres marad egész éven által s hol az apróság bizonyára a nők társaságában még jobban érezné magát, mint a gyermekosztályban. A nőkórbáz beosztásához — bár a kivitel feladata leend — még jelezni óhajtom már e helyen is, hogy a tervezett 20 ágy négy kisebb terembe volna szétosztandó, belső — chirurgiai — fertőző, s bujasenyves betegek számára; utóbbiakat eddig mindig kénytelenek voltunk egyik közkórházba elküldeni, míg a helybeli illetőségüekért városunknak kellett az ápolási költséget fizetni. Jövőre az ily természetű betegek is itthon ápoltatnának. Most a kérdés második felére és pedig arra válaszoljunk, hová helyezzük el az új kórházat? Sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy e kérdés, mert az adandó válasz, a kórházi probléma megoldásához nagyon közel vezetne bennünket, kissé mozgásba hozta az agyakat és a «qui habet tempus, habet vitam» elvének helytelen magyarázatában, némelyek ősi szokás szerint úgy vélekednek, hogy egyelőre csak ideiglenes kórházról gondoskodjunk. Ezt ugyan már a múlt év július havában is tanácsolhatták volna, mert már akkor sem volt kórházunk, de hát e tanács — úgy látszik — most is elég alkalmas arra, bogy az egészségeseknek legalább modus vivendit nyújtson. De ezzel nemcsak nyújtják, hanem ad graecas halasztják e' nagyfontosságú kérdés gyökeres megoldását s ez nem helyeselhető. Félre tehát minden provizóriummal, minden toldozó-foltozó, költségemésztó' kisérletezéssel, melyből nekünk már bőven kijutott a múltban s mely után saját kárunkon eleget tanultunk vagy legalább is eleget tapasztalhattunk. Ki ne emlékeznék vissza a hajdani utczakövezés módjára vagy az egykor vízvezetéki iszonyban szenvedő artézi kutfuratok kísérleteire? vagy ki nem tudná, hogy az úgynevezett «flaszter» és az artézi kísérletek városunknak százezer forintjába is kerültek, de soha járható járdánk vagy egy csepp tiszta, fertőzménymentes ivóvizünk sem volt? mig a legújabb korban akadtak bátor szivü férfiak, kik erélyes kézzel hozzáfogtak ezen örökösen fenyegető mizériák megszüntetéséhez, s ma van mintaszerű járdánk, remek kocsiút, mely a vasúttól a